Zapatero és a győzelem kesernyés illata

2008-03-17

Bár a gazdasági fejlődés visszaeséséről szóló hírek és az erre épített jobboldali kampány miatt korábban erősen kérdésessé vált a baloldal újrázása; a spanyol szocialisták végül egyértelmű győzelmet arattak a március 9-én rendezett választásokon. A baloldal győzelmében a Zapatero számára jól sikerült miniszterelnökjelölti-vitáknak, illetve a választást megelőzően elkövetett terrorcselekménynek is szerepe lehetett; fontosabb azonban, hogy politikailag beértek Zapatero kormányának elmúlt években végrehajtott szociális reformjai és a konzervatív jobboldallal, illetve az egyházzal folytatott ideológiai küzdelmei. A néppárt a szocialista szavazók -többek között Zapatero "hazugságaival" való -távoltartását célzó stratégiája végül sikertelennek bizonyult. A spanyol politika konfliktusai és főszereplői egyelőre változatlanok maradnak, a fő kérdés pedig továbbra is az: hogyan tudja a kormány kezelni a gazdasági problémákat és az erősödő autonómiatörekvéseket.

Ismét a terrorizmus árnyékában 

Akárcsak négy éve (a 2004-es madridi vonatrobbantások után), a terrorizmus most is beleszólt a spanyol választási kampányba. Igaz, a választások előtt két nappal történt merénylet (egy baszkföldi város volt tanácsnokát, egy szocialista politikust lőttek le a családja szeme láttára) nem okozott olyan látványos fordulatot a közvéleményben, mint négy éve; amikor a korábban magabiztosan vezető néppárt végül jelentős vereséget szenvedett.

A jelenlegi választások előtti utolsó (de még a merénylet előtti) mérések a José Luis Rodríguez Zapatero vezette Spanyol Szocialista Párt (PSOE) minimális előnyét mutatták; s az eddig is kormányzó PSOE végül valóban csaknem négy százalékot mért riválisára; az Aznar politikai örököse, Mariano Rajoy által vezetett Néppártra (PP) az arányos rendszer szerint megtartott alsóházi választásokon; és a közvetlenül választott szenátusban is javította pozícióit. 

A feltételezhetően az ETA által elkövetett – és a kampány felfüggesztését eredményező – terrorcselekmény nem a szocialista politikus meggyilkolásából fakadó „áldozati hatás” miatt befolyásolta a választásokat. Sokkal inkább azért, mert merénylet (nem feltétlenül szándékoltan) azt üzente a spanyoloknak: a szocialista párt is ellensége a baszk szeparatizmusnak, és a kormány élesen szembemegy a Spanyolország területi megosztását célzó követelésekkel. Ez pedig szöges ellentéte a néppárt – korábban a spanyol választók többsége által is osztott – értelmezésének, mely szerint a kormány nem lép fel kellő eréllyel az ETA-val szemben, és az autonómiatörekvések bátorításával (amellett, hogy Spanyolország szétesését idézi elő) maga tüzeli fel a terroristákat. Zapatero politikáját igazolta ugyanakkor az is, hogy a Baszkföldön és Katalóniában a szocialista párt tovább erősítette pozícióit. 

A (baszk, katalán és andalúz) régiók autonómiájáról szóló vita azonban a továbbiakban is uralja majd a politikai vitákat: abszolút többség hiányában a Zapatero vezette szocialista párt – akárcsak az elmúlt négy éves ciklusban – rászorul majd az autonómiáért harcoló nacionalisták támogatására; Koszovó függetlensége pedig tovább tüzelheti a nacionalista-szeparatista törekvéseket. 


"It’s the economy, stupid!"

A baszk terrorizmus és a tartományi autonómiák ugyanakkor csak egy (igaz, kiemelten fontos) témáját képezték a meglehetősen indulatos, és meglehetősen ötlettelen spanyol választási kampánynak. A spanyol szocialisták igazi bravúrja, hogy úgy sikerült választást nyerniük, hogy a kampányt az utolsó hónapban a számukra kedvezőtlen témák utalták – így a kormányoldal szinte végig defenzívában volt. A kormány számára legkellemetlenebb (ugyanakkor a spanyolok által legfontosabbnak tartott) témának a gazdaság állapota bizonyult. Az utolsó másfél évtizedben a spanyol gazdaság rendkívül dinamikusan (az eurozónát meghaladó mértékben) növekedett. Az utóbbi év fejleményei (a lakáspiac megtorpanása és az ingatlanárak esése, jelentős infláció; növekvő munkanélküliség, illetve a subprime crunch által erősített hitelpiaci válság és növekvő törlesztőrészletek) azonban szertefoszlatták a spanyol lakosság körében azt az illúziót, miszerint az ország Európa egyik legerősebb és leggyorsabban fejlődő gazdasága marad, és erős aggodalmakat ébresztettek a választókban a jövőbeni kilátásokat és életkörülményeket illetően. Ezt a közhangulatot meglovagolva és a kormány ellen fordítva tudta a spanyol Néppárt a választást megelőző néhány hónapban a jelentős (8-10 százalékos) támogatottsági hátrányát csökkenteni.

