Szolgáltatásfejlesztés vagy reformanarchia?

2006-11-15

Az elmúlt hónapban újságírók, orvosok és szakértők is megfogalmazták bírálataikat az egészségügyi tárca tervezett reformjavaslatairól. A leggyakoribb kritikák az egészségügyi magánosításhoz fűződő magánérdekek érvényesülésével, illetve a tervezetek kiforratlanságával és ellentmondásosságával kapcsolatosak. Többek véleménye szerint az elsietett intézkedések összességében nem csökkentik, hanem növelik az egészségügyben tapasztalható anomáliákat.

Az egészségüggyel kapcsolatos kormányzati bejelentések és politikai viták az utóbbi időszakban ismét középpontba kerültek. A legfőbb viták a kormány által még egy hónapja benyújtott törvényjavaslatok körül alakultak ki. A Kormány október 13-án benyújtotta az Országgyűlésnek az egészségügyi reformhoz kapcsolódó első három törvényjavaslatot: a gyógyszer-gazdaságossági, a felügyelet létrehozásáról és az önkéntes kamarai tagságról szóló jogszabályokat a tervek szerint még az ősszel elfogadja a Parlament. A reformcsomagban szereplő javaslatok szerint januártól kétkulcsos adót fizetnek a gyógyszergyártók, a patikák pedig szolidaritási díjat; létrejön az új ellenőrző szervezet, az Egészségbiztosítási felügyelet, és legalább 100-150 készítményt lehet majd gyógyszertárakon kívül is kapni, valamint a mostani fejenként évi 5000 forint helyett milliós tételt kell majd fizetni az orvoslátogatók után.

 

A parlamentben október 31-én zajlott a második egészségügyi törvénycsomag vitája, Molnár Lajos egészségügyi miniszter pedig újabb reformokat tartalmazó javaslatot adott ki, mely tartalmazza többek között kilencezer kórházi ágy megszüntetését, és a teljes körű betegellátásra szakosodott ún. súlyponti kórházak tételes felsorolását. Horváth Ágnes, a minisztérium államtitkára elmondta, reményeik szerint január elsejétől már hatályba tud lépni az ezt lehetővé tevő törvény és meg tud kezdődni ez az átalakulási folyamat, amivel valamennyi szakmai szervezet egyetért. A jelenlegi kórházi rendszer átalakításáról szóló javaslat november 15-én került a kormány elé, döntés azonban még nem született.

 

A kormány javaslatait mind szakmai körökben, mind a politikában heves viták követték. Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke kijelentette, hogy nem fogadják el a kormánydöntés alapelveit. A gyógyszerészek három napon át, a Képviselői Irodaház előtt tiltakoznak a patikaliberalizáció ellen. A Nemzeti Egészségügy Kerekasztal (NEK) is fenntartásait hangoztatta a reformtervekkel szemben.

 

Az utóbbi időben két külső szereplő is megszólalt a kormány patilkaliberalizáciiós intézkedéseit támogatva. A Gazdasági Versenyhivatal és az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az átalakítás a betegeknek kedvez. A Magyar Kórházszövetség elnöke pedig bejelentette: támogatja az egészségügyi intézmények átszervezését, amennyiben az állam szavatolja, hogy mindenki egyformán férjen hozzá a megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

 

> Publicisztikák

Kulcsár Anna: A koalíció főorvosa (Magyar Nemzet, 2006. október 13.)

Nagy N. Péter: Bush, mint Molnár Lajos (Népszabadság, 2006. október 15.)

Ugró Miklós: Reformkór (Magyar Nemzet, 2006. november 8.)

Bene Éva: A betegellenes spórolás következményei (Magyar Nemzet, 2006. november 8.)

Frenkl Róbert: Mélyrepülés (Magyar Hírlap, 2006. november 10.)

Varga Attila: Az elefántminiszter (Magyar Nemzet, 2006. november 10.)

Seszták Ágnes: Cinizmus (Magyar Nemzet, 2006. november 13.)

Bálint Géza: Pótcselekvés a vizitdíj bevezetése (Magyar Nemzet, 2006. november 14.)

Ékes Ildikó: A Zöld könyv dilemmái (Magyar Hírlap, 2006. november 14.)

Sinkó Eszter: Kiérleletlen reformelképzelések (Magyar Hírlap, 2006. november 15.)

Varga Attila: Gazember világ (Magyar Nemzet, 2006. november 15.)

