Mi jöhet az igenek után?

2008-03-14

A 2008. március 9-i népszavazáson több mint 3 millióan szavaztak igennel minden egyes kérdésre, vagyis a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére. A választásra jogosultak több mint fele ment el szavazni, és mindhárom kérdésben szinte ugyanannyian, azaz az összes választó 41-42%-a mondott igent. A népszavazás elsöprő eredményét a témában született publicisztikák többsége a kormány kudarcaként értékelte.

Mind a jobb mind a baloldali vélemények egyetértettek abban, hogy a népszavazás ilyen magas eredménye változást kell, hogy hozzon a kormány politikájában. A

> Publicisztikák
Szerkesztőségi vélemény: Nincs menekülési útvonal (Magyar Hírlap, 2008. március 10.) 
Várkonyi Tibor: És most? (Népszava, 2008. március 10.) 
Szerető Szabolcs: Népítélet (Magyar Nemzet, 2008. március 10.) 
Tallián Miklós: Kis magyar Atlaszok (Hírszerző, 2008. március 10.) 
Nyiri János: Fletó duzzog, de mennie kell (Gondola.hu, 2008. március 10.) Pelle János: Meddig duzzoghat Gyurcsány? (HVG.hu, 2008. március 10.) 
Szerkesztőségi vélemény: Szervezetlen védekezés (Magyar Hírlap, 2008. március 11.) 
Mile Lajos: Magas a ló (Népszabadság, 2008. március 11.) 
Papp László Tamás: Populista ugrás a sötétbe (Hírszerző, 2008. március 11.) PunkRhétor: Miért nem mond le? (Gondola.hu, 2008. március 11.) Csontos János: Gyurcsány-görcsök (Magyar Nemzet, 2008. március 11.) Bihari Tamás: Vér, veríték és könnyek (Népszava, 2008. március 12.)
Czeglédi Zoltán: Menj haza, Béla! (Népszava, 2008. március 12.) 
Virág Tamás: Egészséget háromszázé' (Hírszerző. 2008. március 12.) 
Zárug Péter Farkas: Le kellene mondania, miniszterelnök úr! (Magyar Nemzet, 2008. március 12.) 
Tihanyi Örs: A következmények levonása ((Magyar Nemzet, 2008. március 12.) 
Kulcsár Anna: Egyértelmű eredmény (Magyar Nemzet, 2008. március 13.) Bozóki András: Földcsuszamlás (Figyelő, 2008. március 13.) Szerkesztőségi vélemény: A népszavazás eredménye (Figyelő, 2008. március 13.) 
Mészáros Tamás: Nem fizetünk (168 óra, 2008. március 13.) 
Szerkesztőségi vélemény: Ki a hülye? (Magyar Narancs, 2008. március 13.)
Mester Ákos: Élőkép (168 óra, 2008. március 13.)

jobboldali álláspont szerint a népszavazás sikere "egyértelművé tette, hogy a gyurcsányi politika megbukott", "ezt a helyzetet vagy a miniszterelnök lemondásával, vagy a kormánypolitika gyökeres módosításával lehet orvosolni".

A baloldali véleményformálók úgy látják, a kormánynak le kell vonnia a népszavazás tanulságait, hogy még a hasznos reformokat sem lehet a többség akarata ellenére véghezvinni. A kormány legfontosabb feladata, hogy az elkövetkező két esztendőben vissza tudja szerezni szavazói bizalmát. 





























Publicisztikák I.

Szerkesztőségi vélemény: Nincs menekülési útvonal (Magyar Hírlap, 2008. március 10.)

"A kormány a parlamenti választások előtt eltitkolta a költségvetés valós helyzetét, és elhallgatta, hogy pontosan mire készül az egészségügyben. Akárhogy nézzük is, ezt a módszert a választók most egyértelműen elutasították. Ha sarkosan akarunk fogalmazni, úgy volna mondható: a kormánypolitika megbukott."


(…) A kormányfő azt mondta, hogy készek eltörölni a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíjat április elsejétől (s ez remélhetően nem lesz tréfa). De vajon ezzel minden megoldódik? A koalíció folytatja? Talán nem ott, ahol abbahagyta, de ahol képes lesz felvenni a fonalat?

Vagy pedig az eredmény mást is jelez. Azt nem mondhatja a kormány, hogy az eredményt nem lehet értelmezni, elvégre a részvételi arány restebb országokban parlamenti választásokon is dicséretes volna. A népszavazás eredményének - bármit mondanak is első nyilatkozataikban a koalícióban - politikai következményeket kell indukálnia. Hiszen nem pusztán technikai jellegű kérdésekről volt szó. Nem csupán arról lehetett ugyanis most véleményt mondani, hogy valaki szereti-e a vizitdíjat. Azért lehetett (és kellett) így népszavazást rendezni a kormány politikájáról, mert nem maradt más út.

(…)ha van politikai tisztesség a koalícióban, akkor el kellene ismerniük, hogy komoly vereséget szenvedtek. Hogy az eddigi politika azért nem folytatható, mert hiányzik a legfontosabb pillére: a közbizalom. Nem arról van szó, hogy egyeseknek kevésbé rokonszenves a koalíció, hanem arról, hogy ebből a vircsaftból nem kérnek.

Várkonyi Tibor: És most? (Népszava, 2008. március 10.) 

"A népszavazáson tehát túl vagyunk, de a kritikus szakaszon még nem. Sajnos előbb utóbb tényleg közhely lesz az annyit emlegetett ismételgetés, Orbán Viktor és pártja, követő serege addig nem fér a bőrébe, amíg közvetlen közelében nem érezheti hatalométvágyának kielégítését."


(…) Vannak szuper biztos, tagadhatatlan tényezők, amelyekben nincs ok kételkedni. Például az, hogy sem Gyurcsányt, sem kormányát, sem a koalíciót nem rendíti meg az sem, ha történetesen a három "igen", eredményes népszavazáson kerekedik fölül. Folytatja tovább a munkát, van terve, pontosan körvonalazott elképzelése, amelyet a minap a miniszterelnök a törvényhozás előtt egyelőre nagy vonalakban vázolt föl, részletes kidolgozásuk rövid időn belül várható.

(…) A népszavazáson tehát túl vagyunk, de a kritikus szakaszon még nem. Sajnos előbb utóbb tényleg közhely lesz az annyit emlegetett ismételgetés, Orbán Viktor és pártja, követő serege addig nem fér a bőrébe, amíg közvetlen közelében nem érezheti hatalométvágyának kielégítését. Ékesszóló bizonyítékát adta ennek a kampánycsend előestéjén, amikor ismét hangoztatta, ha övé a referendum, azzal új korszak kezdődhet, ezen túl az "istenadta nép" menet közben is fölébe kerekedhet bármikor a törvényesen választott parlamentnek. Európában, az Európai Unió egyik tagállamában érvényesülhet a patinás demokráciákban ismeretlen gyakorlat, hogy ha a törvényhozás kisebbségi pártjának nem tetszik valami, népszavazást erőszakolhat ki, keresztülhúzhat legálisan alkotmányosan szentesített törvényeket, szüntelenül hisztérikus légkörbe taszíthat egy országot.

