A nemzeti megosztottság ünnepe

2006-10-18

Az újságírók között teljes az egyetértés abban, hogy az eddigi években is botrányotól kísért ’56-os megemlékezések után az ötvenedik évforduló telik majd a leglátványosabb megosztottság jegyében. Ennek okairól azonban megoszlanak a vélemények: egyesek Gyurcsány Ferencet, mások a jobboldalt, néhányan pedig a teljes politikai elitet és értelmiséget hibáztatják a kialakult helyzet miatt.

Október 23-án a Kossuth téren tart állami megemlékezést a kormányfő, a parlamenti pártok képviselőivel, a rendszerváltás utáni magyar miniszterelnökökkel és más országok vezetőivel együtt (a Fidesz és Orbán viktor nem vesz részt az ünnepségen). Ötvenhat külföldi delegáció érkezik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseire. A Kossuth téren 10 órakor kezdődik a központi megemlékezés. Az Öröklángnál az öt közjogi méltóság, majd valamennyi külföldi delegációvezető virágot helyez el. A térről a Parlament épületébe mennek a meghívottak, ahol a Felsőházi teremben lesz a Budapest 56 Szabadságnyilatkozat ünnepsége. Ezt Szili Katalin házelnök vezeti, ünnepi beszédet mond Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság vezetője és a kormányfő, amelyet az Európai Bizottság elnöke válaszbeszéde követ. Hétfőn délután a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál fejeződik be a központi megemlékező program: koszorút helyez el az öt közjogi méltóság, valamint számos állam- és kormányfő. A megemlékezésen várhatóan nem vesz részt a francia miniszterelnök és a román államfő.

 

> Publicisztikák
Szász István: Ünnepi készülődés? (Népszava, 2006. október 11.)
Donáth Ferenc: ’56 remix (Népszava, 2006. október 12.)
Kósa András: Ünnepeljük külön 56-ot! Miért lennénk most mások, mint egyébként? (Hírszerző, 2006. október 13. )
Pilhál György: Ez már forradalom? (Magyar Nemzet, 2006. október 14.)
Seres László: Forradalmi katarzis és közterület-foglalás (Hírszerző, 2006. október 16.)
Nagy N. Péter: Bojkott (Népszabadság, 2006. október 17.)
Sebes György: Emlékmű (Népszava, 2006. október 17.)
Krajczár Gyula: A méltóság telje (Népszabadság, 2006. október 17)
R. Székely Julianna: Egyszerlesz, hol nem lesz (Magyar Hírlap, 2006. október 18.)
Nagy Iván Zsolt: Hagyjuk a fenébe (Magyar Hírlap, 2006. október 18.)
Szentesi Zöldi László: Átlátszó hazugságok (Magyar Nemzet, 2006. október 18. )
 

Egyelőre még nem ismert, hogy a Kossuth teret a hatóságok át kívánják-e venni és milyen módon a demonbstrálóktől, akik egyelőre önként nem kívánják elhagyni a teret, és az MTV-székház ostrománál is intenzívebb ellenállást helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a hatóságok megpróbálnák eltávolítani őket. Takács András, a Kossuth téri tüntetők egyik vezetője azt nyilatkozta: a rendőrség hajlik a területmegosztásra, más hírek szerint ugyanakkor a hatóságok szeptember 20. éjfélig adtak haladékot a tüntetőknek arra, hogy elhagyják a teret. Egy napvilágot látott, jogi szakvéleményeken alapuló kormányzati munkaanyag szerint ugyanakkor a rendőrségnek lenne jogalapja a Kossuth tér kiürítésére, hogy az október 23-i ünnepség lebonyolítását biztosítani lehessen.

 

A Fidesz ugyanakkor külön helyszínen, az Astoriánál tartja majd nagygyűléssel egybekötött ünnepi megemlékezését, melyen a főszónok Orbán Viktor pártelnök lesz. Demszky Gábor főpolgármester ugyanakkor levélben kérte a Fidesz elnökét arra, hogy a párt nagygyűlését ne a belváros egyik legforgalmasabb pontján, az Astoriánál tartsák meg, ahol „naponta kilencszázezer ember halad át.”

