Megszorító reformok, értetlen állampolgárok

2007-01-08

Miközben a kormány előtt álló kommunikációs nehézséget még ma is az okozza, hogyan válassza el egymástól a reformokat és a megszorító intézkedéseket, a publicisztikák jelentős részben továbbra is szorosan összekapcsolják egymással a kormányzati döntéseket. A vélemények között sok a hasonlóság abban, hogy pesszimistán látják a reformok sorsát, de az esetleges kudarc okát részben a politikusoknál, részben az állampolgároknál keresik.

A költségvetési stabilitást előirányzó intézkedések, és az ellátórendszerek átalakítását célzó reformok között a publicisták és újságírók gyakran nem tesznek különbséget, és összefoglalóan „megszorításoknak” nevezik a kormány programjának ilyen irányú lépéseit. Így a gázártámogatási rendszer megváltoztatása, a gyógyszerárusítás liberalizációja, vagy a kórházstruktúra átalakítása gyakran olyan formában kerülnek szóba, hogy céljukként összefoglalóan a „lakosság megsarcolását” tüntetik fel, kiemelve azok vélt, vagy valós negatív következményeit. Az ilyen írásokban a reformok elhibázottként, a kormányzati rosszindulat és inkompetencia következményeként kerülnek szóba, leginkább érezhető eredményeik pedig a csökkenő életszínvonal, a megélhetési költségek növekedése, és az általános fejetlenség lesznek, melyek előbb-vagy utóbb a kormány bukásához fognak vezetni.

 

 

Több publicisztika szerzője az intézkedések kapcsán azonban a lakosság attitűdjével, részben pedig a politikai döntéshozók elszánts

> Publlicisztikák
Michnai Attila: Aki ártmond, mondhat bért is? (HVG, 2006. december 30.)
Stop.hu: Utolsó Év (2007. január 2.)
Szabó Z.: Vészfékezzük le a reformokat! (Index, 2007. január 8.)
Palócz Éva:Tervek a hiány csökkentésére (Magyar Hírlap, 2007. január 5.)
Seres László: A reformereket lelövik, ugye? (Hírszerző, 2007. január 8.)
Torkos Matild: Felforgatók (Magyar Nemzet 2007. január 4.)
Papp László Tamás: Oda az ingyenesség - díjazzuk az ötletet (Hírszerző, 2007. január 4.)
 
 

ágával kapcsolatban tesz kritikai észrevételeket. Többük véleménye szerint az intézkedések általános irányvonala, egyes szolgáltatások térítéskötelessé válása vagy az ilyen térítések összegének emelkedése nem találkozik a lakosság megértésével, mivel az állampolgárok magától értetődőnek és sérthetetlennek tekintik saját ked

vezményeiket. A publicisták véleménye szerint ez elvezethet a valójában nagyon is szükséges reformok felpuhulásához és hiányos megvalósításához.

 

Miközben tehát már lassan fél év eltelt az első – kiigazító és megszorító – intézkedések bejelentése óta, a nyilvánosságban a fogadtatás alapképlete nem változott meg lényegesen: a hosszúra nyúló kiigazító intézkedések mellett a reformok rövid távú, hibás vagy hátrányos elemei kerülnek középpontba.

 

 

 

Publicisztikák I.

 

 

Michnai Attila: Aki árt mond, mondhat bért is? (HVG, 2006. december 30.)

„Áremelés az egyik oldalon, trükközési lehetőség az adókkal a másik oldalon. A kormány ügyeskedése közben éppen csak a legfontosabb cél, a tiszta, áttekinthető piaci viszonyok és a hozzá tartozó világos, egyszerű adórendszer látszik a semmibe veszni.”

 

(…) A fogyasztói árak - közte a gázár - piacosítása olyan jelszó manapság, amely ellen képzett közgazdász aligha emelheti fel a szavát, feltéve, hogy el tud tekinteni saját és kelet-európai polgártársai pénztárcájának tartalmától. Márpedig ez utóbbi figyelemmel kísérése a spontán lázadások veszélyét zsigereikben érző helyi politikusok szerint elkerülhetetlen. És az elvszerű államvezetés itt véget is ér, ezzel az érvvel véltek örök felmentést szerezni maguknak annó a gazdaság finom szerkezetébe belepiszkáló kérges proletárkezek, éppúgy, mint nyomukban napjainkig a megannyi reparáló szándékú, jobban-kevésbé képzett gazdasági politikai ezermester.

