Sűrű súlypontváltások

2006-12-12

A médiában továbbra is meglehetősen kedvezőtlen az egészségügyi reform megítélése. Az átalakítások irányának helyességét sokan megkérdőjelezik. A reformok hívei is megemlítik továbbá, hogy a tervek állandó módosulása – például a súlyponti kórházak számának változása – azt a benyomást kelti, hogy a reform nem kidolgozott koncepció mentén zajlik, és a politikai megfontolások gyakran felülírják a szakmai érdekeket.

 

A kormány kórházakra vonatkozó egészségügyi reformterveit a november első felében az Országgyűlésnek benyújtott kórházfejlesztési törvény határozta meg. Ez közel 12 ezer kórházi ágy megszüntetését, vagy átalakítását tartalmazta, összességében 60 ezerről 44 ezerre csökkenne az aktív kezelést szolgáló kórházi ágyak száma, míg a krónikus betegségeket kezelő helyek száma 20 ezerről 27 ezerre bővülne. Az átalakítás Molnár Lajos egészségügyi miniszter szerint lehetővé teszi, hogy rehabilitációs és ápolási ágyból hétezerrel több legyen a jelenleginél. A miniszter azt is közölte: az új egészségügyi ellátórendszernek négy szintje lesz: kiemelt kórházak (átlagosan 55 kilométeren belüli hatókörben), területi kórházak (30 kilométeren belül), járóbeteg-központok (20 kilométeren belül) és háziorvosok.

 

A törvény szerint a járulékfizetőknek kijelölik, hogy melyik az a három kijelölt intézmény, ahol ingyenesen kaphatnak fekvőbeteg ellátást, de a sürgősségi ellátás mindenhol ingyenes lesz. Egyes betegségcsoportokban szenvedőket speciális intézmények látják majd el, a tervek szerint ezekre nem vonatkozik a "lakóhelyhez közeli intézmény" kitétele. Aki nem a kijelölt helyre megy, annak a kezelési költség harmadát, maximum 100000 forintot kell majd fizetnie, és fizetnie kell annak is, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a saját, éppen nem ügyelő kezelőorvosa foglalkozzon vele. Kiemelt, úgynevezett súlyponti kórházból 31 lesz az országban, a korábban napvilágot látott munkaanyagokban említett 48-50 intézménnyel szemben. A Fidesz-MPSZ egészségpolitikusa, Mikola István óriási társadalmi elégedetlenséget vetített előre, és a nem kiemelt kórházak "lassú agóniáját" jósolta a tervezet kapcsán.

 

> Publicisztikák

Nagy N. Péter: Belevágni (Népszabadság, 2006. november 19.)

Michnai Attila: Egészségügy: legfőbb érték a pénz ( HVG, 2006. november 16. )

Magyar Narancs: Segítség! (2006. november 23.)

Varga Attila: Fej nélküli egészségügy (Magyar Nemzet, 2006 november 23.)

Váncsa István: Szahalin (Élet és Irodalom 2006 december 8.)

Pelle János: Wellness-központ a a Szabolcs utcai kórház helyén? (HVG 2006. november 24.)

Mészáros Tamás: Listakrízis (Népszava, 2006 december 9.)

Pilhál György: Taigetoszra velük (Magyar Nemzet 2006 november 24.)

Frenkl Róbert: Reformaggályok (Magyar Hírlap 2006 december 1.)

Magyar Hírlap: Józanság ( 2006 december 4.)

Schwarcz Tibor, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke kijelentette: elképzelhető hogy néhány kórház még rákerül a kiemelt intézmények listájára, és szeretnék megváltoztatni bizonyos régiókban az aktív ágyak arányát, hogy egy órán belül mindenkinek biztosan elérhető legyen a régiós egészségügyi centrum. Eldöntetlen kérdésnek nevezte a budapesti Sportkórház sorsát is.