 

Hétfőn a parlamentben Szabó Zoltán szocialista képviselő kérdésére válaszolva a külügyminisztérium államtitkára elmondta: Orbán Viktor Fidesz-elnök és a Budapesten tevékenykedő nagykövetek minapi találkozója után több nagykövet érdeklődött a külügyminisztérium vezetőjénél az ideutazó külföldi vendégek biztonságáról (a találkozón egyes sajtóhírek szerint a pártelnök arról tájékoztatta a nagyköveteket: Sólyom László nem vesz részt az ünnepségen, és a rendezvény biztonsága nem garantálható). A külügyi szóvivő utóbb közölte: csak közvetett információik vannak arról, mi hangzott el a találkozón. Nyakó István MSZP-szóvivő másnap arról beszélt: Orbán Viktor szándékosan, politikai érdekeitől vezérelve e akarja beszélni a nagyköveteket az ünnepségről. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője válaszában elmondta: Orbán Viktor valóban találkozott a misszióvezetőkkel, és valóban szóba került az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megünneplése, azonban az hazugság, hogy a Fidesz elnöke bárkit is le akart volna beszélni arról, hogy Magyarországra látogasson a megemlékezésekre. Mint mondta, Orbán Viktor azt közölte a nagykövetekkel, hogy a Fidesz október 23-án megemlékezést tart, amelyre Magyarország minden polgárát várja.

 

 

Vélemények a megemlélezésről I.

 

 

Szász István: Ünnepi készülődés? (Népszava, 2006. október 11.)

Gyurcsány Ferenc már megszokta, hogy óránként ordítozzák neki, hogy kötelet a komcsinak, vagy egyéb módon dögöljön meg, de azért, az ilyenféle megnyilvánulásoktól nemcsak a vendégeinket, hanem az ünnep méltóságát is meg kellene óvni. Ugyanis van ebben az országban egy elenyésző kisebbséghez képest vagy kilencmillió normális, hazáját őszintén szerető állampolgár, aki tudja, hogy ha bármi méltatlanság esik október 23. ünnepén, azzal mindnyájunkat éri sérelem. Ezt a közös szégyent pedig pár ezer eszement ria-ria-Hungáriázótól nem kívánjuk eltűrni.

(...) Azt egészen jól el tudom képzelni, hogy majd október 23-án délelőtt 11 órakor, amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök beszédével megkezdődik a parlament ünnepi ülése, a Fidesz-frakció és egyházi tagozata, a KDNP az ünnephez méltó ünnepélyességgel kivonul az ülésteremből. Az ő dolguk (az ő szégyenük). Minden esetre díszpáholyokban ott lesz (helyettük) egy olyan, forradalmunk iránti tiszteletét tanúsító vendégsereg, amilyent még soha nem látott a neogótikus palota. Ott tiszteleg majd mások mellett János Károly, spanyol király, V. Harald norvég király, Horst Köhler német államfő, Heinz Fischer osztrák államfő, Václav Klaus cseh köztársasági elnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára s Angelo Sodano bíboros, vatikáni államtitkár. Őket ugyanis a Fidesszel szemben érdekli az agyonsértegetett, legyalázott (viszont a parlament nagytöbbsége által

tisztségében ujfent megerősített) magyar miniszterelnök mondandója.

 

(...) Tudomásom szerint a Fidesz október 23-áig kapott helyfoglalást (igaz ők csak napszáltakor hirdetnek igét), a 64 Vármegyés, lelkiismeretes (ál)nemzeti bizottságos szerveződések október 25-ig - a tériektől származó üzenetek szerint "akár újesztendőig" - kívánnak demonstrálni.

 

(...) Fogalmam sincs, hogy ezt az emberpróbáló feladatot a rendőrség - szigorúan csak mint jószolgálati bizottság - hogyan fogja megoldani. Gyurcsány Ferenc már megszokta, hogy óránként ordítozzák neki, hogy kötelet a komcsinak, vagy egyéb módon dögöljön meg, de azért, az ilyenféle megnyilvánulásoktól nemcsak a vendégeinket, hanem az ünnep méltóságát is meg kellene óvni. Ugyanis van ebben az országban egy elenyésző kisebbséghez képest vagy kilencmillió normális, hazáját őszintén szerető állampolgár, aki tudja, hogy ha bármi méltatlanság esik október 23. ünnepén, azzal mindnyájunkat éri sérelem. Ezt a közös szégyent pedig pár ezer eszement ria-ria-Hungáriázótól nem kívánjuk eltűrni.

 

 

Donáth Ferenc: ’56 remix (Népszava, 2006. október 12.)

