Foci vagy politika

2007-05-04

A magyar-horvát pályázat kudarca megosztotta mind a közvéleményt, mind pedig a publicistákat. A szerzők alapvetően eltérő módon interpretálták az eseményeket. A lehetséges magyarázatok négy fő típusa: Gyurcsány Ferenc hiteltelen politikája, az ellenzék kormányt lejárató kampánya, a pályázatért felelős szakemberek elégtelen lobbiképessége, s a vállalkozás eleve kudarcra ítélt jellege (a magyar labdarúgás jelenlegi állapotára tekintettel). Egy valamiben azonban egyetértés mutatkozott: a magyar labdarúgás, egyáltalán az egész sportélet sürgős reformra szorul.

 

Harmadszorra is búcsút inthetünk a labdarúgó Eb rendezési jogának, hiszen az UEFA döntése nyomán a lengyel-ukrán páros rendezheti a rangos

> Publicisztikák
Jakab József: Álmodozások kora (Népszabadság 2007. április 19.)
Ághassi Attila: Zéró tolerancia (Index, 2007. április 17.)
Farkas Attila: Az őszödi beszéd és az Eb (Magyar Nemzet, 2007. április 20.)
Sárközy Tamás: Vége (Népszabadság, 2007. április 20.)
Sebes György: Döntés után (Népszava, 2007. április 19.)
L. Bényi Péter: Gyurcsány újabb bűne (Stop.hu, 2007. április 24.)
Rónay László: Lenullázva (Népszava, 2007. április 24.)
Váczi János: A semmit akartuk eladni az UEFA-nak (Magyar Nemzet, 2007. április 25.)

 

sporteseményt 2012-ben. A magyar és horvát fél kudarcát súlyosbítja, hogy egyetlen szavazatot sem kapott a terjedelmes pályázat. Az eseményre Cardiffba utazott Gyurcsány Ferenc is, aki a döntést megelőzően reményét fejezte ki a kedvező elbírálást illetően. A magyar-horvát prezentáció sikert aratott. A döntőbírák azonban az olaszokat is leszavazva, a lengyel-ukrán duót részesítették előnyben.

 

Az Eb már az UEFA-verdikt előtt megosztotta a közvéleményt: egyesek szerint jót tett volna a gazdaságnak, mások szerint belebuktunk volna. A döntés kisebb vihart kavart a közvéleményben, s ezt tükrözte a publicisztika. Ehhez az is hozzájárult, hogy a döntés előtt folytatott kampányban sokan biztosra vették a magyar és a horvát fél győzelmét, így őket hidegzuhanyként érte a bukás.

 

A kudarc magyarázóit azon az alapon lehet kategorizálni, hogy a politikai vagy a szakmai (sporthoz köthető) magyarázó-elem a domináns retorikájukban. A hazai kommunikációban megszokott módon, igyekeztek felhasználni a szerzők az eseményt a saját igazuk alátámasztására, ilyenformán erősen megoszlanak a vélemények, hogy harmadszori sikertelen pályázatunkért ki a felelős, s milyen megoldások lehetségesek a jövőben. Azonban szinte minden publicista egyetért abban, hogy a magyar labdarúgáson, általában a sportéleten változtatni kell.

 

Vélemények I.

 

Jakab József: Álmodozások kora (Népszabadság 2007. április 19.)

„…ilyen alapos, mindenre kiterjedő összeállítás még nem készült az Európa-bajnoki pályázatok történetében. Mégsem sikerült meggyőznünk a döntéshozókat, mert alighanem úgy vélték, 2007-ben már nem divat mesekönyveket olvasgatni. A 13 448 oldal ugyanis a dicső múltról és a lenyűgözőnek képzelt jövőről szólt, terveket, álmokat rögzített, azt ellenben nem rögzíthette, hogy ma mi van. Ma ugyanis sok minden nincs. Nincsenek stadionok, nincsenek repülőterek, modern autópályák és gyorsforgalmi utak sincsenek, és akkor még a (vidéki) szállodai férőhelyeket szóba sem hoztam. Gyárfás mondta is: mi rajzokat küldtünk, a vetélytársak képeket. Mi majdani létesítményekről, a konkurencia a már meglévőkről. Álmodozásban verhetetlennek tetszettünk, igazán kár, hogy az illetékes grémiumot a konkrétum érdekelte.”

