Lassuló gazdaság

2007-11-14

A vizsgált héten egyre szövevényesebbé váltak mind a koalíción belüli, mind a kormánypártok és az ellenzék közötti konfliktusok, amelyek sajátos együttszavazásokhoz vezettek a költségvetési vita során. A magyar gazdaság első igazán szűk esztendejében régen nem látott alacsony szintre eshet a működőtőke-beáramlás, amely tovább nehezíti a hazai gazdaság tartósan növekedési pályára állítását.

Monetáris politika

Elképzelhető, hogy az élelmiszer-áremelkedések átírják az MNB inflációs prognózisát, ami visszafoghatja a jegybank kamatcsökkentésének korábban várt ütemezését. Mint a vizsgált héten kiderült, az októberi kamatdöntő ülésen is teljesen kiegyenlítettek voltak a szavazati arányok, így végül Simor András elnöki szavazata döntött a kamatszint tartása mellett. 

Nyilatkozó Nyilatkozat
Simor András, az MNB elnöke - Az MNB már javasolta a forint árfolyamsávjának megszüntetését, de a kormány ezzel szemben azzal érvel: ha megszüntetnék, akkor az a forint jelentős erősödéséhez vezetne, ami ártana a magyarországi dinamikus exportnak. Valószínű tehát, hogy hosszú ideig nem változik a mostani rendszer. Áprilisban tárgyaltunk utoljára erről a kérdésről a kormány képviselőivel, azóta nem egyeztettünk.
Goldman Sachs - A nyersolajpiacon jelenleg forgalmazott kontraktusok arra mutatnak, hogy az olajárak – forintban számolva – jövőre hozzávetőleg 14 százalékkal, 2010-ben 10 százalékkal lesznek magasabbak azoknál a szinteknél, melyeket az MNB az előző, augusztusi inflációs jelentésében használt az inflációs pálya előrejelzéséhez. Mindemellett – szintén forintárfolyamon – a kukorica világpiaci ára augusztus eleje óta 16 százalékkal, a búzáé 25 százalékkal, a szójáé 20 százalékkal emelkedett. Jóllehet a magyar inflációs adatsorokban az élelmiszer-összetevő áremelkedése már eddig is 4 százalékponttal volt magasabb az augusztusban vártnál, valószínű azonban, hogy a világpiaci agrártermék-árak legutóbbi emelkedése még nem is szűrődött át teljesen a hazai árakba.
- Nagyon valószínű, hogy az MNB új inflációs előrejelzésében a 2008-ra jósolt élelmiszerár-pálya magasabb lesz az előzőnél, legalább annyival, mint amennyivel az előző becslésnél eddig magasabb volt e komponens áremelkedése, de az MNB jó eséllyel még további várható késleltetett hatásokat is hozzáad az új prognózishoz.
- A Goldman Sachs szerint az MNB a novemberi inflációs jelentésben a 2008-as átlagos inflációra adott előrejelzését 0,9 százalékponttal megemeli (5,4 százalékra a legutóbbi prognózisban szereplő 4,5 százalékról), és a 2009-es előrejelzést is emelni fogja, hozzávetőleg 0,6 százalékponttal éppen a 3 százalékos hosszú távú cél környékére.
- A Goldman Sachs londoni részlege mindezeket összevetve módosította eddigi pénzügypolitikai előrejelzését: 2008 első negyedében csak 7,00 százalékig csökken a magyar jegybanki alapkamat a ház által eddig jósolt 6,50 százalék helyett, és az idén már nem számít további kamatcsökkentésre.