„Ma is áll az Országház, vannak emberek a téren, és ősz van - nagyjából ennyi a hasonlóság az ’56-os ősz és a mostani között. Pedig sokan vizionálják, vágyják, hiszik, hogy újrajátszódik a forradalom …” A Fidesz mostani akciója és a Rákosiék által Nagy Imréékkel szemben indított támadás között sok párhuzam fedezhető fel.

(...) A botránybomba tervezői nem hagytak kétséget afelől, hogy az 50. évfordulóra sajátos jobboldali felkelésfélét várhatunk. A FIDESZ első vonalába emelt Wittner Mária a Magyar Televízió ostrománál be is jelentette a forradalmat.

 

(...) Gyurcsány Ferencet vetélytársával szemben igazán fegyvertelenné a köztársasági elnök tette. A kormányfőt "erkölcsi válság" kirobbantásáért felelőssé tenni egyet jelentett a jobboldali demonstrálók tudatában az erőszak jogosságának deklarálásával.

 

(...) Szeptember 17-óta a Fidesz heccelte permanens tüntetők több tucat újságíró nevét és adatait skandálják, megfélemlítésük nyilvánvaló szándékával. Listák készülnek, nevek kerülnek a lámpavasra, a "felelősök falára". 1955-56-ban Rákosi készítetett listát hasonló céllal, amelyen nem egy újságíró is szerepelt. Az ellenséges besorolás mindkét korszakban a listára kerültek - vélt, vagy valós - politikai nézetein alapul. A szelektív süketség akkor is jellemezte a hivatalnokokat, ahogy e vonatkozásban most az adatvédelmi biztost. A bírák és ügyészek listázása is megkezdődött, aszerint, hogy tüntető vandálok eljárásában részt vettek-e. Ilyen is volt 50 évvel ezelőtt, a megtorlás kezdetén: Münnich a nem készséges bírákat összeíratta.

 

56-ban diktatúra volt. 56-ban forradalom volt. 56-ban tragikus volt a vég. Az első két kritérium ma nem áll fenn, - de a harmadik még bejöhet…

 

 

 

Kósa András: Ünnepeljük külön 56-ot! Miért lennénk most mások, mint egyébként? (Hírszerző, 2006. október 13. )

„Ünnepeljünk hát külön, legalább az őszintétlenség vádja nem érhet minket: ha valaki, akkor mi aztán igazán és állandóan utáljuk egymást. És leginkább csak azt halljuk, amit mi szeretnénk, addig sem kell elgondolkodni a másik oldal mondanivalóján.”

Az október 23-i megemlékezéseket talán csak a rendszerváltás első, kegyelmi pillanatában nem használták fel kifejezetten pártpolitikai célokra.

 

(...) Afelől senkinek nem lehettek kétségei, hogy a mostani, ötvenedik évforduló igazi nemzetegyesítő alkalom lehet, hiszen az akkor történtek még sokaknak jelentenek személyes emlékeket. A viták már a központi emlékművel kapcsolatban megindultak, még maguk az 56-os szervezetek sem jutottak közös álláspontra – volt olyan tagja az emlékbizottságnak, aki azért mondott le, mert úgy érezte, a politika próbál esztétikai kérdésekbe beleszólni. Most – biztos, ami biztos alapon – lesz két „hivatalos” 56-os emlékművünk is 23-ára, ezen kívül állíttatnak közadakozásból is még egyet.

 

 

(...) Persze miért történne ez éppen most másképpen? Az elmúlt hetek több példával is igazolták, hogy politikusaink csak "arra" tudnak gondolni – legyen szó tragédiába fulladó tűzijátékról vagy a köztévé ostromáról.

 

 

(...) A magyarok „kedvesek az idegenekkel, de kegyetlenek egymással” – mondta a Figyelőnek most adott interjújában Nick Thorpe, a BBC kelet-európai tudósítója.

 

 

(...) Ünnepeljünk hát külön, legalább az őszintétlenség vádja nem érhet minket: ha valaki, akkor mi aztán igazán és állandóan utáljuk egymást. És leginkább csak azt halljuk, amit mi szeretnénk, addig sem kell elgondolkodni a másik oldal mondanivalóján. (...)

 

 

 

 

Pilhál György: Ez már forradalom? (Magyar Nemzet, 2006. október 14.)

„Huszonharmadikán lesz fél évszázada a forradalmunknak. Nagylmre, Maléter és a többiek emléke örök. A pesti srácoké. A Corvin köz visszaszól. . . Vértelen forradalom zajlik ma az országban, nem nagyon mondják a tévében, de a hír igaz. Mondom, biztos ide is elér az ötvenhatos szellem, és akkor tudni fogod, jó irányban jársz-e.”

