A kormány aknamezőn, a Fidesz zsákban fut

2007-07-18

Miközben a kormány az utóbbi időben igyekszik új intézkedésekkel az általa kívánt mederbe terelni a politikai viták irányát, lépéseivel gyakran saját politikai helyzetét rontja. A Fidesz pedig annak érdekében, hogy hitelességét megőrizze, továbbra is politikai dermedtségre van ítélve, a népszavazási kezdeményezéssel pedig saját politikáját szorítja szűk keretek közé. Így a két politikai ellenfél küzdelme egy groteszk versenyfutáshoz hasonlít, melyben a kormányoldal a maga által elhelyezett veszélyes aknákat kerülgetve - de azokra gyakran rálépve - gyors iramban futkározik a pályán, míg a Fidesz saját előrehaladását önként akadályozva, zsákban ugrál a cél felé. Ráadásul a pártok stratégia és ideológiai "iránytű" hiányában néha abban is elbizonytalanodnak, merre van a célszalag, amely felé tartanak.

Irányítani és elszenvedni


Politikai alapigazságként szokás megfogalmazni, hogy a kormányzat a napirend befolyásolásában jelentős előnyben van az ellenzékhez képest. Az érvelés szerint a kormányzat intézkedései bejelentése révén irányíthatja a közbeszédet, és a politikai döntések legfőbb forrásaként rákényszeríti a médiát, hogy őt helyezze az események centrumába. A kormányzati bejelentések nyilvánvalóan erős napirend-befolyásoló hatása ugyanakkor közel sem jelent automatikus politikai előnyt, az irányító pozícióból végrehajtott politikai cselekvés ugyanis tágabb lehetőséget nyit a politikai támadásokra is. Lehet mondani például, hogy a kormányzat a 2006 nyarától kezdődően hozott reformokkal és egyensúlyjavító intézkedésekkel sikeresen „tematizálta” a közbeszédet, kudarcot vallott azonban egy fontosabb kérdésben: abban, hogy az intézkedéseket neki megfelelő értelmezésekkel lássa el. Hiába mondták a kormányoldal politikusai, hogy a lépések "nem fognak fájni", a "politika magán kezdi a spórolást", "az egyensúlyjavítás, a reform és a fejlesztés összekapcsolódnak"; a közvélemény nagy része az intézkedésekből továbbra is csak a lakosságot érintő megszorításokat látja.
A kormányzat munkájának értelmezésében eddig a Fidesz tudott nagyobb sikert felmutatni – amit a közelmúltban a kormányfő is elismert, amikor a népszavazás kapcsán azt a reményét fogalmazta meg, hogy  "a teljes kormányoldal kijön abból a defenzívából, mely az elmúlt évet jellemezte" (Magyar Narancs, július 12.). Az MSZP és a kormányfő népszerűségvesztése azonban inkább a kormányzat hibájának, mint a Fidesz politikájának köszönhető. A kormányoldal bírálata, az ígéretek és kormányzati döntések ellentmondásának kidomborítása a kedvezőtlen gazdasági környezetben gyakorlatilag "automatikusan" növelte a két párt közti szakadékot – anélkül is, hogy a Fidesz jelentősen növelni tudta volna saját szavazótáborát. Ebben a helyzetben a kormányfő és a kormánypártok éppen a politikai kezdeményezéssel küldték mélypontra saját népszerűségüket, míg a Fidesz mozdulatlansággal – azaz a politikai irányvonal változatlan tartásával – érte el relatív sikerét. Az ellenzéki pozícióból fakadó "tematizációs hátrány" így a választásokat követően kifejezett politikai előnynek bizonyult.

Mozdulás és mozdulatlanság 


A Fidesz politikája immár három éve – a 2004-es EP-választási kampány óta – ugyanarra a stratégiára és ugyanazokra az üzenetekre épít. A párt mozdulatlansága azonban a 2006-os választások óta a legfeltűnőbb. Az, hogy a Fidesz vezetőváltásának elmaradásával párhuzamosan Fidesz stratégiája is változatlan maradt, politikai szempontból indokolható. Mivel az ellenzéki párt fő vádja a kormányzattal szemben, hogy szembefordult választási ígéreteivel ("hazudott"), Orbán Viktor saját hitelességét éppen azáltal kívánja megőrizni, hogy politikájában nem eszközöl tartalmi irányváltást. Ezzel a párt elnöke mentesül attól is, hogy beismerje a 2006-os választási stratégia kudarcát, annak létjogosultságát az azóta eltelt időszak, tehát az önkormányzati választások és a közvélemény-kutatások sikerével indokolva.

