Sarkozy pártja tarolhat a nemzetgyűlési választásokon

2007-06-08

Franciaországban június 10-én és 17-én kerül sor a nemzetgyűlési választásokra. Az előrejelzések nagy „kék hullámról”, sőt „kék árvízről” (tehát jobboldali győzelemről) tanúskodnak: egy felmérés szerint a jobboldali UMP (Népmozgalmi Unió) még több képviselőt juttat majd be a nemzetgyűlésbe, a szocialisták teret veszthetnek, François Bayrou centrista mozgalma pedig legfeljebb négy képviselővel rendelkezne. Ennek következtében az átalakult UDF (Unió a Francia demokráciáért) kieshet a parlamenti frakciók sorából.

A francia nemzetgyűlési választások érdekessége, hogy szinte közvetlenül a köztársasági elnök megválasztása után kerül rájuk sor. Nicolas Sarkozy megválasztása és a parlamenti voks első fordulója között alig több mint egy hónap telt el. Ha Sarkozy hivatalos beiktatását (május 16.), az új miniszterelnök kinevezését (május 17.) és kormánya megalakulását (május 18.) vesszük figyelembe, akkor az idősáv még szűkebb: három hét. A két választás közötti átmeneti időszakra tekinthetünk úgy is, hogy az említett kormányzati események adják meg e pár hét ritmusát, az újdonság, tehát az új személyiségek, miniszterek bemutatkozása és első megnyilvánulásaik kötik le az ország figyelmét. A nyolc hónapos elnökválasztási kampány után e pár hetes átmeneti időszakot eltérő módon kezeli a győztes jobboldal és a vesztes szocialista tábor, továbbá a centrumon helyezkedő politikai alakulatok.

 

Az UMP és győztes elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy célja értelemszerűen az április-májusi választások lendületének továbbvitele. Sarkozy új miniszterelnököt nevezett ki François Fillon volt oktatásügyi miniszter személyében. A kormány sorsa azonban jelenleg függőben van, mivel véglegesítéséhez szükséges a nemzetgyűlés jóváhagyása.

 

Ez a képlet a győztes jobboldal stratégiájának és kommunikációjának abban kedvez, hogy a Sarkozy-Fillon páros következetesen érvelhet a hatékonyan kormányzó többség szükségességével: a francia szavazópolgárok letették a voksot egy elnök és közvetetten az általa megjelölt kormányfő mellett, és ennek következtében indokolatlan lenne a polgárok részéről az épülő, tettre kész csapat ellen szavazni. A franciák rossz emlékei az úgynevezett „kohabitációs” időszakokról pedig szintén segítik a jobboldal nemzetgyűlési kampányát.

 

Az új kormány összetétele tükrözi ezt a szemléletet. Sarkozy bizonyos értelemben egyenlőségjelet tett az „elnöki többség” és a nemzeti-politikai egység közé: Fillon kormányába nem csupán a jobb-közép UDF (Unió a Francia Demokráciáért) volt parlamenti frakcióvezetője, Hervé Morin került be, hanem szerepet kapott egy szocialista politikus is, Bernard Kouchner. Kouchner külügyminiszter EU-államtitkára, Jean-Pierre Jouyet szintén baloldali politikus.

 

A centrista Bayrou keze alól kicsúszott UDF-es képviselők, továbbá a szocialista Kouchner és Jouyet megnyerése tehát kommunikációs és jelképes szinten az egységet hivatott tükrözni: Franciaországnak politikai összefogásra van szüksége. Ez az üzenet rímel Sarkozy május 6-i győzelmi beszédére, miszerint minden francia elnöke kíván lenni, és „csak egy Franciaország létezik”. A nemzeti elnöki többség és az egységkormány jelszava így összességében az ellenzék szerepét és befolyását csökkentheti.

 

„Centrumok”

 

A jobb-közép UDF az elmúlt hetekben két új alakulattá szerveződött át. François Bayrou, az UDF elnöke az elnökválasztások két fordulója között alapított egy új centrumpártot, a Demokrata Mozgalmat (Mouvement Démocratique, MoDem). Május 29-én pedig alakult egy újabb centrumpárt: az UMP-t támogató UDF-es politikusok létrehozták az Új Centrum (Nouveau Centre, NC) névre keresztelt pártot.

