Nógrádban ismét döntetlen

2006-05-06

Az MSZP és a Fidesz is a négy évvel ezelőtti formáját hozta Magyarország legkisebb megyéjében: a területi listás eredmények és az egyéni választókerületek tekintetében is 2:2 maradt az eredmény. Szécsényben Nagy Andor megőrizte mandátumát – igaz, jóval kiegyenlítettebb versenyben, mint a 2004-es időközi választáson.

 

Az országos részvételhez képest csupán a 2002-es második forduló esetében tapasztalhattuk, hogy minimálisan többen mentek el a megyében, egyébként a megyei részvétel pár százalékkal rendre alatta maradt az országos átlagnak. 2002 és 2006 második fordulós részvétele között Bács-Kiskun, Békés és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékhez hasonlóan 10 százalékos a különbség.

 

A részvétel változása országosan és Nógrád megyében
  Országos Nógrád megye
2002. első forduló 70,53 % 69,29%
2002. második forduló 73,51% 73,63%
2006. első forduló 67,83% 67,05%
2006. második forduló 64,36% 62,82%

 

Területi listás eredmények

A szavazatarányok esetében a Fidesz kettő, az MSZP egy, az SZDSZ fél százalékot javított négy évvel ezelőtti eredményén – a mandátumszámoknál azonban ez nem eredményezett változást. Az MSZP és a Fidesz is 2-2 listás helyet tudhat a magáénak, ahogy 2002-ben is. Törvényszerű ugyanakkor, hogy a legkisebb megyében az SZDSZ-nek nem sikerült listás mandátumot szereznie, ahogy az MDF-nek sem.

 

Nógrád megye területi választókerületi eredményei
Párt Szavazatarány 2006 Mandátumszám 2006

Fidesz-KDNP

41,06% 2

MSZP

44,41% 2

SZDSZ

4,29% 0

MDF

4,70% 0

 

A Nógrád megyei területi listán bejutott képviselők 2006:

 

Fidesz-KDNP: Becsó Zsolt, Rácz István

MSZP: Borenszki Ervin, Lombos István

 

Az egyéni választókerületek párt szerinti megoszlása is változatlan 2002-höz képest: Salgótarjánt és Pásztót továbbra is MSZP-s jelölt képviseli, míg Szécsénytés Balassagyarmat a Fidesz kezében maradt. Ez az eredmény már az első fordulóban kialakult, ugyanakkor ez a forduló egyetlen kerületben sem lett eredményes – ahogy 2002-ben sem –, így mind a négy választókerületben szükség volt újabbra, ami véglegesítette az addigi eredményeket. A megye választókerületi képviselőinek személyében két helyen történt változás: Salgótarjánban és Szécsényben, de a győztesek párthovatartozása változatlan maradt.

 

Mind az MSZP, mind a Fidesz új jelöltet indított egy-egy választókörzetben. Salgótarjánban a 2002-ben sikeres Puszta Béla helyett Boldvai László indult az MSZP színeiben, a hagyományosan is baloldali városban ez így is viszonylag kényelmes szocialista szavazattöbbséget eredményezett.

 

 

Pártok által megszerzett egyéni választókerületek száma

Párt 2002 2006
MSZP 2 2
Fidesz-MDF/KDNP 2 2

 

Érdekesebb Szécsény esete, ahol az Európai Parlamentbe jutott Surján László utódja, Nagy Andor már a 2004-es időközi választáson is mandátumot szerzett – éppen Borenszki Ervinnel szemben, akit az MSZP idén is jelöltként állított. Feltűnő azonban az időközi és az országos parlamenti választás közötti különbség (akárcsak Sopron esetében). Míg 2004-ben rendkívül gyér választói érdeklődés mellett a jobboldal jelöltje elsöprő győzelmet aratott, és csaknem háromszor annyi szavazatot szerzett, mint ellenfele (Nagy Andor 8090 szavazattal 69,5; míg Borenszki Ervin 2840 szavazattal 24,4 százalékot érte el); 2006-ban ugyanazon választókerületben azonos jelöltekkel a Fidesznek csak jóval kiegyenlítettebb versenyben sikerült megtartania a kerületet. Nagy Andor MSZP-s kihívója ugyanakkor nem maradt parlamenti mandátum nélkül: Borenszki Ervin a megyei listáról került az Országgyűlésbe.

 

 

Személyi változások 2002-höz képest az egyéni választókerületekben

Választókerület 2002-ben győzött 2006-ban győzött
1. Salgótarján Puszta Béla (MSZP) Boldvai László (MSZP)
3. Szécsény Surján László (Fidesz-MDF) Nagy Andor (Fidesz-KDNP)

 

 

A 2006-os második forduló egyéni választókerületeinek eredménye

Evk. Győztes Ered-mény 2. helyezett Ered-mény 3. helyezett, eredmény
1. Salgótarján Boldvai László (MSZP) 58,87% Becsó Zsolt (Fidesz-KDNP) 41,13%  
2. Pásztó Juhász Gábor (MSZP) 57,87% Sisák Imre János (MDF-Fidesz-KDNP) 42,13%  
3. Szécsény Nagy Andor (Fidesz-KDNP) 54,24% Borenszki Ervin (MSZP) 45,76%  
4. Balassagyarmat Balla Mihály (Fidesz-KDNP) 54,67% Lombos István (MSZP) 45,33%  

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695