Az MSZP Orbán pártelnökségére voksolt

2006-06-09

Az Országgyűlés alelnökeiről szóló szavazás láthatóvá tette az MSZP új stratégiáját a Fidesszel kapcsolatban. A szocialisták Orbán Viktor pártelnöki pozíciójának megerősítésében segédkeznek, az MSZP célja az lehet, hogy a Fidesz belső viszonyai tovább ne destabilizálódjanak, ami hosszabb távon a legnagyobb ellenzéki párt mozgásterét szűkíti. Út (vissza) a hatalomba

 

A Fidesz a választások eredményeinek ismeretében a „hogyan tovább?” dilemmájával szembesülve kellett, hogy döntsön Orbán Viktor politikai jövőjéről, és ezzel sajátjáról is. A Fidesz elnöke már a második forduló éjszakáján a folyamatosságot hangsúlyozta pártja programjában és vezetésében. A választás óta eltelt időszakban a pártelnök potenciális ellenfelei háttérbe vonultak (Áder János) és/vagy egyértelmű üzenetet kaptak arról, „hol a helyük” (Pokorni Zoltán). Orbán Viktor időközben két párton belüli szavazást megnyert: a KDNP kiválását ugyan nem tudta megakadályozni, de frakciószövetségi elnökké választották, és a Fidesz kongresszusa is megerősítette posztján, ahogyan vele együtt a párt elnökségében ülő lehetséges vetélytársait is. A vereségből következő katarzis 2002 után ismét elmaradt a párton belül, Orbán Viktor egy évet kapott a következő tisztújításig, ami számára több okból is elegendő idő lehet arra, hogy újra miniszterelnök-jelöltté váljon.

Az MSZP mindezt a lehető legnagyobb nyugalommal nézte, és egyre több érv szól amellett, hogy a nagyobbik kormánypárt stratégiája az, hogy – amennyire erre lehetőségük van – megerősítsék Orbán Viktor Fideszen belüli pozícióját. Az MSZP számára jelenleg egy Orbán Viktor vezette Fidesz jelenti a legnagyobb nyugalmat és kiszámíthatóságot: minden földrengésszerű változás az ellenzéki pártban váratlan helyzetet teremthet a megszorításra és reformra készülő kormányoldal számára.

 

Hogyan segíti az MSZP Orbán Viktort?

Az egyszerű többséggel eldöntendő parlamenti posztosztozkodásnál az MDF-nek nem jutott házalelnöki poszt, mivel az ötpárti (de az MDF által alá nem írt) megállapodás szerint a Fidesz és a KDNP adhatja a három ellenzéki alelnököt. Ahhoz, hogy Dávid Ibolya újra alelnök lehessen a megállapodás módosítására lett volna szükség olyan módon, hogy vagy eggyel növelik az alelnökök számát vagy a Fidesz a maga két alelnöki posztjából egyet felajánl az MDF-nek. Az utóbbi megoldás szinte szóba sem került, előbbi viszont – amellett, hogy ellentmondott volna a „takarékoskodó politika” kormányoldali üzenetének – nem illett volna az MSZP Fideszre vonatkozó, éppen körvonalazódó stratégiájába. Ehelyett a szocialisták – mások mellett – Orbán Viktor erős szövetségese, a volt MDF-es Lezsák Sándor alelnöksége mellett foglaltak állást.

Hadd legyen a Fidesz erős, két alelnökkel rendelkező párt, mert jelenleg ez is csökkenti a presztízsveszteséget, és emiatt megerősíti Orbán Viktor párton belüli pozícióját – szólhat az MSZP érvelése. Orbán Viktor az MSZP szemszögéből így továbbra is az ellenzék első számú figurája: a Fideszt és – többé-kevésbé – a KDNP-t is irányítja, az MDF-nek pedig nem segített be az MSZP, mérsékelve ezzel az ellenzéken belüli törés élességét. Az MDF megerősítése, a pártról, mint „jó ellenzéki” pártról való beszéd Orbán Viktort és a Fidesz jelenlegi politikáját sarokba szorítva hozzájárulhatott volna a belső ellenzék megerősödéséhez.

Gyurcsány Ferenc már kijelentette, hogy a kormány intézkedéseit nem befolyásolja az önkormányzati választás, sem pedig a megszorításokból következő esetleges népszerűségvesztés. Amellett, hogy ezzel eltökéltségét hangsúlyozza, a kormányoldal ezzel azt is üzeni, hogy az önkormányzati választás eredményét nem tekinti stratégiáját meghatározó, megváltoztató tényezőnek. Ez ugyanakkor szintén Orbán Viktor megerősítését jelenti: az ősszel győzni tudó Fidesz elé állva Orbán „bebizonyíthatja”, hogy vele is lehet nyerni, a válság csak átmeneti volt, az eredmények pedig őt igazolják. Márpedig a Fidesznek nem lesz nehéz „megnyernie” az önkormányzati választást: 2002-es eredményéhez képest joggal számít javításra. Az ellenzéki párt kommunikációjában (kampányindítás előrehozatala) ráadásul a helyhatósági választás jelentősége egyre inkább közelít egy országgyűlési választás tétjéhez.

 

Miért szereti az MSZP Orbán Viktort?

 

Az MSZP természetesen nem lehet biztos benne, hogy 2010-ben egy újra Orbán Viktorral elinduló Fidesz veszíteni fog, de most nem is ez a kérdés. Amíg Orbán Viktor a helyén van, a Fidesz vesztes, leszavazott párt marad, aminek hatása a mindennapi kommunikációs küzdelmekben is érezteti hatását. Orbán Viktor a szükséges és nélkülözhetetlen ellenfél az MSZP számára. Gyurcsány Ferenc jelentősége is – legalább részben – Orbánhoz képest alakul: ő az a politikus, aki vesztes helyzetből az erős Orbán Viktorral szemben fordítani tudott. Míg Medgyessy Péter imázsa 2002-ben nem épült rá az „aki legyőzte Orbán Viktort” hangulatára, addig Gyurcsány Ferenc láthatóan ebből is építi saját imázsát. Ráadásul amíg Orbán Viktor áll a Fidesz élén, az addig minden Fidesz-stratégiaváltást hitelteleníthet. Összességében továbbra is Orbán Viktor a magyar politika leginkább nélkülözhetetlen politikusa: nem csupán a Fideszre szavazó több mint kétmillió választó egy jelentős része, de az MSZP sem tudja nélküle elképzelni politikáját. A Fidesz szempontjából a probléma ezzel azonban az, hogy Orbán Viktor egyszerre stabilizálja és bénítja le a Fidesz politikáját, amivel jelenleg az MSZP-t segíti.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695