Szerintem forradalom van, ha ágyúk nem dörögnek is, az a hangulat, ami ötvenhatban, hatévesen megérintett engem, máig itt van a szívemben. Forradalom van, kevesen tudjuk, hová tegyük az eseményeket, legyen piszlicsáré ügy, vagy legyen, aminek lennie kell. Emberek százait börtönözték be bírósági ítélet nélkül, nagyobbtragikomikumot keveset láttunk. Aztán jött a Gyurcsány féle demokrácia. Én nem kérnék belőle. Most szelíd forradalom van, mégha nem szólnak is a géppisztolyok, a tankok sem lihegnek a mocskos füstjükkel - forradalom van.

 

Egyszer rájön majd erre a bájgúnár miniszterelnök is, helyzet van. Biztos, hogy előbb-utóbb elér ide is ötvenhat hangulata, az a szellem, ami akkor megszorított, ösvénybe terelt, és te tudtad, jó irányba mégy. Forradalom van, tudjuk, te is mégy előre, a cél ugyanott van. Huszonharmadikán lesz fél évszázada a forradalmunknak. Nagylmre, Maléter és a többiek emléke örök. A pesti srácoké. A Corvin köz visszaszól. . . Vértelen forradalom zajlik ma az országban, nem nagyon mondják a tévében, de a hír igaz. Mondom, biztos ide is elér az ötvenhatos szellem, és akkor tudni fogod, jó irányban jársz-e. Hisz-e még valaki ennek a magyar "demokráciának"- én már régen nem, kifejtettem írásban, szóban, ahogyan csak lehetett. Mivel számolhatunk még?

 

 

 

Seres László: Forradalmi katarzis és közterület-foglalás (Hírszerző, 2006. október 16.)

 

„Amióta a demonstrálók 1956 valódi örököseinek képzelik magukat, és úgy is próbálnak beszélni, azóta a hatóságok képtelenek a nemzet érdekeit az önjelölt bizottmányok érdekei elé helyezni.”

A népünket egységbe kovácsoló 1956-os forradalom kevésbé egységbe kovácsoló kerek évfordulóján a Nemzeti Színház több vezető művésze úgy döntött, távol marad az október 23-i Kossuth téri ünnepségtől. Mint Jordán Tamás igazgató elmondta, augusztusban még „az egész társulat örömmel vállalta a felkérést”, azóta azonban nyilván valami történt, ugyanis mára „bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált, hogy mi fog történni október 23-án a Kossuth téren”.

 

Elképzelni sem tudjuk, miért vált bizonytalanná, kiszámíthatatlanná, hogy mi fog történni a Kossuth téren.

 

 

(...) Azt azonban szerény számításaim szerint pontosan ötven éve lehet tudni, hogy a gyönyörű néhány napnak idén lesz az ötvenedik évfordulója, de legkésőbb egy éve egész biztosan minden érintett fejében ott van a dátum, az egyik legszebb és legnemesebb, amit ez a nemzet valaha produkált.

 

 

(...) A kormányszóvivő a Népszabadság szerint „bízik abban, hogy a tüntetőkkel folytatott egyeztetések eredményeként a helyszínt az állami ünnepség előkészítése érdekében időben birtokba vehetik”. Bízik benne? Teljes nonszensz, jogi, politikai, morális, szemantikai. Akárcsak az, hogy a hatósági fellépést a tüntetők „politikai támadásnak” tartanák – mert akkor mi van? Ha ők annak tartják, akkor az kiiktatja, felülírja a méltó megemlékezések protokollját? A lap szerint „ami a Kossuth tértől néhány méternyire szabálysértés vagy akár bűncselekmény, az a tüntetés helyszínén a demonstrálók belügyének számít”.

 

 

(...) Miközben tehát az állam képtelen visszaszerezni a teret azoktól, akik arra igényt sem tartottak, a Kossuth téri illegális sörsátrak és Árpád-sávos etno-színpadok között „csendes önkorlátozás” és komoly alkotmányozási folyamat zajlik, hogy nemzetünk mihamar méltó módon ünnepelhesse 1956-ot, a katarzist, a területfoglalást, és hogy a lényeget ne feledjük: a visszatérést az Ősi Erényhez.

 

 

 

Nagy N. Péter: Bojkott (Népszabadság, 2006. október 17.)