 

(…) A bukás okairól a közeli jövőben könyvtárnyi elemzés születik majd, okosabbnál meggyőzőbb érvekkel; jómagam maradok a találgatásnál. A már citált infrastrukturális hátrányok mellett alighanem azért veszítettünk, mert nincs magyar futball. Élt száz, többnyire szép évet, ám megszűnt létezni, évek óta halott, feltámasztására remény sincs. Kiiratkozott a világból, még Európában sincs jelen; ez a cardiffi döntés egyik fontos üzenete. Emlegethetünk suskust, gyaníthatunk szavazatvásárlást, fantáziálhatunk a nemzetközi gazdasági lobbi érdekeiről, piaci megfontolásokról, akár áltathatjuk is magunkat különböző összeesküvés-elméletekkel, minden gyengeségünk legtragikusabbja mégis csak az, hogy a külföld már csupán hírből ismeri a magyar futballt. (…)

 

(…) Néhány napja, a korai eufória állapotában csupán attól féltünk, hogy az UEFA mit nem akar: például két, egymást követő társrendezésű Európa-bajnokságot. Arról nem beszéltünk, hogy - gyanítható sugallatra - esetleg mit akar. Mondjuk, egy nyolcvanötmilliós piacot; építőiparnak, kereskedelemnek, idegenforgalomnak. És persze a futballnak. Mint tudjuk, jó ideje minden, sportrendezvénnyel kapcsolatos döntés gazdasági és politikai is. (Emlékezzünk csak a 2012-es olimpiarendezés Párizs és London közötti külön versenyére.) Gondolhatunk magunkról nagyon sokat, ha piacnak kicsik vagyunk; Horvátországgal együtt úgy hatoda a mostani két győztesének.(…)

 

 

Ághassi Attila: Zéró tolerancia (Index, 2007. április 17.)

„Ezt a nullát igen nehéz lesz megmagyaráznia MLSZ-elnöknek, a szervezőbizottság-vezetőnek, államtitkárnak, miniszterelnöknek, Mészöly Kálmánnak, mert jó magyaros szokás szerint itthon hónapok óta ment a porhintés, a parasztvakítás, hogy a miénk a legjobb pályázat, és verbálisan nyertünk is.”

 

(…) Kedden már látszott: ha már a keleti térségről, a futball felzárkóztatásáról volt szó, akkor nem ránk gondoltak, inkább Ukrajnára, Lengyelországra. Tökéletesen igazolódott. Lehetnek korrupciós ügyek a lengyeleknél, felfüggeszthetik a szövetséget, lehetnek az olaszoknál maffiabalhék, meghalhat a cataniai csendőr – ha diplomáciáról van szó, akkor ők a jobbak. Pontosabban: olyan mélyen vagyunk, mint a futballunk. (…)És még rossz döntéseket is hoztunk. Kisteleki magánbeszélgetésben elismerte: nagyon fontos lesz, hogy az UEFA januári elnökválasztásakor melyik oldalra állunk. A rosszra sikerült, Lennart Johansson elbukott Michel Platinivel szemben. Az ukrán–lengyel páros Platinire szavazott, talán nem is véletlen, hogy esélytelenből favorittá emelkedtek. (…)

 

(…) Arra véletlenül sem hivatkozunk, hogy az első pályázat óta, tíz év alatt, se a főváros, se a kormány egyetlen arasznyit sem lépett, hogy Budapest szégyenfoltja, a Puskás Ferenc Stadion európaivá alakuljon át. Még tender sincs. Ilyenkor, a szavazás környékén fontosak az impozáns tervek, de az végre eszébe juthatna valakinek, hogy ha a Puskás Stadion látványosság lenne - lehetne benne stadiontúrákat szervezni, mint Európa fejlettebb felén -, akkor egy UEFA-kupa-döntőt rendezhetnénk, azt nyilván jóval nagyobb lelkesedéssel adnák ide, már csak a futballzseni tiszteletére tekintettel is. (…)

 

 

Farkas Attila: Az őszödi beszéd és az Eb (Magyar Nemzet, 2007. április 20.)