Az SZDSZ által régen hangoztatott változások mellett nyilvános vita nem alakult ki a koalíciós pártok között, ugyanakkor egyes sajtóértesülések szerint a reform több eleme (például a kórházak integrációja, illetve a tervezett többiztosítós rendszer) nem élvez osztatlan támogatást a szocialista frakcióban. Az SZDSZ szerint ugyanakkor ahhoz, hogy a rendszer még a cikluson belül megmutassa az előnyét, az idén dönteni kell a bevezetéséről. A Fidesz viszont ellenzi az egészségügy reformjának minden elemét, így a patikarendszer reformját is. A párt népszavazási kezdeményezésében a vizitdíjra, a kórházi ágydíjra és a patilkaliberalizációra vonatkozó intézkedések is szerepelnek, és a reformterveket a párt számos politikusa bírálta a nyilvánosság előtt. Mikola István, a Fidesz-KDNP egészségügypolitikusa a napokban úgy fogalmazott: „meghalnak a betegek”, ha a kormány végrehajtja a tervezett reformokat. Az MDF a patikaalapítási korlátok ésszerű megváltoztatását elfogadhatónak tartja, de a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást nem támogatja.

 

 

Vélemények az egészségügyi reformról I.

 

Kulcsár Anna: A koalíció főorvosa (Magyar Nemzet, 2006. október 13.)

„Javában kúrálja az országot Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi miniszter, a koalíció főorvosa. Pápaszeme mögül hol a mentőszolgálatra, hol a patikusokra, hol a családorvosok jelentéstételi kötelezettségére veti tekintetét. Az most nem számít, hogy a szikét megfelelően alkalmazná-e. Magánügy ugyanis, hogy aki ránéz, azt kétely fogja el: nem reszketne-e a doktor úr keze adott esetben.”

(...) Abban mindenki egyetért, a pénzt meg kell fogni. A rendszert ajánlatos mielőbb megreformálni. El kell érni, hogy csak az menjen orvoshoz, aki rászorul, s csak annyit fordítsanak a gyógyítására, betegségének megelőzésére, amennyi szükséges. Csupán társaság híján, unalomból senki se járjon a rendelőkbe, ne gátolja, hogy aki tényleg beteg, segítséghez jusson.

 

(...) Bőven volna mit megreformálni, ha lennének hozzá reformerek. De csak átfogóan, rendszerszerűen szabad cselekedni, s nem ad hoc módon, támadólag, ahogyan a tétova tekintetű miniszter teszi.

 

(...) A tulajdon ugyanis most már nálunk is szent. Az Alkotmánybíróság éppen egy hete mondta azt, hogy több évvel a tulajdoni rendszer átalakítása után a magántulajdont szigorúbban kell védeni. A bírák úgy veszik, hogy a tulajdoni rendszer átalakítása véget ért. Pedig távolról sem. Szavaik így is figyelmet keltők: a tulajdon nem más, mint a személyes autonómia anyagi alapja.

 

(...) Nem vitatható: kényelmes lenne, ha a fájdalomcsillapítót és más hasonló szereket a benzinkutaknál is megvásárolhatnák az utazók. Senki sem gondolhatja azonban, hogy a patikaliberalizáció olyan égetően sürgős és elkerülhetetlen, hogy most mindjárt meg kellene valósítani. A miniszter és SZDSZ-es társai mégsem véletlenül tartják hónapok óta tűz alatt a gyógyszerészszakmát. Bizonyosan vannak, akik ezen a területen szeretnék megteremteni vagy megerősíteni személyes autonómiájuk anyagi alapjait. Befektetnének az üzletbe, ahogy a felsőoktatás vagyonának megforgatására, ingatlanaiknak kezelésére is akadtak volna jelentkezők.

 

A háziorvosok adatszolgáltatási kötelezettsége is csak látszólag csekélység. Nem kell ugyanis orvosnak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, az orvosi titok nem az orvos titka, hanem a betegé. (...)

 

 

 

Nagy N. Péter: Bush, mint Molnár Lajos (Népszabadság, 2006. október 15.)

„Ki fog kiállni a miniszter mellett, hogy köszöni, amiért vigyáz az adójára? Senki. A másik fél igazsága viszont káprázatosan kommunikálható. Velük szemben fáradó lován a miniszter kétségbeesetten forgatja szavai lándzsáját. Esélytelenül.”

Állt a miniszter a patikusok vezérképviselőjével szemben, és a maga ledorongoló módján harsogta az arcába, hogy ami a gyógyszerekkel történik, az a lakosságnak nem jó. Az egyre drágább készítmények irányába megy el a kínálat, hiszen a profitérdekeltség ezt kívánja. Ígérte a miniszter, intézkedéseket hoz ez ellen. Mindez 2001-ben történt. A minisztert éppen Mikola Istvánnak hívták, később Kökény Mihálynak, majd Rácz Jenőnek, most éppen Molnár Lajosnak - de mind ugyanazt mondták. Velük szemben pedig, amint most is - a gyógyszerészek nevében -, Hávelné Szatmári Katalin. Lehet következtetni rá, hogy ki a sikeresebb, ki van erősebb pozícióban.