 

„A Fidesz nem mondhatja, hogy az államfő iránymutatása szerint jár el, amikor október 23-án nem vesz részt a jubileum parlamenti ünnepén, mert ott Gyurcsány Ferenc beszédet mond. Sólyom László kérése úgy szólt, hogy ez egyszer a pártok hagyják egymást békén, "zárkózzanak be", és tegyék lehetővé a nemzetnek, hogy közösen ünnepeljen. Az államfő azért tűzte ki a lehető legkorábbi időpontra, október elsejére az önkormányzati választásokat, hogy legyen idő megnyugodni. Ez nem jött be.”

Ne áltassuk egymást: esély nem volt rá, hogy elfogadják őt bölcs útmutatónak akkor is, ha ezzel a jobboldalon önfeledten randalírozó adrenalináramlást kellene lassítania. Ne higgyük azt sem, hogy a baloldal el tudja engedni magát október 23-án. Nem kellett "olaj a tűzre", őszödi szöveg, önkormányzati "népszavazás", az erre az ünnepre rendelt ellenségkeresés állandó kellék.

 

(...) Eleve nincs itt már beszélő viszonyban senki és semmi, senkivel és semmivel, legfeljebb most kimondták. A Parlamentben pedig nem sok, "csak" mintegy negyven állam- és kormányfő fog szembesülni azzal, hogy Magyarországon kétkamarás lehet az Országgyűlés. Az egyikben vannak a kormánypártok, a másikban, az utcaiban az ellenzék, Dávid Ibolya és csapata pedig valahol a kettő között keres egy normális országot.

 

(...) Ötvenhatért pedig ki-ki tüntessen akár csapatban, de ha lehet, otthon is gyújtson gyertyát. Én pedig emlékszem egy másik csapatra, amelynek tagjai a rendszerváltás előtt is beszélgetve emlékeztek ezekben a napokban a 301-es parcella egy szögletében, és most is ott lesznek. Sajnos senki nem fogja észrevenni őket.

 

Vélemények a megemlélezésről II.

 

 

Sebes György: Emlékmű (Népszava, 2006. október 17.)

"Rajk Lászlóval megint baj van. Pedig milyen helyes kisfiú volt. Erről bárki meggyőződhetett az utóbbi napokban, a papája újratemetésének ötvenedik évfordulója alkalmából ismét megjelent fotókon. Ott áll a mamája mellett és nem látszik rajta, milyen megátalkodott felnőtté válik egykor. Most ne is említsük a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzékiségét, a szamizdatokat, csak annyit, hogy művész lett. Építész és alkotó. Aki például nemrég megnyert egy pályázatot, amelyet egy 56-os emlékműre írtak ki."

(...) Ez persze újabb bajok forrása lett. Hiszen szerződést kötött a pályázatot kiíró önkormányzattal arra, hogy az idén október 16-áig, vagyis tegnapig készre csinálja művét. És - eléggé el nem ítélhetően - meg is tette. Ott áll az emlékmű Veszprémben, ahol kijelölték a helyét.

 

Csakhogy Veszprémmel is baj van. A várost ugyanis októberig liberális polgármester vezette. Talán mondani sem kell, az ő ötlete volt az emlékmű. És a zsák megtalálta foltját. Mi más magyarázná, hogy a közismerten liberális Rajk készíthette az új alkotást?

 

Szerencsére - az ország több más városához hasonlóan - a legutóbbi helyi választás nyomán helyreállt a rend. Vége a liberális vircsaftnak. Veszprémben például most már fideszes polgármester van. És - ettől nyilván teljesen függetlenül, de még éppen időben - kiderült, mennyi szabálytalanság kísérte az emlékmű felállítását. A szobor nem a tervben szereplő anyagokból készült, ráadásul az alapozás pontos helye és fajtája sem egyezik a korábban kiadott engedélyben foglaltakkal.

 

Ilyen körülmények között természetesen nem lehet méltóképpen emlékezni 1956-ra. Lesz tehát ünnepség, beszédet is mond az új polgármester, de nem avatják fel az új emlékművet. Egyesek szerint a helyi fideszesek állítólag azt szeretnék, ha a politikailag Rajknál sokkal megbízhatóbb Melocco Miklós avatott kezemunkája nyomán születne egy új alkotás. Amely mindenképpen méltóbban idézné a történelmet, mint annak a Rajknak az emlékműve, akinek az égvilágon semmi köze nincs az ötvenes évek történetéhez. Ráadásul még liberális is. Hogy egyéb hibáit itt ne is említsük. (...)

