Ötpárti egyeztetés a költségvetés kordában tartásáról

2007-08-28

A héten a Monetáris Tanács a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot, melyet a nemzetközi pénzpiaci hatásokkal magyarázott. Minden párt nyitottnak mutatkozott az államfő által összehívott egyeztetésen a Költségvetési Hivatal létrehozására. Az MNB által publikált inflációs jelentés mint az idei, mind a jövő évi inflációs prognózist felfelél módosította. Az OTP elemzése szerint a gazdasági növekedés alacsony rátája a megszorító intézkedések vártnál erősebb hatásának köszönhető, így véleményük szerint az előre tervezettnél alacsonyabb lesz az idei éves hiány.

Monetáris politika

A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot, melyet Simor András a nemzetközi pénzpiacok hatásaival magyarázott, ám azt többen is leszögezték a jegybank részéről, hogy az USA jelzálogpiacán kialakult válság nem hat közvetlenül a magyar gazdaságra. A Monetáris Tanács közleményében elismerte, hogy a konjunkturális kilátások romlottak, de ennek ellenére továbbra is elérhetőnek tartják 2009-re a 3 százalékos inflációs célt, valamint látnak lehetőséget a kamat további csökkentésére.

A Monetáris Tanács közleményeinek főbb állításai
-A Monetáris Tanács továbbra is úgy ítéli meg, hogy 2009-re a 3 százalékos inflációs cél elérhető.
-A hazai konjunkturális kilátások, ha időlegesen is, de határozottan romlottak, és a kibocsátás szintje az előrejelzési időtávon elmaradhat a hosszú távú trendtől.
-A Tanács megítélése szerint a mezőgazdaságot ért kínálati sokk növekedési hatása átmeneti lesz.
-A Monetáris Tanács – az inflációs és az általános gazdasági kilátásokkal összhangban – továbbra is lehetőséget lát az irányadó kamat csökkentésére, a nemzetközi befektetői környezet jelenlegi nagyfokú bizonytalansága azonban fokozott óvatosságot indokol a monetáris politikai döntésekben.


Név Nyilatkozat
Simor András az MNB elnöke -Döntő részben nemzetközi pénzpiaci hatások indokolták azt, hogy a Monetáris Tanács a jegybanki alapkamat 7,75 százalékon való tartása mellett döntött
-a nemzetközi pénzpiaci tényezők közül a kockázati felárak emelkedése érinti negatívan Magyarországot és ez a kamat tartására sarkallta a tanács tagjainak többségét.
-sem az amerikai másodlagos jelzálogpiacon tapasztalt jelenségek, sem a világban felmerült likviditási gondok nem hatottak eddig Magyarországra
-sajnálatos az, hogy a nemzetközi piac Magyarországot olyan országokkal helyezi egy csoportba, amelyeknél előbbre tartunk az egyensúly helyreállításában
-a kiigazítási folyamat hatásaként jelentősen csökkent Magyarország sebezhetősége
Nagy Márton az MNB elemzője -Az MNB jelenlegi információi szerint egyelőre nem hat a magyarországi pénz és tőkepiacra az USA jelzáloghitel piacán kialakult válság
-a magyar pénz- és tőkepiacon a bankrendszerünknek jelenleg nincs külföldi jelzálogpiaci kitettsége, a hazai befektetési alapokon keresztül is csak kismértékű a hatás, az érintett alapok kitettsége 80 millió forintra tehető
-arra viszont már most lehet számítani, hogy a befektetők a kockázatosabb értékpapírokból átviszik megtakarításaikat a biztosnak ítélhető hitel- és tőkepiaci termékekbe, azaz a kockázatosabbnak ítélt piacokon nőhet a kamatfelár.
Csermely Ágnes az MNB igazgatóhelyettese -A Magyar Nemzeti Bank pesszimistábban látja a GDP jövő évi bővülését, mint a kormány. Ennek az az oka, hogy lassabb fogyasztásnövekedést várnak, és másként ítélik meg az uniós pénzek szerepét is, mint a kabinet
-a reáljövedelmek nagyjából 3 százalékkal csökkennek idén, ezzel szemben a fogyasztás csak 1 százalékkal. A különbözetet hitelből fedezik az emberek, ennek azonban meg lesz a böjtje
-az európai uniós alapok sem gyakorolnak majd akkora hatást a GDP-re
Simor Andrása MNB elnöke -A Magyar Nemzeti Bank pesszimistábban látja a GDP jövő évi bővülését, mint a kormány. Ennek az az oka, hogy lassabb fogyasztásnövekedést várnak, és másként ítélik meg az uniós pénzek szerepét is, mint a kabinet
-a reáljövedelmek nagyjából 3 százalékkal csökkennek idén, ezzel szemben a fogyasztás csak 1 százalékkal. A különbözetet hitelből fedezik az emberek, ennek azonban meg lesz a böjtje
-az európai uniós alapok sem gyakorolnak majd akkora hatást a GDP-re


