Forintvédő miniszterelnök, alulértékelt zűrzavar

2006-09-21

Nemcsak a hazai politikában, de a külföldi elemzők is ellentétesen értékelik a Gyurcsány-beszédet és az annak nyomán előálló politikai helyzetet. Több intézet is túlzónak nevezte, hogy a Fitch Ratings a magyar adósságkockázat leminősítését helyezte kilátásba, mások viszont úgy vélik: a befektetők túlzottan optimisták a kilátásokhoz képest. Konszenzus van viszont a tekintetben, hogy a forint árfolyama és a befektetések szempontjából a miniszterelnök maradása lenne kedvezőbb forgatókönyv.

Intézetünk minden héten olyan áttekintést készít, mely összefoglalja a hét legfontosabb gazdaságpolitikai témájú híreit, eseményeit és nyilatkozatait, továbbá a napvilágot látott adatokat. A nyilatkozatok közül azokat idézzük, melyeket a bejelentő személye, a bejelentés tartalma vagy annak újdonságértéke miatt kiemelkedő jelentőségűnek tartunk.

 

Ellentétesen vélekednek a külföldi pénzintézetek elemzői a magyar politikai helyzetről és ennek kapcsán a Fitch hitelminősítő szerdai döntéséről, a magyar kockázati kilátások besorolásának rontásáról. Az elemzők többsége ugyanakkor az erőszakos cselekmények visszaszorulására és a kormány megerősödésére számít, a miniszterelnök lemondására, a konstruktív bizalmatlansági indítványra és az előrehozott választásokra nem látnak nagy esélyt. A forintválság a gazdasági szakértők szerint csak akkor elképzelhető, ha Gyurcsány lemond, és abbahagyják a reformokat.

 

Gyurcsány Ferenc vasárnap napvilágot látott beszéde és az azt követő események nyomán a gazdasági kérdések háttérbe szorultak a pártok kommunikációban. A szocialista politikusok és a miniszterek a 2002 és 2006 közötti fejlesztések és a jóléti intézkedések sorával igyekeztek cáfolni azt a miniszterelnöki állítást, miszerint „az elmúlt négy évben nem történt semmi”; Gyurcsány Ferenc hétfőn napvilágot látott írásában pedig az elkövetkező évek kapcsán úgy fogalmaz: "hazánk előtt modern kori történelmének legnagyobb fejlesztési lehetősége áll".

 

Orbán Viktor ugyanakkor ismételten megfogalmazta, hogy a gazdasági problémákból csak az adó-és járulékcsökkentés jelenthet kiutat. Feltűnő ehhez képest, hogy a Fidesz fő gazdaságpolitikusa, Varga Mihály egy interjúban kijelentette: bár egy esetleges „szakértői kormánynak” vissza kell nyúlni a Fidesz-kormány alatt folytatott gazdaságpolitika alapelemeihez, a tavaszi kampányban a párt által ígért 14. havi nyugdíj és a tb-járulék 10 százalékpontos járulékcsökkentés javaslata felülvizsgálatra szorul.

 

 

 

 

 

Makrogazdasági és pénzügyi mutatók

GDP növekedés*

4,2%

(2006. I-VI.)

Ipari termelés
növekedése*

12,2%

(2006. VII.)

Beruházás-növekedés*

1,8%

(2006. I-VI.)

Munkanélküliség

7,3%

(2006. IV-VII.)

Infláció*

3,5%

(2006. VIII.)

Reálkereset-növekedés*

5,5%

(2006. I-VII.)

Államháztartási hiány

-1386,9 milliárd Ft

(2006. I-VIII.)

Fizetési mérleg

-1442 millió euró

(2005. I-III.)

