A leváltások hétvégéje

2007-05-21

A publicisták különféleképpen ítélik meg az elmúlt hét rendőrséghez kapcsolódó incidenseit: sokuk úgy gondolja, hogy a miniszterelnök magatartása, különösen pedig az őszi tüntetések elleni rendőri fellépés logikus következményei az elmúlt napok eseményei. Más újságírók ellenben a rendőrség általános válságában az elmúlt 15 év politikai és szakmai hibáit vélik felfedezni. A rendőri vezetők és a miniszter leváltását azonban nagy többségük helyes intézkedésnek tartja.

2007. május 14-én láttak napvilágot arra vonatkozó hírek, hogy tíz nappal korábban Budapest belvárosában, igazoltatásra való hivatkozással öt rendőr megállított egy 21 éves lányt, ketten közülük egy elhagyott

> Publicisztikák
Gavra Gábor: Rémálom a Teve utcában (Hírszerző, 2007. május 21.)
Várkonyi Balázs: Góliátok gyásznapjai (Magyar Hírlap, 2007. május 21.)
Dési János: Egy csokor virág (Népszava, 2007. május 21.)
Veress Jenő: Elcsapásirány (Népszava, 2007. május 21.)
L. Bényei Péter: Vezér lép. Le és fel (Stop.hu, 2007. május 21.)
Gazda Albert: Rendező vagyok, bazmeg (Index, 2007. május 21.)
Nyiri János: Magyar Hamlet, avagy dögszag terjeng (Gondola, 2007. május 21.)
Lencsés Károly: A fejétől bűzlik? (NOL, 2007. március 20.)
Balavány György: A pénzünkből pofoznak minket (Magyar Nemzet, 2007. május 21.)
mellékutcában megerőszakolták, majd később 20 ezer forintot is követeltek tőle. Az utóbbi időben egyéb, a rendőrséget kényelmetlenül érintő esetek is napvilágra kerültek: a Széna téri túszejtés után egy rendőr közel ötszázezer forintot tulajdonított el a bankfiókból, a móri bankrablás legújabb gyanúsítottja is rendőr volt, valamint több megvesztegetett autópálya-rendőrt vettek őrizetbe Borsodban.

 

Bár az első rendőrségi nyilatkozatok szerint a budapesti incidenst nem követhették el rendőrök, május 17-én az ügyészségi nyomozás során a feljelentő lány azonosított több rendőrt, akik a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (REBISZ) kötelékébe tartoztak. A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter kijelentette: „Ilyen embertelen bűncselekmény elkövetéséért mindenki másnál súlyosabb erkölcsi és jogi felelősség terheli azt, aki a köztársaság szolgálatában áll” Szíjjártó Péter, a Fidesz-MPSZ szóvivője kijelentette: az alkotmányos jogok érvényesülése, a magyar emberek biztonságérzete "a hatóságok oldaláról kapott súlyos sebet", a KDNP szerint pedig rendőrterror szellemét Gyurcsány Ferenc szabadította ki a palackból 2006. október 23-án, mivel nemhogy elítélte volna a rendőri brutalitást, hanem bátorította azt, jogszerűnek ítélve az akciót.

 

A miniszterelnök május 18-án utasította a Rendészeti és Igazságügyi Minisztériumot vezető minisztert, hogy rendelje magához a rendőrség vezetőit, és hozzon meg minden intézkedést annak érdekében, hogy az említettekhez hasonló, a rendőrséggel szembeni közbizalmat aláásni képes jelenségeket felszámolja. Az MDF a Belügyminisztérium visszaállítást javasolta. Fidesz azonnali lemondásra szólította fel az igazságügyi és rendészeti minisztert, valamint az országos és a budapesti rendőrfőkapitányt, és jelezte: amíg a három vezető nem mond le, addig felfüggeszti részvételét a rendőrség és a határőrség integrációjáról szóló kétharmados törvény ötpárti tárgyalásokon. "A politikától önmérsékletet, a rendőri vezetőktől pedig megalkuvást nem ismerő vizsgálatot igényelnek a történtek a továbbiakban is" – válaszolt a Fidesznek MSZP-frakciótól Varjú László. Az SZDSZ pedig azt közölte: szeretné, ha megfelelő ellenőrzési mechanizmusok és civil kontroll alakulna ki a rendőrség tevékenysége felett, a párt ügyvivői pedig felkérték Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét, hogy mielőbb kezdeményezzen egyeztetést a kormányfővel a témában

 

