Adni és kapni sem jó?

2006-12-18

A miniszteri jutalmakkal kapcsolatos újságírói vélemények meglehetősen kedvezőtlenek. Jobboldali és baloldali publicisták egyöntetűen úgy vélik, hogy a megszorítások utáni jutalmak időzítése kifejezetten kedvezőtlen volt. Egyes vélemények szerint a prémiumok inkább megalázóak, mintsem jutalomértékűek a miniszterek számára.

December 10-én jelentette be a kormányszóvivői iroda, hogy Gyurcsány Ferenc teljesítményük alapján év végi jutalomban részesítette minisztereit. A kormányfő a reformok kidolgozásában és véghezvitelében nyújtott munka miatt adott pluszpénzt a minisztereknek, melynek összegéről – utolsó alkalommal, az államigazgatási teljesítményértékelési rendszer bevezetése előtt – maga döntött.

 

 

A legtöbb pénzt – egyhavi teljes bérüket – Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai és Gráf József agrárminiszter kapta. Hiller István, Kiss Péter és Szekeres Imre háromheti prémiumot kapott. Fél havi fizetést vihet haza Veres János - a kormány politikáját legjobban jelképző költségvetés valamint a

> Publicisztikák
Hazafi Zsolt: Gyurcsányék palotapincsije (Hírszerző, 2006.12.11.)
Magyar Hírlap: A pénzosztás (2006.12.11)
Pilhál György: Kiváló dolgozók (Magyar Nemzet, 2006.12.12)
Krajczár Gyula: Vízió a napon (Népszabadság, 2006.12.13. )
Bencsik András: Kis mese a pénzről (Magyar Demokrata, 2006.12.14.)
Népszava: Jutalmi játszma (2006.12.16)
 

konvergenciaprogram kidolgozásáért- és Molnár Lajos – az egészségügyi reform véghezviteléért. A többi miniszter nem kapott jutalmat. A kormányfő fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a pluszmunkáért járó jutalmat osztott ki, tehát a nem premizáltak esetében sincs szó elégedetlenségről, bennük is teljes a bizalma. A hivatalos indoklás szerint a prémiumokra azért volt szükség, mert jövő évtől elkezdik a teljesítményértékelést a közigazgatásban, így a kormányon belül is neki kellet látni az átalakításnak. A miniszterek többsége az összeget jótékony célra fordítja.

 

Egyes sajtóhírek szerint pár nappal a jutalmazás bejelentése után az MSZP több politikusa is bírálta a miniszteri prémiumokat, és Gyurcsány Ferenc újságírók előtt elismerte, hogy nem volt jó döntés pénzzel jutalmaznia a minisztereket, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtti elismerés inspiráló hatású lehet.

 

Publicisztikák I.

 

 

 

Hazafi Zsolt: Gyurcsányék palotapincsije (Hírszerző, 2006.12.11.)

„Két okból elhibázott a jutalmazás ötlete: a tervet körüllengi a dilettantizmus gyanúja és/vagy a kormánytagok szivatásának a gondolata. Néha határozottan úgy tűnik, hogy egyes tanácsadók és bizalmi emberek - például akik ezt kitalálhatták - sokat, kitartóan és keményen dolgoznak a miniszterelnök megbuktatásán”.

(...) Önmagában nem túlságosan jelentős, ámbár fontos ügy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jutalmat kíván adni egyes minisztereinek.

Meggyőződésem: ostobaság és demagógia a politikusokat éhbéren tartani. A szociális irigység soha, sehol és semmit nem oldott meg.

Mégis két okból elhibázott a jutalmazás ötlete: a tervet körüllengi a dilettantizmus gyanúja és/vagy a kormánytagok szivatásának a gondolata. Néha határozottan úgy tűnik, hogy egyes tanácsadók és bizalmi emberek –például akik ezt kitalálhatták – sokat, kitartóan és keményen dolgoznak a miniszterelnök megbuktatásán.

 

(…) Évek múlva derül ki, hogy az egészségügyi és a többi reform sikeres lesz-e. Műtét közben nem szokás prémiumot osztani, sem hálapénzt átvenni. Majd ha a beteg meggyógyult, talán.