(…)A részvételi eredmények ismeretében azonban van más fontos töprengeni való is. A több mint ötvenszázalékos arányon, a koalíció, még pontosabban az MSZP háza táján kell elgondolkodni. Nem titok, hogy a politikai ellenfél már régebben arra játszik, sikerülhet egyeseket, netán többeket is megingatni, belső frontok alakítására buzdítani. Ha nem józanodnak ki, ugyanúgy rajta veszthetnek, mint a személy szerint megcélzottak. Itt az ideje észrevenni ezt is. Roppant nagy a tét.

Szerető Szabolcs: Népítélet (Magyar Nemzet, 2008. március 10.)

"A társadalom tegnapi tömeges és elsöprő akaratnyilvánítása világossá tette: a kormány illegitim. Ezt a helyzetet vagy a miniszterelnök lemondásával, vagy a kormánypolitika gyökeres módosításával lehet orvosolni."


Ne spóroljunk a nagy szavakkal: az ezer sebből vérző magyar demokrácia felemelő, magasztos, ünnepi pillanata volt a tegnapi háromigenes népszavazás. És történelmi, hiszen az 1989-es négyigenes voksolás óta először sikerült egy olyan népszavazási kezdeményezést eredményesen befejezni, ahol nem a hatalom kérdezett, s a "helyes" válasz nem a politikai elit konszenzusát tükrözte. A mostani három kérdés megmozgatta a választókat; ilyen sokan 1989 óta nem vettek részt Magyarországon referendumon. Történelmi a pillanat azért is, mert először foglalhatott állást az ország ciklus közben egy megválasztott kormány tevékenységéről.

(...) A magas részvétel a demokratikus eljárások hasznosságába vetett makacs társadalmi hit bizonyítéka, mert a baloldal vezére jó előre jelezte, hogy nem demokrata, azaz az eredménynek semmi hatása nem lehet az ő és kormánya pozíciójára. Elgondolkodtató, hogy az ilyen lefegyverző üzenetek dacára is milyen sokan választották a kormány elleni tiltakozásnak ezen alkotmányos formáját. Az igen szavazatok óriási száma azt jelenti, hogy megszületett a Fidesz által emlegetett új többség, amely jócskán átnyúlik a hagyományos ideológiai törésvonalakon. A kérdésenkénti nagyjából 3,2 millió igen szavazatot érdemes összevetni azzal, hogy a Fidesz a parlamenti választásokon az MDF-fel közös listán indulva is csak a 2,3 milliós felső határt tudta eddig elérni.

A társadalom tegnapi tömeges és elsöprő akaratnyilvánítása világossá tette: a kormány illegitim. Ezt a helyzetet vagy a miniszterelnök lemondásával, vagy a kormánypolitika gyökeres módosításával lehet orvosolni. A szavazati jogukkal élők elsöprő többsége a korrekció irányát is kijelölte: a jelenlegi, a válságokat csak újratermelni képes, neoliberális ihletésű gazdaság- és társadalompolitikát a szolidaritáselvű politikának kellene felváltania. Ennek csak az első lépése lehet a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése. Ha a kormány ezt mégsem látja be, következhet az újabb, az egészségbiztosításról szóló népszavazás. (…)

Tallián Miklós: Kis magyar Atlaszok (Hírszerző, 2008. március 10.)

"A népszavazás eredménye: az elkúrás közvetlen következményeit nagymértékben élvező tömeg jól leszavazta az elkúrókat a szétosztott számolatlan milliárd néhány tizedszázalékát kitevő díjak miatt. Gondolkodtam sokat, hogy lehetne-e ezt finomabban megfogalmazni, és arra jutottam, lehetne, de nem érdemes. Ez ugyanis a lényeg."


(…) Sarkosan: sokkal-sokkal többen szavaztak a díjak eltörlése ellen, mint ahányan a költségvetésnek tisztán és csakis befizetői, vagy legalább nettó befizetői, és minimális mértékben részesültek az elkúráskor fedezet nélkül szétszórt pénzből (utóbbiak mondhatnák el teljes joggal: mi már fizettünk egyszer, nem fizetünk mégegyszer). Ez az igen szavazatok hárommilliónál nagyobb és mondjuk a versenyszférában foglalkoztatottak kétmillió körüli számának összevetéséből elég jól sejthető.

(…) Nem azért, elsősorban, mert nincs annyi elosztani való. Azért, mert idehaza a szolidaritást úgy fogja fel a Zemberek jelentős hányada: aki nálam kevesebbet keres, lusta, tehát nem érdemel segítséget, aki meg többet, az lop, tehát el kell tőle venni. Ennek megfelelően alakul aztán az adózási és járulék-fizetési fegyelem is. És ennek megfelelően nem fog senki még háromszáz forintot sem rászánni a saját egészségére, ha puszta szavazással elérheti, hogy ne legyen muszáj.

Így volt a népszavazás előtt, így lesz utána is. Más következmény nincs. Még a Fidesz szerint sincs - Orbán, sőt még Kövér László is csak annyit mondott, hogy a kormány mást csinált, mint amit ígért, ezért aztán a nép jól leszavazta. Meg ezeket a reformokat is.

(…) Hova fog vezetni mindez? A közeljövőben vagy leváltják Gyurcsányt, és jön a Szociálisan Érzékeny MSZP-s Miniszterelnök, hálós atlétában, hokedliről zabálva a grízes tésztát, és nekiáll újra jól elkúrni, vagy nem. Aztán vagy Gyurcsány nyer 2010-ben, vagy a Szoc. Érz. MSZP-s Min. Elnök, vagy Orbán. Az első esetben folytatódnak a negyedgőzös kvázi-reformok, a másik két eset deklarált programja az elkúrás, csak más vezényletével. A nép meg nem fizet háromszázat, és ettől lesz boldog.

Eközben az ország eltartásába, illetve vezetésébe lassan bekapcsolódó huszon- és harmincévesek generációinak legjobbjai (azok, akiknek a kreativitása és tehetsége nélkül itt az élet megáll) fogják magukat, összecsomagolnak, és úgy döntenek: nem rakják a vizitdíjból összegyűlt pármilliárd mellé a másik párezer milliárdot, sem közvetlenül, sem közvetve - az ő tehetségükre épülő üzletek működtetése révén, inkább elmennek valahova, ahol megbecsülik őket, és ahol ezeket a kérdéseket sikerült valamilyen értelmes módon rendezni. Vagy legalábbis lehet beszélni arról, mi is a valódi baj. (…)

Nyiri János: Fletó duzzog, de mennie kell (Gondola.hu, 2008. március 10.)

"Summa summarum: a gyurcsányi politika megbukott. Gyurcsány most duzzog, de a helyzet egyértelmű: mennie kell, mégpedig Medgyessy Péter helyére."


A kormányos teljesen alkalmatlan a feladatára. Nem képes a hajót semmilyen irányba sem elvezényelni. Azt sem tudja, merre van észak, célját nem ismeri, illetve naponta váltogatja. Minden reggel új tervekkel érkezik a parancsnoki hídra, "új irányt" szab - és a hajó céltalanul bolyong a nagy, hideg vizeken. Március 9-én a legénység felüvöltött a hídra. Világosan, artikuláltan jelezte a hajózók cirka 40 százaléka, hogy elege van a hamis, céltalan utazásból.