A gazdasági problémák felerősítették a populista tendenciákat mind a bal-mind a jobboldalon. Zapatero - hasonlóan Rajoyhoz - kampányában egyszerre ígért gazdaságélénkítő adócsökkentést, több millió új munkahelyet, továbbá a minimálbérek, a nyugdíjak és a közkiadások emelését a vásárlás élénkítése céljából – ezzel igen nehéz helyzetbe hozva a második Zapatero-kormányt is. A választási ígéretlicit miatt meglehetősen ötletszegénnyé váló kampányban az egyik legnagyobb figyelmet az keltette, amikor a katalán szocialisták januárban elkészítették és forgalomba hozták „a győzelem illatatát”; azaz a szocialista párt saját, a baloldali értékek által ihletett, vörös csomagolású parfümjét. 


Spanyol-magyar párhuzamok 

A spanyol politika vitáit és konfliktusait magyar szemmel nézve gyakran foghat el minket az ismerősség érzése. A spanyol belpolitika a mai napig is a múlt rendszer "foglya": a Franco-rezsim és szereplőinek megítélése több mint három évtizeddel a rendszerváltás után is éles viták tárgya. A gyakran hevessé és személyeskedővé fajuló politikai- és sajtó vitákban mindennapos a jobboldali politikusok szélsőjobboldali/fasiszta, illetve a baloldal politikusainak kommunista/anarchista jelzőkkel illetése.

Az elmúlt négy évben a szocialista kormány által indított reformokkal szemben a jobboldal vezetésképtelenséggel, kapkodással és kaotikus kormányzással; továbbá a hagyományos társadalmi intézmények romba döntésével és nemzetellenességgel vádolta a baloldalt. Válaszul a kormánypárt a felelős ellenzéki magatartást kérte számon a jobboldalon, felróva, hogy a jobboldal gyakran utcára viszi a híveit ahelyett, hogy a parlamentben keresné a konstruktív politikai megoldások lehetőségét. A baloldal fő jelszavai a kampányban a szolidaritás, a felelősség és a biztonság voltak; és a választást a szocialisták a progresszív és a konzervatív, „múltba forduló” erők párharcaként igyekeztek bemutatni. Rajoy, a jobboldal miniszterelnök-jelöltje visszatérően hazugsággal vádolta a miniszterelnököt – többek között a gazdaság állapotával kapcsolatos kérdésekben is; és felrótta neki az elmúlt négy év gazdasági romlását és életszínvonal-esését. A választást követően a jobboldali sajtóban felerősödtek a miniszterelnök legitimitását megkérdőjelező vélemények; és sokan azt a kérdést feszegették: kinek állhatott érdekében a terrorcselekmények végrehajtása? 


Zapatero "titka" 

A felszínes hasonlóságoknál ugyanakkor jelentősebbek a mostani spanyol kampányt és politikai életet a magyartól megkülönböztető vonások. Ugyan Zapaterot is a "harmadik utas" szociáldemokrata hagyomány követőjeként tartják számon; a Blair és Giddens nevével fémjelzett irányzat (Gyurcsány Ferenc politikáját is jellemző) pragmatizmusa Zapatero politikájára egyáltalán nem jellemző. A Zapatero-féle reformok sem elsődlegesen a nagy ellátórendszerek átalakítását, hanem a szocialista-liberális baloldal értékrendszerének megjelenítését és az ideológiai törésvonalak felerősítését célozták – a rohamos gazdasági fejlődés miatt a strukturális reformok igénye az utóbbi években fel sem merült. Zapatero (akinek apai nagyapját a Franco-féle nacionalisták végezték ki a spanyol polgárháború alatt) intézkedést hozott többek között a megmaradt Franco-lovasszobrok eltávolításáról a közterekről; illetve bizottságot alakított a Franco-rendszer károsultjainak morális és jogi rehabilitációja céljából. Zapatero élesen szembement a katolikus egyház által megjelenített hagyományos családképpel: nagy vitát kiváltó intézkedéseként engedélyezte az azonos neműek házasságát, és lazított a válással kapcsolatos jogi szabályozáson. Pártjában szigorú női kvótát foganatosított, kormányában ötven százalékban női minisztereket nevezett ki; és programot indított a családon belüli erőszak visszaszorítására. Mindezen felül Zapatero kormánya jogi "amnesztiát" adott a Spanyolországban élő illegális bevándorlóknak.