Gyurcsány Ferenc május 19-én jelentette be, hogy kezdeményezi Gergényi Péter budapesti és Bene László országos rendőrfőkapitány felmentését, másnap pedig lemondott posztjáról Dobozi József, a REBISZ vezetője és Fidesz szóvivője, Szíjjártó Péter felszólította a kormányfőt, hogy azonnal menessze a rendészeti minisztert, aki kisvártatva maga adta be lemondását, amelyen az éppen zajló Fidesz-kongresszuson üdvrivalgással fogadtak. A kormányfő a felmentéseket azzal indokolta, hogy a személyi kérdések útjában állnak a közbizalom helyreállításának, és hozzátette: „az események együttesen, egy időben, konkrét egyedi tartalmuk és azok végső jogi megítélésétől függetlenül alkalmasakká váltak arra, hogy a korábban csak politikai természetű vita (...) általános társadalmi vitává (váljon) és társadalmi közbizalom-gyengüléshez vezessen”. A KDNP kijelentette: dicséretes, hogy a rendészeti miniszter lemondott és a rendőri vezetőket felmentették, ám Gyurcsány Ferencnek is távoznia kell.

 

Publicisztikák I.

 

Gavra Gábor: Rémálom a Teve utcában (Hírszerző, 2007. május 21.)

„Gyurcsány szokásos ad hoc döntéseinek legszebbjeit idéző szombati bejelentése Bene és Gergényi eltávolításáról (miközben kétségtelenül elvonta a közvélemény figyelmét a Fidesz teljesen érdektelen, de legalább békés kongresszusáról) megelőlegezte az erőszakkal vádolt rendőrök bűnösségét. Lehet, hogy a miniszterelnöknek ebben igaza van, lehet, hogy téved. Egy biztos: bűnügyben ítéletet hozni nem az ő dolga lenne. Még akkor sem, ha gyengének érzi magát ahhoz, hogy a vizsgálat lezárultáig ellenálljon a közvélemény és az ellenzék nyomásának.”

 

(…) a miniszterelnök abba mintha nem gondolt volna bele: mi történik akkor, ha kiderül: a 21 éves lányt mégsem erőszakolták meg a Rebisz állományába tartozó rendőrök? Petrétei és Gergényi a sértett ártatlanság önérzetével turnézzák végig a most távozásuk felett ujjongó lapokat?

 

Szögezzük le ismét: az utóbbi hónapok rendőrséggel (és kisebb részben titkosszolgálatokkal) kapcsolatos fejleményei indokolttá teszik az érintettek egy részének lapátra tételét. Ám nem biztos, hogy a kormányfő helyesen járt el, amikor éppen a mindeddig felderítetlen Múzeum körúti esti műszak ürügyén számolt le a komplett rendőri vezérkarral és Petréteivel. Az elmúlt napokban a Múzeum körúton történtek körül keletkezett, teljesen indokolt médiaérdeklődés mintha elfeledtette volna az ügyben megszólaló közszereplőkkel, hogy a nyilvánosság egyelőre keveset tud arról, mi is történt valójában a május első péntekén Budapest belvárosában cirkáló rendőrautóban.

 

 

Várkonyi Balázs: Góliátok gyásznapjai (Magyar Hírlap, 2007. május 21.)

"Hányan siratják az elcsapott főrendőröket? Hányan szomorkodnak a miniszter lemondása okán? Ne mondjuk, hogy senki! Lehet egy maroknyi szimpatizáns: a hozzátartozók, a baráti kör. Na meg azok, akiknek a mentalitásuk nagyon hasonló. De remélhetőleg nemcsak főrendőr és miniszter kerül most süllyesztőbe, hanem velük egy gondolkodásmód is: a csalhatatlanság kártékony tudata, a magabiztosság gőgje, a kíméletlenség elemi ösztöne."

 

Valójában nagyon lassú volt a reakció! Idő kellett, hogy érzékelje, az elsöprő többség a Góliátok ellen, Dávid mellett van. Aki hirtelen előállt egy fiatal nő képében. Parittyaköve nemcsak a hatalom biztos támaszán, a feltétel nélküli szolgálatra idomított elit rendőrségen ütött rettentő sebet, hanem szétzúzta a magabiztosság védőpajzsát, leverte az önelégültség álarcát, felnyitotta a kushadásbéklyót. Főrendőr és rendőrminiszter vesztett csatát, de a hatalom egésze szenvedett kiheverhetetlen vereséget.