Gazdaságpolitikai vitatémák
Gazdaságpolitikai vitatémák

 

 A hét legfontosabb gazdaságpolitikai témái
 Költségvetés
 Gazdaság kifehérítése
 Egészségügyi reform
 Képviselők költségtérítése
 Vasúti szárnyvonalak megszüntetése



A vizsgált héten a jövő évi költségvetés finomhangolása felerősítette a koalíciós feszültséget. Ennek legszembetűnőbb példája, hogy az MSZP-s képviselők módosító indítványa lehetővé tette volna az önkormányzatoknak, hogy válasszanak a terület- vagy az értékalapú építményadó között, ám a Fidesz, a KDNP és az SZDSZ képviselői leszavazták azt. 2009-től így értékalapú ingatlanadót szedhetnek az önkormányzatok; az MSZP-frakcióval szemben ezt a verziót támogatták a kormány tagjai és a miniszterelnök is. A témában hétfőre már átkerült a frontvonal a kormány és az ellenzék közé, amely ekkor már rossz gomb nyomására hivatkozott. Nem tudta viszont keresztülvinni szándékát a kormány a kisadók összevonásának ügyében, az efeho bevezetését nagy többséggel elutasította az Országgyűlés.
A legtöbbeket érintő áfaváltozás, hogy megváltoztak az adó visszaigényelhetőségének összeghatárai: a havi bevallók egymillió, a negyedévesek 250 ezer, az évesek 50 ezer forinttól igényelhetik vissza az áfát. A társasági adó kulcsa 16 százalék, ám a jelenlegi 5 millió forintról 50 millióra nő az a kedvezményes nyereséghatár, ameddig csak 10 százalékot kell befizetni. A foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék mértéke 29 százalék marad, ezen belül a nyugdíjbiztosítási járulék 21-ről 24 százalékra nő, az egészségbiztosítási járulék pedig 8-ról 5 százalékra csökken.

A PM álláspontja szerint (az MNB előrejelzésével ellentétben) 2009-ben már megindul a GDP magasabb szintű növekedése, továbbra sem látható viszont, hogy mi generálná ezt. A kormány időközben benyújtotta a parlamentnek az új közpénzügyi csomagot. A törvény, egyebek mellett, felállítaná a pártoktól és a kormánytól független Törvényhozási Költségvetési Hivatalt, amely véleményezi a mindenkori költségvetést, elemzi az ahhoz benyújtott módosító javaslatokat, valamint jóváhagyja a tervezés alapjául szolgáló hatásvizsgálatot – mindezt 96 fős apparátussal, évi 1,8 milliárdos költségvetéssel. A Fidesz ilyen feltételek mellett nem támogatja az általa is szükségesnek tartott új hivatal felállítását. 

 

Nyilatkozó / Nyilatkozat témája Nyilatkozat
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök / gazdaság kifehérítése - A hónapok óta tartó, feketegazdaságot visszaszorító intézkedések máris éreztetik hatásukat. A rendszerváltozás óta Magyarországon most először csökkent mérhetően a szürke- és feketegazdaság aránya és keletkezett érezhető többletbevétel a gazdaság tisztulásából. Az adó- és járulékfizetési kultúra megváltozásához, a gazdaság további fehéredéséhez a tehercsökkentés önmagában nem megoldás, ehhez szigorú ellenőrzés és szankciók kellenek.
Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium államtitkára / gazdasági növekedés - Elég nagy tartalékok vannak idén és a következő években a költségvetésben, hogy váratlan esemény hatására se boruljon fel. A hiánycsökkentés elsősorban a kiadások visszafogásán alapul, a strukturális reformok biztosítják a reformok tarthatóságát.
- A GDP-növekedés visszaeséséből jókora részt ad a közösségi fogyasztás csökkenése. A PM álláspontja szerint 2009-ben már megindul a GDP magasabb szintű növekedése. A vállalati beruházásokban meg fog indulni a beruházás részben a kapacitáskihasználási mutatók folyamatos javulása és a kedvező exportértékesítés miatt.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter / önkormányzatok finanszírozása - A mi számításaink szerint 2008-ban már nem romlik a finanszírozási helyzet. Képletesen szólva a tavalyi "nadrágszíjmeghúzás" után az ország egészéhez hasonlóan az önkormányzatoknak is csupán a nadrágszíj szorosan tartását kell elérniük. Aki eddig kellő óvatossággal gazdálkodott, annak már nem lesznek finanszírozási problémái. Ha mégis problémák adódnának, két kiegyenlítő mechanizmusunk is segítséget nyújthat: a Pénzügyminisztérium felügyeli az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak szánt keretet, illetve egy másik keret a működésképtelenség közelébe került önkormányzatoknak, jellemzően kistelepüléseknek nyújt támogatást.
Veres János pénzügyminiszter / költségvetés - Az 50 millió forintos nyereség adóalap határig igénybe vehető 10 százalékos kedvezményes társasági adó, valamint az, hogy mégsem kell adót fizetni a banki céltartalékok után, mintegy 30-40 milliárd forint bevételkiesést jelenthet a tervezetthez képest. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ekkora lyuk keletkezne a költségvetésben. Az elfogadott módosítások között szerepel adókedvezmény megszüntetése is, ami ellensúlyozza a kieső bevételeket.
Veres János pénzügyminiszter / közpénzügyi törvénycsomag - A jövőben alkotmányos követelmény lesz a választási ciklusoktól független, az egyensúlyt hosszú távon biztosító költségvetések készítése. Fontos újítás, hogy a jövőben nem lehetne negatív az elsődleges egyenleg, vagyis a költségvetési törvényben a kamatok nélkül számított kiadások nem érhetik el a tervezett bevételek kamatbevételek nélküli értékét.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke / közpénzügyi törvénycsomag - A Fidesz ebben a formában nem támogatja a kormány közpénzügyi törvénycsomagját, mert a javaslat pazarló, és továbbra sem foglalkozik a kormánytagok felelősségével. Sajnálatos, hogy több hónapos ötpárti tárgyalás után, a kormány egyoldalú lépéssel benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. A kormány javaslata azért rendkívül pazarló, mert több milliárd forintból egy saját apparátussal, titkárnőkkel és szolgálati autókkal rendelkező Költségvetési Hivatalt hozna létre, ugyanakkor szó sincs benne arról, hogy a kormány vállalná a felelősséget a saját költségvetési gazdálkodásáért.