A kormányos erre duzzogni kezdett. Hogy jó, akkor ő mindent visszavon, de változtatni nem fog. Sőt igen hegyesen fogalmazott: nem áll szándékában valódi úticélt meghatározni, és annak rendje-módja szerint abba az irányba fordítani a hajót. Mi az, hogy! Nagyon is! Ragaszkodik hozzá, hogy mindenki élvezze a lődörgést.Lehet persze vitatkozni, hisztizni, önimádó tirádákat zengeni. Csakhogy a jéghegy jön. És azt bizony nem lehet megállítani.

(…) A minimum az egészségügyi miniszter távozása. A második minimum az SZDSZ távozása kellene legyen, de erről szó sem lehet előrehozott választások nélkül. Ugyancsak illenék távoznia a felsőoktatásért felelős miniszternek, de ő is maradni fog bizonnyal.
Az MSZP pedig megpróbálja elhitetni, hogy "nem történt semmi". Gyurcsány már meg is kezdte ezt a színielőadást.

(…) Summa summarum: a gyurcsányi politika megbukott. Gyurcsány most duzzog, de a helyzet egyértelmű: mennie kell, mégpedig Medgyessy Péter helyére.
Ha nem, akkor idővel az MSZP megy, az MSZMP helyére.
Mert nem a Fidesz jön, hanem a jéghegy. Feltartóztathatatlanul. És a mentőcsónakokban nemcsak Gyurcsányt nem fogják szívesen látni, hanem az MSZP-seket sem.

Pelle János: Meddig duzzoghat Gyurcsány? (HVG.hu, 2008. március 10.)

"A népszavazás nyilvánvalóvá tette, hogy a szavazók bizalma megrendült a jelenlegi garnitúrában. A hitelét elvesztett Gyurcsánynak szembesülnie kellene a nyilvánvaló vereséggel. Le kell mondania, ha bukásába nem akarja magával rántani az egész magyar baloldalt."


(…) Úgy tűnik, hogy a sikerhez szokott, a baloldal megváltójaként feltűnő miniszterelnök megsértődött, mint Akhilleusz Trója falai alatt: visszavonult a sátrába duzzogni, nézzék meg a görögök, mire mennek nélküle. Az egészségügy finanszírozásának súlyos gondjaiért mindenekelőtt a betegek a felelősek, akik rövid távú anyagi érdekeiket a nemzet java elő helyezték, és leszavazták az egészségügyi járulékon és hozzájáruláson felüli díjfizetést. Mint ahogy a fafejű diákok és szüleik sem értették meg, hogy a magyar felsőoktatás jövője tandíjban rejlik: az állam egyre kevésbé tudja fenntartani az egyetemeket és főiskolákat, magukra vessenek, ha nem akarnak fizetni a tudásért.

(…) Nem lehet tagadni: a népszavazáson a magyarok a Gyurcsány-kormányról mondtak véleményt, szimbolikusan bár, de pálcát törtek felette. Az elhíresült politikusokat Magyarországon mindig azonosítottak a mögötte álló hatalmi csoporttal. Ezért ahogy annak idején Horthy vagy Kádár, illetve a rendszerváltás után Orbán Viktor is alternatívát testesített meg, ugyanez a helyzet Gyurcsány Ferenccel is. Ha az utókor egyszer személyhez fogja kötni az ultraliberális szocialisták regnálását, az a személy nem Horn Gyula, és nem is Medgyessy Péter lesz, hanem az utóbbi helyére lépő, majd a 2006-os választásokon legitim felhatalmazást szerzett Gyurcsány. Ő viszi a hátán az MSZP-t, neki tulajdonították, hogy visszahozta a pártot a szakadékból, ügyes taktikázással elkerülte a logikusnak tűnő vereséget. Ezért persze a jelenlegi bukást is neki kell vállalnia.

(…) A népszavazás nyilvánvalóvá tette, hogy a szavazók bizalma megrendült a jelenlegi garnitúrában. A hitelét elvesztett Gyurcsánynak szembesülnie kellene a nyilvánvaló vereséggel. Le kell mondania, ha bukásába nem akarja magával rántani az egész magyar baloldalt.

Szerkesztőségi vélemény: Szervezetlen védekezés (Magyar Hírlap, 2008. március 11.) 

"Nem tudjuk, meddig tart még a kormányzat szervezetlen védekezése a referendum következményeinek kivédése céljából. Az viszont biztos, hogy az ország szempontjából sokkal hasznosabb lenne, ha végre elismerné: ezt a politikát Magyarország lakossága egyértelműen visszautasította."


Nehéz dolog a vasárnapi bizonyítványt úgy megmagyaráznia a kormánynak, hogy a háromszoros bukás tulajdonképpen nem a koalíció vereségét jelenti.

(…) Az SZDSZ elnöke viszont ellentámadással is próbálkozott: kerek perec kijelentette, hogy pártja nem ért egyet a népszavazáson igennel voksoló többséggel. Demokráciában egészen megdöbbentő Kóka János megállapítása, hiszen Brecht már félszáz évvel ezelőtt kimondta, hogy a népet nem lehet leváltani. Hogyan vehet részt az ország irányításában egy olyan párt, amely a népakarat igazságtartalmát megkérdőjelezi?

Nem tudjuk, meddig tart még a kormányzat szervezetlen védekezése a referendum következményeinek kivédése céljából. Az viszont biztos, hogy az ország szempontjából sokkal hasznosabb lenne, ha végre elismerné: ezt a politikát Magyarország lakossága egyértelműen visszautasította. És ha a koalíció politikusai maguktól nem értik meg ezt az alapigazságot, akkor biztosan léteznek még olyan alkotmányos eszközök, amelyek rádöbbentik őket valós helyzetükre.

Mile Lajos: Magas a ló (Népszabadság, 2008. március 11.)

"…mivel a nép akaratából tetszenek a hatalmat gyakorolni, a népakarat ilyen egyértelmű, megfellebbezhetetlen megnyilvánulása után ne tessenek az embereket ismét lehülyézni, hülyének nézni, ne tessenek lenézni, sértegetni, és főleg ne tessenek fenyegetőzni!"


A kormánykoalíciót tegnap agyonverték. Nem kicsit, nagyon. Ilyen részvétel mellett, ilyen eredmények mellett semmi értelme az okoskodásnak, marad a szerecsenmosdatás fáradt kísérlete.

(…) Kormányoldalról, némi hangsúlyeltolódással ugyan, de a körkapcsolás vége felé szisztematikusan az fogalmazódott meg, hogy a népszavazásnak azért lett ilyen az eredménye, mert nem értettük meg a reform lényegét, jobb esetben nem sikerült velünk megértetni, s hogy materiálisan voltunk mi beállítva erre a szavazásra, egy üveg sörért az anyánkat is elszavaznánk, és mindennek bizony meglesz a böjtje. Gyors kapcsolás: Hír Tv, egyik atyafi épp lehordja a népet, hogy most bezzeg el bírtak menni szavazni, a kettős állampolgárságról meg nem, azt a materiális, hazaárulós mindenit! Hiába: alul minden összeér.