 

 

 

Krajczár Gyula: A méltóság telje (Népszabadság, 2006. október 17.)

„Az 1848-as mítosz kikezdhetetlen simaságához is kellett nyolc-tíz évtized, s még ma is alkalmas időnként egy kis fülledt hazaárulózásra. Úgy tetszik, 1956-hoz sem volt elég öt.”

Napok óta nem merek átmenni a pesti oldalra, nehogy befogjanak, s rám bízzák az október 23-i ünnepség megrendezését. Konszolidált időkben nem kell az ilyesmitől tartani, normálisan sétálgathat bárki bárhol, még csak nem is kell feltétlenül épeszű ember benyomását keltenie. Most azonban, amikor az önmagukat a zsenialitás hírébe hozó emberek képességeiket mobilrötyiken, szétsavazott pázsitokon és sátorvárosokon tesztelik, jobb az elővigyázatosság.

 

(...) Elismerem, az egész gondolatmenet önvédelmi jellegű. Nem szolgál másra, mint hogy lebeszéljem a támadókat magamról. Azt bizonyítaná rafinált apparátussal, hogy a gondok szépen megoldódnak maguktól, s az ügyek a jó isten vagy a tao hatáskörébe tartoznak.

 

(...) Egyébként meg az egész ünnep a Kossuth téren olyan lesz, amilyenek vagyunk. Néhány hete persze ez egy dinamikusan változó valami, magunk se tudjuk kitalálni, hogy a következő, megjósolhatatlan, eszement helyzetben milyenek is leszünk éppen, de ez is szép dolog.

 

(...) A problémánk - legalábbis a "projektmenedzsment" szintjén - ennél egyszerűbb: hogyan tudnánk mégiscsak méltóságteljesnek mutatni magunkat, ha amúgy nem is vagyunk azok. Ebben olyan őrült mennyiségű tapasztalat halmozódott fel nálunk az évszázadok során, hogy magunk se értjük, miért félünk. Mitől lettünk kétbalkezesek azon kevés szakmák egyikében, amelyet valóban birtoklunk? Most már mindegy. Az 1848-as mítosz kikezdhetetlen simaságához is kellett nyolc-tíz évtized, s még ma is alkalmas időnként egy kis fülledt hazaárulózásra. Úgy tetszik, 1956-hoz sem volt elég öt. A téren tanyázók szóvivője megígérte, hogy amíg az állami ünnep tart, csendben maradnak. Ha meg nem, arra is találhatunk megoldást. Az amerikai delegáció tagja Peter Gogolák egykori amerikaifutball-játékos. Lassan már hatvanéves, de Patrubányt biztosan vissza tudja tolni néhány yardnyira. Ráadásul több száz év hazugságait számolnánk fel, ha most nem lennénk annyira méltóságteljesek.

 

 

 

R. Székely Julianna: Egyszerlesz, hol nem lesz (Magyar Hírlap, 2006. október 18.)

 

„Annyira nevetett a király, hogy nem is bírt mesélni tovább, és vele nevetett a királyné, aki hálás volt H mint Hungarynek, hogy az ő savanyú urát így fölvidította. És megígértette vele, hogy H mint Hungarybe utaznak egzotikus útra, ahol még őszinte emberek is élnek, és ahol unalmas, fennkölt ünnepséget sem tudnak rendezni, mert még nem rontott meg mindent a civilizáció”.

Lassan október vége van – mondta férjének hízelkedőn a királyné, és fölkuporodott a királyi pamlagra, ahonnan a királyi tévét szokták nézni a ritka napokon, mikor se unalmas fogadásokat nem kellett tartaniuk, se unalmas találkozókra nem voltak meghívva fényes külföldi parlamentekbe, elnöki rezidenciákba. – Azt mondtad, hogy elviszel valami egzotikus helyre…

 

A király bosszúsan legyintett. – Ne is mondd! A hétvégén Budapestre kell mennem, vagy Bukarestbe, mindig összekavarom, tudod, na, ahol ötven éve az a szabadságharc volt, amit a szovjetek levertek.