Elemzői kommentárok és gazdasági mutatók
Elemzői kommentárok


Elemzők továbbra is a költségvetési hiány eredményes lefaragását jelölik meg, mint a kormány és a magyar gazdaság eddigi legnagyobb sikerét, ugyanakkor nem látják a garanciát a túlköltekezés hosszú távú elkerülésére. A Goldman Sachs profitkivételt javasol, míg a Deloitte Touche rámutat a 2008-as adóváltozások fonákjaira.

 

 

Elemző Legfontosabb állítások
Simor András, az MNB elnöke -A magyar kormánynak tovább kell mérsékelnie a kiadásokat, ha el akarja érni a 2009-re kitűzött hiánycsökkentési célt. A jövő évi költségvetési terv reális a deficitmérséklési célok szempontjából, ám 2008-as nagyobb kiadáslefaragásokra nem lehet számítani, legfeljebb ad hoc jellegű csökkentésekre.
Az eddigi reformokat vasököl-mentalitással alakították ki, a források újraelosztását nem decentralizálták, és nincs rá garancia, hogy a rendszer nem esik vissza a túlköltekezés állapotába.
- Akár 6 százalékra is eshet a GDP-arányos államháztartási hiány az idén, a tervezett 6,8 százalékkal szemben, ahhoz azonban további strukturális reformokra van szükség, hogy 2009-ben a GDP-arányos hiány 3 százalék körüli szintre mérséklődjék.
Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője - A magyar piacon egyelőre gyorsjelentések eredményei határozzák meg az árfolyamokat. A negyedéves jelentések lefutása után a BÉT is követni fogja a nemzetközi trendeket. Ugyanakkor, mivel a magyar tőzsdeindex az utóbbi hetekben nem emelkedett olyan mértékben, mint a többi, ezért ha esésbe vált a hangulat, akkor a magyar index is kevésbé csökken.
- Az ázsiai „lefelé csorgás” csak közvetlenül hat a magyar piacra, és semmiképpen sem jelentősen. Egyelőre egyértelmű trend kialakulása nem várható, marad a bizonytalanság a piacokon. Ez utóbbi az amerikai másodlagos jelzálogpiacon kialakult válságból fakad, mert a befektetők még mindig nem látják tisztán, hogy milyen hatással lesz a reálgazdaságra a válság; az ilyenek átfutási ideje általában 6-9 hónap.
Goldman Sachs - A ház különösen aggályosnak tartja a térségbe áramló külföldi tőke szerkezetét: a felzárkózó Európába érkező tőkének mindössze a negyede a nettó közvetlen külföldi befektetés, miközben Latin-Amerikában ez az arány 50 százalék. A túlfűtöttségtől fenyegetett Kelet- és Közép-Európa jelentős részén „forró pénzek” finanszíroznak hatalmas folyómérleg-hiányokat.
- A Goldman Sachs a felzárkózó piaci valutákat is túlértékeltnek tartja; a forintot például 42 százalékkal, a lengyel zlotyt 60 százalékkal.
- A ház rövid távú elővigyázatossági intézkedésként profitkivételt javasol ezeken a piacokon.
Deloitte Touche - A személyi jövedelemadót tekintve nagyobb változás, hogy az önkéntes-kölcsönös egészségpénztári befizetés jövőre nagyobb összegig lehet adómentes: a minimálbér harminc százalékáig, az eddigi húsz helyett.
- Jó hír a vállalkozásoknak, hogy növelhető az adóalap-csökkentő fejlesztési tartalék összege. Eddig a nyereség negyedrészéig volt lehetséges tartalékot képezni, jövőre már a feléig. Az 500 millió forintos összeghatár maradt, tehát a változás főként a kisebb vállalkozásoknak kedvező.
- Elhibázott koncepció az illetéktörvény egyik változása: az elengedett követelés „ajándéknak” számít jövőre, s ajándékozási illeték terheli, amelynek mértéke 8 és 41 százalék között van. Elképesztő, hogy például a hitelezők elengedik követeléseik egy részét egy csődeljárásnál, s az adósnak meg ajándékozási illetéket kell fizetnie.