Gazdaságpolitikai vitatémák

Gazdaságpolitikai vitatémák

A hét legfontosabb gazdaságpolitikai eseményei
A MNB inflációs jelentés
A Monetáris Tanács változatlanul hagyta az alapkamatot
Amerikai másodlagos jelzálogpiac válságának hazai hatásai
Alacsony második negyedéves GDP növekedési ráta
Ötpárti egyeztetés a Költségvetési Hivatal felállításáról



Koalíciós megegyezés a reformok folytatásáról

A hét legfontosabb gazdaságpolitikai témája a Költségvetési Hivatal felállításáról szóló, Sólyom László által kezdeményezett ötpárti egyeztetés. Az MDF kivételével minden párt támogatta a tervezett hivatal létrehozását, azonban mindegyikük megpróbált saját ötletekkel is előállni, ha ugyanis javaslatuk bekerül a kompromisszumos megoldásba, akkor azt minden párt saját politikai sikereként kommunikálhatja.

Név Nyilatkozat
Lendvai Ildikó
az MSZP frakcióvezetője
-szükségesnek tartják egy független intézmény létrehozását, amely tájékoztatja a parlamentet és a közvéleményt a költségvetési tervszámok realitásáról.
-új jogszabályokban a deficitet is szigorú korlátok közzé szorítanák, és szeretnék garantálni az úgynevezett elsődleges egyenleg, az adósságszolgálat leszámításával számított költségvetési eredmény pozitív voltát.
-az előretervezés jelentené számukra az újabb garanciát, vagyis három évre előre világosak lennének a költségvetés fő számai.
Varga Mihály a FIDESZ alelnöke "-a Fidesz azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel
-a következő egyeztetésen felvetik még a kiadási plafon bevezetését, tehát az államháztartási kiadások nominális növekedésének korlátozását, valamint a miniszterek anyagi felelősségvállalásának kérdését költségvetési hiány esetén"
Gusztos Péter az SZDSZ frakcióvezető-helyettese -az SZDSZ egyetért minden olyan szándékkal, amely ellenőrizhetővé, tervezhetővé kívánja tenni a költségvetést, így támogatják az elsődleges hiányra, a hároméves tervezésre, illetve a független költségvetési hivatalra vonatkozó elképzeléseket
-A liberális párt akkor látja értelmét egy költségvetési hivatalnak, ha az jogosult a választási kampány időszakában beárazni a pártok ígéreteit, nem jelzőkkel, hanem számokkal minősíteni azokat
Semjén Zsolt a KDNP elnöke -akkor van a költségvetési hivatalnak igazán értelme, ha annak „megállító"", azaz vétójoga van
-a KDNP nagyra értékeli az Állami Számvevőszék munkáját, és az ÁSZ-nak meghatározó szereplőnek kell maradnia
-a „választási ígéretek beárazásától"" a KDNP sem zárkózna el, ennek azonban szerinte csak akkor van értelme, ha az nem csak egy költségvetési évre vonatkozna.
Herényi Károly az MDF frakcióvezetője -az MDF nem támogatja egy új hivatal felállítását, mert elégséges a jelenlegi törvények alkalmazása és betartása, illetve az Állami Számvevőszék megerősítése.
-Semmiféle garancia nincs arra, hogy ha egy új hivatalt létrehozunk, és arra nagyon sok pénzt költünk, akkor annak a hivatalnak az észrevételeit, javaslatait, utasításait betartjuk


Elemzői vélemények és gazdasági mutatók

Fontosabb jelentések


A héten napvilágot látott az MNB legfrissebb inflációs jelentése, melyben mind az idei, mind a jövő évi inflációs prognózist felfelé módosították, míg a GDP várható növekedési rátáját csökkentették. Az ECOSTAT jelentésében eredményesnek nevezet a kormány kiigazító intézkedéseit, és a 7 százalékos irányadó kamat elérését is lehetségesnek tartotta. Az OTP elemző által készített jelentés legfőbb állítás, hogy az alacsony növekedési adat azt mutatja, hogy a deficitcsökkentő intézkedések a vártnál jobban visszafogták a keresletet, ami viszont erősebb kiigazítást jelenthet, így a bank elemzői 5,4 százalékos hiányt várnak az év végére, mely a legalacsonyabb eddig napvilágot látott várakozás.