Böszmeség ezért ilyen helyzetben sót önteni a sebbe. Aki a jutalmazást kitalálta, az elefántcsonttoronyban élhet. Nem érti, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik alapvető emberi jogokat sértően alacsony bérért, 70-80 ezer forintért három műszakoznak, robotolnak. Nem ők a költségvetés kirablói, hanem éppen fenntartói. Nekik pár ezer forint is számít.Ők az egész"megszorítós reformkorra" nem úgy tekintenek, mint valami nagy, jutalmazandó sikerre.

 

(…) Még rosszabb a helyzet, ha a jutalmazás ötletét nem valamelyik tanácsadó érzéketlensége és dilettantizmusa szülte, hanem valami érthetetlen okból a miniszterekkel való szórakozás, rossz helyzetbe való keverésük a homályos cél. Jóakaró ugyanis ilyet nem tesz.

Nagy pénzekbe mernék fogadni arra, hogy ha lesz prémium, akkor az érintettek jótékonysági célokra ajánlják majd fel. Ha nem a maguk ellenségei, nem is tehetnek másként.

 

 

Magyar Hírlap: A pénzosztás (2006.12.11)

„Tehát pénz áll a házhoz. És mint a karácsonyi ajándéknál, itt sem az érték számít, hanem maga a figyelem, a szándék, a gesztus. Az elismerés. Amivel azért még várnánk egy kicsit. Azzal a megjegyzéssel, hogy megszorítások évadján a hatalom birtokosai is tanúsíthatnának önmérsékletet”.

Ha hinni lehet a híradásoknak, pénzt oszt a héten Gyurcsány Ferenc. Azokat a minisztereit kívánja anyagilag is elismerni, akik különösen kitüntették magukat a reformok előkészítésében. Teljesen érthető, hiszen irgalmatlanul nehéz munka lehet jó reformokat kidolgozni, s meglehet, legalább annyira nagy feladat esetleg rosszakat felvázolni. Úgyhogy egy reformfolyamat előkészítése, kidolgozása és levezénylése – tartalmától és sikerétől függetlenül – óriási feladat, valóban nagyobb, mint amit alapjáraton egy minisztertől meg lehet követelni. És ha összehasonlítjuk a versenyszféra menedzsereinek jutalmát és felelősségét a tárcavezetőkével, normál időkben a pénz mellé még kalapemelés is jár derék minisztereinknek.

Normál időkben! De amikor már a családi ezüstöt árulja az állam – polgárai nem, ők már korábban eladták –, nem biztos, hogy megfelelő pillanat éppen most pénzzel nyugtatni és biztatni az agyonhajszolt, zaklatott miniszteri lelkeket.

 

(...) Tehát pénz áll a házhoz. És mint a karácsonyi ajándéknál, itt sem az érték számít, hanem maga a figyelem, a szándék, a gesztus. Az elismerés.

Amivel azért még várnánk egy kicsit. Azzal a megjegyzéssel, hogy megszorítások évadján a hatalom birtokosai is tanúsíthatnának önmérsékletet.

 

 

Pilhál György: Kiváló dolgozók (Magyar Nemzet, 2006.12.12)

„Miközben a lakosság a megszorítások kínját-keservét szenvedi el, addig a Gyurcsány-pártkatonák pénzben és vállveregetésben részesülnek, talán még nyelves drúzsba is lesz. Azért ehhez ábrázat kell!”

Év végi jutalomban részesül a magyar kormány több minisztere, jelentették be illetékes helyen. Hallottunk már ennél méretesebb böszmeséget is, lássuk, kik lesznek a jutalmazottak.

 

(...) Miközben a lakosság a megszorítások kínját-keservét szenvedi el, addig a Gyurcsány-pártkatonák pénzben és vállveregetésben részesülnek, talán még nyelves drúzsba is lesz. Azért ehhez ábrázat kell! Egy olyan szellemileg alultáplált kormány, mint az EU által is utolsónak rangsorolt ország miniszterei részesülnek év végi prémiumban, amelynél a költségvetéstől kezdve minden az égvilágon összeomlik, recseg-ropog, a regnáló miniszterelnök megsimogatja az alattvalók buksiját, és borítékot dug a zsebükbe. A jövő majd biztosan megítéli a táncos lábú kaszkadőr mutatványát, most ő van a porondon, neki kell tapsolni. A parlamenti napirend előtti Gyurcsány-beszédek idején az ellenzék elhagyja az üléstermet Fletót ez nem zavarja, mondja a magáét. Hát most így vagyunk. A jól végzett munka elnyeri méltó jutalmát, feltéve, hogy valaki nem az egészségügyben, a pedagógusi pályán vagy a mezőgazdaságban dolgozik, ténylegesen. Ott ugyanis nincs jutalom, még köszönet sincs benne, kivéve, ha az illető történetesen szakminiszter. Függöny.