 

December 2-án a budapesti III. kerületben található Szent Margit kórház előtti tartott demonstráción Pesti Imre, a Fidesz-MPSZ III. kerületi képviselője kijelentette: „kórházfejlesztésről szóló törvénytervezet átgondolatlan, nem tartalmaz mást csak lózungokat”, és hozzátette: mindenhol megpróbálják megmenteni a kórházakat. Egészségügyi alkalmazottak és civilek ország több pontján is tiltakozásokat tartottak és helyeztek kilátásba, hogy a tervezett ágyszámcsökkentéstől megóvjanak egyes intézményeket.

 

A kórházfejlesztési törvényhez a vita során mintegy nyolcvan módosító indítvány érkezett, melyek nagy többsége az ágyszámok regionális elosztását módosítaná, illetve növelné. Kivételnek számít Csáky András MDF-es képviselő indítványa, amely szerint a majdan értékesítésre kerülő ingatlanok eladásából befolyt összeget teljes egészében a gyógyításra kellene fordítani. Többen szeretnének újabb kórházakat is súlyponti besorolásúvá tenni. Nem világos egyelőre a fővárosi kiemelt kórházak listája és száma sem, a kezdeti reformtervben 15 kiemelt fővárosi kórház szerepelt, amelyek száma végül a parlament elé tárt törvényjavaslatban négyre csökkent, de a szocialista Gy. Németh Erzsébet nyolc, Fónagy János ellenzéki képviselő pedig öt budapesti kórház listára vételét szorgalmazó javaslatot nyújtott be a parlamentnek.

 

Fidesz-KDNP frakciószövetség budapesti parlamenti képviselői december 10-én a budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház épülete előtt demonstráltak, mert nem látják biztosítva az intézmény jövőjét.

Az Országgyűlés december 18-án szavaz a kórházfejlesztési törvényről.

 

Vélemények I.

 

Nagy N. Péter: Belevágni (Népszabadság 2006. november 19.)

"Szerencsésebb országokban évekig fontolgathatják, merről férjenek a közelébe egy ilyen rendszernek, mit tegyenek a fájdalommentes gyógyulásért. Nálunk - konkrét példa - egy adott osztályból Budapesten van tizenhárom, Bécsben három, az a három viszont - figyelem! - kiváló! Nálunk most megszüntetnének néhány osztályt. És beforradalmasodott a szakma".

(...) A reform persze nem romantikus, egyéjszakás kaland: az egészségügyben mindig azt jelenti, hogy rálépnének a betegesen szétfolyó pénzre. A most bejelentett listától húszmilliárdot remélnek. Az előzőtől és a mostanitól is. Ebben az értelemben tehát mindegy, hogy változott. Ami azonban ebből látszik: miniszterek, politikusok, kórházkijárók, kamarai vezetők, hosszú nevű bizottságok próbálják egymást az egyébként szépen festett parlamenti falakhoz szorítani.

 

(...) lyenkor meggondolják azt is, hány pelenka járhat általában egy inkontinenciában szenvedő betegnek, és úgy döntenek, három elég lesz. Próbáljuk meg elképzelni, mennyi az. Tényleg kegyetlen a harc ilyenkor lenn, miközben a látható világban egy ország figyelheti, milyen ádázul villognak a szikék. Azt még nem tudni, hogy ki végzi a műtőasztalon, és ki vághat. A miniszter vagy a szakma. Tegnap úgy festett, hogy az orvoslás főmuftijai mosakodhatnak be, a miniszter kéri az érzéstelenítőt.

 

(...) Mert örökzöld közhely, hogy egyszerre tőkeszegény és pazarló az egészségügy - de ami most történhet, elüt az eddigi sablonoktól. Csakhogy a hatalom sem tiszta kórlappal jön, hiszen része van abban, hogy ilyen gyorsan le kell zavarni sok terápiát. Aki azt mondja, hogy ilyen helyzetben van jó megoldás, menjen biztosítási ügynöknek. Mégis jól teszi a kormány, ha megpróbálja. Mert sajnos soha papíron ki nem lehet matekozni, hogyan lesz jó az, ami már kiszámíthatóan nagyon rossz. Bele kell vágni. A szó mindkét értelmében.