 

(…) Napjaink politikai erőinek igazi különbözősége az 1989 előttről örökölt állapotok felszámolásának módjában merül ki, hogy tudniillik mi is legyen először, egy erős egészséges tyúk, avagy a jókora tojás, amiből az előbbit kikelteni remélik? Konkrétan: a fogyasztót, vagyis annak bérét (a minimálbért, a családi pótlékot, a megkülönböztetetten hazai cégeknek juttatott megbízások számát stb.) emelve tennék lehetővé a vásárlóerő növekedést, avagy miként az éppen hatalmon lévő kurzus vallja, az áruk, szolgáltatások piaci árainak kialakításáé az elsőbbség, az majd hozza magával a többit.

 

(…) Amíg pedig a kánaáni állapot eljön, addig is marad a kézi vezérlés technikája, amelynek legkedvesebb, jól bevált eszköze az adórendszer valamint a tőle már leválaszthatatlan, vele összezagyvált támogatási rendszer, az olyan fenomenális, "Nyugaton már bevált" ötleteivel, mint például az üdülési csekk. Ez utóbbi, pedig ahogy tálalják, "egyre növekvő felhasználási lehetőségei révén" - a mindenkori minimálbérnek megfelelő nagyságú, szinte mindenki által megszerezhető adómentes juttatásként - nem egyéb, mint egy újabb lyuk az amúgy is agyon toldozgatott-foltozgatott adóhálón. Emiatt az már nem annyira a kiszemelt zsákmányra, mint inkább magára a halászra jelent veszélyt.

 

 

Stop.hu: Utolsó Év (2007. január 2.)

”Új év. Régi remények. Ez a harc lesz a végső. Vagy mégsem? A kormányzati kommunikáció szerint igen. Még ezt az évet bírd ki. Esetleg a következőt. De ezt szajkózza az ország kevésbé szerencsés része uszkve két évtizede. Az utolsó év – mondja a dal. Az utolsó év – mondja a kormány. Az utolsó év, hogy a kisember foga elvásik attól, hogy hozzáveri a garast.”


(…) Még ezt az évet bírd ki! Csak az igekötő változik. Elvon, megvon, kivon. Elvon. Az önkormányzatoktól. Megvon. A gázár-támogatásból. Kivon. A felsőoktatásból. Csak az igekötő változik. Behoz, elhoz, kihoz. Behoz. Néhány százmilliárdot az elmúlt évek elodázott reformjaiból. Elhoz. Reményei szerint nyolcezer milliárdot az Európai Unióból. Kihoz. Nem reményei szerint, de mégis: embereket a sodrukból.

 

(…) De van, aki mindenképp fizet. Van, akinek nincs ügyvédje; van, akinek nincs lobbistája. S van, akinek a lobbistája a demokrata köpönyegében figyel. Emlékezhetünk még: a nyugdíjasok akarták, hogy legyen megszorítás, akarták, hogy adózzanak, akarták, hogy fizessenek az ingyenjegyért. De persze élni kell valamiből. Így a leköszönt fő-érdekvédőt is meg lehet venni állami sarzsival. Nem most, hanem évek óta, mindig meg lehetett. Van az a pénz, amiért korpásodik.

 

(…) Mi végre a világ, ha csak a kiadási és a bevételi oldal egyenlege számít? Mi végre a világ, ha a költséghatékonyság maga alá temeti a nemzetet, vagy annak egy részét? Mi végre a világ, ha százmilliárdos állami tartozások fejében a potyautasokat dobják ki először a léghajóból? Egyáltalán, ki az igazi potyautas? Az, aki minimálbéren dolgozik, de nagy lábon él, vagy az, aki felmarja az állami pénzeket, s még tartozik is az államnak?

 

 

Szabó Z.: Vészfékezzük le a reformokat! (Index, 2007. január 8.)