(…) Nem elég, hogy hülyék vagyunk, de még anyagias, becstelen disznók is. Olyanok, akik ingyen akarnak orvosi ellátást, diplomát, BKV-jegyet, mindent. Ez az ingyenes orvosi ellátás kicsit mindig megdobja a vérnyomásomat. Tessék mondani: a tb-járulék mi a huncut, náthás giherára megy? Vagy az nem pénz?

(…) Fenyegetőzni meg végképp ne tessék, mert arra sokan idegesek. Joggal. Parázhatnak az orvosok, a kórházak, az egész felsőoktatás, egyáltalán mindenki; ahogy a tegnapi kormánypárti reakciókat hallhattuk. Maga a képviseleti demokrácia is veszélyben van a tegnapi döntés okán, hiszen a későbbiekben a közvetlen népfelség elvének eszközei kerülhetnek előtérbe, ellehetetlenítve a mindenkori kormányzást. Jesszus! Eddig alig lehetett a népeket az urnákhoz rángatni, NATO ide, EU oda, most viszont özönlöttek. Talán ezen kellene egy keveset gondolkodni.

Tehát: mivel a nép akaratából tetszenek a hatalmat gyakorolni, a népakarat ilyen egyértelmű, megfellebbezhetetlen megnyilvánulása után ne tessenek az embereket ismét lehülyézni, hülyének nézni, ne tessenek lenézni, sértegetni, és főleg ne tessenek fenyegetőzni! Ha a lóról leszálltunk, lekecmeregtünk, valahogy abban az irányban kellene a megoldásokat keresni, amerre a népszavazás eredménye mutat. Ha nem megy: haza kell sétálni. Ennyi. 

Publicisztikák II.

Papp László Tamás: Populista ugrás a sötétbe (Hírszerző, 2008. március 11.)

"Az időnek előtte való díjtörléssel a Fidesz megfosztotta önmagát három, a vérre, tétre, befutóra menő 2010-es parlamenti kampányban remekül csepülhető 'népnyúzó' sarc ziccerjétől. Hát így mit fognak szidni?"


(…) A Fidesz időközi csatát nyert. Méghozzá olyan harcmodorral, amelyet nálunk sikeresen ő alkalmazott elsőként. Eleddig senki nem tudott referendum útján jogszabályokat visszavonni. Viktor azonban nem kispályázott: rögtön három törvényt gőzösített el. A belpolitikailag aktív lakosság oroszlánrésze ujjongva fogadta eme nóvumot. Ugyanakkor a Nemzeti Erők Vezénylő Tábornokának aligha lesz ideje kiörülni magát.

(…) Orbán is tudja: ez a populista cserépszavazás Achilles-sarka. Ha Gyurcsány komolyan gondolja, amit a választás napjának estéjén mondott (jelesül, hogy "a kormánynak nincs szándékában, és módjában sem áll a vizitdíjból, kórházi napidíjból, tandíjból befolyó bevételeket pótolni"), akkor a Fidesz nagy szószban van. A Zembereknek tudtára adták: nem lehet populista ingyencirkusszal adóemelést, osztogatást, potyaforrást kizsarolni.

Miközben látják, hogy háziorvosok tolják le a rolót. Egyetemeken nincs fűtés. Csökken az amúgy sem magas gyógyintézeti nívó. Mert néhány tízmilliárd is piszokul tud hiányozni. S talán rájönnek, a parttalan demagógiának történő bedőlésnek következményei vannak.

Az erőt nem szégyellni kell, hanem használni - mondta valaki régebben. Igaza volt. Így a polgárok láthatják, a hangemberkedő blöff nem ült. A törvényhozás nem engedi, hogy pénzt zsaroljanak ki belőle. Így - kedvük szegvén - az újabb referendumot inkább hanyagolják. S ekkor jön a töréspont. Az óriásbázis egyik része - életmód-kádáristák - csüggedten szétszéled, meg se áll a panelokig. Másik szegmense - radikáljobbosok - zavarogni-gyújtogatni kezd. Kormányunk így átmehet rendpártiba, azt úgyis szereti a nép. A maradék pedig - középjobb törzsszavazók - önmagában kevés.

Orbán pontosan tudja, hogy Gyurcsány ekképpen csúnyán kitolhat ővele. Akkor miért hazardírozik politikailag életveszélyesen? Mi végre ugrik sötétbe tartalék ernyő nélkül? Játszik orosz rulettet? Mivel nincs egyéb sansza, azért.

Ha most nem törli el az önrészes közfinanszírozást, a jövő ciklusban ez lehetetlenné válik, hiába jut akár kormányra. A hallgatók százezrei által befizetett százezrek és a páciensek millióinak százforintosai három év során olyannyira integrálódnának a büdzsébe, hogy (jelentős, észrevehető közteheremelés nélkül legalábbis) lehetetlen kivenni onnan azokat.

Úgy pedig Orbán mit tehet? Két dolgot. Elismeri: hazudott, nem szűnnek meg a díjak, a Zemberek továbbra is pengethetnek (Második Őszödi Beszéd). Vagy adóemeléssel indítja országlását. Mindkettő tuti bukópozíció. Vagyis hiába győz, akkor is lúzer marad(na). S úgy tűnik, az arcvesztés elkerülése a hatalomnál is fontosabb neki. Hát kénytelen volt belehajtani a populista zsákutcába. Igaz, az se nagyságrenddel jobb, hát szinte mindegy.

PunkRhétor: Miért nem mond le? (Gondola.hu, 2008. március 11.)

"Azt mondják, hosszútávfutó - de már Őszöd idején sem látta csak a következő lépést. A népszavazás meg megmutatta: az opera addig tart, amíg a kövér nő énekel."


(…) Az a HÍR, hogy úgy 83 százalékkal van hazavágva. Ha nem volt elég az ország egészének szavazata, akkor körül nézhet otthon a hazai pályán. Ama bizonyos Csepel, amelyik azelőtt vörös volt és ama Váci út, amely régente felelni szokott neki, éppúgy mint a Rózsadomb, ahol Gyurcsány lakik és a bankárnegyed, amelyre hivatkozva szokott europizálni, azt mondja, hogy elég volt. Nem nyert. Vége van.

Még lehet itt tesze-toszáskodni, de gyorsan eljön az igazság pillanata.

 Csontos János: Gyurcsány-görcsök (Magyar Nemzet, 2008. március 11.)

"Az ötletgyárosok halovány kísérlete, hogy a tönkrevert kormánypártok az utolsó utáni pillanatban álljanak a népszavazás élére, s csináljanak úgy, mintha voltaképpen ők győztek volna, olyan szemtelenség, amit már csak egy teljesen amorális hatalom merészel megkockáztatni."