 

 

 

Michnai Attila: Egészségügy: legfőbb érték a pénz (HVG, 2006. november 16. )

Molnár miniszter reformjaival a szocialista éra jelmondat szintjén hangoztatott, de azért az egészségügy területén többé-kevésbé betartani óhajtott fundamentális tételét hajítja a szemétdombra, miszerint „legfőbb érték az ember”.

(...) A „Kádár alatt jobb volt” mozgalom hangadói is ebbe a kikezdhetetlen tételbe kapaszkodva próbálnak nosztalgiát ébreszteni a régi világ iránt, amikor is - legalább papíron - mindenkinek jártak a létezés elengedhetetlenül szükséges elemei: az evést-ivást-lakást biztosítani hivatott, államilag garantált munkahelyről kapott fizetés, az ingyenes oktatás, és egészségügyi ellátás

 

(...) Külön kellene választani a pénzbeszedés kétségkívül elkerülhetetlen folyamatát a gyógyítástól. Legyen állampolgári jog az egészségügyi ellátás, miként éppen olyan erejű kötelezettség a fedezetének befizetése. De azt bízzuk az adóhatóságra! Hagyjuk az ökörködést a háromszáz forintos vizitdíjakkal és ne a doktorokkal akarják beszedetni az elmaradt adókat, járulékokat! Az egyik budai kórház főorvosa összeszámolta, náluk mintegy ötven helyen folyik ellátás, akkor most vehetnek ötven darab pénztárgépet. Netán egy központi kasszánál lehet majd jegyet váltani és a doktorok meg kapnak egy lyukasztót?

 

(...) Megtanultuk a leckét, mindennek ára van, ingyen nem jár senkinek semmi. Akkor jövő áprilistól egy gyermekeit otthon nevelő asszony egészsége, vagy akár élete állam bácsinál a mindenkori minimálbér 9 százalékát, vagyis hozzávetőleg havi hatezer forintot fog kóstálni?

 

 

Magyar Narancs: Segítség! (2006. november 23.)

"Eddig azt feltételeztük, hogy a kormány vagy a miniszter pontosan tudja, honnan hová megyünk de nem mondja. Ám nem tudjuk mi okunk van ezt feltételezni. A reális forgatókönyv szerint és egyelőre Molnár Lajos tökegyedül, lehajtott fejjel áll a szobája közepén, körülötte a reformtervek lapjait ráncigálja a szél".

(...) Van itt tízmillió volt, jelenlegi, jövőbeli beteg. Tudjuk, hülyék vagyunk, úgysem értenénk semmit, de mégiscsak meg kéne próbálni. Ha az eddigi lépések többsége kifejezetten helyénvalónak is tűnik, jó volna az egészet egyben látni, tudni, hova akarunk eljutni (és ne tessék a zöld könyvre mutogatni!), mi következik ezután, miért. Felőlünk lehet reformszóvivő, normális honlap, beszélni tudó alkalmazottak, bármi Hogy ez mennyire nem így van, a kórház-átalakítási elképzelés nyilvánosságra hozatala mutatja. Először volt 48 kiemelt kórház, majd került még kettő, aztán lett 31.

 

(...) Élő ember nem tudja, hogy pontosan mi alapján választották ki a kórházakat. És pontosan annak a térségnek a kórhaza került be utólag a privilegizált körbe, ahol a pénzügyminiszter a képviselő. Mintha az egész reformnak nem éppen a szakmaiság, az átláthatóság és a szemléletváltás volna az értelme.

 

(...) De az talán túlzás, hogy egy komplett ágazatnak fogalma sincs a jövőjét befolyásoló tervekről. Ezért a reformnak mintha csak ellenfelei lennének. Sőt, úgy hírlik, a szocialistáknak is volnának fenntartásaik. Előfordul, hogy a kormány elé mégis más kerül, mint amit a tárca előzőleg beharangozott, és a szocialista képviselő azért képes az ukázzal ellenkező gombot is nyomogatni, ha talál hozzá egynéhány barátot. Az ellenzéket nem kell bemutatnunk, szerintük ha még egyszer felvirrad a nap az Arany János utcában, megdöglünk mind.