 

A leköszönő nemzetgyűlés 29 UDF-es képviselőjéből 23-an csatlakoztak Nicolas Sarkozyhoz, és ezáltal a jobb-közép UDF jobboldaliságára helyezték a hangsúlyt, miközben Bayrou sokkal inkább a centrizmus fogalmát emelte ki Demokrata Mozgalmával. A MoDem és a NC valóban két ellentétes irányba feszítették szét az UDF-et: létrejött egy „jobboldali centrum” és egy „centrista centrum”. Bayrou az Új Centrumot illetően kifejtette: az NC „se nem új, se nem centrum”. Nem új, mivel az UDF és az UMP együttműködése nem változtat az eddigi irányelveken: az UDF a 2002-2007-es ciklusban támogatta a nagy jobboldali uniót a parlamentben, amit Bayrou ellenfelei érvként is felhoztak függetlennek bemutatott centrista mozgalma ellen az elnökválasztási kampány során. Az NC Bayrou szemében centrumpártnak sem nevezhető, mert a független és egyben nyitott centrummal szemben az NC elfogult a nagy jobboldali unió iránt.

 

Az előrejelzések azt mutatják, hogy az elnöki többséghez csatlakozó Új Centrumnak sokkal nagyobb esélyei vannak egy parlamenti frakció megalakítására, mint Bayrou mozgalmának. Ez utóbbi hiába indít 535 jelöltet június 10-én, az Új Centrum jelöltjeinek nem kell megküzdeniük UMP-s riválisokkal: elsősorban a két jobboldali alakulat egymás érdekében történő visszaléptetési stratégiája indokolja, hogy az UDF-es politikusok nem elhanyagolható része csatlakozott a nagy jobboldali unióhoz.

 

Korán kelő ország, későn ébredő szocialisták

A szocialista tábor számára is nagyon rövid a jelenlegi átmeneti időszak. Kérdéses, hogy az elnökválasztásokon vesztes szocialista párt képes-e mozgósítani szavazótáborát annak érdekében, hogy a nemzetgyűlésben hatékonyan képviselje a baloldalt.

 

Nicolas Sarkozy 53,06 százalékos győzelme az elnökválasztások második fordulójában azt mutatja, hogy Franciaország önmagára ismert abban a jövőképben, amit az UMP jelöltje vetített előre a kampány során. A munka értékét sikeresen kommunikálta a szavazópolgárok szemében, akiknek tetszett a „többet dolgozni – többet keresni” jelszó, továbbá a „korán kelő Franciaország” gondolata.

 

A „korán kelő Franciaországgal” ellentétben úgy tűnik, hogy a francia szocialista párt későn ébredt rá üzenetei elavultságára. A szocialista párt megreformálása a május 6-i vereség óta kiemelten foglalkoztatja a sajtót és a közvéleményt. A reform szükségességének felvetése azonban koránt sem biztos, hogy gyors változást képes hozni a PS-en belül. Dominique Strauss-Kahn volt gazdasági miniszter, a PS egyik nagyágyúja („elefántja”) a baloldal megreformálásáról sokat mondó cikket közölt a baloldali Le Nouvel Observateur hasábjain, május 31-én. Strauss-Kahn általánosságokban vázolta fel a szocialisták korszerűtlenségét. Véleménye szerint a szocialisták a hatvanas évekből örökölt marxista társadalmi olvasathoz való ragaszkodás miatt nem tudják felmérni a mai francia társadalom valós helyzetét. Sarkozy konzervatív eszméit Strauss-Kahn elítéli, ugyanakkor elismeri, hogy kommunikációját Sarkozy az ország helyzetének alapos ismeretére építette. A szociáldemokrata vonalon tehát hangot kapott az a vélemény, hogy a francia szocialista pártnak nem a május 6-i vereségből, hanem évtizedeken átívelő folyamatokból kell levonnia a helyes következtetéseket. Ehhez minden bizonnyal rövid a jelenlegi átmeneti időszak.