Ezzel együtt azonban a Fidesz és elnöke is komoly hitelességi és népszerűségi problémákkal küzd. A tavaszi tisztújító kongresszus, a Jövőnk-vitairat, Orbán Viktor imázsváltási kísérlete és a programalkotás éppen a lassú, fokozatos változás szándékát fejezi ki: a Fidesz úgy váljon ellenzékiből kormányzóképes párttá, hogy ez ne járjon a korábbi álláspontjának feladásával. Így azonban bár a Fidesz deklarálta a változás, programalkotás iránti szándékát, politikája lényegében azonos maradt. A politikai viták által részben meghaladott kérdésekre vonatkozó népszavazás pedig a Fidesz politikáját hosszabb távra is rögzítette, ezzel háttérbe tolva a Fidesz látszólagos megújulási kísérletét is. A népszavazás azonban nem csak tartalmilag rögzíti a Fidesz politikáját. Ahhoz, hogy a Fidesz saját szavazótáborát a népszavazásokra mozgósítani tudja, erősebb üzeneteket kell megfogalmaznia, megszólítva az aktív radikális szavazókat is. Ezzel magyarázható, hogy a párt az utóbbi időben visszatérni látszik a konfrontatív, 2006 őszéhez hasonló retorikához – amire példa a miniszterelnök "ideggyengének" minősítése, a kormányzat intézkedéseivel szembeni ellenállás hirdetése, az OVB elleni kritikai offenzíva. A párt "karcosabb" megszólalásaival azt veszélyezteti, hogy ismét lezárja a felé vezető utat azon, középen álló szavazók előtt, akik a Fideszben annak stílusa miatt találnak kivetnivalót. Így a népszavazási kezdeményezés azzal a veszéllyel is jár, hogy azokat a párthoz tapadó kellemetlen imázselemeket is rögzíti, melyektől a Fidesz néha igyekezett már megszabadulni.

Pragmatizmusok szorításában 

A népszavazási kezdeményezésben egy további veszély is rejlik – amely azonban nemcsak a kormányoldalt, de az ellenzéket is fenyegeti. A referendum körüli vita felerősíti a 2006 tavasza óta mindkét oldalon tapasztalható trendeket: a szimbolikus-ideológiai kiüresedést és a politikai távlatosság hiányát. Az MSZP a választásokat követően rosszul kommunikált intézkedéseivel gyengítette azt a stabil értékalapokon nyugvó imázst, melyet a választások előtt magáról kialakítani próbált. A kormány intézkedései mögött az utóbbi időben bár megjelent, nem vált elég hangsúlyossá az ideológiai érvelés, és a konvergenciaprogram teljesítésének hangsúlyozása mellett az intézkedések mögöttes társadalmi célja gyakran homályban maradt. Kellő magyarázat hiányában alig lehet olyan választó, aki az ingatlanadó, a vizitdíj vagy a biztosítási rendszer átalakítása mögé képesek látni a kormánypártok által vallott értékeket. Ezzel összefügg, hogy a reformok (és különösen az egészségügyi reform) túlzottan rendszer- és intézményszemléletű maradt, a kormány pedig nem számolt az egyes lépések által hordozott mögöttes szimbolikus jelentésekkel (pl. gyermekkórház és szülészeti osztályok megszüntetése, aktív kórtermek helyett "elfekvők" kialakítása – ráadásul mindezt a megállíthatatlanul öregedő társadalomra hivatkozva).