 

 

 

Varga Attila: Fej nélküli egészségügy (Magyar Nemzet 2006 november 23.)

"A miniszteri reform nem más, mint az egészségügy megcsonkítása, kiemelt és nem kiemelt kórházak meghatározása, a betegek megsarcolása a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal, a választott orvos esetén várható felárakkal; az alapellátásban és a népegészségügyi felvilágosításban elmaradtak az intézkedések".

(...) Jól tudjuk, az egészségügyet félelem uralja, s minden, Molnár Lajos egészségügyi miniszter tevékenységét rá nézve negatívan, kérdőjelesen véleményező szakmabeli, szervezet vagy érdekvédelmi szervezet pórul járhat.(...) Molnár Lajos egészségügyi miniszter reformja egészségtelen, elkapkodott, így aztán a meglévő rendszer vívmányait veri szét egyik napról a másikra.

 

(...) A kormányzat ismételten a szakmai és társadalmi akarattal szemben hozza meg döntéseit, s oligarchikus csoportok érdekeit szolgálja, feltételezem, már biztosan kinézte magának valaki a Rókus-kórház belvárosi műemlék épületét. Hogy a minisztert mennyire szeretik az emberek, mérje le maga: üljön fel az 56-os villamosra Budapesten, a Moszkva téren, és döcögjön el vele a János-kórházig. És folytathatnánk a sort, hogy miként gyalázza meg az egészségügyet az elefántminiszter. Eddig évente kétezer gyermek született a lombikbébiprogramokból, de öt helyett már csak két beavatkozást támogat a kormány. A megtakarítás összegéből két kilométer autópályát építhetnek majd. Két kilométer utat kétezer gyermek helyett. Pedig fogy a magyar. Fejét vesztette az egészségügy.

 

 

 

Váncsa István: Szahalin (Élet és Irodalom 2006 december 8.)

"Sok szó esik mostanság az egészségügy reformjáról, mi ehhez nem értünk, viszont magunk is voltunk betegek. Továbbá néha beszélgetünk orvosokkal, nem a műintézetben, hanem magánemberként, bor mellett, és olyankor egyetlen estén annyi rémtörténetet hallunk az egészségügyről, amennyit a szemfüles civil egész élete folyamán se bírna összeszedni. Ezek az orvosok most az egészségügyi reform elszánt ellenfelei és a változatlanság őrei, mindaddig, amíg egészségesek".

(...) Ami a kórházbeszüntetéseket illeti, érdemben hozzászólni ahhoz se tudunk, viszont nemrégiben jártunk abban a műintézetben, ahol tíz évvel ezelőtt nagyjavításon estünk át, azaz méltatlan személyünket, mondhatni, újraindították. A kilencvenes évek derekán az az intézmény, legalábbis az infrastruktúráját tekintve, olyan volt, amilyennek egy kelet-ukrajnai lókórházat elképzelünk; nem hittük volna, hogy onnan még van út lefelé. Tévedtünk ebben is, mint annyi másban.

 

(...) az a furcsa, hogy 1) Európában a magyaroknak van a leglesújtóbb véleményük a saját országuk egészségügyi rendszeréről (pardon, a portugáloké még rosszabb), viszont 2) mindenki tudja, hogy nem költünk kevesebbet az egészségügyre, mint mások, hanem pont annyit költünk, amennyit a hasonló fejlettségű országok költeni szoktak, azaz 3) amit az egészségügyre fordítunk, nagyobbrészt kidobott pénz, miközben nemcsak a kórtermekben szakad le a plafon, hanem már a műtőkben is. Minden érintett (a beteg is és az orvos is) tudja, hogy ez így egy őrület, a beteg is és az orvos is szenved emiatt, viszont a beteg is és az orvos is hajlandó az utcára menni azért, hogy minden maradjon így az utolsó ítéletig.