Gyurcsány Ferenc és szűk érdekköre görcsösen ragaszkodik a csalárdul megszerzett hatalomhoz. (…) A népszavazási urnazárásra időzített bejelentésében csupán annyira tellett tőle, hogy megfenyegette a "rosszul" voksoló magyar népet: egyék meg Orbán Viktor főztjét - ő bizony nem állja a cechet; semmi köze hozzá. Felelőtlen miniszterelnökünk a trükkök százai után megpróbált bevetni még egyet: áprilisi tréfaként jövő hónap elsejétől akarja megszüntetni a vizitdíjat meg a kórházi napidíjat; aztán utána a vízözön. Úgy gondolja, a kórházak menjenek csak csődbe, a háziorvosok meg forduljanak fel éhen: úgy kell nekik. ő meg karba fonja a kezét a mellén, és cöcögve kommentálja: látjátok, ezt a romlást hozta rátok az izgága ellenzék.

Az ötletgyárosok halovány kísérlete, hogy a tönkrevert kormánypártok az utolsó utáni pillanatban álljanak a népszavazás élére, s csináljanak úgy, mintha voltaképpen ők győztek volna, olyan szemtelenség, amit már csak egy teljesen amorális hatalom merészel megkockáztatni. Engem Hitler seregszemléjére emlékeztet, amikor peckesen elvonult a besorozott berlini kamaszok előtt, s a végső győzelemről papolva a biztos halálba küldte őket, mielőtt maga is bevette volna a bunkerben a ciánkapszulát. Jól látszik: nem képzelhető el olyan helyzet, olyan totális társadalmi-gazdasági-morális összeomlás, amikor a szocialisták és a szabad demokraták beismernék általános vereségüket, a legcsekélyebb önkritikát is gyakorolnák, s levonnák a nép által kinyilvánított elsöprő nemtetszésből fakadó politikai konzekvenciákat. Ha a kezüket figyeljük, mint ahogy tanácsolták, azt látjuk: az a kéz bizony görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz.

(…) A Szabad Nép-negyedórán megmondták: szavazzatok a szocializmusra, amikor mindig nektek van igazatok - akkor is, ha nincs. Csak aztán az a görcs ki ne álljon a kezetekből.

Bihari Tamás: Vér, veríték és könnyek (Népszava, 2008. március 12.)

"Mi marad hát akkor Gyurcsánynak? Kínosan nehéz és hosszadalmas aprómunka, meggyőzés párton belül és kívül egyaránt. A kalapos király, II. József példája is azt igazolja, a legjobb szándékú és valóban hasznos reformokat sem lehet felülről a többség akarta ellenére lenyomni a nép torkán."


Ezt ígérte az angol történelem egyik legnagyobb alakja, Churchill a népének. Igaz, cserébe megnyerte nekik a II. világháborút. Azért Gyurcsány Ferenc előtt nem áll ekkora feladat, de a népszavazás után nagyjából ő is ezt ígérheti, ha nem is a népnek, de önmagának. Mert ha 2010-ben sikerrel akar megmérkőzni Orbán Viktorral vagy a képében megjelenő miniszterelnök-jelölttel, akkor iszonyú nehéz és hosszadalmas aprómunkával tarthatja csak meg pozícióját.

(…) A szocialistáknál pedig olyan hangok is hallatszanak, amelyek igencsak rímelnek Tölgyessy Péter elemzésére. Vagyis, hogy a miniszterelnök annyira „megégette magát”, hogy 2010-ben semmiképpen sem győzheti le a poraiból nem először újjá­éledt Orbán Viktort. Akadnak az MSZP-ben többen is, akik egyetértenek Horn Gábor "értelmezésével", amely a népszavazás éjszakáján nem kifejezetten diplomatikus stílusban fogalmazta meg a voksolás szerinte valódi üzenetét. Némelyik elkeseredett lázongó pedig úgy véli, talán nem is kellene annyira ragaszkodni a koalíciós partnerhez.

(…) A valóság valószínűleg inkább az, hogy a két koalíciós partner a következő országgyűlési választásokig egymásra van utalva. Az mindenképpen érzékelhető, hogy egyre nehezebb fenntartani a közös kormányzást, mert egyre nagyobb ellentétek feszülnek a két párt között. A szocialisták nem kis hányada kifejezetten és elsősorban a szabad demokratákat okolja a népszavazásért és annak kudarcáért. Orbán és a Fidesz pedig mostanság viszonylag kis erőfeszítéssel szíthatja "a zemberek" kormányellenes érzületét, anélkül, hogy utcára szólítaná őket a vezér. Az más kérdés, hogy ma még nem tudni, mi történik március idusán, és ha történik valami, akkor azt mennyire köti majd a közvélemény Orbánhoz és pártjához.

Mi marad hát akkor Gyurcsánynak? Kínosan nehéz és hosszadalmas aprómunka, meggyőzés párton belül és kívül egyaránt. A kalapos király, II. József példája is azt igazolja, a legjobb szándékú és valóban hasznos reformokat sem lehet felülről a többség akarta ellenére lenyomni a nép torkán. Bizony le kell ülni még az olyan, a kormánnyal szemben ellenséges és elfogult szakszervezeti és érdekvédelmi vezetőkkel is, mint Cser Ágnes vagy Éger István. Bizony újra föl kell fedezni a vidéket, és ha kell, százszor is elmagyarázni az embereknek, mit miért tesz a kormányzat és annak majd mi lesz a hozadéka.

Czeglédi Zoltán: Menj haza, Béla! (Népszava, 2008. március 12.)

"A vasárnapi meccs előre le volt játszva, utáljuk a vizitdíjat, utáljuk a tandíjat, mert pénzbe kerül, mint a parkolás. Ha lehetne, eltörölnénk azt is."


Nem volt kérdés egy pillanatig sem, hogy mi lesz a végeredmény, hiszen a népszavazásra feltett kérdések valójában így hangoztak: "Lehet úgy, hogy ön fizet a dolgokért, meg lehet úgy is, hogy megkapja őket ingyen. Melyiket választja?"

Az sem volt kérdés, hogy óriási maflást kapnak a szocialisták: elővezettek egy enervált kampányt (melyik párt logója a fehér kocka?), és zavart vigyorral nézték, ahogy Karsai József felfedezi a benne szunnyadó Jakab Istvánt, és szépen felmondja a Fidesz összes szlogenjét - és még mindig tagja a szocialista frakciónak.

(…) A Fidesznek egy dologban maradéktalanul igaza van: a kormányzati kommunikációra teljesen feleslegesen költöttek eddig. Nem azért, mert nincs szükség ilyen kiadásokra, hanem azért, mert borzasztóan rosszul csinálták. Ezért most az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is újra kell gondolnia a teendőit. Utóbbi párttal kezdve: nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy vasárnap mégiscsak volt bő félmillió ember, akik azt mondták, hogy akarnak vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetni. Nem SZDSZ-szavazók, legalábbis nem mind az - annál sokkal hasznosabbak a párt szempontjából: ők a liberális megoldás hívei. Ők azok, akiket évek óta hiába céloz az SZDSZ, ők azok, akik a parlamenti választásokon tíz százalékot, a liberális rendezvényeken telt házat garantálhatnának. A liberális pártnak ma nincs fontosabb feladata, mint ezt a félmillió embert megkeresni, és nekik, csak nekik beszélni.