 

Most különösen egyenlőtlennek tűnik a harc. A miniszteri bársonyszéket a saját szakmájával folytatott vesztes csaták után eleve kissé sértett arckifejezéssel elfoglaló Molnár Lajos a búsképű lovagra emlékeztető helyzetbe került azzal a megszorítással, hogy még egy Sancho Panza sem mutatkozik körülötte. Szélmalom bőven.

 

(...) Most Molnár Lajos a reformprogram.

Így látszik igazán, milyen reménytelen helyzetben van a politika, ha az egészségüggyel szemben szeretné vigyázni az emberek pénzét. Németországban egy nagykoalíciós kormány még csak-csak jutott valamire, de nálunk szinte mindegy, hogy Mikola vagy Molnár.

 

(...) Ki fog kiállni a miniszter mellett, hogy köszöni, amiért vigyáz az adójára? Senki. A másik fél igazsága viszont káprázatosan kommunikálható. Velük szemben fáradó lován a miniszter kétségbeesetten forgatja szavai lándzsáját. Esélytelenül. Vigaszul szolgáljon neki Bush amerikai elnök, aki nemrég rendeletben kötelezett három minisztériumot és egy főhivatalt arra, hogy gyűjtsenek több információt az általuk nyújtott egészségügyi szolgáltatások költségeiről és minőségéről. (...) Azt mondja, ezt az amerikai költségvetés nem bírja ki.

 

 

 

Ugró Miklós: Reformkór (Magyar Nemzet, 2006. november 8.)

„Gyanúm szerint orvosként nem tömték ki hálapénzzel, ebből származhat minden frusztráltsága, averziója a paraszolvenciát adókkal és elfogadókkal szemben, jóllehet a tehetségtelen és modortalan emberek sikertelenségét nem mindig a rendszer hibái okozzák.”

Nincs bizalmam olyan emberhez, akinek minden megnyilvánulása nyomán az a véleményem támad, hogy utálja orvostársait, és iszonyodva megveti a betegeket, mint világfájdalmának legkézenfekvőbb célcsoportjait. Tapasztalataim szerint az orvosokat pénzsóvár sarlatánoknak tartja, akik gyógyítás helyett vagy gyanánt a betegek zsebében turkálnak, de a betegekről sincs jobb véleménnyel, mert ők adócsaló szimulánsok egytől egyig, akik meg sem érdemlik, hogy az állam meggyógyítsa holmi kitalált nyavalyáikat. Gyanúm szerint orvosként nem tömték ki hálapénzzel, ebből származhat minden frusztráltsága, averziója a paraszolvenciát adókkal és elfogadókkal szemben, jóllehet a tehetségtelen és modortalan emberek sikertelenségét nem mindig a rendszer hibái okozzák.

 

Molnár nem rajong a kollégáiért és a betegekért, ám ettől még akár kiváló egészségügyi reformer is lehetne, ha pusztán az olcsóbb, a mindenki számára elérhető és hatékony megelőzés és gyógyítás képe lebegne a szeme előtt, s nem valami lejárt ideológia rácsai közé szeretné beszorítani a betegeket és a doktorokat. Sajnos, Molnár reformtervei kizárólag arról szólnak, hogy eltávolítsák egymástól, egymással szembefordítsák az orvost és a beteget, úgy büntessék őket, hogy egyidejűleg éket verjenek közéjük.

 

(...) Molnár a hippokratészi eskü megtagadására kényszerítette az orvosokat. Hivatásuk egy olyan alapértékének felrúgására kényszerültek az orvosok, amelyhez még egy falusi kuruzsló is szigorúan ragaszkodott, s ez: a szigorú orvosi titoktartás követelménye. (...) Csak két olyan társulat van, amelyeknek az ilyen információk sokat érnek. Egyrészt a biztosítóknak jól jöhet a lista, hiszen a „biztosítás alapú egészségügy” megszületése előtt kicsemegézhetik az ügyfeleket. Másrészt a titkosszolgálatnak tesz nagy szolgálatot egy olyan adatbázis, amelyen az emberek titkolnivaló betegségei szerepelnek, hiszen remekül lehet majd zsarolni őket. S mint tudjuk, a zsarolható egyén többnyire besúgásra is kényszeríthető.

 

 

 

Bene Éva: A betegellenes spórolás következményei (Magyar Nemzet, 2006. november 8.)

„Bevezeti a vizit- és kórházi napidíjat január elsejével a kormány, egyben dupla költséggel sújtja azokat a betegeket, akik a területileg illetékes szakember helyett máshoz kívánnak fordulni. A neoliberális reform egyértelműen szűkíti a hozzáférés lehetőségét és korlátozza a szabad orvosválasztást.”