 

 

Dési János: Egy csokor virág (Népszava, 2007. május 21.)

"Bizony, a rendészeti miniszter éppen úgy tarthatatlan volt a posztján, mint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány. Ezek ilyen munkakörök, akkor is illik venni a kalapunkat, ha a kedves beosztottaink követnek el súlyos hibákat, nem is beszélve arról, amikor menthetetlen bűncselekmények elkövetésével vádolják őket."

 

Különben is, arra készültek, hogy az egykori pécsi kollégát, Petrétei Józsefet még megmenti a kormányfő. Szerencsére nem így járt el, Petrétei sok hibát is elkövetett, valószínűleg nem a szerencsés előremenekülés része az sem, amikor egy ilyen kínos ügy kapcsán a legfontosabb mondata az, hogy akkor szigorítsanak a büntető jogszabályokon – konkrét esetek kapcsán azonnal szabályt módosítani nem feltétlenül elegáns, nem hatékony. Túl vagyunk rajta. Az MSZP–SZDSZ-koalíció a lemondások sorával bebizonyította, hogy ismeri a politikai felelősség fogalmát, képes szembenézni a hibákkal – és ez azért jó.

 

Ami meg az emberi részét illeti a dolognak, ha a leváltott rendőrfőkapitányok egy nagy csokor virággal még elzarándokolnak a gyanú szerint megerőszakolt hölgyhöz, a testület nevében elnézést kérnek tőle és biztosítják arról, hogy a rendőrség teljes személyi állománya mélyen elítéli a történteket és együtt érez vele – amiben egyébként biztos vagyok –, akkor bár meg nem történtté tenni a dolgot nem lehet, de legalább látjuk, igyekeznek fontos emberi gesztusokkal enyhíteni ezt a drámát. És ez is lényeges lenne.

 

 

Veress Jenő: Elcsapásirány (Népszava, 2007. május 21.)

"A három tábornok távozása tegnaptól tény, s mint minden hasonló esetben, azonnal megindul a találgatás, hogy ugyan ki lenne a legalkalmasabb a megüresedett posztra. (Időnként még az is előfordul, hogy valóban azt is nevezik ki. . .) A nevek nem csupán újságírói körökben röpködnek, de a rendőrségen belül is. Mindig akad, aki szeretné magát úgy pozícionálni, hogy felfigyeljenek rá, mások saját főnöküket nyomnák magasabbra, hogy vele emelkedhessenek."

 

Ha én belügyminiszter (igazságügyi?) lennék, elgondolkodnék azon, nem tenne-e jót az országnak, ha az ilyen-olyan okokból kiutált, kiszekírozott, tönkretett szakemberektől egytől egyig megkérdezném: volna-e még kedvük tenni a rendőrségért, a közbiztonságért. Mindazért, amire annak idején fölesküdtek. Mert szükség lenne a szakértelmükre. (Lehet, hogy túlságosan civil a gondolat?)

 

Nem szeretném bántani a ma is hivatalban lévő – és nyilván lelkiismeretes, képzett – vezetőket, nem ellenük szólok. De amellett mégsem mehetünk el szó nélkül, hogy ennyire kiürült a rendőrség "második vonala”. Ha a legközelebbi főkapitányváltáskor az újságírók újra nyolc-tíz jelöltet emlegetnének, az, higgyék el, jót tenne az országnak is, a rendőrségnek is. A most kinevezendőnek pedig ez is célja kell hogy legyen.

 

 

L. Bényei Péter: Vezér lép. Le és fel (Stop.hu, 2007. május 21.)

"Azon túl, hogy nem volt kérdés: következmény nélkül nem lehet szó nélkül elmenni a piszkos zsaruk mellett, Gyurcsány még akár örülhet is. Néhány napig biztosan ez lesz a kommunikáció központja. Jótékonyan hat majd a kabinet megítélésére, amiből az MSZP is profitálhat és jó kis paraván a csupasz valóság elfedésére. Nyilván egyfajta szarkazmus erre a következményre koncentrálni, de sajnos manapság nem mellékes."

 

Gergényi Péter és Bene László elvben már szeptemberben lemondott. A híre csak mostanra jutott el. Gyurcsányhoz legalábbis. Sose felejtjük el nekik, hogy regnálásuk idején megtámadtak és elfoglaltak egy közintézményt, aminek semmilyen következménye nem lett. Október 23-ról most nem is beszélnék.