A szocialistáknak pedig egy időutazásra van szükségük, vissza, egészen 2004-be. Tegyenek úgy, mintha még üres lenne az a papír, amire az elmúlt négy évben MSZP-programként mindig felírtak pár sort, majd gyorsan át is firkálták azokat. Mit akar az MSZP Magyarországgal kezdeni? Kik azok a szocialisták? Milyen céljaik vannak, és azt hogy tudják elérni? Mondják már meg - és aztán tartsák magukat hozzá.(…)

Virág Tamás: Egészséget háromszázé' (Hírszerző. 2008. március 12.)

"Ettől még nem megoldás semmire, mert bár egyelőre boldogsággal tölti el az ország zömét, hogy egy tetszetős barackot nyomhatott a kormány fejére, a tetszetős 'igen'-ekkel csupán 'nem'-et sikerült mondani néhány nem létfontosságú dologra."


(…) Vasárnap sokat spóroltak a szavazók önmaguknak, legalábbis rövid távon. A legtöbb pénzt a háziorvosok zsebéből vették ki, de nem kell félni, aki tudja, ha kiszolgáltatott lesz, és ettől kivételes bánásmódot remél, visszaadja kamatostul. Jogos érv, hogy az OEP-támogatás sok éve nem nőtt (ahogy sok más állami költségviselés sem), így az alapellátást a vizitdíj érezhetően megtámogatta, rendbe rakta. A háziorvosok egy része jelezte, praxisa összeomlik nélküle, az ellenzék és a kamara szerint a pótlásról a kormánynak kell intézkedni.

A részben végtelenül arrogáns (és dilettáns, például a létező vizitdíj-kompenzációt is "titkoló") kampány miatt most sarokba szorult kormányzat bolond lenne azonnal fizetni, precedenst nem erre teremtene, hanem inkább a "ti főztétek, ti egyétek meg" elvét követné. Csakhogy a népszavazást kezdeményezők most éppen az orvosok kockázatára játszottak (jönnek még más csoportok, tucatnyi népszavazási kérdés van folyamatban), és lépéskényszerbe is őket hozták.

(…) Gyurcsányék vasárnap esti bejelentése az azonnali megszüntetésről egy durcás kisgyerek reakciója volt, eddig egy szavunk sem érdekelte őket, most hirtelen legyen úgy, ahogy a nép akarja. A népszavazás is betartós-durcásra sikeredett a fedőkérdéseire adott fedőválaszokkal, bár fontos különbség, hogy a szavazók elkeseredettség-érzete sokszínű ugyan, de olyan alapokon áll, melyet részben a kormány épített, az ellenzék meg ügyesen "tető alá hozott".

Ettől még nem megoldás semmire, mert bár egyelőre boldogsággal tölti el az ország zömét, hogy egy tetszetős barackot nyomhatott a kormány fejére, a tetszetős "igen"-ekkel csupán "nem"-et sikerült mondani néhány nem létfontosságú dologra.

Zárug Péter Farkas: Le kellene mondania, miniszterelnök úr! (Magyar Nemzet, 2008. március 12.)

"A népszavazás eredménye nem megváltás, de soha nem tapasztalt reményt nyújt demokráciánknak a tekintetben, hogy a magyar választópolgárok is bizonyíthatták: megismerték az igazságot, és az igazság szabadokká tette őket."


Torz demokráciánknak nem lehet ékesebb bizonyítéka annál, mint hogy egy kormányzatot bárhol Európában elsöprő népszavazási eredmény után nemhogy a kormányfő és illetékes miniszterei nem ajánlják fel lemondásukat, hanem ez az igény még csak meg sem fogalmazódik a magyar Országgyűlésben a magát győztesnek tekintő ellenzék részéről.

(…) Ennek a demokratikus csapdahelyzetnek kiindulópontját maga a rendszerváltozás átmeneti jellege jelenti, vagyis az, hogy a volt állampártiak az Ellenzéki Kerekasztalnál nemcsak abban egyeztek ki az ellenzéki elittel, hogy milyen közjogi rendszert alakítanak ki a magyar demokrácia újjáélesztésére, hanem abban is, hogy az új szisztémában mind az állampárti, mind a rendszerváltó elit egyaránt részt vesz, és nem kérdőjelezhetik meg egymás létét ebben az új rendszerben. Ez nemcsak a vérmentes átmenet ára, hanem az elitek paktuma is volt.

(…) Ám magának a miniszterelnöknek a sorsa valószínűleg megpecsételődött. És a népszavazás üzenete az, hogy nem március 9-én, hanem hazugságainak lelepleződése, illetve az igazság megismerésének pillanataiban dőlt el a magyar történelem egyik legnagyobb politikai kalandorának sorsa. Március 10-től bizony minden éjjel felriadhat álmából: mily éji nesz Budapest utcáin ez? kérdéssel - Aranyt plagizálva. Azonban mindezek mellett az eszmék nélküli, láthatatlan alkotmányt felszámoló torz struktúrához nem alkalmazkodhat a népszavazás győztese. Amit ki kell mondani, az hangozzon el: Távoznia kéne, miniszterelnök úr! Hiszen ennek elmaradása, a korábbi téves döntések miatt is, tovább torzítja a rendszert és netán azt a képzetet kelti, mintha nem is ennek az alapkérdésnek kellene először felvetődnie egy normális demokráciában, s mintha nem is ez lenne a bukás utáni természetes következmény.
Publicisztikák III.

Tihanyi Örs: A következmények levonása ((Magyar Nemzet, 2008. március 12.)

"A három igen győzelme jóvoltából a koalíció most már akkor sem lesz képes a különböző közszolgáltatások fizetőssé tételének további kiterjesztésére, ha sikerül túlélnie a vereséget, és a jelenlegi személyi összetételben folytathatja az ország félrekormányzását."


(…) Egy dolog viszont bizonyosnak tűnik: a miniszterelnök leváltását jelképező bitófát elsősorban a kormánypárti képviselők ácsolhatják meg. Azonban Gyurcsány leváltása sem jelentené feltétlenül az előre hozott választások kiírását, miután a parlamenti többséggel rendelkező baloldali pártok számarányuknál fogva képesek lehetnek új miniszterelnök jelölésére is. Más helyzet állna elő, ha koalíciós szakadás történne, mert ennek bekövetkezte a 2010-es választások előre hozatalát eredményezné. A Horn Gábor trágárkodása utáni MSZP-n belüli kifakadást látva nem is tűnik annyira valószínűtlennek a két párt közötti ellentétek gyors és visszafordíthatatlan elmérgesedése.