„Tisztában kell lenni azzal, hogy a döntésnek gazdasági és politikai okai is vannak. Hiába az akarat, az állítólagosan kiváló pályázat. Tudomásul kell venni: a jó szándék kevés. A folyamatos ígérgetés – amelyhez a gyurcsányi kormányzás igyekszik hozzászoktatni – ennél is kevesebb, sőt hiteltelen. A majdra már ezen a szinten is legyintenek.”

 

A nulla szavazatban benne van az is, hogy a délibábokat dédelgető jövőkép vetítése nem hatja meg a döntéshozókat. Egyre valószínűbb, hogy nem csak a labdarúgás világában. Ideje lenne kijózanodni. Cardiffban Kelet-Közép-Európa fel-, Magyarország leértékelődött. „Pusztán makettekkel és tervrajzokkal nem lehet világverseny rendezését elnyerni” – fogalmazott Szalay-Berzeviczy Attila, Budapesti Értéktőzsde elnöke a kijózanító cardiffi döntést értékelve. Nem csináltunk semmit, mondta Gyurcsány Ferenc hírhedt balatonőszödi beszédében. Ez idő alatt Magyarország az Európai Unió új tagállamainak éllovasából a közösség sereghajtójává vált.

 

 

Sárközy Tamás: Vége (Népszabadság, 2007. április 20.)

Jól tetszenek érteni: a magyar pályázatot csodás buborék vette körül, de mögötte csak egy súlyos államháztartási hiánnyal küzdő kormány és nem kevésbé súlyos forráshiánnyal hadakozó városok voltak. Nincs egyetlen pályánk, amely megfelelne az UEFA követelményeinek. A Budapestet körülvevő körgyűrű nemcsak a nevében nullás: lassított felvételként épül, éppúgy, mint a 4-es metró. Balkáni állapotokat idéző kátyús utcák, hiányos szállodakapacitás Budapesten, illetve a rendező városokban. A Dunán kevés a híd, csekély a repülőterek befogadóképessége, az autópályák hiányosak, és minőségük sem megfelelő. Az országban óriási társadalmi-politikai feszültségek tapasztalhatók. A legsebezhetőbb pont persze a finanszírozás: az Eb-rendezés hosszú távon hoz hasznot, a költségeket viszont az előkészítés szakaszában kell viselni.

 

(…) Ugye mindenki tudja, hogy a betervezett költségnek legalább a dupláját kellett volna elkölteni, és hogy az önkormányzatok aligha tudták volna teljes egészében fedezni a rájuk eső részt. (…)

 

(…) Már nem lehet többé az Eb-pályázattal takarózni. A magyar labdarúgást igenis meg kell tisztítani, hogy mire a végre létrejött labdarúgó-akadémiákon felnő az új nemzedék, ne ebbe a tisztátalan közegbe kerüljön.(…)

 

(…) A magyar sport állami és társadalmi vezetésének ezért segítséget kell nyújtania a labdarúgás megújításához. De jelentős érdeke a magyar gazdaságnak is, hogy legyen igazi labdarúgóüzlet, hogy legyen értelme a labdarúgásba befektetni, a labdarúgásban reklámozni, szponzorálni. Ehhez azonban a magyar labdarúgás vezetését, szervezeti felépítését és működési módját gyökeresen meg kell változtatni. Akik eddig a magyar labdarúgást vezették, igenis erkölcsi felelősséggel tartoznak a társadalomnak a harminc éven át tartó zuhanásért. Éppen ezért az MLSZ élére külső, nagy tekintélyű embereknek kell kerülniük, elsősorban a magyar gazdasági vezetők köréből, akik elvégzik a válságmenedzselést, helyreállítják a pénzügyi egyensúlyt, megszüntetik az erkölcsi eróziót. Aki az elmúlt évtizedekben vezető volt a magyar labdarúgásban, erre a feladatra alkalmatlan, mert nem élvez közbizalmat. Olyasféle emberekre van szüksége a magyar labdarúgásnak, mint Csányi Sándor vagy Erdei Tamás, olyanra, aki komplett csapattal jön, és nekilát a radikális rendteremtésnek. (…)

 

Vélemények II.
Sebes György: Döntés után (Népszava, 2007. április 19.)