A folyamatos megvonások egyre súlyosabb helyzetbe hozzák, ellehetetlenítik a betegellátást, és egymásnak ellentmondó, végrehajthatatlan utasításokra késztetik az intézetek vezetőit. A menedzser-igazgatók, akiket sem a szaktudás, sem az orvosi eskü nem kötelez, az anyagi megszorításokból következő takarékossági intézkedések végrehajtását az orvosokra hárítják, akik képtelen választásra kényszerülnek az igazgatói utasítások és a lelkiismeretük által diktált betegellátás között.

 

(...) Egyes intézményekben már kiadták az utasítást, hogy tíz százalékkal csökkenteni kell a betegfelvételt. Ez várólistákat fog jelenteni, aminek mindig súlyos következményei vannak: a betegek nem mindig tudják kivárni, amíg sorra kerülnek. Az orvos választhat, melyik agyvérzéses, tüdőgyulladásos, leukémiás vagy szívelégtelen beteg kerüljön várólistára. Mi alapján szelektálhat az orvos? Vajon elég lesz-e, ha az ágyak tíz százalékát megszüntetik? Hol van a határ? Lehet a kórházi ágyakkal és a betegekkel kereskedelmi megfontolások szerint bánni?

 

(...) A gyógyszerellátás területén is anarchia uralkodik. A támogatások rendszere pillanatonként változik, szinte követhetetlen. Az olcsó gyógyszerek gyakran egyszerűen eltűnnek a kereskedelemből, a drágák viszont térítéssel, vagy akár térítésmentesen kaphatók.

 

(...) A gyógyszerellátás adminisztrációját is képtelen módon megnövelték. A receptre újabban az orvos összes adatát, a beteg nevét, lakcímét, taj-számát, betegségének a kódját, a közgyógyellátottak igazolványszámát és a felírás jogcímét is rá kell írni.

 

(...) Az egészségügy területén a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által végrehajtott heroikus, nagy költségű kísérletek a dél-amerikai államokban is kudarccal végződtek. A neoliberális egészségügyi reform következtében a többletráfordítás ellenére mindenütt csökkent a költséghatékonyság, növekedett az egyenlőtlenség, romlott a betegellátás hozzáférhetősége, minősége, ellenőrizhetősége, megnövekedett az adminisztráció, fokozódott a korrupció, emelkedtek a gyógyszerárak, nőtt az államadósság és növekedett a halandóság. A privát biztosítók ugyanis, akik a kockázat szerint biztosítanak, a 65 év feletti és beteg emberek biztosítását visszautasítják. Minél nagyobb a kockázat, annál kisebb a haszon.

Bizonyított tehát, hogy a gátlástalan gazdasági versenyt megvalósító neoliberális egészségpolitika irracionális, embertelen, erkölcstelen és súlyos veszélyeket rejt magában.

 

Vélemények az egészségügyi reformról II.

 

Frenkl Róbert: Mélyrepülés (Magyar Hírlap, 2006. november 10.)

 

„Egyre inkább elképesztő, ami egészségpolitika, egészségügyi reform címszavak alatt zajlik. Persze talán az immár abszurdnak minősíthető jelenségeknek az a céljuk, hogy kifáradjon a szakma és a média, amikor a valódi prioritás – az üzleti biztosítóknak átjátszani az egészségügyet – következik, már nem lesz ellenállás. (...)A tárca létrehozta a szakma ellenállását, csaknem egységét. Innen kellene visszajönni, és újabb ötletzuhatagok helyett konszenzusra törekedni.”

Érvek helyett demagógia, ez igazán ijesztő. Átéltem a "ha nem látom, nem hiszem el" élményét. Az egészségügyi miniszter a televízióban diadalmasan ad elő képtelen dolgokat. Hogy az egészségbiztosító egy férfi három szülését, egy másiknak hét halálát és boncolását, végül a miniszter gerincmasszírozását finanszírozta. Ez az esti mese rovatban releváns is lehetne, de nem, a tárca első embere ezzel véli bizonyítani, miért kell a biztosításfelügyelet, miért kell az új bürokrácia.

 

(...) Az esetek csak illusztrálnak, nem bizonyítanak semmit. (...) Hasonlóan furcsa, a maga módján abszurd is annak állandó emlegetése, hogy minden a betegek érdekében történik, az ő javukat szolgálja.

 

(...) Sajnos a Zöld könyv szellemisége is ezt tükrözi. (...) a miniszter retorikával akarja elfedni, hogy nem reformról, hanem pénzügyi megszorításokról, illetve az említett üzleti biztosítói szempontokról van, illetve lesz szó. Ami éppenséggel nem jó a betegnek.

 

(...) Nehezen érthető, hogy a lényeget érintő strukturális és finanszírozási reform helyett a tárca miért nyit inkább új frontokat, miért elégszik meg a volumenkorlátozás jellegű, feszültségnövelő, tüneti kezelésekkel. (...) Adott tehát, hogy mi a teendő. De háborúban hallgatnak a múzsák, csatazajban nehéz az értelmes kommunikáció. A tárca létrehozta a szakma ellenállását, csaknem egységét. Innen kellene visszajönni, és újabb ötletzuhatagok helyett konszenzusra törekedni.