Emiatt úgy tűnhet, a hiányszámok teljesítése a kormányzat számára szinte öncéllá vált. A Fidesz politikáját a kormányzati „sarcok” és reformok kritikájára, a vizitdíj, a tandíj és a reformintézkedések elutasítására szűkíti le. A Fidesz "plebejus" politikájából – az  "Egy az ország" című könyv által megtestesített szándék ellenére – szintén hiányzik mind az átfogó ideológiai tartalom, mind a hosszabb távú perspektíva. Ez illeszkedik a Fidesz elnöke által már korábban felvázolt irányvonalhoz, melyet Orbán a "valóság ideológia nélkül" szlogenbe sűrített. Nem illeszkedik viszont a magyar politikai valósághoz, melyben a szavazók igénylik az értékeket és szimbólumokat megjelenítő politikát. A túlnyomórészt gazdasági intézkedésekről folytatott vita és a szimbolikus kérdések háttérbe szorulása is szerepet játszik az utóbbi időben általánosan tapasztalható politikából való kiábrándulásban. A problémával a Fidesz a népszavazás kampányában is találkozik: mivel a 300 forintos vizitdíj és kórházi napidíj elutasításával önmagában nehéz nyomatékot adni a kezdeményezésnek, a Fidesz önmagán túlmutató jelentéssel próbálja felruházni a népszavazást, hol a kormány megbuktatásának, hol a "jövőről folytatott értelmes vitának" lehetőségeként tálalva azt. Ezzel együtt hiányzik azonban a népszavazás kérdéseiből az a töltet, mely alkalmassá teszi arra, hogy intenzív vitát indukáljon a szembenálló felek között, így növelve a részvételt. Ez elvben az MSZP céljainak kedvez – mégis kockázatot rejt, ha a párt csak az alacsony részvételre játszik a népszavazáson, hiszen a Fidesz szavazótábora adott esetben önmagában is megnyerheti a pártnak a népszavazást.

A kezdődő népszavazási kampányban nemcsak az tükröződik, hogy a politikusok a szavazókat főképp anyagias szempontok által vezéreltnek tekintik, hanem hogy nem feltételezik a feltett kérdésekről az ésszerű, megfontolt döntéshozatalt. Ez legjobban a Kálmán László nyelvész által feltett ellenkérdéseket követő reakciókban köszönt vissza. Míg a korábban a népszavazást az értelmes vita és döntés lehetőségével népszerűsítő Fidesz a beadványra annak veszélyét vetette fel, hogy a kormányzathoz kapcsolódó kezdeményezés összezavarja a választópolgárokat; a Fidesz kérdéseiről tartott népszavazást korábban "bornírt ötletnek" minősítő MSZP az azonos témájú, de saját értelmezésének megfelelő kérdéseit üdvözölte, kilátásba helyezve azt is, hogy hitelesítés esetén beszállna az aláírásgyűjtésbe és a kampányba.

Kilátások és kockázatok 

Míg jelenleg úgy tűnik, hogy a két nagy párt számára a népszavazás jelenti a legfőbb veszélyt és politikai kihívást, a referendum valójában csak háttérbe szorítja a fontosabb problémákat: a politikai stratégia hiányát és a szimbolikus politika gyengeségeit. A Fidesz számára a politikai mozdulatlanság egyre inkább kontraproduktívvá válhat, és a párt néhány tételben megfogalmazható politikája (reformok elutasítása, adócsökkentések és a szociális juttatások egyidejű igénylése, az "emberek akaratára" való állandó hivatkozás, a kormány hazugságainak emlegetése és a kormánybuktatás ígérete) nem nyújt elegendő mondanivalót 2010-ig. A választók ugyanis nemcsak a hitelesség alapjául szolgáló következetességet várják el a politikusoktól, hanem a változásra való képességet is. Az újraírt koalíciós szerződés, reformok új szakasza, a várható fejlesztések miatt változó politikai környezet pedig a Fidesz oldaláról is új válaszokat és új érveket igényelne; a "rendkívüli állapot" pedig nehezen tartható fent 2010-ig. Minél intenzívebb lesz a Fidesz népszavazási kampánya, annál inkább megnehezíti a párt számára a 2010 előtti irányváltást és programalkotást. Ez pedig nem csak a politikai mondanivaló beszűkülésének veszélyét hordozza, de komoly stratégiai problémákhoz is vezethet. Az adócsökkentés ígéretét hangoztató párt például nehezen találhat fogást a kormányon, amennyiben – mint arra egyre több kormányzati nyilatkozat utal – a választási kampányban a kabinet valóban rászánja magát a közterhek csökkentésére.

A kormányoldal számára a népszavazási kampány lehetőséget jelent a reformpolitika magyarázatára, közel sem oldja meg azonban a népszavazáson túlmutató problémákat. Egyrészt, a várhatóan költségvetési szempontokra fókuszáló kampány miatt nehezen tud kiszabadulni annak a pragmatizmusnak a szorításából, melynek az utóbbi évben foglyává vált – és ami szavazatszerző és mozgósító képességének rovására mehet. A másik, ezzel összefüggő veszély, hogy a kormány és az MSZP sokszor beígért kommunikációs váltása ellenére nem képes átfogó koncepció köré szervezni a politikáját, amelyet így továbbra is az ellenzék támadásainak visszaverése, a "tűzoltás" jellemez majd.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695