 

Publicisztikák II.

 

Krajczár Gyula: Vízió a napon (Népszabadság, 2006.12.13. )

„Persze színtiszta demagógia összevetni a miniszterek jutalmazását a megszorításokkal, de nem kell különösebben öregnek lenni Magyarországon, hogy tudjuk, romló időkben legalább akkora kereslet van színtiszta demagógiára, mint kenyérre. Lehetne erre azt mondani, hogy ostobák vagyunk, de ettől csak rosszabb lenne a helyzet.”

(…) El tudom persze képzelni, honnan sarjadt a jutalomosztás szerencsétlen ötlete. A minap hallgattam a rádióban Szetey vízióját a köztisztviselők ösztönzéséről. Bár szinte egy kukkot sem értettem az egészből, az világossá vált, hogy mostanában széles körökben ilyesmiken törik a fejüket. S ha az ember állandóan ezt hallja, sőt saját magától is ezt hallja, s nagyon szeretné, ha lenne is belőle valami, akkor előbb-utóbb példát fog mutatni, amiből soha nem sül ki semmi jó.

 

(…) Nyugodtabb légkörben tulajdonképpen mindegy, kapnak-e jutalmat a miniszterek, bár akkor is komikus, ha az egyik hármast kap, a másik meg négyest. Ezek politikai posztok, ahol két kategória van: vagy tartják az embert, vagy kirúgják. Ösztönzőnek meg ott van a történelem, ahová úgyis csak akkor kerülnek be, ha a főnökük helyébe lépnek, vagy ha csinálnak valami felejthetetlen hülyeséget (bár ezt nem is olyan könnyű).

 

(…) Persze színtiszta demagógia összevetni a miniszterek jutalmazását a megszorításokkal, de nem kell különösebben öregnek lenni Magyarországon, hogy tudjuk, romló időkben legalább akkora kereslet van színtiszta demagógiára, mint kenyérre. Lehetne erre azt mondani, hogy ostobák vagyunk, de ettől csak rosszabb lenne a helyzet.

Amúgy tyúkpör az egész. A miniszterek robinzonádokkal ugranak el a pénz elől, Gyurcsánynak újabb monokli marad a szeme alatt, s mi, magyarok, szépen elfelejtjük, s kigombolt ingnyakkal várjuk az újabb tyúkpöröket. S hol vagyunk még a lengyelektől, hol vagyunk a politikába betagolt ágyasok nyilvánosságától? Van itt perspektíva.

 

 

 

Bencsik András: Kis mese a pénzről (Magyar Demokrata, 2006.12.14.)

 

„Az embernek az az érzése, hogy itt egy nagy tudományos kísérlet folyik. A kísérlet célja kideríteni, hogy hol van az a pont, ahol a vég telepnek látszó magyar nyugalom felborul és a társadalom szembefordul kínzóival. Másképpen ezt nem lehet megmagyarázni. A kiosztott jutalmak összege kevés ahhoz, hogy a megjutalmazott miniszterek ebből meggazdagodjanak, de maga a jutalmazás ténye elég volt ahhoz, hogy a megszorítások présében kínlódó tömegek felháborodását és dühét kiváltsa.”

Ön mennyi illetménnyel jutalmazná munkatársait, beosztottait, feletteseit, családtagjait, ismerőseit (a megfelelő szó aláhúzandó), ha ugyanolyan lehetősége lenne jutalmakat osztogatni, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, akinek a hírek szerint a szíve lényegesen nagyobb, mint a pénztárcája. A jóságos Gyurcsány Ferenc ugyanis egész népét szerette volna nem középiskolás fokon boldogítani, de mint kiderült, erre nincs pénz, ezért a feladatot jelképesen oldotta meg. Ha nem kaphat a dolgozó nép jutalmat, akkor kapjanak helyette szabadon választott kormányának tagjai.