Ritka alkalom: a magyar politikai erők – világnézettől, pártállástól függetlenül – a héten már másodszor tudtak egyetérteni. Hétfőn a holokauszt emléknapja, az áldozatok előtti tisztelgés okán léptek túl a napi csatározásokon. Tegnap meg azért, mert valamennyien egyformán sajnálták, hogy nem Magyarország rendezheti – Horvátországgal együtt – a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot.

 

(…) Minthogy a vészkorszak és a futball semmiképpen sem említhető együtt, senki se értse félre, ha azt mondjuk, hogy a cardiffi döntés miatt is volt ok a szomorúságra. Szakemberek egybehangzó véleménye szerint kiváló volt a magyar–horvát pályázat, és mindent megtettek, akik a sikerért dolgoztak. Rajtuk feltehetően semmi sem múlott, és még csak azon sem, hogy Ukrajna és Lengyelország többet vagy jobbat ígért volna a másik két kandidálónál. Nyilvánvalóan politikai döntés (is) született, még ha az UEFA végrehajtó bizottságában nem politikusok ülnek (de nem is olyanok, akik függetleníteni képesek magukat a "nagypolitikától”, noha ezt az életben sosem ismernék el). (…) De lépjünk túl ezen. Gratuláljunk a győzteseknek, és gondolkodjunk azon, miképpen lehetünk – majd, immár negyedik próbálkozásra – mi is azok. És maradjon meg hozzá a politikai egyetértés. (…)

 

 

 

L. Bényi Péter: Gyurcsány újabb bűne (Stop.hu, 2007. április 24.)

„(…) a Fidesz szerint a gonosz most is Gyurcsány. Szerintem ez kiveri a biztosítékot. Nem állíthatják, hogy ők tutira megnyerték volna, mert nekik sem minden arany fénylik. Sőt! Egyet ők is elbuktak. És nem emlékszem, hogy ilyen reakciókat tapasztaltak volna. Az tény ugyanis, hogy 2001 augusztusában, az akkor még Deutsch Tamás sportminiszter bejelenti: nekifutunk. De 2002 végén elbukták. Akkor nem kenték Medgyessyre és a saját erüket sem vágták fel, példát mutatva másoknak. Most miért kenik Gyurcsányra? Ezt azért túl sokan nem fogják elhinni. Azoknak meg mondhat szinte bármit az ember, előbb-utóbb Fletót szidják. Valamiért.”

 

(…) Nem azért kell őket szavakkal ütni, mert vesztettek. Hanem, mert nem tudják méltóképpen elszenvedni. Ha le akarják magukat járatni, ám tegyék. Száz dologgal védhető az ukrán-lengyel pályázat. Akkor is, ha mi ezt nem így gondoljuk. Miért kell cirkuszolni? Ők is egyezkedtek. Mit ígértek? Úgy tűnik keveset. Ennyi. Be kell látni és elfogadni az aranyszabályt. Az erősebb kutya...(…)

 

Rónay László: Lenullázva (Népszava, 2007. április 24.)

„Álmomban sem gondoltam, hogy a cardiffi döntés politikai értelmezést is kaphat. Pedig így történt. Az ellenzékben lévő pártok a jelek szerint nem szomorkodtak a döntés nyomán, hanem újabb verbális rohamozásba kezdtek. (…)Gyurcsány Ferenc teljes joggal bírálható legkülönfélébb intézkedései és antidemokratikus lépései miatt, de ha nemzetközi téren könnyűnek találtatott, az bizony részben ellenzéke vétke, hiszen Brüsszeltől Strasbourgig minden módon igyekeztek lejáratni, igazolni, hogy alkalmatlan szerepe betöltésére. Ami pedig a 2012-es olimpia rendezési jogát illeti, arra bizony pénz, nagyon sok pénz kellett volna, s ugyan ki fizette volna a döbbenetes méretű kiadásokat? Tartok tőle, hogy nem a politika exponensei.”

 

(…) A cardiffi vereség nem a politikára, nem a pártokra tartozik, hanem arra világít rá, hogy nagy szavak helyett végre valóban rendet kellene tenni a labdarúgás háza táján, s ennek első lépéseként el kellene tűnniük azoknak, akik nem oda valók.(…)

 

Váczi János: A semmit akartuk eladni az UEFA-nak (Magyar Nemzet, 2007. április 25.)