„És mit támogat január elsejétől az állam? Az általános iskolások és középiskolások utazásait, bárhonnan bárhova és az egyetemisták útját a lakóhely és az iskola között. Tanuláshoz való jog letudva, családtámogatás kipipálva. Már persze, ami az utazási kedvezményeket illeti.”


(…) Persze a zsíros hasznukat féltő gyógyszerészek, a hálapénzük miatt rettegő orvosok, a minimálbér után adózó nagyvállalkozók, meg az egész, okosban mindent megoldó, posztkommunista Magyarország mellett most óbégathatnak az egyetemisták is, hogy ez nem reform, hanem lenyúlás, és meglop minket az államhatalom. Vissza a kedvezményekkel, plusz alanyi jogon járó Big Mac-bérletet és heti tizenöt hosszúlépést minden nappali tagozatos hallgatónak, vagy meghúzzuk a vészféket.

 

(…) Nem, az államnak nem kötelessége hozzájárulnia minden zenei fesztivál, víkendházi lerészegedés és vidéki bortúra utazási költségeihez, viszont mindenki számára biztosítania kell a tanuláshoz való jogot, meg persze, támogatnia kell azokat, akik a társadalom legnagyobb örömére és hasznára gyereket vállalnak. Vagyis segítenie kell, hogy mindenki, még a baranyai tanyán lakó fiatal is elutazhasson az iskolába (és persze vissza), emellett nem árt, ha beszáll valamivel a családi kirándulások költségeibe is.

 

(…) Rájöhetnének, hogy nem a mindenkinek járó kedvezményeket és az olcsó balatoni hétvégéket kell félteni, hanem a valóban szegény, de tehetséges diákokat, akik a tandíj és a kollégiumi szállásdíj kifizetése után már nem nagyon utazhatnak sehova. Önző vészfékezés helyett pedig rávehetnék a kormányt, hogy találjon már ki valamit az ilyen, rászoruló hallgatók támogatására, hogy az esélyegyenlőség ne csak egy vastagon szedett közcím legyen az MSZP kampánybrosúrájában.

 

Palócz Éva:Tervek a hiány csökkentésére (Magyar Hírlap, 2007. január 5.)

„Az idei évben ugyanis már nem lesz olyan nagy eltérés a pénzforgalmi és az eredményszemléletű elszámolás között, s nem várhatók egyszeri elszámolások sem, amelyek általában a választás után jellemzők. Minden bizonnyal kisebb lesz az önkormányzatok hiánya is, hiszen ez is szorosan összefügg a választásokkal. Ezeket a tételeket leszámítva, a hiánycsökkentés máris csak két százalékpontot tesz ki, ami már egyáltalán nem tekinthető teljesíthetetlen feladatnak.”


(…) A jövő évi költségvetés teljesíthetőségének egyik fontos sarokpontja, s egyben kockázata is, a költségvetési szervek működési kiadásainak a betartásában rejlik. A kormány 2007-ben 1836 milliárd forintos működési kiadást irányoz elő, ez nagyságrendileg az elmúlt évekhez hasonló. A tényleges kiadások azonban minden évben lényegesen magasabbak lettek. A kormányzati intézmények működési kiadásai várhatóan jócskán meghaladják a 2100 milliárdot, mintegy 350 milliárddal magasabbak lesznek a tervhez képest. A hiánytervezet túllépéséből körülbelül másfél százalékpont a költségvetési szervek fegyelmezetlen gazdálkodásából származik.

 

(...) A 2006. őszi adatok még kevés támpontot nyújtanak annak megítéléséhez, hogy 2007-ben ez az ismételt kísérlet eredményes lesz-e. A kiigazítócsomag nyári bejelentése után az őszi hónapokban a költségvetés működési kiadásai még nem indultak csökkenésnek, ennek azonban oka lehet a létszámleépítés miatti pótlólagos költségek megjelenése is. 2007 első hónapjaiban azonban már jelentkeznie kellene a költségvetés működési kiadásaiban való megtakarításoknak.

Publicisztikák II.

 

 

 

Seres László: A reformereket lelövik, ugye? (Hírszerző, 2007. január 8.)