 

(...) És október 22-én a király meg kísérete tényleg fölkerekedett, hogy részt vegyenek H mint Hungaryben a szabadságért vívott harc emlékünnepén, bár az a király olyan országban lakott, ahol már vagy százötven éve honolt a béke és a szabadság, a legöregebbek se emlékeztek szabadságtalan vagy bármilyen más módon fölfordult korokra. Unatkoztak is erősen, itták a rumot, a whiskyt meg a sört, de a király szegény a sok nemzetközi meghívás, egyforma díszfelvonulás, ünnepi beszéd közepette berúgni se tudott.

 

(...) – Gulyás! – rikkantott a király, és azon túl ki nem fogyott a szóból, és elmesélte, hogy létezik még ország, ahol a nép egy különös, ősi, föllobogózott része meg az uralkodók egyazon téren laknak, csak az egyik egy nagy sörsátorban, a másik a díszes, nagy Parlamentjükben. És hogy egészen úgy indult minden, mint az unalmas ünnepségeken szokott, de aztán következett némi izgalmas ribillió, ha nem is pont olyan, mint ötven éve, mert nem jöttek a tankok…

 

(...) De ekkor már annyira nevetett a király, hogy nem is bírt mesélni tovább, és vele nevetett a királyné, aki hálás volt H mint Hungarynek, hogy az ő savanyú urát így fölvidította. És megígértette vele, hogy H mint Hungarybe utaznak egzotikus útra, ahol még őszinte emberek is élnek, és ahol unalmas, fennkölt ünnepséget sem tudnak rendezni, mert még nem rontott meg mindent a civilizáció

 

 

Nagy Iván Zsolt: Hagyjuk a fenébe (Magyar Hírlap, 2006. október 18.)

 

"Mi lenne, ha lefújnák az egész központi ötvenhatos ünneplést? (...)Az ország megítélésén sem javíthat semmiféle rendezvény, mert ázsiónk már nincs. A román elnök és a francia kormányfő már le is mondta az utat, hivatkozással más programjukra, de ezt ne vegyük komolyan, az október 23-i meghívók nem most mentek ki. (...) Azt hittük, fontos ez az ünnep, de ma már látjuk, hogy nem az".

Mi lenne, ha lefújnák az egész központi ötvenhatos ünneplést? Bízzuk az egészet az emberek lelkiismeretére, emlékezzen mindenki úgy, ahogy jónak látja: menjen ki a temetőbe a 301-es vagy a 300-as parcellához; vigyen egy szál virágot a Corvin közbe, a Széna térre, a Vértanúk terére, vagy tegyen nagy ívben az egészre, igyon, mert szabadnap van, s egyébként is Nagy Imre kommunista volt; mondja el a gyermekének, mi volt itt ötven éve, vagy biztassa inkább arra, hogy hallgassa reggelente annak a kereskedelmi rádiónak a műsorát, amelyben olykor csak buziznak, tegnap azonban arról elmélkedett valamelyik zseniális műsorvezető legény, hogy minek kell három és fél milliárdot elkölteni az ’56-os ünnepségekre, programokat szervezni, piros-fehér-zöld szalagot kifeszíteni a rakparton, és külföldi vezetőket meghívni, akik a forradalomról semmit vagy csak nagyon keveset tudnak.

 

(...) Az ország megítélésén sem javíthat semmiféle rendezvény, mert ázsiónk már nincs. A román elnök és a francia kormányfő már le is mondta az utat, hivatkozással más programjukra, de ezt ne vegyük komolyan, az október 23-i meghívók nem most mentek ki. Mostanra pedig már a színészeket is sikerült megosztani, előidézve egy helyzetet, amelyben valakiről ismét ki fog derülni, hogy hazudik.

 

(...) Kiknek az összeveszésére várunk még? Lesznek a Kossuth teret megtisztítani hajlandó utcaseprők és az ezt megtagadók? Lesznek rendőrök, akik beállnak a központi ünnepséget védő kordonba, és lesznek olyanok, akik nem? Jönnek a tanárok, akik hajlandók lesznek ’56-ról beszélni, s olyanok, akiknél ez most kimarad a tantervből, mert egy Gyurcsány Ferenc nevű ember a kormányfő? A házak felén lesz zászló október 23-án, a felén nem?

 

(...) Azt hittük, fontos ez az ünnep, de ma már látjuk, hogy nem az.