 

Petréteinek másodszorra sikerült lelépnie. A töketlenség nem volt elég indok, az erőszak úgy látszik kiverte a biztosítékot. Meg az autópálya rendőrök - végre megszívják, sokan tapasztalhattuk "korrekt" hozzáállásukat - és az idióta, aki lenyúlta a szajrét. Ignácz István, előrefuss! Meglepődnék, ha nem hallanánk róla.

 

Publicisztikák II.

 

Gazda Albert: Rendező vagyok, bazmeg (Index, 2007. május 21.)

"Nem kérdés, már tavaly ősszel helyénvaló lett volna elhajtani a komplett társaságot a búsba. Előbb akkor, amikor nem bírtak – netán nem akartak – megbirkózni a köztévét ostromló idiótákkal, utóbb akkor, amikor azokkal is eredményesen küzdöttek, akik a világon semmit nem akartak megostromolni."

 

(...) ideje volt lefejezni a rendőri vezetést cakkpakk, országos és budapesti rendőrfőkapitányostul, Rebisz-főnököstül, rendészeti miniszterestül. Az apraja hagyján – Bene, Gergényi, Dobozi mit számít? –, de előállt a helyzet, amikor már Petrétei Józsefen sem segíthetett a sok évtizedes mozgalmi kapcsolat.

 

Ferenc miniszterelnök persze mindig mérlegel. Számol, kalkulál, okoskodik. A zavargókat a többség nem szereti. Inkább nyugalmat akar, pokolba kíván minden forradalmi kísérletet, és amikor a hepciásokat leverik, annak örül. Ezért a sokaságot részint semmilyen idétlenkedés, részint semmilyen túlkapás nem izgatja fel. A zöm nem megy zavarogni, ezért úgy gondolja, nem érheti baj – innen nézvést logikus, hogy a főnökök maradhattak. Ellenben mindenki közlekedik. Nemcsak nappal, esetenként éjjel is. Bárkit megállíthat a rendőr. És ha megállítja, szopathatja is, ha úgy tartja kedve. Az emberek bulvártévét néznek. A bulvártévé az egyedit általánosként ábrázolja. Amikor a tévénéző néz, nem arra gondol, hogy egyvalakin erőszakot követtek el, ám ez összességében nem jellemző. Hanem arra, hogy őt is letérdeltethetik az egyenruhások, amikor jólesik nekik. Vagyis ezért kellett most kapásból kirúgni, akit lehetett. Érzékeny, kifinomult, klasszikus populizmus.

 

 

Nyiri János: Magyar Hamlet, avagy dögszag terjeng (Gondola, 2007. május 21.)

"Gyurcsány – többnapi védekezés után – a saját bőrét mentendő beáldozta négy jó emberét. Mindegyikük fullasztó teher volt Magyarország nyakán. A szakminiszter, Petrétei, tudósnak, embernek egyaránt harmadosztályú. A rohamrendőrök parancsnoka a magyar történelem legsötétebb lapjaira való figura, mert aki védeni próbál ilyen aljas bűnözőket, az megvetésre méltó. Gergényi és Bene főrendőrök személyét azért kell eltávolítani a közéletből, mert – rámutatnak az igazi bűnösökre!"

 

Aki rohamrendőrnek áll, nyilván nem a kolostor helyett választja ezt a szakmát. A rohamrendőrnek is szüksége van időnként adrenalinfröccsre, és hamar megtanulja, hogy ő a törvény fölött áll. Megtanulja, ha elöljárója ezt tanítja neki. És ebben a pillanatban ér véget a demokrácia. Ez a pillanat eljött, itt van. Már hónapok óta. Október 23-a este óta Magyarországon beteg, haldokló, csonka demokrácia van. Hónapok, évek óta rohad az államgépben valami. Nemrégiben az elhazudott, takart seb kifakadt, és napvilágra került, hogy a magyar társadalom és főleg az állam – súlyos beteg. Haldoklik.

 

Az elszabadult pokol fő felelősei azok, akik a rendőrségi törvénnyel ellentétes módon leparancsolták az azonosító jelzést a rohamrendőrökről október 23-án. A városban valószínűleg nem alaptalanul beszélik, hogy világosan értésére adták a rohamrendőrségnek: nekik mindent szabad, a „rend helyreállítása” illetve „megőrzése” címén.

 

 

Lencsés Károly: A fejétől bűzlik? (NOL, 2007. március 20.)