 

 

Varga Attila: Az elefántminiszter (Magyar Nemzet, 2006. november 10.)

„a munkalehetőség híján tengődő helybéliek télen is ezer forintos kínai tornacipőben járnak a falu utcáin. Nos, mennyit jelent egy ilyen embernek a háromszáz forintos vizitdíj, miniszter úr?”

(...) Molnár Lajosone man show-jának szenvedője minden magyar állampolgár - kezdve a meg nem születettekkel. Mert fogy a magyar.

 

(...) Júliustól már szabad a művi meddővé tétel a 35 éven aluliak számára is. Bár eddig ezt a beavatkozást csak a 35 évnél idősebbek igényelhették, ma már a jog szerint minden nagykorú hölgy kérheti művi meddővé tételét.

 

(...) Törvénytervezete szerint csökkentené a társadalombiztosítás által fizetett lombikbébi-beavatkozások számát a kormány.

 

(...) Természetesen van már van a tárcának "reformszóvivője" is, akinek legfontosabb feladata az egészségügyi reform szükségességének magyarázata.

 

 

(...) . Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint másik reformlépéséből, a vizitdíjból több milliárd forintos bevételnövekedést várnak. E hatásos egészségügy-karbantartó találmány, a vizitdíj 300 forint lesz. Nemrég Csengersimán jártam. (...) Elszomorított a polgármester, amikor elmondta, a munkalehetőség híján tengődő helybéliek télen is ezer forintos kínai tornacipőben járnak a falu utcáin. Nos, mennyit jelent egy ilyen embernek a háromszáz forintos vizitdíj, miniszter úr?

 

 

Seszták Ágnes: Cinizmus (Magyar Nemzet, 2006. november 13.)

„Láttak képeket a Tungúz meteorról? Pusztítása akkora volt, mint Molnár Lajosegészségügyi miniszter ténykedése. A meteor mentsége, hogy a világűrből érkezett, Molnár legjobb húzása pedig az lenne, ha oda távozna, a Liberális Tanáccsal kötelékben.”

(...) A legújabb hírek: bezárják a Rókus kórházat, a Schöpf-Merei-kórházat, a Szent Ferenc Kórházat. A Szent Ferenc Buda legszebb helyén, a Széher úton található, félmilliárdból talpig felújítva, kiváló a diabetológiája, és itt van a melldaganatokat csúcsszinten ellátó Mamma klinika.

 

A Schöpf-Merei Ágost kórháznak kilenc hónapig voltam a vendége. Ahogy megígérte az orvos, egy élő gyerekkel a karomon jöttem ki onnan. A Schöpf-Merei nem is kórház, hanem a reménytelen asszonyok missziós háza. A Rókus, ahol a legcsúnyább rákfajták egyikét operálják sikeresen, legjobb helye egy jövendő plazának. A körítés hazug: csak olyan kórházakat alakítanak át, ahol a feltételek hiányoznak mostani profiljukhoz. Mindhárom intézményből ápolási, illetve rehabilitációs otthonokat terveznek. Így nevezik eufemisztikusan az elfekvőt. A Schöpf-Merei vonatkozásában ez külön a cinizmus teteje. Már méricskélik a helyét a kormányzati negyednek. Mitől lett ezt ilyen sürgős? Nem attól, hogy felveti a pénz a kormányzatot, és a nagy jólét mellett már semmi sem hiányzik, csak egy ultramodern palotasor. Közelebb járunk az igazsághoz, ha arra gondolunk, hogy a jelenlegi minisztériumokat olcsón lehet elígérni a jó külföldi üzlettársaknak. Aztán sürgősen elfelejtjük, hogy ebből a pénzből akartuk felépíteni az új negyedet, és betervezzük a költségvetésbe. A segélyeket közmunkához akarják kötni. Az egyetlen elképzelése a kormánynak, amivel a nagyközönség egyetért. Dereng, hogy a Fidesz-kormány a cigányok segélyezését az iskolába járáshoz akarta kötni, de az akkori ellenzék élesen kirohant ellene. Mi változott az óta? A kormány, az ideológia? Vagy egyszerűen: na és?

 

 

 

Bálint Géza: Pótcselekvés a vizitdíj bevezetése (Magyar Nemzet, 2006. november 14.)

„Sajnos az új törvényekkel az a baj, hogy nincsenek kellően végiggondolva, megvitatva. Egészségügyi reformot sem lehet feldobott ötletekből, rögeszmékből, rögeszmecserével sebtiben kidolgozni, s megpróbálni azt keresztülerőszakolni.”