„Viszont minden egyéb kérdés – a nyugdíjreform vetületeitől az egészségügy átalakításáig – teljes kommunikációs káosz, minden nyilatkozat, minden válasz újabb kérdéseket vet fel, semmi nincs lezárva; Trockij permanens forradalma ehhez képest maga a békés, nyugodt öregkor, naplementével meg Rózsa Gyurival.”


(…) Ha viszont Gyurcsány akár szociális meggondolásból, akár választási opportunizmusból valóban nem hajlandó szembemenni a nyugdíjasokkal („Ez lenne a bátorságpróba? Ezen az áron nem akarok reformer lenni!” – közölte még nyáron a Népszabadsággal), akkor újabb koalíciós konfliktus jön, és akkor a szabaddemokratáknak minden frontot felmérve el kell dönteniük, hol a rossz kompromisszumok határa, és hogy kívül vagy belül tágasabb-e.

 

(…) Káosz alakult ki gázárfronton is: a nem éppen időben történt és nem éppen világos gázár-kompenzációs kommunikáció eredményeképpen tömegek álltak sorba a cégek irodái előtt, nem hülyének kinéző nyugdíjasok is azt taglalták a BKV viszonylatain, hogy akkor most mi számít minek, kit jelentsünk be hová, ráadásul, mint kiderült, az újévben hat megyében „átszervezés” miatt ki sem nyitottak a területi gázszolgáltató ügyfélszolgálati irodái. És akkor még nem beszéltünk néhány fejfájás-csillapító last minute vénykötelessé tételéről, amellyel az eü-tárca maga is sokat tett a fejfájás terjedéséért.

 

(…) Ha meg lehet törni a patikuslobbi hatalmát, és liberalizálni lehet a patikaalapítást meg a gyógyszerárusítást, akkor tegyék meg végre, de akkor ne küldjenek át az utolsó utáni pillanatban embermilliókat a nyilván ráérő orvosok ürességtől kongó, betegbarát folyosóira. Ha elszánták magukat végre, hogy racionalizálják a kórházi struktúrát, és ha kell, leépítenek ki nem használt ágyakat, akkor lehetőleg ne az utolsó utáni pillanatban kezdődjön meg a nyíltszíni, arcátlan alkudozás és lobbizás a súlyponti kórházi státusért. Mindez alapvetően járatja le mindazt, amit pedig a velünk élő kádárizmus lebontásáért itt végre meg kéne lépni.

 

 

Torkos Matild: Felforgatók (Magyar Nemzet 2007. január 4.)

"Mostanra azonban a káosz lett a reform szó szinonimája, mintha ennek a "reformnak" a kimunkálói előtt célként az lebegett volna, hogy "holnapra felforgatjuk az egész világot". Bár a reformnak nevezett valaminek a várható jótékony hatását még nyomokban sem látjuk, az internacionalistákból globalistákká átvedlett elvtársak minden igyekezetükkel azon vannak, hogy megőrizzék megbízóik bizalmát. Sajátságos módon nem a magyar választók bizalmáról van szó, hanem azokéról, akiknek az érdekében nadrágszíjjal, időnként gumilövedékkel és könnygázzal "reformálnak".


(…) Még az óévben kiderült: Molnár Lajossal nem lesz gördülékeny az egészségügy átalakítása. A nagy "reformer" ugyanis a kórházak átalakítása előtt megfeledkezett egy aprócska körülményről, arról tudniillik, hogy a kórházi ágyak kidobálása után a vezető szakorvosok nemcsak a kalapjukat veszik, hanem hónuk alá kapják a lélegeztető gépeket is, amiket az áfatrükkös gazdálkodást igénylő nehéz időkben alapítványaik nevére gyűjtöttek be adományokból. Január első napjaiban pedig azzal szembesültünk a gyógyszertárakban, hogy a november elején beharangozott és törvényerőre emelt háromszáz forintos dobozdíjat mégsem kérik a patikusok, mert a beszedését nem sikerült a hatálybalépés idejére szabályozni. A benzinkutasok most még sebbenzinnel moshatják kezeiket, a káosz őket egyelőre nem érte el.