 

Ségolène Royal és François Bayrou több alkalommal is hosszabb távú célokról beszélt: Bayrou a 2008-as önkormányzati választások sikerében bízik, Royal pedig egyenesen a 2012-es elnökválasztások távlatában kommunikálta pártjának célkitűzéseit. A PS és a MoDem kevés reményt táplálnak a vasárnapi választások iránt. Ugyanakkor François Hollande, a szocialista párt elnöke kifejtette, hogy az elnöki többséget ellensúlyozni kell a nemzetgyűlésben, és az „elnöki, jobboldali többséget saját maga ellen is védeni kell”. Royal a „kék hullám” kapcsán elmondta: a kék többség éjszín kék, alvó nemzetgyűlést eredményezne, ami alatt azt érti, hogy ellenzéki ellensúly nélkül, más szóval politikai viták nélkül nem lesz élethű a parlament tevékenysége. Bayrou szintén a politikai vita fontosságát emelte ki: a „kék hullám” a pluralizmus elvét sértené.

 

Jobbra tolódik-e a francia politika?

 

Összességében a nemzetgyűlési választások alkalmával nem nyitottak merőben új kampányt a francia politikai pártok. Az elnöki többség tudatában a jobboldal következetes döntést, más szóval erős parlamenti hátországot kért szavazóitól. Nicolas Sarkozy május 7-i első elnöki interjújában megerősítette, hogy személyesen támogatja az UMP jelöltjeit. A politikai egység jegyében hozzáfűzte: széles nemzetgyűlési támogatásra van szüksége, mivel az ország jelentős változások (reformok) előtt áll. Az elnökválasztáson vesztes alakulatok védekező stratégiát követtek az elmúlt hetekben, mivel ilyen rövid idő alatt sem az épülő MoDem, sem a mély belső politikai törésvonalakkal küzdő szocialisták nem tudtak június 10. távlatában új lendületet adni politikájuknak. A baloldal és a centrum a parlamenti egyensúly fontosságát kommunikálta: az elnöki többség ellenzéki felügyeletet igényel. Az ellenzéki kampány a pluralizmus szükségessége nevében zajlott, a nemzetgyűlés demokratikus intézményének védelmében. Új lendület híján a nyolc hónapos elnökválasztási kampány után a jelenlegi átmeneti időszak egy hosszabb folyamat epilógusaként is értelmezhető.

 

Franciaország 1995 óta egymás után háromszor választott jobboldali elnököt (Jacques Chirac, Nicolas Sarkozy). 2002 óta a jobboldali UMP abszolút többséget élvez a nemzetgyűlésben. Ebből a szempontból egy parlamenti „kék hullám” nem változtat a francia belpolitikai erőviszonyokon, csupán megerősít egy évtizedes tendenciát. Elmondható továbbá, hogy az elnökválasztásokon 2002-vel ellentétben nem a jobboldal és a szélsőjobboldal, hanem a jobb- és a baloldal között zajlott a verseny. Jacques Chirac 2002-es 82,6 százalékához és az akkori első fordulóban kiesett szocialisták teljesítményéhez képest a 2007-es arányok kiegyensúlyozottabbak (Sarkozy 53,06, Royal 46,94%-kal végzett május 6-án). Ugyanakkor minden jel arra utal, hogy az elnökválasztások és a nemzetgyűlési választások „összevonása” 2002 után megint jelentős elnöki többséget fog biztosítani a francia parlamentben.

 

> A francia nemzetgyűlési választási rendszer
Franciaországban a nemzetgyűlési (parlamenti) választás kétfordulós. Mindkét forduló egyéni, nincsen listás jelölés. Az a jelölt, aki az első fordulóban abszolút többséget szerez, bekerül a nemzetgyűlésbe. Abszolút többség híján a két első helyen végző jelölt jut tovább a második fordulóba, továbbá azok a jelöltek, akik a szavazatok legalább 12,5 százalékát gyűjtik össze. Így akár hárman, sőt négyen is indulhatnak szavazókörzetenként a második, döntő fordulóban.
A francia V. Köztársaság az elnöki mandátumot egy 2000. október 2-án beiktatott alkotmányos törvény értelmében hétről öt évre csökkentette. Ez által 2002 óta az elnöki és parlamenti választásokra egy ütemben, tehát ötévenként kerül sor annak reményében, hogy a szavazópolgárok egyszínű többségre szavaznak a két voks alkalmával. Ez az úgynevezett „kohabitációs” helyzet felállásának esélyeit igyekszik redukálni annak érdekében, hogy az elnök által megnevezett miniszterelnök és kormánya parlamenti többséggel rendelkezzen, és az elnöknek ne kelljen egy esetleges ellenzéki parlamenti többség függvényében politikai családján kívülálló miniszterelnököt jelölnie.
 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695