(...) Amíg 3,5 millió állampolgár fizeti csak az egészségügyi járadékot, addig nem vizitdíjat, ágydíjat, táppénz-biztosítási díjat kellene bevezetni, hanem az Országos Egészségbiztosítási Pénztárba be nem folyó járulékokat kellene behajtani. Az úgynevezett potyázók számát a Zöld könyv félmillióra becsüli, de még akkor sem tudjuk, hogy a fennmaradó hatmillió magyar állampolgár után kinek kellene járulékot fizetnie.

 

(...) Szóval a reform nem tisztázza továbbra sem az állami társadalombiztosítás forrását, miközben már több-biztosítós rendszerről beszél. E biztosítók vajon hogy fognak forráshoz jutni? - tehető fel a kérdés, amelyre jó lenne, ha mielőbb választ kapnánk.

 

(...) Nem világos, hogy is lesz tovább: ha a szakorvos küldi újabb konzíliumba, mondjuk a röntgenbe vagy a reumatológus ortopéd szakorvoshoz, ideggyógyászhoz, majd persze vissza is kéri a beteget az eredménnyel, még ellenőrizni is szeretné a kezelés eredményét. Ez mind külön-külön 300 forint lesz? És ha a beteget például hetente két alkalommal óhajtom látni, mert az állapota indokolja, nem fogja a beteg azt mondani: dehogy megyek! Ennyi pénzt nem tudok kiadni! Nos, az előbbi példát véve ez újabb négyszer 300 forint.

 

(...) Azt is hallottuk, a vizitdíj majd a megfelelő egészségügyi intézménynél marad. Félő, hogy a szakmák között verseny alakul ki a beteg vizitdíjaiért, ami szintén nem szülne jó vért. Azt is hallottam azonban, hogy a vizitdíj az intézménynél marad ugyan, de az OEP-finanszírozás ugyanannyival csökken

 

(...) Megszavazta az Országgyűlés a patikaliberalizációs törvényt is. Ennek csak egy részletével foglalkoznék (...) Az Egyesült Államokban a szabadon kapható fájdalomcsillapítók nagyon sokszor okoznak súlyos vesekárosodást. Ez a probléma eddig nálunk nem merült fel. Lehet, hogy ezután ezzel is szembe kell néznünk?

 

(...) Szakmai ügyekben nincs jobb- és baloldal. Sajnos az új törvényekkel az a baj, hogy nincsenek kellően végiggondolva, megvitatva. Egészségügyi reformot sem lehet feldobott ötletekből, rögeszmékből, rögeszmecserével sebtiben kidolgozni, s megpróbálni azt keresztülerőszakolni. Ennek két kimenetele lehetséges: vagy társadalmi ellenállásba ütközik, s még a jó reformlépések is végrehajthatatlanok lesznek, mint az a Horn-kormány alatt a kis, szakmailag sem hatékonyan működő kórházak bezárási kísérletével történt. A másik lehetséges kimenetel, hogy a ki nem érlelt, végig nem gondolt változtatást keresztülerőszakolva, az nem megoldást hoz, hanem újabb és újabb problémákat okoz, mint ahogy a jelenlegi finanszírozási rendszer. Lehet, hogy az egészségügy reformját mégis hozzáértőkre kellene bízni?

 

Vélemények az egészségügyi reformról III.

 

 

Ékes Ildikó: A Zöld könyv dilemmái (Magyar Hírlap, 2006. november 14.)

Az egészségügyi freform alapdokumentumának számító Zöld könyv minden fejezete tartalmaz ellentmondásos részleteket, és kidolgozatlan koncepciókat. „Az egészségügyi reformot csak sokkal nagyobb és általánosabb problémák megoldásába ágyazva szabad megvalósítani”.

Az egyik fő gond a Zöld könyvvel, hogy átlépi az alapproblémát, amelyet nem lehet megkerülni, viszont nem is egy egészségügyi reform feladata megoldani. Az eltitkolt jövedelmekről van szó. Amikor arról szólnak az írásban, hogy a vizitdíjakat a rászorulóknak majd visszatérítik, vagy eleve mentesítik őket alóla, az nincs bemutatva, hogyan különböztetik meg a jövedelmüket eltitkolókat és a valóban minimálbérből élőket. Ez örök problémája minden jövedelemszinthez kötött juttatásnak. Hiszen az, aki nem tudja eltitkolni a jövedelmét, néhány száz forint miatt eleshet a támogatástól. Míg a másik, aki képes erre, igénybe tudja venni a lehetőségeket

 

(...) Nem lehet említés nélkül hagyni az alacsony foglalkoztatási színvonalat sem. Az EU-n belül az egyik legrosszabb mutatóval rendelkezünk. A tb-befizetés így nemcsak az aluljelentett jövedelmek miatt kevés, hanem azért is, mert kevés, akinek van munkajövedelme, ami után járulékot fizethetne.