Gazdasági mutatók

Mind a külkereskedelmi mérleg, mind az ipari termelés mutatói növekedést mutatnak az előző év azonos időszakához képest. A gazdasági tárca jelentősen lerontani kényszerült a működőtőke-beáramlásra vonatkozó előrejelzéséből, ami a 2005-ös rekordév után akár az 1996-os szintre is visszaeshet 

 

Mutató fajtája Adatok
Külkereskedelmi termékforgalom,
KSH (2007. január-szeptember)
-A kivitel értéke 12.493 milliárd, a behozatalé 12.667 milliárd forint volt. Az export értéke 11, az importé 7%-kal nőtt 2006 azonos időszakához képest. Euróban számolva a kivitel értéke 17, a behozatalé 13%-kal bővült. A külkereskedelmi mérleg hiánya 174 milliárd forint (696 millió euró) volt, 359 milliárd forinttal (1320 millió euróval) kevesebb az egy évvel korábbinál.
- 2007. szeptemberben – első becslés szerint – a kivitel értéke 1533 milliárd forintot, a behozatalé 1506 milliárd forintot ért el; ez az export esetében 3%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, míg az import értéke gyakorlatilag változatlan maradt. Euróban számítva a kivitel értéke 11, a behozatalé 7%-kal haladja meg a tizenkét hónappal korábbi értéket. A külkereskedelmi mérleg szeptemberben 27 milliárd forint (123 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg közel 47 milliárd forintos (194 millió eurós) javulását jelenti az előző év azonos hónapjához képest.
Ipari termelés, KSH (2007. szeptember – előzetes adatok) - Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2007 szeptemberében 6,2%-kal, míg munkanaphatástól megtisztítva 8,7%-kal nőtt. A termelés volumene az év első kilenc hónapjában 8,6%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben 0,2%-kal emelkedett.
FDI-beáramlás, prognózis, GKM (2007) - Visszavett az idei működőtőke-beáramlásra vonatkozó előrejelzéséből a gazdasági tárca: míg az év első hónapjaiban még 4 milliárd euró körüli összeget prognosztizáltak, ma már arra számítanak, hogy 2,5 milliárdra, a tavalyi érték felére is lecsökkenhet ez az összeg. A tárca optimista prognózisa szerint sem haladhatja meg az FDI-beáramlás a 3,5 milliárd eurót, ami alatta marad az elmúlt tíz év átlagának ugyanúgy, mint az elmúlt három év bármelyikének.

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384