 

Vélemények II.

 

 

Pelle János: Wellness-központ a a Szabolcs utcai kórház helyén? (HVG 2006. november 24.)

"Mi lesz a sorsa a hatszáz ágyas, évi 22 ezer – köztük nagyszámú vidéki - beteget ellátó Szabolcs utcai kórház nyolc hektáros telken lévő, a Városligethez közel eső, nagy értékű ingatlanának? Értékesítéséből törlesztik a kórház hatalmas adósságát. A pavilonokat elbontják, hogy azután a gyógyforrással is rendelkező ingatlanon – hírek szerint - wellness központ épüljön."

(...) A magyar egészségügy radikális reformjának központi kérdése a kórházak, illetve az aktív ágyak számának csökkentése. Valahányszor a kormányzat nekifutott ennek a feladatnak, óriási ellenállásba ütközött, ugyanis az egészségügyi intézményekhez ezer szállal kötődik az a város vagy körzet, melyeket kiszolgálnak: ragaszkodnak hozzá a betegek, az orvosok, a helyi politikusok, a parlamenti képviselők.

 

(...) Vajon milyen megfontolások állnak a nagy múltú, előbb Zsidókórházként, majd Orvostovábbképző Intézetként, aztán Haynal Imre orvostudományi egyetemként, végül Országos Gyógyintézeti Központként ismert, óriási szakmai presztízsnek örvendő intézmény de facto megszüntetésének hátterében?

 

(...) Sokan gondolják úgy, hogy az egészségügyi reform radikális ágyszám csökkentései és kórház felszámolásai mögött, legalábbis Budapesten, az intézmények értékes telkeinek megszerzésére irányuló törekvés húzódik meg. Szó esett erről már a Lipótmező és a Budai Gyermekkorház kapcsán, és ezt valószínűsítik a Szabolcs esetében is. A kórházi pavilonok egy részének lebontásával, mások felújításával egy tőkeerős beruházó páratlan adottságú, gyógyvízzel ellátott gyógyító és pihenő komplexumot teremthet. És mivel a konvergencia program megszorításai által sarokba szorított egészségügyi kormányzat nemhogy harcolna értékes ingatlanaiért, hanem tálcán kínálja őket eladásra, nem lehet csodálni, hogy a döntéshozók ennek a négymúltú kórháznak sem kegyelmeznek.

 

 

 

Mészáros Tamás: Listakrízis (Népszava, 2006 december 9.)

"Molnár Lajos és apparátusa a negyvennyolcas, az ötvenes, a harmincegyes és a harminckilences keretet egyként indokoltnak tekintette – és mindig azt, amelyik a háttéralkuk során éppen kijegecesedett. Ezért aztán sem a szakmai nyilvánosság, sem a társadalom nem tud mihez kezdeni a tárca folyamatosan változó, de mindenesetre teljes mellszélességgel képviselt igazságaival. Az mégse lehetséges, hogy ugyanolyan nyomatékkal indokolható a súlyponti intézmények ötvenes, mint harmincegyes kerete. Nemigen hiheti senki, akár laikus, akár szakmabéli, hogy előbb valóban kételymentes koncepciók alapján hagyták ki a fővárosi kórházakat, majd ugyanilyen kemény meggyőződéssel mégis bevettek közülük ötöt."

(…) Amit az emberek minderről gondolnak, az a legjobb esetben is az, hogy a kormányzati szempontok meglehetősen képlékenyek. És mindenesetre világosnak tűnik előttük, hogy két eset van: a minisztérium állásfoglalásai vagy hiteltelenek, hogy azt ne mondjuk, dilettánsak, vagy a végső döntések nem szakmai alapon születnek.