(…) Illúzió lenne azt remélni, hogy az a 3,3 millió ember, aki most igennel voksolt, a továbbiakban már a Fidesz biztos támogatói között könyvelhető el. Valószínűleg több százezer olyan választópolgár van, akiknek a március 9-i állásfoglalása csak alkalmi jellegű volt. Az ő magatartásukat egy parlamenti megméretésen nem feltétlenül az egzisztenciális fenyegetettségük miatti szorongás, hanem sokkal inkább baloldali pártszimpátiájuk fogja majd meghatározni. Az MSZP még visszacsábíthatja őket. Ugyanakkor hasonló nagyságrendűre becsülhető azoknak a korábbi szocialista szimpatizánsoknak a száma, akiknek körében olyan erős lett a megszorítások miatti csalódottság és a kiábrándulás, hogy a Fidesznek valóban reális esélye van a megnyerésükre. Amennyiben viszont elszabadulnának a szélsőséges indulatok, akkor ennek egyetlen haszonélvezője lenne, mégpedig a bukás közelébe sodródott miniszterelnök. Kizárólag neki érdeke, hogy a belpolitikai feszültség szításával, az utcai rendbontások kiprovokálásával újra arra kényszerítse a balliberális oldalt, hogy zárja össze sorait. Most először arra van szükség, hogy a kormánypártok politikusai megértsék a népszavazás végeredményének üzenetét, és megtegyék azokat a lépéseket, amelyek visszaállíthatják a végrehajtó hatalom szavahihetőségébe vetett össztársadalmi bizalmat.

(…) A baloldali koalíció a ciklus hátralévő részében legfeljebb tűzoltásra lehet képes. A gazdasági növekedés és a modernizációt nem csupán szavakban képviselő reformok elindítása már a következő, remélhetőleg jobbközép erőkből álló kormány feladata lesz. Most először arra van szükség, hogy a kormánypártok politikusai megértsék a népszavazás üzenetét, és megtegyék azokat a lépéseket, amelyek visszaállíthatják a végrehajtó hatalom szavahihetőségébe vetett össztársadalmi bizalmat.

Kulcsár Anna: Egyértelmű eredmény (Magyar Nemzet, 2008. március 13.) 

"Az egyértelmű eredményből remélhetőleg okulni fog a koalíció. Nem várja meg, hogy például a több pénztáras jogszabályt is a nép helyezze hatályon kívül."


A választók kinyilvánították akaratukat, az eredmény egyértelmű - mondta a referendum estéjén Sólyom László köztársasági elnök. (…) Most a törvényhozókon és a politikusokon a sor, le kell vonniuk a konzekvenciákat - közölte.

A kormánykoalíció hozzálátott ehhez. Hirtelen felindulásában a miniszterelnök először a hálatlan népet kezdte hibáztatni, mondván, hogy a zsebük irányítja őket. Majd önuralmának maradékát is elveszítve, Gyurcsány az államfőt mint az Alkotmánybíróság egykori elnökét és magukat az alkotmánybírákat korholta a vereség miatt. Zavaros mondatokat hordott össze arról, mi is az a láthatatlan alkotmány, és miért nem volt jogszerű az Alkotmánybíróság döntése a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj ügyében. Csak arról nem beszélt, hogy a hibát ő és kormánya követte el. Mégpedig azzal, hogy a fizetési kötelezettséget nem az erre az évre szóló költségvetési törvénybe írta bele, hanem a felsőoktatási és a társadalombiztosítási jogszabályba. Az alkotmány viszont úgy szól, hogy csupán az éves költségvetési törvényben szereplő tételekről nem lehet népszavazást kiírni. A kormány tehát trükkös módszert alkalmazott. Saját sunyi eljárása lett bukásának oka. S persze az a politika és mentalitás, amely emögött van. Az emberek félrevezetése, megtévesztése, az útonállókra jellemző megoldások alkalmazása: a kifosztás, az emberi méltóság, a társadalmi önbecsülés semmibevétele.

(…) Az egyértelmű eredményből remélhetőleg okulni fog a koalíció. Nem várja meg, hogy például a több pénztáras jogszabályt is a nép helyezze hatályon kívül. Szabályszerűen, demokratikusan működteti ezentúl a parlamentáris rendszert. A népfelség gyakorlásának közvetlen módja, vagyis a népszavazás így továbbra is kivételes lehet. Bízzunk abban is: a provokációt, a rendőri erőszakot nem próbálja ismét politikai eszközként alkalmazni. Tisztelni fogja a gyülekezés szabadságát. Március 15-én a szabadságjogokat ünnepeljük.

Bozóki András: Földcsuszamlás (Figyelő, 2008. március 13.)

"Gyurcsány szerint a népszavazás vereséget szenvedett, Orbán szerint Magyarország győzött. A népszavazás győzött, de Magyarország nem. Magyarország majd akkor fog győzni, ha nemcsak valami ellen, hanem valamiért is össze tud fogni."


Ha van pozitív tanulsága a népszavazásnak, akkor az abban foglalható össze, hogy a mindenkori kormány nem ígérheti az ellenkezőjét annak, amit tesz. Ilyen értelemben Orbán Viktor revánsot vett Őszödért. A kormánynak politikailag nem maradt más választása, mint a három díjtétel azonnali visszavonása.

(…) A szakpolitikai viták hozadéka elsüllyedt a pártpolitika tengerében. Mindez a magyartársadalom és politika erős zavarodottságát mutatja. A választók megüzenték, hogy a kormánynak nincs világos reformkoncepciója-vagy ők legalábbis nem értik. Ki tudja például megmondani, hogy hol van ma a baloldal? A Fidesz nem a baloldal, hanem a neoliberalizmus felett aratott győzelmét ünnepli. Az SZDSZ a saját táboránál háromszor több nemmel szavazót is a párt liberális támogatójaként igyekszik feltüntetni. Gyurcsány szerint a népszavazás vereséget szenvedett, Orbán szerint Magyarország győzött. A népszavazás győzött, de Magyarország nem. Magyarország majd akkor fog győzni, ha nemcsak valami ellen, hanem valamiért is össze tud fogni.

Szerkesztőségi vélemény: A népszavazás eredménye (Figyelő, 2008. március 13.)

"A képviseleti demokráciajövője szempontjából veszélyes precedenst teremtett a vasárnapi eredmény. Azt üzente ugyanis, hogy a mindenkori kormánypolitika megtorpedózható népszavazáson keresztül."


Bármennyire is nagy az igyekezet a kormányoldal részéről, hogy az igenek elsöprő győzelmét csupán a konkrét kérdésekre adott válaszokként értelmezzék, ez csak az érem egyik oldala. A vizitdíj, a kórházi napidíj, valamint a tandíj minden előzetes becslésnél nagyobb arányú elutasítása - a népszavazáson kimagasló részvétel mellett - egyszerre mutatja a szociáldemagóg Fidesz-kampány sikerét, valamint a kormányzati politika kudarcát.

Szelényi Iván írta bő másfél évtizede, hogy Magyarországon -gazdasági szempontból csak baloldali programmal lehet választást nyerni. Nos, tétele azóta többször is beigazolódott; egyértelmű, hogy a magyart semmi sem tudja annyira lázba hozni (beleértve a NATO-tagságot és az uniós csatlakozást is), mint a saját rövidtávú, partikuláris és materiális érdekei. Ezért (is) próbálkozik az elvileg jobboldali Fidesz azzal, hogy felvegye a versenyt a szociális érzékenység (nem egyszer demagógia) természetes terrénumának számító hazai baloldallal, sőt le is pipálja e tekintetben legnagyobb vetélytársát.

