Fordított az MSZP Csongrádban

2006-04-29

A 2006-os választások fordulatot hoztak Csongrád megyében: 3 egyéni kerületi mandátumot veszített el a Fidesz. A koalíció pártjai így 3 új mandátumot szereztek, s emellett területi listás eredményükön is szépítettek 2002-höz képest, ezzel a baloldal lényegesen megerősítette pozícióját Csongrádban.

2002-ben és 2006-ban is alacsonyabb volt a megyei részvétel, mint az országos, bár míg négy éve ez a lemaradás 3 százalék körül mozgott, az idei választásokkor már csak 1 százalék körüli volt az eltérés. A fordulónkénti részvételt nézve azt láthatjuk, hogy a 2002-es és 2006-os részvétel között csupán 1 százaléknyi a különbség, míg a második forduló esetében 7 százalék.

 

 

A részvétel változása országosan és Csongrád megyében
  Országos Csongrád megye
2002. első forduló 70,53 % 67,33
2002. második forduló 73,51% 70,48
2006. első forduló 67,83% 66,25
2006. második forduló 64,36% 63,49

 

 

 

 

 

 

Területi listás eredmények

 

A területi listán megszerezhető mandátumok száma változatlan 2002-höz képest. Mind az MSZP, mind a Fidesz 3-3 mandátumot szerzett mindkét választáson. Az eredmények százalékos megoszlásában érzékelhető minimális MSZP-s erősítés, mivel a 2002-es 40,50 százalékos teljesítményüket 44,16 százalékra szépítették. Ugyancsak javított százalékos eredményén az SZDSZ, aki akkor nem érte el a megyében az 5 százalékot (4,48%), azonban ez az eredmény ahhoz nem volt elég, hogy mandátumot is szerezzen a területi listán, de ez az MDF-nek sem sikerült.

 

 

Csongrád megye területi választókerületi eredményei
Párt Szavazatarány 2006 Mandátumszám 2006

Fidesz-KDNP

41,83% 3

MSZP

44,16% 3

SZDSZ

5,29% 0

MDF

4,87% 0

 

 

 

 

 

 

 

A Csongrád megyei területi listán bejutott képviselők 2006:

 

Fidesz-KDNP: Farkas Sándor, Kispál Ferenc, Nagy Sándor

 

MSZP: Bedő Tamás, Géczi József Alajos, Kozma József

 

Egyéni választókerületek

Az egyéni választókerületek eredményei esetében komoly változásról beszélhetünk, mivel az MSZP 3 új mandátumot szerzett, ahogy Hajdú-Bihar megyében (a jelenlegi eredmények alapján) is. A 3 új mandátumból kettőt már az első fordulóban sikerült begyűjtenie, mégpedig Szentesen (Szirbik Imre) és Makón (Buzás Péter). Az SZDSZ-MSZP közös jelöltjének, Sándor Klárának pedig a második fordulóban sikerült megerősítenie első fordulós győzelmét Balogh Lászlóval (Fidesz-KDNP) szemben, így ő lett Szeged város kettesszámú egyéni választókerületének képviselője. Az MSZP-s 5:2-es fordítás mellett az is jelentős változás a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, hogy akkor csupán egyetlen választókerület volt, Hódmezővásárhely, ahol nem kellet másodszor is az urnákhoz járulni. 2006-ban nem sikerült ismételnie Lázár Jánosnak (Fidesz-KDNP), mivel csak a második fordulóban tudott mandátumot szerezni. Viszont 5 egyéni kerületben (Szeged 1., 3., Csongrád, Szentes, Makó) nem volt szükség második fordulóra. Az első fordulóban győztesek között 4 MSZP-s (ebből kettő MSZP-SZDSZ közös jelölt) és 1 Fideszes volt. Ez is mutatja, hogy a megyében megerősödtek a szocialisták, ebben feltehetőleg az is szerepet játszott, hogy három választókerületben (Szeged 1., 2., 3.) már az első fordulóban közös jelöltet indítottak a szabaddemokratákkal.

 

 

Pártok által megszerzett egyéni választókerületek száma

Párt 2002 2006
MSZP 2 5
Fidesz-MDF/KDNP 5 2

 

 

Csongrád megyében nemcsak személyi képviseletben, de párthovatartozás tekintetében is megújult három egyéni választókerület.

 

Személyi változások 2002-höz képest az egyéni választókerületekben

Választókerület 2002-ben győzött 2006-ban győzött
2. Szeged Balogh László (Fidesz-MDF) Sándor Klára (SZDSZ-MSZP)
5. Szentes Farkas Sándor (Fidesz-MDF) Szirbik Imre (MSZP)
7. Makó Martonosi György (Fidesz-MDF) Buzás Péter (MSZP)

 

 

 

 

A 2006-os második forduló egyéni választókerületeinek eredménye

Evk. Győztes Ered-mény 2. helyezett Ered-mény 3. helyezett, eredmény
1. Szeged Ujhelyi István (MSZP-SZDSZ) 58,38% Bodó Imre (Fidesz-KDNP) 37,48%  
2. Szeged Sándor Klára (SZDSZ-MSZP) 50,92% Balogh László (Fidesz-KDNP) 49,08%  
3. Szeged Botka László (MSZP-SZDSZ) 59,06% Kalmár Ferenc (Fidesz-KDNP) 34,47% Tímárné H. Magdolna (MDF) 4,88%
4. Csongrád Vincze László (Fidesz-KDNP) 50,27% Bedő Tamás (MSZP) 41,58% Rabi Mihály (MDF) 5,21%
5. Szentes Szirbik Imre (MSZP) 50,25% Farkas Sándor (Fidesz-KDNP) 42,29%  
6. Hódmezővásárhely Lázár János (Fidesz-KDNP) 54,73% Balogh Jánosné (Független) 45,27%  
7. Makó Buzás Péter (MSZP) 50,56% Martonosi György (Fidesz-KDNP) 42,47%  

Vastaggal szedve az 1. fordulóban mandátumot szerzett neve

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695