 

(…) Ráadásul itt van a nyakunkon a gázártámogatás átalakítása a megszokott gyurcsányi bonyodalmakkal és a bojkottszámba menő zárt ajtókkal a gázszolgáltatóknál. Arról most ne is essék több szó az indokoltnál, hogy a Horn-kormány idején ugyanez a koalícióba tömörült társaság adta el potom áron alkotmánysértő módon az önkormányzatok gázszolgáltató cégeinek többségi tulajdonjogát azoknak a külföldi befektetőknek szerződésben rögzített mértékű, garantált és kivonható nyereséggel -, akik most zárt ajtókkal kedveskednek szegény ügyfeleiknek.

 

(…) Pedig ha nem terhelné az embereket az elfuserált gázközműprivatizációval garantált eszközarányos nyereség, és az egykori Nagy Testvérrel a szirupos barátság helyett a korrekt üzleti viszonyt ápolnák a szocialisták, most nem lett volna szükség ilyen brutális gázáremelésre. És nem kellene a megszorítócsomag által kizsigerelt embereket még arra is rákényszeríteni, hogy a fűtés költségének enyhítése érdekében napokig a hivatalt járják: gázóraátírással, a nagymama lakcímének megváltoztatásával töltsék az időt. Persze lehet, a gyurcsányi reform lényege csupán annyi, hogy érezzük magunkat megalázva a saját hazánkban.

 

 

Papp László Tamás: Oda az ingyenesség - díjazzuk az ötletet (Hírszerző, 2007. január 4.)

„Gyurcsány mindent beáldozott: az adócsökkentést (ezzel a rövid távú versenyképességet), az eurót, csakhogy a 13. havi megmaradhasson. De tessék, belementünk hülyeségek cáfolatába, evidenciák bizonygatásába. Ahelyett, hogy szimplán tudatnánk a nagyérdeművel: azért kell fizetni, hogy a szocializmus legnagyobb hazugságaként működő ingyenes egészségügynek még a hipokrita látszatát is eloszlassuk.”


(…) A magyar ember nem abba hal bele idejekorán, hogy felírják neki az orvosságot, de nincs a zsebében egy doboz cigi ára se, hogy kiváltsa. Hanem abba, hogy egészségromboló módon táplálkozik, van neki legalább egy szenvedélybetegsége (ha nincs, akkor családtagjai gondoskodnak róla, hogy megkapja a napi kátránydózist), amellett magasról tesz a betegséget megelőző vagy időben felismerő szűrővizsgálatok látogatására, a gyógyszerszedés hatékonyságához elengedhetetlen életmód-változtatásra intő háziorvosi tanácsokra, hogy terjedelmi okokból a hosszan kígyózó lista egyéb részeinek sorolásától eltekintsünk.”

 

(…) Mellesleg a hazai nyugdíjak kórosan alacsony voltáról szóló lózungokat hanyag csuklómozdulattal a városi legendák közé dobhatjuk. Azok pontosan megfelelnek a nemzetgazdaság teherbírásának, sőt ha az inaktív-aktív polgárok arányához, a tényleges járulékfizetésekhez viszonyítjuk, éppenséggel irreálisan magasak. És nem a nyugállományúak a fenyegető büdzsékrach igazi vesztesei.

(…) Aztán ehelyett foglalkozhatnánk lényegbevágó dolgokkal. Például, hogy „a nagyon drága gyógyszerek felírását alaposabban ellenőrzik majd, hiszen ha olcsóbb, de ugyanolyan hatékonyságú gyógyszerrel sikerül csökkenteni a kiadásokat, ez azt jelenti, hogy több jut majd az egészségügyi ellátás más területeire”. Az illetékes hatóság nyilván szigorú razziákkal überkontrollálja a notórius drágáért gyógyszerezőket, hogy aztán befulladjon a bürokratikus gőzhenger kampányszerű offenzívája. A magát liberálisnak tartó egészségügyi miniszter mikor kap a fejéhez, hogy állami ellenőrzésekkel önmagában soha nem lehetett a kiadásokat csökkenteni? Eleinte amúgy teoretikusan is pluszkiadást, nem pedig megtakarítást jelentene a dolog: több szúrópróba – nagyobb létszámú, felülvizsgálattal megbízott állomány. Akkor a pirulafinanszírozás döglődő rendszerének toldozás-foltozása helyett miért nem teremtenek új szisztémát?

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695