 

(...) Nincs szó az írásban arról sem, hogy az egészségügy finanszírozásának jelenlegi problémáihoz hozzájárult a tb-járulékok korábbi csökkentése is, amit a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében hajtottak végre

 

(...) További gond, hogy a vizitdíj nem oldja meg a hálapénz problémáját. A vizitdíj, ágydíj azért sem váltja ki a hálapénzt, mert a jövőben vizitdíjat, ágydíjat és a jelenleg hálapénzt adók köre nem teljesen azonos. (...) a hálapénz nálunk sem mindig pénz, lehet saját termelésű méz, virág. A vizitdíjat nem lehet ezekkel kiváltani.

 

A könyv mintegy vádlón említi, hogy a magyarok kétszer olyan gyakran fordulnak orvoshoz, mint máshol, miközben közismert tény, hogy európai összehasonlításban mennyire rossz a magyar lakosság egészségi állapota.

 

(...) Nem látható az sem, miért fog javulni egyszeriben a szolgáltatás színvonala. Az sem világos, hogy a szűkös források hogyan bővülnek azáltal, hogy profitérdekelt intézmények lépnek a rendszerbe. Ettől nem lesz több a pénz. Sőt a betegeket olyan módon is hátrány érheti, hogy – éppen profitszempontok miatt – nem kapják meg időben a kezelést, illetve nem azt a kezelést kapják meg, amelyre szükségük lenne, mert a másik olcsóbb. A későbbi korrekció drágább lehet, ha nem hal meg előbb a beteg. A drágább kezelés költségeit ki fizeti?

 

(...) Összefoglalóan az a véleményem, hogy az egészségügyi reformot csak sokkal nagyobb és általánosabb problémák megoldásába ágyazva szabad megvalósítani.

 

 

Sinkó Eszter: Kiérleletlen reformelképzelések (Magyar Hírlap, 2006. november 15.)

„Hazai sajátosság az a mód, ahogyan a kormány eljut javaslatainak beterjesztéséig. Szakmai viták, széles körű egyeztetések nélkül, szokásos előkészületi fázisok teljes kihagyásával. Mindössze hetek, esetleg néhány hónap alatt készülnek el az egészségügy mélyreható átalakítását célzó törvényjavaslatok. (... ) Négy-öt hónap alatt olyan súlyú változásokat akarnak az egészségügyben elfogadtatni, amelynek végigvitele más országokban tíz-húsz esztendeig is eltart”

Fejlett országokban megszokott látvány az egészségügyi közszolgáltatásokat érintő reformcsomagok összeállítása és a próbálkozás, hogy ezeket a parlament elfogadja. Az ok közismert: a közforrások egyre szűkülnek, az irántuk megnyilvánuló igények pedig mind feszítőbben jelentkeznek. Magyarország (e tekintetben) sem különleges hely, ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy a kormány a változás érdekében nálunk is törvényjavaslatokat készít és terjeszt elő.

 

A hazai sajátosság az a mód, ahogyan a kormány eljut javaslatainak beterjesztéséig. Szakmai viták, széles körű egyeztetések nélkül, szokásos előkészületi fázisok teljes kihagyásával. Mindössze hetek, esetleg néhány hónap alatt készülnek el az egészségügy mélyreható átalakítását célzó törvényjavaslatok. (A szabad demokraták csak most javasolnak egyeztetéseket, amikor néhány törvénytervezet már a végszavazásnál tart.) Az előterjesztéseket többnyire előzetes normakontroll nélkül állítják össze, s az idő rövidsége miatt nemegyszer más országok törvényeit alapul véve formálják őket. (Olykor német és szlovák törvények egyszerű fordítása nyújt alapot a magyar verziók elkészítéséhez.) A kormány, az átalakítás súlyához képest szokatlan módon, általában első olvasatban fogadja el a tárca által benyújtott javaslatokat. Pedig a tét nagy, a döntések hosszú évtizedekre meghatározhatják az ágazat jövőjét.

 

(...) A tárcát vezető miniszter meggyőződése, hogy a piaci viszonyok nagyobb arányú térnyerése jótékony hatást gyakorol az ellátói rendszer működésére. Az elképzelések szerint a piaci szereplők, így a részvénytársaságokba szervezett szolgáltatók, a célorientált magánbiztosítók, valamint a költségtudatos vásárlók olyan szerződéseket kötnek egymással, hogy az államháztartás kiadásait kíméljék, de garantálják a jó minőségű ellátást. Mindennek következtében növekvő szolgáltatási választék, csökkenő árak és jó hozzáférés lesz a jutalmunk. "Szép új világ" köszönthetne be… de sehol sem ez történik.