"Nehezen vitatható, hogy az erőszakos közösülés ügyében valakinek el kell vinnie a balhét. Első körben talán az országos és a budapesti főkapitánynak, ám ők legfeljebb „bűnsegédek”. Az igazi felelősség a politikai döntéshozókat terheli – 1990-től egészen napjainkig. Ők egyszer kemény és férfias, majd polgárbarát, utóbb látható rendőrséget vizionáltak, minden különösebb érdemi következmény nélkül."

 

A rendvédelem tehát lassan, de biztosan haladt az anyagi és morális ellehetetlenülés útján. A hazai viszonyok között sem túl jó fizetések, a kedvezmények folyamatos megnyirbálása, a munkafeltételek elvárhatónál mérsékeltebb ütemű javulása, az egzisztenciális bizonytalanság oda vezetett, hogy a középgeneráció elhagyta a rendőrséget. Évtizedes tapasztalatokkal rendelkező, a szakmájuk iránt elkötelezett parancsnokok nélkül pedig az egész szervezet súlyos válságba sodródott. Például azért, mert a fiatalok előtt ma nincs követendő minta, hiszen ki adná át a készségeket, a szakismereteket, a hivatástudatot, és ki közvetítené, hogy a közhatalom gyakorlása hihetetlen önmérsékletet, morális tartást, a törvénytisztelő polgárokkal szembeni feltétlen alázatot követel.

 

Igazán markánsan azonban csak a tavaly augusztus 20-i tűzijáték idején szembesülhettünk ezzel, amikor kiderült, hogy a rendőrség tudott a közelgő viharról, de nem tett semmit. (Mellesleg mások sem jeleskedtek.) Majd kiszivárgott az őszödi beszéd, s jött az MTV ostroma, meg a zavargások sora. Az egyenruhások változatlanul nem álltak a helyzet magaslatán: a köztévét képtelenek voltak megvédeni, és az utcai összecsapásokban sem jeleskedtek. A Kossuth téri „nemzeti vizelde” felszámolása ugyancsak túl kemény diónak bizonyult, bár október 23-án már kétségkívül a rendőrség volt az úr az utcán.

 

(…) a hatalom egyszerűen a lovak közé dobta a gyeplőt. A kormány a válsághelyzetben sem adott egyértelmű és világos utasításokat, nem támasztott követelményeket – a rendészeti miniszternek a kínos pillanatokban egyenesen nyoma veszett –, a nyilvánvalóan szakszerűtlen intézkedések után pedig szerecsenmosdatásba kezdett.

 

 

Balavány György: A pénzünkből pofoznak minket (Magyar Nemzet, 2007. május 21.)

„A napokban rendőrökkel oszlatták fel egy polgárjogi mozgalom sajtótájékoztatóját, amelynek számukra kínos lett volna a mondanivalója. Gyurcsány, Petrétei. A stílus a régi. A velejéig züllött rendőrséget az ellenkező nézetű állampolgárok ellen vetik be, majd zsíros falatokkal jutalmazzák. Ilyen álságosan fogalmaz a miniszterelnök: "Felháborítanak és megdöbbentenek azok az esetek, amelyek az elmúlt napokban nyilvánosságra kerültek, és amelyek egyes rendőröket érintenek." Pontosabban, uram, pontosabban. Nem egyes rendőröket, hanem az ön mocskos szisztémájának minden elemét.”

 

(…) a helyzet cseppet sem változik amiatt, ha pusztán napi politikai megfontolásból, a közvélemény nyomásának ezúttal engedve kirúgja a rendőrség felső vezetőit. Petrétei miniszter lemondásának elfogadása is csak akkor több a tüneti kezelésnél, ha azt a politikai következtetések levonása követi.

 

Rendőrség fölötti rendőrség kellene, de azt ez a rendőrség - és főleg ez a kormány - nem hozhatja létre. Egy hazugságtól átitatott rendszer nem képes hiteles önellenőrzésre. Kellene egy hivatalos fórum, ahol elmondhatja a magáét mindenki, akit a rendőrök megaláztak, megzsaroltak, megfenyegettek. Tudni kéne végre pontosan, mi folyik ebben az országban. Hány fiatal áldozat van, aki sosem mert feljelentést tenni? Igazi rendre volna szükség; ezért hatalmas tisztelet jár azoknak a becsületes rend őröknek, akik a társaik nyomása ellenére sem vesznek részt bűncselekményekben. Nekik kellene előállni és beszélni. Akkor leáldozna a napjuk a "körzeti megbízott" titulusú helyi kiskirályoknak meg a drogdílerekkel, stricikkel üzletelő diszkórendőröknek.

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695