Jegybanki alapkamat 7,25%

* az előző év azonos időszakához képest

Források: Figyelőnet, HVG, Magyar Nemzeti Bank, Portfolio.hu, Origo.hu

 

Politikai nyilatkozatok

 

Kormányoldal

 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

„ Magyarország - a teljes politikai elit asszisztálásával, sőt, tevékeny közreműködésével - fenntarthatatlan pályára tévedt (...) „a baloldal 2004-et követően, illetve az idei választási kampányban modernizációs programot hirdetett, és nem ígérte a korábbi szociális fejlesztések azonnali folytatását. Ezzel szemben a jobboldal maradt, ahol 2000-2001-ben volt. Ígért, ígért és ígért. (...) Miközben a költségvetés egyensúlyának visszaállítása érdekében gyors lépésekre van szükség, ezzel együtt pedig a magyar nemzetgazdaság fenntartható növekedése érdekében tartós eredményt hozó intézkedéseket kell hozni, (Új Egyensúly-program, konvergenciaprogram), hazánk előtt modern kori történelmének legnagyobb fejlesztési lehetősége áll. Mintegy 8000 milliárd forintnyi uniós forrást vehetünk igénybe egy gazdagabb lehetőségeket biztosító Magyarország megteremtéséhez”. (szeptember 18.)

 

„Aki nézi a nemzetközi sajtót, aki nagyjából tájékozódik a gazdasági és a pénzügyekben is, az nem tud-mondani egyetlenegy olyan komoly gazdasági szaklapot, olyan megfigyelőt, olyan nagy, befolyásos pénzintézetet, amely azt mondta volna, hogy nem a kiigazítással kellett kezdeni azonnal. A magyar intelligencia, értelmiségnek abban is van felelőssége, hogy a kiigazítás szükségességét, a reformok szükségességét Magyarországnak elmagyarázza”. (szeptember 19.)

 

 

Hiller István, az MSZP elnöke

A baloldali-liberális kormány rálépett egy útra, amely a korszerű, modern Magyarországhoz vezet, és ezen az úton következetesen végig kíván menni. A kabinet végigviszi a reformokat, amelyek egyensúlyt és stabilitást teremtenek, és lehetőséget a fejlesztések megvalósítására. Ehhez bátorság kell. A szocialisták támogatják a következetes megvalósításban Gyurcsány Ferencet (szeptember 18.)

 

 

 

Ellenzék

 

 

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke

 

A gazdasági válságból csak adó- és járulékcsökkentésen keresztül lehet kijutni, és a kormány által tervezett adóemelések teljeséggel helytelen irányt jelentenek. A kormány „reformdiktatórikus”, mert a reformokat az érintettekkel - például az orvosokkal - való tárgyalások nélkül akarja véghezvinni. (szeptember 21.)

 

 

 

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke

A jelenlegi helyzetben nem a gazdaságpolitikai javaslatok állnak a teendők listájának élén. A legnagyobb gond az, hogy közintézményeket befolyásolt a kormány, és ma már csak a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék mondható hitelesnek. A szükséges gazdasági teendők része kell legyen az államháztartás konszolidációja a gazdaságfejlesztési intézkedésekkel együtt. Ennek végrehajtását a pártelnök által már említett, korlátozott mandátumú szakértői kormányra bíznák. "Vissza kell nyúlni a Fidesz-kormány alatt folytatott gazdaságpolitika alapelemeihez, vagyis az államháztartás felhalmozási és fogyasztási oldalai egészséges arányainak kialakításához, illetve a gazdaságfejlesztés preferálásához a közterhek csökkentésén keresztül". A Fidesz-program négy alappillére a hitelesség visszaszerzése, a fiskális konszolidáció, a versenyképesség javítása, illetve az euró bevezetéséhez társadalmi szükséges konszenzus kialakítása. A tavaszi kampányban a párt által megígért 14. havi nyugdíj és a tb-járulék 10 százalékpontos csökkentése egy komplex javaslatcsomag része volt, de most már figyelembe kell venni a megváltozott makrogazdasági környezetet. (szeptember 20.)