 

(...) Tegyük fel, hogy az egészségügyi tárca vezetője és emberei értik a dolgukat, csak hát szabott költségvetési feltételek mellett kénytelenek tervezni, ezért javaslataik eleve nem képviselhetik a szakmai optimumot, legfeljebb egyfajta kompromisszumot lehetőségek és szükségletek között. Aztán, ahogyan a politikai alkufolyamat enyhít valamelyest a pénzügyi szigoron, és megenged bizonyos átcsoportosításokat, úgy a miniszteriális álláspontok merevsége is oldódhat. A közvélemény pedig ennek a természetszerűen hosszas és igen diszkrét húzd meg-ereszd meg játéknak a lenyomatát kapja a tárca cseppfolyós tájékoztatóin.

 

(...) Tessék végre megérteni, hogy nem kell idő előtt, vagyis kiforratlan és nyilvánvalóan nem végleges előterjesztéseket döntésként kommunikálni. Sőt: nem szabad. Ha tetszenek tudni, hogy még nem lehet tudni, mi lesz egy javaslat sorsa, akkor arról inkább tessenek hallgatni. És egyik kedves minisztérium se jöjjön elő semmiféle listákkal, amíg azok nem szentesíttetnek a kormány által. Persze, tovább bonyolítja a dolgot, hogy mostanában olykor a kormány is felülvizsgálja akár néhány nappal korábbi döntéseit, és ezzel nemcsak magát, de minisztériumait úgyszintén kissé komolytalanná teszi. Nos, erre csak annyit mondhatunk, hogy fel kellene nőni már. Nem kapkodni, és alábbadni a reformhevületből, ha az rendre meggondolatlan lépésekhez vezet. Mert a folyamatos korrekció – némely makacs híresztelésekkel ellentétben –, nem a felelős kormányzás szinonimája.

 

 

 

Pilhál György: Taigetoszra velük (Magyar Nemzet, 2006 november 24.)

"Kevés az esélyünk ingyenes orvosi ellátásra. Illetékes helyről kiszivárgott, bármilyen igyekezettel fizettük is eddig a társadalombiztosítási járulékokat, nem jár nekünk onnét semmi. Évtizedeken át hallhattuk, azért ilyen szerény a jövedelmünk, mert cserében ezt-azt kapunk jutányosan, még ingyen is az állam bácsitól, egyebek közt az orvosi ellátást."

Beleépítették a fizetésünkbe (pontosabban levonták belőle), ahogyan az autópálya-építéseknél is azt mondták eleinte, sztrádapénz nem lesz, majd a benzinárba beleépítik a fuvardíjat. Maradjunk az orvosi ellátásnál.

 

(...) Ha némi szellemmel rendelkezne ez a kormány, tudhatná, hogy a nyugdíjasokkal szórakozni nem lehet. Nekik már nincs vesztenivalójuk, nem megfoghatók, fütyülnek a dallamos járású miniszterelnökre. Pedig most, a jelek szerint oda az "ingyenes" orvosi ellátás, a térítésmentes gyógyszerek, a kórház, szanatórium, s lassan azért is fizetnünk kell, hogy felkeljen a nap.

 

(...) Azt mondja az ezzel megbízott politikus, nem lesz többé ingyen gyógyszer. De hát, kérem tisztelettel, az nem ingyen van, nem is volt soha ingyen, hiszen levonták a bérből, fizetésből, jutalomból, prémiumból, sokaknak évtizedek óta folyamatosan. Be van hajtva, mint az adó. Előre ki van fizetve! Egy figyelemre méltó hozzászólás a tévében, egy nyugdíjastól: "Minket le is taszíthatnak a Taigetoszról, úgy egyszerűbb." Tényleg ez vár rájuk?

 

 

 

Frenkl Róbert: Reformaggályok (Magyar Hírlap, 2006 december 1.)

"Józan ésszel nem vonható kétségbe, hogy az egészségügyi kormányzat az átalakítással jót, rendezett viszonyokat, színvonalas, finanszírozható ellátást akar. Az évtizedes helyben járás indokolhatja az elszántságot, gyorsaságot, ne fulladjon le ismét a változásokat hajtó motor. Mégis, a kidolgozatlanság számos buktatót rejt magában".