 

(...) "Nem a történelemkönyvek, hanem önmagunk számára kell megfogalmazni a forradalom üzenetét. (…) Könnyű törvényt hozni egy munkaszüneti napról s arról, hogy színezzék át piros színűre a naptárak egy napját, ám ez a nap csak akkor válik ünneppé, ha azzal azonosulni is tud a nemzet" – mondta hétfőn az államfő. Csakhogy a nemzet ezzel a mostani október 23-val, azzal, amilyenné pártok, politikusok, lázadozók tették, nem is tudhat azonosulni. Immár óráról órára jönnek a jelek: aki csak teheti, elkerülné, hogy nevét, cégét, szervezetét összefüggésbe hozzák a megemlékezéssel. Itt kellett volna (kellene) talán mégis megszólalnia az államfőnek. De Sólyom László nem tette meg. Az egyik olvasat szerint azért, mert eleve állást foglal azzal, hogy részt vesz a központi rendezvényeken. A másik szerint viszont tart attól, hogy szavai sem lennének elegendők, ettől béke nem lenne, a kudarc azonban foltot ejtene vagy az ő saját vagy az államelnöki intézmény imázsán, inkább nem kockáztat tehát. Biztosan lehet érveket hozni emellett is, legfeljebb engem, de talán másokat is nehéz lenne meggyőzni velük.

 

Hagyjuk akkor tényleg a csudába az egészet. Ezek vagyunk, ennyi telik tőlünk, vállaljuk.

 

 

 

Szentesi Zöldi László: Átlátszó hazugságok (Magyar Nemzet, 2006. október 18. )

Most a hazánkba akkreditált nagyköveteket kívánják belerángatni kisszerű politikai játszmáikba a szocialisták. (...) Az események túlléptek rajtuk, a nemzet pedig ünnepre készül. Egyetlen polgárnak, egyetlen külföldi diplomatának sem kell félnie október 23-án, hiszen ez a mi hazánk, a mi fővárosunk, a mi terünk, a mi ünnepünk. A jókedvünk, bizakodásunk, utcai jelenlétünk pedig magánügy, a kormánynak és a rendőrségnek semmi köze hozzá.

(...) Szabó Zoltán szocialista képviselő – akinek miniszterelnökéhez hasonlóan nem ártana elmélyülni a választékos magyar beszédben - az Országházban nem kevesebbet állított, mint hogy Orbán Viktor eltanácsolta a magyarországi nagyköveteket az október 23-i ünnepségtől. Erre Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár azt válaszolta, a Fidesz elnöke valóban "ellentmondásosan" nyilatkozott a magyarországi biztonsági helyzetről, ők is hallottak az esetről. Ennyi történt, nem több, újabb cinkos összekacsintás, kérdésnek álcázott övön aluli ütés, ahogyan azt megszokhattuk Gyurcsány Ferenctől és a kis Gyurcsányoktól.

 

(...) Most a hazánkba akkreditált nagyköveteket kívánják belerángatni kisszerű politikai játszmáikba a szocialisták. Csakhogy az egész história könnyűszerrel átlátható, sőt leleplezhető a teljesen kézenfekvő kérdéssel: talán Orbán Viktor felel az október 23-i ünnepség zavartalan lebonyolításáért, esetleg a Fidesz nevű parlamenti párt feladata volna a helyszín biztosítása? Abban az országban, ahol a rendőrség el sem megy egy várhatóan több százezres tüntetés egyeztetésére, ott talán nem a legnagyobb ellenzéki pártot kellene elővenni mindenért. Vagy esetleg arra apellál a barikád egyazon oldalán sertepertélő Szabó Zoltán és Horváthné Fekszi Márta, hogy a rendőrök majd szépen lecigányozzák és jól összeverik a Kossuth tér sarkán bámészkodó külföldi nagyköveteket?

 

Mert ugyebár, mint tapasztaltuk, a szocialista jogállamiságba ez is belefér. Felháborító az is, hogy az elmúlt hetekben a kormánytagok és a szociálliberális politikusok folyamatosan azt duruzsolják, felelőtlenség az utcára vinni a politizálást, azaz a rendszerváltozás alapértékének tekintett gyülekezési jogot penderítenék ki az életünkből. Ezt a játszmát a Szabó-Fekszi duó és barátaik azonban nem nyerhetik meg. Az események túlléptek rajtuk, a nemzet pedig ünnepre készül. Egyetlen polgárnak, egyetlen külföldi diplomatának sem kell félnie október 23-án, hiszen ez a mi hazánk, a mi fővárosunk, a mi terünk, a mi ünnepünk. A jókedvünk, bizakodásunk, utcai jelenlétünk pedig magánügy, a kormánynak és a rendőrségnek semmi köze hozzá.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695