 

 

„Most érdemes higgadtan, érzelmektől kevésbé vezérelve megpróbálni átgondolni, vajon milyen tanulságot lehet a történtekből levonni. Azért valljuk be, az alapötlet nem volt rossz, hiszen a kormányzati kommunikációs forgatókönyv eddig jól működött az elmúlt években. Csináljunk valami kormányzásnak titulált pótcselekvést, lehetőleg mindent verjünk szét, szervezzünk át, állítsunk le, vagy csírájában fojtsunk el, ami működött ebben az országban, aztán ha elérkezett az idő, egy gigantikus PR-offenzíva segítségével győzzük meg az embereket, hogy itt minden marha jól működik. Ugrik a pannon puma, egyébként meg prosperálunk, nagy a jólét. Az, hogy ez köszönő viszonyban sincs a valósággal, tulajdonképpen senkit sem érdekel, és ha esetleg kiderülne, hogy hazudozunk, na még azon is lehet egyet csavarni, hogy legalább most már nem tesszük, meg hát mindenki mindig hazudik, és egyébként is minden jobb, csak ne a Fidesz kerüljön ismét hatalomra. Szóval ugyanez történt az Eb-pályázattal is, kellett találni egy olyan kirakatprojektet, amely siker esetén ellensúlyozhatja azt a koncepciótlan maszatolást és tehetségtelenséget, ami a szocialista sportvezetést jellemezte az elmúlt öt évben. Vetítsünk egy óriásit, fújjunk egy hatalmas rózsaszín lufit, kápráztassuk el az embereket egy nemzetegyesítő, kikezdhetetlen ideával, és közben gondosan söpörjük az ország, de legalábbis a magyar sport összes problémáját a szőnyeg alá.”

 

(…) Csak hát az UEFA küldöttei valahogy észrevették, valahogy rájöttek, hogy a semmit akarjuk nekik eladni - gondosan becsomagolva. Az első tanulság a történtekből Gyurcsány Ferencnek és barátainak egyértelműen az, hogy nem lehet egy kiemelt, globális sporteseményt sikeresen megpályázni egy olyan országnak, ahol szánalmas színvonalon űzik a labdarúgást, nincsenek stadionok, nincs infrastruktúra, katasztrofális állapotban van a gazdaság, és hazug, hiteltelen a kormány. A második tanulság az, hogy a labdarúgásban jelentkező alapvető gondokat nem lehet a magyar sportban meglévő súlyos problémák kezelése nélkül megoldani. Nem lehet egy győztes pályázat kommunikációs babérjainak learatására kiutazni úgy, hogy előtte valójában csak rombolunk és kárt okozunk a magyar sportban. (…)

 

(…) Az, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán kiutazott Cardiffba, egészen elképesztő cinizmusra vall, hiszen ő volt az, aki sportminiszterként megszüntette például a labdarúgó-tanácsadó testületet, úgy, hogy az Aranycsapat legendás élő egyéniségei mellett Baróti Lajost és Illovszky Rudolfot is pezsgős koccintásra hívta irodájába ennek a döntésnek a megünneplésére. De talán még emlékszünk, szintén ő volt az, aki frappáns időzítéssel az európai sportminiszterek budapesti találkozójával egy időben szüntette meg a sportminisztériumot, ami azóta a belügyi tárca sportszertárává zsugorodott, gyakorlatilag nulla érdekérvényesítő képességgel és megalázóan alacsony költségvetéssel. (…) Lehet nagyokat mondani, döngetni a mellünket, hülyíteni az embereket, szándékosan hamis képet festeni valós esélyeinkről, előre borítékolni a győzelmet, de hogy mit is ér valójában a magyar sportdiplomácia az országhatáron kívül, egyértelműen kiderült: nulla szavazatot. (…)

 

(…) Az azonban egyértelmű, hogy a hazai sport egészét érintő radikális reformok és változások nélkül a labdarúgásban sem fog változni semmi. Az egyedüli pozitívuma a cardiffi bukásnak, hogy legalább nem lehet egy sikeres pályázat ürügyén eltussolni a magyar sport egyre súlyosodó problémáit. Ha változást szeretnénk, valakinek cselekedni kell, el kell indítani az alapoktól a magyar labdarúgás és valójában a magyar sport újjáépítését. A kérdés az, hogy ki fogja ezt megtenni, és meddig kell várni vele. Csak remélem, hogy nem 2010-ig. (…)

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695