(...) A korábbi hezitálással és a jelen ellenállással magyarázható a nehezen védhető felülről építkezés. A kormányzat 31, úgynevezett súlyponti kórházat jelölt meg, amiben kegyes csúsztatás a négy orvosegyetem, hiszen a klinikák lényegesen növelik a fekvőbeteg-intézetek számát. Helyes persze ezek preferálása, a regionalitás elvének is megfelelnek. Nehezebben védhető, hogy klinikai színvonalú országos intézetek tartozhatnának az egyetem kötelékébe, ami védelmet nyújtana – csak a példa kedvéért említve a talán legkirívóbbat, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet mellőzését, a hírek szerinti esetleges feldarabolását, megszüntetését. Azt sem mondta el senki, hogy mit takar a súlyponti kórház fogalma.

 

(...) Fordított eljárás lenne a szakszerűbb. A szükségletekből kiindulva, alulról építkezve, a területi kínálatot felmérve és meghatározva eljutni az országos szintig. E helyett maradt a politikai alku. És maradt a gyanú. Azért nincs jövőkép, azért nincs érdemi egyeztetés és kommunikáció, mert a folyamat vége a rendszer átpasszolása az üzleti biztosítókhoz. Ezt erősíti a biztosításfelügyelet létrehozása jelen fázisban, ami előrevetíti a több-biztosítós modell néven emlegetett fenyegetést és egyebek között olyan alapintézmény-rendszer kiszámíthatatlan hatású gyengítésével is jár, mint az ÁNTSZ.

 

(...) Valóban véget kell vetni az elvtelen alkunak, melynek jegyében a politika nem nyúlt az orvostársadalom privilégiumaihoz, az orvostársadalom viszont eltűrte a reálértékben permanensen csökkenő finanszírozást. De a betegek érdekét is szolgáló köztes mechanizmusok teljes kizárása, a finanszírozás további szűkítésével, az ezt kompenzáló vizitdíjjal nem nyújt igazán vonzó perspektívát.

 

 

 

Magyar Hírlap: Józanság (2006. december 4.)

"Ha a puszta adatból indulunk ki, a 4312 aktív kórházi ágy megszüntetéséről értesülve illik összerezzenni, és sürgősen érdeklődni, van-e esély szükség esetén valamely közeli ország egészségügyi intézményébe menni, mert a magyar rendszer nyilván összeomlik".

(...) Mielőtt azonban végképp kitör az össztársadalmi kétségbeesés, érdemes elgondolkodni azon, hogy miközben az Európai Unióban átlagosan négyszáz kórházi ágy jut százezer főre, nálunk hatszáz, s fájdalom, de nagyon nehezen képzelhető el, hogy a mi egészségügyünk működik jól, az EU-ban pedig mindenki szenved. Miként nem árt kiegészíteni a hírt azzal is, hogy az ágyak megszüntetését, átminősítését éppenséggel kórházigazgatók ajánlották fel. Tény, a kormányzati kiírásra válaszoltak, de a konkrét tervekkel akkor is ők álltak elő.

 

(...) Tény, a tiltakozások közül nem egyszerű szétválasztani a jogos, illetve az önös érdekekből fakadó felvetéseket. Abban azonban, hogy az egészségüggyel valamit kezdeni kell, már rég nincs vita. Még a fideszes Mikola István is azt mondja, vannak irracionális, gazdaságilag nem jó gyakorlatok, noha ő speciel nem lát pazarlást az egészségügyben, ami viszont vagy azt jelenti, hogy nem akar látni, vagy azt, hogy rég nem volt alkalma huzamosabban körülnézni a kórházakban. Ám nem is ez a lényeg, hanem az, hogy valamilyen változtatást ő is szükségesnek tart. Igaz, neki az aktív ágyak számának csökkentése nem tetszik. De ezt a már említett kórházi igazgatók bizonyára objektívebben látják. Miként valószínűleg azt is, mi mást kellene csinálni. Tényleg érdemes lenne végre komolyan venni őket.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695