 

 

Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselője

Joaquin Almúnia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosának eljárását kifogásolható., mivel a Gyurcsány-kormány számára a konvergenciaprogrammal összefüggésben "politikai szívességet" tett. A kiszivárgott beszéd tartalma szerint ugyanis Veres János pénzügyminiszter úgy fogalmazott: „Feri telefonjával el lehetett azt intézni, hogy Almúnia és munkatársai, annak ellenére, amit egyébként nagyon sokszor kellemetlenül hallottunk és mondtak, annak ellenére megadták azt az esélyt, hogy szeptember 1-jéig lehet kiegészíteni a konvergencia- programot". Kérdés, összeegyezrerhető-e Almúnia megbízatásával, hogy a magyar választások időpontjára tekintettel meghajolt egy tagállam kormányának politikai nyomása előtt. Almúnia eljárása politikai szívesség volt a szocialista-liberális kormánynak, amivel a biztos a "közösség gazdasági érdekeinek rovására" tett, aláásva a konvergenciatörekvések hitelét. (szeptember 21.)

 

Elemzői vélemények és jelentések

 

Gazdasági elemzések és jelentések

 

 

Fitch Ratings

 

A befektetőintézet az eddigi „stabilról” „negatívra” rontotta szerdán a közepes befektetői szuverén magyar adóskockázati besorolás kilátását. A legutóbbi fejlemények hatására megnőtt a kockázata a miniszterelnök által vezérelt, szükséges reformprogram felhígulásának. (szeptember 20.)

 

 

Misik Sándor, a Hamilton Tőzsdeügynökség üzletkötője

A forint stabilitása és Magyarország nemzetközi megítélése jelenleg azon múlik, hogy helyén marad-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és változatlan formában folytatódhatnak-e a reformok. A komoly befektetők Magyarországot továbbra sem néhány utcai randalírozó alapján ítélik meg. A forint ugyan reagál az utcai zavargásokra, azonban ez a reakció jóval enyhébb a vártnál. A jelenleg 275 fölötti forint-euró árfolyam felmehet ugyan 280-ra, de jelen formájában a politikai válság nem hordozza magában, hogy az árfolyam napokon belül 300 körül járjon. Ez csak akkor elképzelhető, ha Gyurcsány lemond, és abbahagyják a reformokat. A reform kimenetele már önmagában is kockázatokat hordoz: a kamatadó előli betétmenekítés miatt például várhatóan kevesebb lesz a bevétel a reméltnél. Magyarország megítélése, és a forint besorolása közép és hosszú távon most elsősorban attól függ, mennyire váltja be a Gyurcsány-csomag a hozzá fűzött reményeket. A nagy tanácsadócégek most azt javasolják ügyfeleiknek: ne vásároljanak most forintot, de tartsák a pozícióikat. Ezt elsősorban a tőzsde szerdai szereplésén lehetett megfigyelni: a külföldi pénzeket a régió más piacaira: Csehországba, Lengyelországba kezdték átvinni. (szeptember 21.)

 

 

Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője

Megjelent a politikai bizonytalanság, mint kockázati tényező a magyar piacon". A Fitch várható leminősítése és a belpolitikai helyzet egyaránt aggasztónak tűnik, azonban egyelőre nincs ok pesszimizmusra. A külföldi befektetők és szakértők számára a reformcsomag egyértelműen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyéhez kötődik. Erre erősít rá a kormányzati kommunikáció is, így igazi földindulás akkor következhet be, ha a miniszterelnök lemond, vagy távozásra kényszerítik, ebben az esetben a forint átléphetné a 300-as határt az euróval szemben. A csomagtól túlságosan sokat várnak a külföldi befektetők. A csomag első része, a tényleges kiigazításhoz vezető adóemelések nagy része ugyan már működik, azonban az még nem világos, hogy a kormány pontosan milyen strukturális reformokkal akarja átalakítani a nagy ellátórendszereket, ezért nehezen látni, hogy közép és hosszú távon milyen hatása lesz a gyurcsányi refomoknak. (szeptember 21.)

