"Koalíciós válság" vagy liberális feltűnési viszketegség?

2007-06-06

Mintha két különböző SZDSZ jelenne meg a médiában a koalíciós vitával kapcsolatban: az egyik a kormányból való kilépéssel fenyegetőzik és összeegyeztethetelen nézeteltérésekről beszél, a másik szerint csak szakpolitikai nézetkülönbségekről van szó, melyeket a felek rövid időn belül rendeznek. A kétszólamú nyilatkozatok jól érzékeltetik, hogy a pártnak nem koalícióból való kiugrás a célja, hanem éppen az, hogy a megegyezéssel látványosabbá tegye saját koalíciós munkáját. A reformok kapcsán ugyanakkor valóban feszül érdekkülönbség a két párt között, és nehezen megoldható feladatnak tűnik, hogy a felek olyan kompromisszumos megoldást találjanak, melyet mindkét fél sikerként kommunikálhat a nyilvánosságban.

 

Veszteségek és sértődések

 

A kormányzati ciklus első egy éve mindkét koalíciós párt szempontjából az érzékeny politikai veszteségek jegyében telt: a mérések szerint mind az MSZP, mind az SZDSZ szavazóinak több mint egyharmadát elvesztette. A kormánypártok támogatottsága már gyakorlatilag 2006 nyarán megcsappant, ugyanis a kampányban elhangzott ígéretekkel szembehelyezkedő megszorító intézkedések az SZDSZ és az MSZP számára is komoly hitelességi problémákat okoztak. A kormány ráadásul (szemben például a Horn-kormánnyal a Bokros csomag indoklásakor) nem mutathatott vissza közvetlen elődjére, mint a problémák forrására – hiszen saját maga volt önmaga elődje. A kormányzat megpróbálta a 2001 óta eltelt időszak (sőt, néha a rendszerváltás utáni kormányok) túlköltekezését felelőssé tenni a szükséges intézkedésekért, de a közvélemény szemében mégis a Gyurcsány-kormány és a koalíciós pártok lettek a bajok előidézői. A megszorítások lehetetlenné tették a korábbi politika folytatását – az új irányvonalat azonban még egyik párt sem találta meg. Jelenleg mindkét koalíciós párt öndefiníciós problémákkal küzd, és a támogatottság visszaszerzésének egyik útját éppen a koalíciós partnerrel szembeni önmeghatározásban látja.

 

A reformok végrehajtása kapcsán ráadásul az MSZP-nek és az SZDSZ-nek nem teljesen azonosak a politikai érdekei, ami az MSZP gyűjtőpárti és az SZDSZ kispárti mivoltából fakad. Az MSZP népszerűségvesztését jelentős részben a megkezdett megszorításoknak és a reformoknak köszönheti, és a konfliktusoktól hangos átalakítások folytatása az MSZP számára magában rejti a további népszerűségvesztés lehetőségét. A párt megmaradt törzsszavazói tábora ugyanis javarészt idősebb, kevésbé piacpárti, és a reformok szempontjából konzervatívabb szavazókból tevődik össze, és, az ezt a korosztályt legintenzívebben érintő egészségügyi reformot éppen a liberális vezetésű tárca hajtja végre. Az SZDSZ jelenlegi és potenciális szavazótábora ugyanakkor fiatalabb, és jóval nyitottabb a piaci nyitást képviselő reformok iránt, az SZDSZ számára az intenzív reformok folytatása az elvesztett hitelesség visszaszerzését szolgálhatná. A reformok körüli huzavona tehát valódi érdekkülönbségekre mutat rá, és a helyzet ebből a szempontból „zéró összegű játszmára” hasonlít: minél többet nyerhet az egyik fél, annál többet veszíthet a másik. A konfliktust erősíti továbbá, hogy az utóbbi időszakban – nem kis részben amiatt, mert mindkét fél a másikat hibáztatja saját népszerűségének csökkenéséért – felerősödtek a koalíciós partnerekkel szembeni ellenszenvek is, melynek látványosabb megnyilvánulásai az SZDSZ elnökválasztási kampányának MSZP-vel szembeni üzenetei, illetve a fővárosi közgyűlési konfliktusok voltak.

 

 

Látszani mindenáron

 

Az SZDSZ-szel szemben 2002 óta két jellemző kritika fogalmazódik meg a nyilvánosságban. Az egyik (jellemzően a jobboldalon, de néha az MSZP közelébem is megjelenő) bírálat, hogy az SZDSZ „kétszázalékos pártként” ráerőlteti akaratát és népszerűtlen liberális, piacpárti intézkedéseit a kormánykoalícióra, és a kormányon keresztül az egész társadalomra. A másik jellemző kritika ezzel szemben (mely az SZDSZ belső ellenzékében, illetve a liberális nyilvánosságban hangzik el), hogy az SZDSZ nem képes kormánypártként akaratát képviselni, és az általa fontosnak tartott elveket megjeleníteni és intézkedéseket végrehajtani a kormányzat politikájában. A 2006-os választások után az SZDSZ-szel szemben különösen erősen fogalmazódott meg az utóbbi vád, és az őszi önkormányzati választásokon tapasztalható jelentős pozícióvesztés és a visszaesett támogatás is mutatja: a liberális szavazók körében erős az elégedetlenség a párt kormányzati teljesítményével.