Intézet A jelentés tartalma
Inflációs Jelentés 
Magyar Nemzeti Bank
-a MNB 2007-ben éves átlagban 7,6 százalékos inflációt vár, szemben a májusban jósolt 7,3 százalékkal.
-2008-ra 4,5 százalékos átlagos éves drágulást valószínűsít a Jegybank, míg korábban 3,6 százalékot prognosztizált
-a 2009-re várt infláció mértékét csökkent, a májusban prognosztizált 2,8 százalékról 2,4 százalékra.
-a korábban várt 2,5 százalékról 2 százalékra csökkentette a GDP idei várható növekedési ütemét, jövőre 2,7 százalékos növekedést prognosztizál a MNB
-A lakossági fogyasztás a májusban várt 0,8 százalék helyett várhatóan 0,9 százalékkal mérséklődik az idén, és a korábban várt 0,6 százalék helyett csak 0,2 százalékkal bővül 2008-ban"
Az Ecostat jelentése a gazdaság lassulásáról -A második negyedévi gyengébb gazdasági teljesítmény okai: az ipari termelés üteme és exportja mérséklődik, az építőipar teljesítménye stagnál, a mezőgazdasági hozamok irreálisan alacsonyak, a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás gyengén teljesít, erőteljesen visszaszorult a közszféra szolgáltatásainak volumene, az egészségügyi és oktatási reformok beindultak, megtakarításaik mérsékelték a hozzáadott értéket
-Az államháztartás egyensúlyának javítása, a működőképesség biztosítása érdekében hozott kiigazító intézkedések - szemben a növekedési mutatókkal - kedvező eredményt hoztak
-A most elmaradt csökkenés ellenére az Ecostat az irányadó kamat 7 százalékra csökkentését elérhetőnek tartja
-a hazai gazdaság növekedési üteme a kormányprogramban szereplő érték körül alakulhat, a szakértői korábbi előrejelzéseiben szereplő mértékeknél viszont lassúbb lesz.
OTP -A deficitcsökkentő intézkedések vártnál erősebb kereslet-visszafogó hatása, a tervezettnél magasabb infláció és a megemelt adók és járulékok miatt a tervezettnél erősebb költségvetési kiigazítás valósul meg ebben az évben, ami fékezi a gazdasági növekedést
-A költségvetési restrikció egyúttal fékezi a lakossági fogyasztást és visszafogja a vállalatok beruházási hajlandóságát, ezért a növekedést továbbra is az élénk külföldi konjunktúra vezérelte export húzza.
-Az alacsony második negyedéves növekedés egyik oka minden bizonnyal az alacsony beruházási aktivitás.
-Az éves infláció hamarosan látványos csökkenésnek indul, viszont várhatóan kisebb mértékben csökken az elkövetkező 12-18 hónapban, mint ahogy korábban várni lehetett.
-a költségvetési hiány a GDP 5.4 százaléka lehet
-A jelentősen csökkenő államháztartási hiány egyik fontos következménye, hogy az ország külső egyensúlyi pozícióját mutató folyó fizetési mérleg hiánya is jelentősen csökken, a tavalyi közel 6 százalékról az idén 4 százalék alá
GKI konjunktúra index -Tavaly augusztus óta a GKI konjunktúraindexének szezonális hatásoktól megtisztított értéke meglehetősen szűk sávban mozog, s júliusban kissé csökkent
-az üzleti várakozások kissé romlottak júniushoz képest, míg a fogyasztók kilátásai lényegében nem változtak.
-Az ország gazdasági helyzetének megítélése kissé tovább romlott, a fogyasztók és a vállalatok egyaránt az egy hónappal ezelőttinél kissé sötétebben látják a magyar gazdaság közeljövőjét


Fontosabb elemzői vélemények

Az elemzők a héten leginkább a kamatdöntést kommentálták: már a hétfői ülést megelőzően a többség a kamat helybenhagyását várta, így a döntés nem okozott meglepetést. Az idei év végén várható kamatot 7 és 7,75 százalék közé teszik, míg jövőre a többség 6,5 százalékos kamatot vár.