 

 

Lehman Brother’s

A zavargások, tiltakozások miatt hozott Fitch-döntés korai. " A Fitch döntése után a szocialista párt várhatóan még határozottabban felsorakozik a kormányfő mögött, mivel a politikai bizonytalanságok és a vezetés felváltása további hitelminősítési változtatásokat vonna maga után". A reformok leállítása szempontjából az előrehozott választások jelentenének kockázatot, de ezt a szakértők valószínűtlennek tartják. Ha a a szocialisták az október 1-jei helyhatósági választásokon vereséget szenvednek, az a kormányfő párton belüli pozíciója gyengülésével járhat. (szeptember 21.)

 

A Merryl Lynch elemzője, Radoslaw Bodys

A magyarországi zavargások kockázati értékelése még most is túlságosan derülátó, a kockázat " nincs eléggé beárazva". A folytatódó zavargásokkal és az október 1-jei választásokkal összefüggésben a helyzet még tovább romolhat, mielőtt javulás állna be. " Ennek alapján úgy véljük, hogy a magyarországi politikai zűrzavar a kilátásokat sokkal bizonytalanabbá tette, és a piac a legutóbbi gyengülés ellenére a kockázatokat a ténylegesnél sokkal derűlátóbban ítéli meg". (szeptember 21.)

 

Danske Bank

A politikai bizonytalanság az egész (közép-európai) régióban fokozódik, a kockázatok ezért más piacokon is romolhatnak, így a bank valamennyi közép-európai valutában rövid pozíciók elfoglalását javasolja - legalábbis addig, amíg nem enyhülnek a régióbeli politikai feszültségek. (szeptember 21.)

 

Eurasia Group

A politikai zavargások alapján levont következtetések félrevezetőek. A folytatódó tüntetések, amelyek esetenként erőszakba torkollnak, és a médiabeszámolók is azt a benyomást kelthetik, hogy a kormány elveszti a helyzet feletti ellenőrzését. Ha a megmozdulásokon nagy a részvétel, és ha bizonyos szélsőjobboldali csoportosulások miatt erőszakba torkollik a szombati FIDESZ nagygyűlés, az " a politikai stabilitás romlásáról alkotott nézeteket felerősítheti". Az ellenzéknek azokban sem törvényes, sem alkotmányos eszközökkel nem rendelkezik a miniszterelnök elmozdítására, következésképpen nincs veszélyben a megvalósítás alatt álló pénzügyi reformcsomag. (szeptember 21.)

 

Standard & Poor’s

Nem várhatóak elhúzódó összecsapások Magyarországon, és nem valószínű a kormány bukása sem. Jóllehet a júniusban elsőrendűről közepesre rontott magyar adóskockázati besorolás kilátása továbbra is negatív, a Standard & Poor’s az elmúlt napok fejleményei után sem látja még szükségét a jelenleg "BBB plusz" hosszú távú devizaosztályzat módosításának. (szeptember 21.)

 

Goldman Sachs

A demonstrálók "kemény magjának" őrizetbe vétele és az erős rendőri jelenlét mindinkább csökkenteni fogja az összecsapások intenzitását, és a cég nem vár eszkalációt. Az első napi összecsapások voltak a legsúlyosabbak, mert akkor a rendőrség még felkészületlen volt. Orbánnak "szigorúan semmiféle ráhatása nincs" arra, hogy mi történik a kormánnyal a helyhatósági választások után. Még ha a szocialisták egyetlen mandátumot sem szereznek az önkormányzati választáson, parlamenti többségük akkor is megvan, és az esetleges új parlamenti választás egyedül az ő döntésükön múlik. Egy ilyen döntés nagyon valószínűtlen; e forgatókönyv csak akkor valósulhatna meg, ha a szocialisták "belefáradnak" a folyamatos tiltakozásokba, a szocialisták azonban "elszánták magukat állásuk megtartására". Gyurcsány Ferenc várhatóan a helyén marad, és a 2007-es költségvetés is valószínűleg olyan feszes lesz, ahogy az a tervekben szerepel, "történjék bármi" a helyhatósági választásokon. Az MSZP "nincs lázadó hangulatban", mivel a romló külső környezet és a hazai erőszak "elhallgattatta a belső elégedetlenkedést". (szeptember 21.)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695