 

(…) Az embernek az az érzése, hogy itt egy nagy tudományos kísérlet folyik. A kísérlet célja kideríteni, hogy hol van az a pont, ahol a vég telepnek látszó magyar nyugalom felborul és a társadalom szembefordul kínzóival. Másképpen ezt nem lehet megmagyarázni. A kiosztott jutalmak összege kevés ahhoz, hogy a megjutalmazott miniszterek ebből meggazdagodjanak, de maga a jutalmazás ténye elég volt ahhoz, hogy a megszorítások présében kínlódó tömegek felháborodását és dühét kiváltsa.

 

(…) Ehhez képest jelentéktelennek tűnik a hír, hogy néhány magyar hajléktalant évekig ügyvezetőkként alkalmaztak ügyes emberek különféle káeftékben, amelyek a világhírű Siemens céggel álltak kapcsolatban. Ez azt eredményezte, hogy e vállalkozások számláira mintegy másfél milliárd forint folyt be, amiből a csövi direktoroknak csak pár ezer forint jutott. Mivel a Siemens érdekes módon megtalálta számítását az időközben elnyert különféle magyar kormány megbízásokkal, az ember eltűnődik, hogy e hajléktalan menedzserek csodálatosan sikeres ténykedése vajon összefüggésben van-e a miniszteri jutalmak meglepően szerény mértékével. Ha tetszenek érteni.

 

 

 

Népszava: Jutalmi játszma (2006.12.16)

„A probléma ezzel a rendszerrel – túl a miniszterek jutalmazásának gesztusán, ami önmagában aligha rokonszenves egy megszorításokat elviselni kénytelen országban –, tulajdonképpen az, hogy a kormányfői szándékkal ellentétben nem felértékeli, sokkal inkább lekezeli a kormány tagjait”.

A miniszterelnök megjutalmazta minisztereit. Ez a hír normális körülmények között érdektelen, se pró, se kontra nem érdemes foglalkozni vele. Igaz persze, hogy normális körülmények között a miniszterek nem kapnak jutalmat. (…)Mondhatni, a miniszterség, mint olyan, maga a jutalom.

 

(…) Ki hivatott hát megítélni, hogy a miniszterelnök hogyan dolgozott? Rövid távon senki – és persze mindenki. A ciklus lejártakor kiderül majd, kap-e jutalmat: ha újraválasztják, az lesz a jutalma.

 

(…) Ám, mint fentebb utaltunk rá, nem élünk normális időket. Az országban úgy zajlanak meghatározó jelentőségű reformok – mert most már kétségtelenül beindultak –, hogy az ellenzék totálisan elutasít minden változást, sőt folyamatosan hecceli ellenük az embereket, miközben saját koncepciójáról mélyen hallgat.

 

(…) Ebben a helyzetben Gyurcsány Ferenc legalább azt mindenképp kommunikálni szerette volna, hogy kormánya igenis jól dolgozik, miniszterei állják a sarat, a reformok jó úton haladnak. (…)És úgy vélte, miután emberei azonmód jótékony célra fordítják az egyébként nem éppen hatalmas summákat, hát majd kifejezetten jól veszi ki magát az egész: lám, ezek a sikerminiszterek egyszersmind áldozatkész, nagylelkű, szociálisan érzékeny emberek.

 

Az állampolgár nem érti továbbá, miért kapott az egyik miniszter kevesebb jutalmat a másiknál, és miért akadt, aki egyáltalán nem kapott semmit. (...)

Szóval, a miniszterelnök bizalma többlépcsős. Kétheti miniszteri fizetés közepes bizalom, a háromheti már nagyobb, az egyhavi a teljes. Alapfokú bizalomban persze mindannyian részesülnek, hiszen kormányátalakítás nem volt.

 

A probléma ezzel a rendszerrel – túl a miniszterek jutalmazásának gesztusán, ami önmagában aligha rokonszenves egy megszorításokat elviselni kénytelen országban –, tulajdonképpen az, hogy a kormányfői szándékkal ellentétben nem felértékeli, sokkal inkább lekezeli a kormány tagjait.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695