Elemző Legfontosabb állítások
Raffaella Tenconi Dresdner Kleinwort -az inflációs jelentés sokkal keményebb a ház által vártnál, jelzi ugyanakkor azt is, hogy a jegybank 2008-ra változatlanul agresszív kamatcsökkentést tart szükségesnek.
-a ház csökkentett idei kamatcsökkentés előrejelzését, jelenleg már csak 7,5 százalékot vár az év végéig, de fenntartja, hogy 2008 végére 6,5 százalék lesz az alapkamat
-ha egyértelműen javul a befektetői hangulat, az módot adhat az MNB-nek két idei kamatcsökkentésre, többre azonban nem
-az MNB új idei növekedési előrejelzése azt sugallja, hogy a kormány nem tud a várt mértékben elmaradni a hivatalosan 6,8-ra százalékra tett GDP-arányos idei államháztartási deficitcéltól, és nőttek a jövő évi 4,3 százalékos célt terhelő kockázatok is.
Michal Dybula
BNP Paribas
-nem tartja "héjának" az inflációs előrejelzés hangvételét, mert annak közép- és hosszabb távú része "meglehetősen alacsony" pályát vázol
-ha a nagy gazdaságok jegybankjai a növekedési aggodalmakra helyezik a hangsúlyt, és az euróövezeti jegybank nem emel kamatot szeptemberben, akkor az MNB-nek már a jövő hónapban módja nyílhat a kamatcsökkentésre
-idén az MNB valószínüleg nem megy 7,25 százalék alá, a jövő év közepére pedig 6,75 százalékos alapkamat várható
Németh Dávid
ING Bank
-a rövid távú inflációs kilátások jelentős romlása ellenére a hosszabb távú kilátások nem rosszak, így, ha a nemzetközi hangulat nem romlik, szeptemberben elképzelhető a kamatcsökkentés
-a reálbércsökkenés, illetve az ennek nyomán csökkenő kereslet és az alacsony növekedés is jótékony hatással lesz az inflációra
-A középtávú inflációs cél elérésére továbbra is jó esély van, a jelenlegi ideges nemzetközi piaci hangulatban azonban érthető a jegybanki óvatosság
Nyeste Orsolya
Erste Bank
- 2 százalékra csökkentett idei GDP-növekedési prognózis nagyjából annak a szintnek felel meg, amelyet a kiigazítási csomag bejelentésekor vártak.
-Az inflációs prognózis megemelése mögött az élelmiszerárak emelkedése áll, a középtávú inflációs cél elérésében azonban továbbra is bízik a jegybank
Szentiványi Nóra JP Morgan -Továbbra is arra számítunk, hogy az MNB folytatja fokozatos kamatmérséklési sorozatát, amennyiben a forint erősebb szinteken stabilizálódik az euróval szemben
-év végére 7,00 százalékra mérséklődik az irányadó ráta, majd 2008. második negyedéve 6,50 százalékra. 
Trippon Mariann
CIB Bank
-Mivel az előrejelzési időhorizonton (12-18 hónap) az infláció a célértékre (3,0 százalék), majd az alá süllyed a friss inflációs jelentés szerint, így az óvatos, fokozatos kamatcsökkentések folytatódására számítok
Raiffeisen Bank -Bár a legutóbbi személyi változások alapján a monetáris tanács tovább tolódott el a galamb beállítottságú tagok javára, a jelenlegi piaci környezetben rendkívül meggondolatlan lett volna a kamatvágás
- Várakozásuk szerint 1-2 hónapon belül a forint vissza fog erősödni 250-ig az euróval szemben és vételi ajánlást fogalmaznak meg a 2-3 éves futamidejű magyar állampapírokra.
-továbbra is idén összesen 75, jövőre pedig 50 bp csökkenést várnak.
Tóth Gyula
Unicredit MIB
-A monetáris tanács kamatközleménye viszonylag egyértelműen galamb hangvételű volt, amely igyekezett az élelmiszerárak inflációemelő hatásának átmeneti jellegét hangsúlyozni
Barcza György
K&H Bank
-A friss inflációs jelentés fokozott bizonytalanságot tükröz az inflációs kilátásokkal és a forinteszközök iránti kockázati étvággyal kapcsolatban
-a szeptemberi 25 bp-os kamatcsökkentés, illetve az év végére 7.00 százalékra s jövő év közepéig 6.50 százalékra csökkenő irányadó ráta kissé idejét múlt forgatókönyvnek tűnik a mai fejlemények tükrében


Gazdasági mutatók

A héten napvilágot látott gazdasági mutatók szintén nem sok örömre adtak okot: jelentősen csökkent a fogyasztás, azonban az emberek továbbra is többet költenek, mint amennyi rendelkezésükre áll, így nő az eladósodás. A kiskereskedelmi forgalom egyre nagyobb ütemben csökken, így ez lehet az oka a GDP alacsony növekedési rátájának.

Mutató fajtája Adatok
Fogyasztás
KSH
-Júniusban már 3,6 százalékkal csökkent a magánfogyasztás éves szinten
-Az első félévben a reálkeresetek még mindig nagyobb mértékben mérséklődtek, mint a vásárlások összértéke, így az eladósodás, vagy a tartalékok felélése folytatódik
-a KSH adatai szerint az első félévben átlagosan 6,4 százalékkal csökkent a reálkereset
Kiskereskedelmi Forgalom
KSH
-A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom az első félévben 1,5 százalékkal, ezen belül a második negyedévben 3, júniusban 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől a naptárhatástól megtisztított adatok alapján
-A kiskereskedelmi forgalom ugyanis a nyár derekán egyre nagyobb ütemben csökkent: míg májusban még "csak" 2,8 százalékos volt az éves visszaesés üteme, júniusban már 3,6 százalékos zuhanást regisztráltak, így ez lehet a felelős a GDP kiemelkedően alacsony növekedéséért

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384