 

(...) a szereplők nagyobb hányada a rendszerváltás előtt szocializálódott, s beidegződéseik, attitűdjeik változatlan formában jelenítődnek meg az új keretek között.

 

(...) Számos hasznos gondolatot tartalmaz a gyógyszertárak alapításának liberalizálása, így például szerencsés az alapítás engedélyezésénél a gyógyszerészkamara kiváltságainak megszüntetése, de nem végiggondolt az a mozzanat, amely beosztottat farag a ma még tulajdonos gyógyszerészekből.

 

A kormány formálisan nem döntött ugyan a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, de a jelek szerint erre készül

 

(...) Ami a kórházi kapacitások átalakítását illeti: egyrészt nem kérdéses, hogy le kell építeni a feleslegessé vált aktív ágyakat, és ennek fényében örvendetes, hogy a kormány végre erőteljes lépésre szánja el magát, de az már érthetetlen, miért nem mondja meg, mi lesz az átalakítás vége.

 

(...) Az egész egészségügyet fenekestül felforgató törvényjavaslatok közül többnek lenne létjogosultsága egy normális keretek között működő törvényhozási gyakorlatban, de sokkal kiérleltebb formában. Ha így fogadják el őket, az ellátórendszert az ellehetetlenülés veszélye fenyegeti. Érthetetlen, hogy a kormányzó pártok milyen könnyedén vállják ezt a felelősséget. Négy-öt hónap alatt olyan súlyú változásokat akarnak az egészségügyben elfogadtatni, amelynek végigvitele más országokban tíz-húsz esztendeig is eltart. (A legutóbbi holland biztosításrendszeri változás előkészítése éppen húsz esztendeje kezdődött el, az úgynevezett Dekker-jelentéssel.) Kétségtelen, hogy nekünk erre most nincs húsz évünk, de az eddiginél mindenképpen több idő kell a tervezett változások körültekintőbb előkészítésére, az evidenciák összegyűjtésére és hasznosítására.

 

 

 

Varga Attila: Gazember világ (Magyar Nemzet, 2006. november 15.)

„Régi gazemberrecept szerint tedd tönkre a vállalatot, és akkor majd olcsón juthat hozzá az ingatlanokhoz és a gépekhez a privatizáló, amely azonban nem lesz hálátlan, így felemelt fejjel és kövér bukszával távozhatsz, de az is lehet, hogy még a szakértelmedre is szükségük lesz. E régi recept íze van Molnár Lajos egészségügyi miniszter kórházreformos elképzeléseinek, amely szerint a jövőben lesznek súlyponti és a kiemelt listáról kimaradt kórházak is.”

A szerkezetátalakítás nem titkolt célja az, hogy a gyógyítást szolgáló aktív kórházi ágyak száma csökkenjen, a rehabilitációs ágyak száma pedig növekedjék. A hatvanezer aktív ágyból fél év alatt kilencezer szűnne meg, s nem elképzelhetetlen a "másodosztályú" kórházak bezárása sem. Bár a miniszteri reklámszlogen szerint céljuk az, hogy mérséklődjenek a területi egyenlőtlenségek, ez a mondat nem szükségképpen úgy értelmezendő, hogy felhúzzák a minőséget, hanem inkább úgy, hogy vitatható döntést követően gyakorlatilag tönkreteszik az egészségügyet.

 

Nem célom demagóg állításokat tenni, de amikor a minisztériumból kikerült munkaanyag szerint a kiemelt listáról kimaradt kórházak között találom a budapesti Bethesda Gyermekkórházat, a svábhegyi gyermekgyógyintézetet, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetet, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, a budapesti Nyírő Gyula Kórházat, a Szent Rókus Kórházakat, a szolnoki MÁV-kórházat, a debreceni Kenézyt vagy a 2005-ben az év kórházának nevezett Siófoki Városi Kórházat és néhány igen fontos munkát végző drogsegély- és drogterápiás intézetet, akkor nem túlzás az egészségügy tönkretételéről beszélni.

 

(...) Mivel az MSZP és az SZDSZ közötti viszony nem a legfelhőtlenebb, mondhatni a házasság már rég nem a szerelemről szól, hanem pénzről, kéjes hatalomvágyról, sanda érdekek kiszolgálásáról, lehet, hogy a szociális érzékenységre már csak nosztalgiával gondoló, ám Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "őszinteségéért" - hazudtunk reggel, éjjel meg este - vezeklő szocialisták feltételek nélkül megszavazzák Molnár Lajos homályos és kétséges elképzeléseit.

 

(...) Molnár Lajos, az elefánt miniszter pedig ismét tör és zúz. Pedig "a kórházak átalakítása/bezárása nem lehet a reform első teendői között. Meg kell előznie annak, hogy a háziorvosi és a járóbetegszakrendeléseket alkalmassá teszik megváltozott feladatukra.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695