A képviseleti demokrácia jövője szempontjából veszélyes precedenst teremtett a vasárnapi eredmény. Azt üzente ugyanis, hogy a mindenkori kormánypolitika megtorpedózható népszavazáson keresztül. Mindemellett, nem kétséges a politikai üzenet sem. Megjósolható, hogy az elkövetkező időszakban komoly változások lesznek a szocialista pártban és a kormány politikájában is. A reformpárti miniszterelnök vélhetően mind több kompromisszumra kényszerül a szocialista főárammal, és a költségvetési konszolidációt leszámítva teljesen feladja a reformkormányzást. A Fidesz oldaláról pedig már csak nem is követelik Gyurcsány menesztését. Ezt az MSZP-re bízzák...

Mészáros Tamás: Nem fizetünk (168 óra, 2008. március 13.)

"Gyurcsány Ferenc tehát kénytelen lesz végiggondolni, amit eddig nem akart. Hogy helyes-e, ha az ütközetek terepét mindig az ellenfél jelöli ki."


(…) Valójában aligha volt kétséges, hogy ha az ország lakosságától megkérdik, elutasítja-e, hogy külön is fizetnie kell olyan szolgáltatásokért, amelyeket korábban a befizetett adója avagy járuléka ellenében megkapott, akkor a döntő többség igennel fog felelni. Nincs a világon olyan ország, ahol ne így történne. Más kérdés, hogy másutt olyan alkotmánybíróság sincs, amely a nálunk most feltett kérdéseket népszavazásra bocsátaná.

(…) Politikai abszurditás, hogy a népszavazás legkevésbé sem nemzetstratégiai, ám annál inkább zsebbe vágóan konkrét kérdései révén a Fidesz demagógiája akadálytalanul megdolgozhatta a magyar társadalmat. De ha már így történt, éppenséggel azt tarthatjuk csodának, hogy csak mintegy hárommillió honfitársunk vette a fáradságot a három díjfajta elutasítására. Nyilvánvaló, hogy jobbára köztük vannak mindazok, akik számára a kormány iránt táplált politikai ellenszenvük kifejezése mindennél - s persze a referendum kérdéseire adható válaszoknál is - fontosabb volt. De tudomásul kell vennünk, hogy a mai Magyarországon igen sokan egyáltalán nem a népszavazás szimbolikájára, hanem igenis az anyagi vonzatára érzékenyek. És csak annyit értettek az egészből, hogy ha igennel szavaznak, esetenként megtakaríthatnak pár száz forintot - ami pedig már tétel a privát költségvetésükben. Ha valaki ezt a fájdalmas tényt nem veszi figyelembe, nem tudja, hol él.

(…) Orbán Viktor azonban még a kampányban is módosított a retorikáján. Egyszer csak nem jövendölte többé a kormány futását, nem ígérte elkergetését. Sőt, a győzelem bekövetkezte után sem. Visszafogottan konstatálta a diadalt, megdicsérte a jól viselkedő országot. Most hátradől, s várja, milyen folyamatok érlelődnek a koalícióban: lesz-e egymásra mutogatós válság a két párt között, netán megindulnak-e miniszterelnökük ellen a szocialista vezetők. A Fidesz elnökét nem sürgeti semmi - ebből a pozícióból komótosan készülhet az újabb, szeptember táján esedékes népszavazásra, amely a tervezett egészségbiztosítási reformot veszi majd célba. (…) Az orbáni forgatókönyv mindenesetre jól olvasható: újabb referendum győzelem után majd tarolni akar az uniós képviselő-választáson is.

Szerkesztőségi vélemény: Ki a hülye? (Magyar Narancs, 2008. március 13.)

"A katasztrófát most a kormánynak és még inkább a szocialista pártnak kell elhárítania. A kormánynak folytatnia kell, amit elkezdett."


(…) A következmények politikai és közjogi értelemben is súlyosak. A Gyurcsány-kormány a következő fél-háromnegyed évben munkaidejének egy részében a következő népszavazással fog foglalkozni (…) Ha a kormány ezt is elveszíti, nemhogy teljesen megbénul az egészségügy reformja, de az egészet vissza kell csinálni. A rákövetkező fél évet az uniós választások viszik el, 2009 őszétől pedig már eleve se nagyon volt tervezve komoly munkavégzés. A napi adminisztráción kívül aligha fogja másra futni, sőt ne legyen igazunk, de az ország gazdaságának egyensúlyba tartása, a konvergenciaprogram végigvitele is extra is extra erőfeszítéseket igényel majd.

(…) A hétvégén beláthatatlan mélységű szakadék nyílt meg a lábunk alatt. Amelyben eltűnhet a magántulajdonú, szabad, etnikai korlátozásoktól mentes piacgazdaság, a képviseleti demokrácián alapuló köztársasági berendezkedés, az állam normális működési rendje, Magyarország európai jellege.

(…) A szoc-pártnak vissza kell szereznie egykori szavazói bizalmát. Félre kell tenniük minden belső ellentétet és rivalizálást. Beszélniük kell, meggyőzni az igazukról és a tét nagyságáról a választókat. Ha ebben kudarcot vallanak, Gyurcsánnyal vagy nélküle, 10 százalék körül végzik 2010-ben.

Mester Ákos: Élőkép (168 óra, 2008. március 13.)

"Sem kedve, sem alkalma, sem bátorsága nincs senkinek, hogy felidézze Gyurcsány Ferenc néhány nappal korábbi kijelentését. Arról beszélt: az lesz a népszavazás győztese, aki többet tanul belőle. Meglehet, vesztesként ő maga sem emlékszik saját igazságára."


"Itt állok, mást nem tehetek." Mintha ezt sugallta volna a Gyurcsány mögé staffázsnak fölsorakoztatott MSZP-elnökség a népszavazás éjszakáján. És valóban: mi egyebet tehettek volna, ha egyszer semmi más dolguk nem akadt, mint azt demonstrálni, hogy ott vannak? Gyurcsány mellett, mögött, körülötte. Kényszeredetten meredtek maguk elé, és élőképet alkottak egy képtelen ötletből következően: ők szimbolizálják az élő sziklafalat, amely nem enged a nyomásnak, ha pedig belesimulnak a háttérbe, ők lesznek a hamuszín drapéria, esetleg az egységet hirdető néma kórus, mely száját nem nyitja, hangja nincs. Kilépni a sorból nem lehet, muszáj nekik egyenként beépülni ebbe a különös szégyenfalba; ott állnak, mást nem tehetnek. Nem is tiltakozhatnak e látványos formáció ellen, amelynek egyetlen üzenete van: együtt voltunk, együtt vagyunk, együtt visszük el a balhét még akkor is, ha a történtekről mást és mást gondolunk.

(…) értelmetlenség úgy viselkedni, mintha nem lenne semmi baj, mintha a népszavazástól távol maradók nem létező voksai ezt az oldalt erősítenék. Megtanulható végre az is, hogy a baloldali médiának nincs - nem lehet - kijelölt helye a kormányfő mögött a képzeletbeli drapérián. Jobboldalon a show bálványimádói megtehetik ezt. Mi mást remélünk. Azt, hogy a néma élőkép egyszer csak mozogni kezd.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695