 

Mivel az adócsökkentés ígéretét a párt kormányon nem tudta képviselni, jelenleg a reformok jelenthetik az egyetlen kiutat a párt szorult helyzetéből. Éppen azért most az SZDSZ fő célja, hogy ráirányítsa a potenciális liberális szavazótábor figyelmét arra, hogy a kormánykoalícióban képes keresztülvinni saját elképzeléseit, és ő maga a „reformok motorja”. A reformok lelassulása miatti kritika és a kilépéssel kapcsolatos hol nyílt, hol burkolt fenyegetés tehát nem a párt koalícióból való kilépését szolgálja, hanem éppen azt, hogy az SZDSZ látványosabbá tegye saját kormányzati munkáját. Ebben részben segíti az SZDSZ-t a média is, mely a koalíciós vitákat szinte azonnal „válságként” tálalja, és ezzel azonnal ráirányítja a figyelmet a párt önállósulási törekvéseire. Az MSZP-től való látványos elrugaszkodásra pedig Kóka János pártelnöknek személyesen is szüksége van, ahhoz, hogy önállóságát bebizonyítsa saját pártja és a közvélemény számára, őt ugyanis sokan továbbra is „Gyurcsány emberének” tekintik.

 

 

Hogyan tovább?

 

A két párt a parlamenti erőviszonyokból adódóan együttműködésre és kompromisszumra van ítélve, és a jelenlegi politikai helyzetben egyik félnek sem érdeke a koalíció felbontása. Az MSZP ugyanis egy előrehozott

> Egészségügy: szóbeli közeledés
A koalíciós pártok között továbbra is az egészségügy átalakítása jelenti a fő ütközőzónát. Bár a felek mindkét oldalon újabb javaslatokkal álltak elő az utóbbi időszakban, valóban nem történt érdemi elmozdulás a kezdeti pozíciókból. A nyilvánosságban a vita rendkívül leegyszerűsítő módon úgy jelenik meg, mint az „MSZP egy biztosítós és az SZDSZ több biztosítós” elképzeléseinek összecsapása. A fő különbség azonban továbbra is az a két párt elképzelései szerint, hogy míg az SZDSZ az alapellátásba és a finanszírozásba is bevonná a versengő magánbiztosítókat, míg az MSZP a finanszírozást továbbra is az állami felügyelet alatt működő Országos Egészségpénztár utódszervezetére bízná, az ellátás szervezését regionális szintre helyezné, és a kiegészítő ellátásba engedné be a profitérdekelt szereplőket.

A két fél között tehát továbbra is van nézeteltérés, ugyanakkor a megegyezésre való törekvést egyértelműen mutatja, hogy Horn Gábor koalíciós egyeztetésért felelős SZDSZ-es államtitkár a pártok kedd esti egyeztetését követően úgy nyilatkozott: közeledtek a koalíciós álláspontok, és csak a megoldásban vita a felek között.

választáson 1990 óta legalacsonyabb választási eredményét érhetné el, az SZDSZ számára pedig ez a „halálugrást” jelentené. Elképzelhető, hogy a kilépés hozna szavazatokat az SZDSZ-nek, ha azonban egy előrehozott választáson a most 3-4 százalékon álló SZDSZ nem képes átugrani az öt százalékos küszöböt, végleg eltűnhet a politikai palettáról. A kormány külső támogatása pedig nem járna politikai előnnyel az SZDSZ számára, ugyanis a párt elesne a minisztériumok irányításától, de közben az Országgyűlésben továbbra is a szocialistákat támogatná. Így továbbra is a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a koalíciós partnerek június végéig megegyeznek a biztosítási modell kérdésében.

 

A jelenlegi helyzetből az jelenthet politikai kiutat, ha a koalíciós pártok a számukra fontos értékek hangoztatásával igyekeznek megőrizni arcukat, és olyan kompromisszumos döntéseket hoznak, melyeket később mindketten saját sikerükként tálalhatnak saját szavazóik számára. Miután azonban mindkét fél rögzítette az álláspontját a nyilvánosságban, nehéz olyan döntést hozni, mely nem valamelyik fél „meghátrálásaként” jelenik meg, a várhatóan megszülető kompromisszumos vegyes modell így még tartogat kihívásokat a koalíciós pártok számára. Ha ugyanis a megegyezést követően az MSZP arról győzködi a közvéleményt, hogy az új modellben megmarad az állami szolidaritás elve és a „nemzeti kockázatközösség”, a liberálisok pedig arról, hogy az egészségügy ezentúl teret nyit a piaci versenynek, a koalíciós felek saját sikerüket bizonygatva éppen egymás üzeneteit gyengíthetik a nyilvánosságban.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695