A kormányzat ideológikus politizálása (még ha a kampány vége felé némileg háttérbe is szorultak a gazdasági témák miatt) igen erősen meghatározta a választásokat. Zapatero kormánya egész ciklusban éles vitákat folytatott a nemcsak a jobboldallal, de a – kampányban nyíltan a jobboldalt támogató – katolikus egyházzal is. Ez azonban nem gyengítette Zapaterot, sőt: a kormányfő politikai győzelmeit éppen szimbolikus fronton aratta. Az utóbbi évtizedekben társadalmi beágyazottságát tekintve jelentősen megcsappant spanyol katolikus egyházzal való éles konfrontáció, a felvállalt baloldali, liberális-progresszív, modernitást hangsúlyozó politikai irányvonal szerepet játszott abban, hogy a baloldal a gazdasági nehézségek ellenére is meg tudta tartani szavazóit, sőt; bővíteni is tudta azt – főleg a jobboldal tradicionalizmusát elutasító városi fiatalság körében. Zapatero egyetlen igazán jelentős reformintézkedését, az oktatási reformot is azért tudta megvédeni, mert illeszkedett a kormányzat baloldali értékeket hangsúlyozó politikájába – például azáltal, hogy a (korábban kötelező) hittanoktatást eltörölte az iskolákban. A Zapatero-féle politika sikeresnek bizonyult a spanyol szocialisták identitásának kialakításában és megerősítésében – és szerepe volt abban is, hogy a szélsőbaloldal (Egyesült Baloldal) tovább gyengült a választáson. 


Győztes vagy vesztes jobboldal? 

A jobboldal választási stratégiájának fő célja (ahogy azt az egyik jobboldali kampánytanácsadó már a kampányban elmondta) a baloldali szavazók választásról való távoltartása volt. Ezt szolgálta a gazdaság siralmas állapotáról szóló kampány és Zapateroval szembeni „karaktergyilkossági” kísérlet. A jobboldal és Mariano Rajoy jól használta ki a kedvezőtlen gazdasági helyzetben rejlő politikai lehetőségeket (csökkentve a szocialisták támogatottságát a bizonytalankodó szavazók körében) jelentős hibának bizonyult ugyanakkor, hogy túlzottan agresszív hangnemben támadta Zapaterot – akinek egyik erőssége éppen nyugodt habitusa (a kormányfőt a sajtóban sokszor csak "hombre tranquillo"-ként, azaz – „nyugodt emberként” emlegetik). Az agresszív támadások következményeképpen Rajoy a választók nagy részét nem tudta meggyőzni kormányzóképességéről; és a szocialista szavazók egy részét inkább aktivizálta.

További hiba volt, hogy Mariano Rajoy a kampányban (és még a miniszterelnöki vitában is) maga emlegette fel Zapatero "hazugságai" kapcsán a 2004-és vonatrobbantások ügyét – ezzel emlékeztetve a választókat a néppárt egyik legkomolyabb politikai fiaskójára. Aznar kormánya ugyanis négy éve az ETA-ra próbálta hárítani a felelősséget (az elkövetők Al-Kaidához való kötődése ezt követően egyértelműen bebizonyosodott). Rajoy ilyen és ehhez hasonló politikai melléfogásainak volt köszönhető, hogy a több mint harmincötmillió spanyol választó nagy része által figyelemmel követett két miniszterelnök-jelölti vitából egyértelműen Zapatero került ki győztesként.

Bár a jobboldal alulmaradt a választásokon; Rajoy veresége mégsem egyértelmű. A jobboldal növelni tudta a rá leadott szavazatok arányát és így alsóházi helyeinek számát (így a választás vesztesei a kis pártok lettek). A választások után felvetődött (az immár második választáson alulmaradt) Rajoy lemondásának lehetősége, de a néppárt vezetése és erős emberei – köztük a Rajoy potenciális riválisának tartott madridi polgármester; Alberto Ruíz Gallardón – végül kiálltak a már a 2012-es megmérettetésre készülő Rajoy mellett. Bár a néppárton belüli konfliktusok ezzel bizonyosan nem érnek véget, rövid távon (a széles körben elfogadott rivális hiányában) nem látszik esélyesnek a Rajoy távozása. A PP elnöke sajtótájékoztatón jelentette be: "állva maradok, mert ez a legjobb mind a néppártnak, mind Spanyolországnak", és arra hivatkozott: két korábbi spanyol miniszterelnök (Felipe González és José María Aznar) is kétszer kikapott a választásokon azt megelőzően, hogy "bevette" volna a spanyol miniszterelnöknek otthont adó Moncloa-palotát.

A spanyol politika főszereplői tehát az elkövetkező időszakban helyükön maradnak; és miután Zapatero a „szociális reformok” folytatását helyzete kilátásba, az alapvető politikai konfliktusvonalak is megmaradnak. Zapatero második győzelmével bevonult az európai baloldal mintát adó, sikeres politikusai közé. Az elkövetkező időszak fő kérdése azonban nyugodt és feszültségmentes időszakot ígérő spanyol kormányfő számára, hogyan tudja kezelni a jelenlegi gazdasági krízist, illetve mit tud teljesíteni választási ígéreteiből úgy, hogy továbbra is egyensúlyban tudja tartani a költségvetést.

 

Alsóházi választási eredmények (75 százalékos részvétel mellett)
Pártok és szövetségek  %  Változás 2004-hez képest Képviselői
helyek
száma
Változás az előző ciklushoz képest
Spanyol Szocialista Munkáspárt  43,64  +1,1  169  +5
Néppárt  40,11  +2,4  153  +5
Egyesült Baloldal  3,80  –1,2  2  -3
Katalán Konvergencia és Unió  3,05  –0,2  11  +1
Katalán Köztársasági Baloldal 1,17 –1,3  3  –5
Baszk Nacionalista Párt  1,20  –0,4  6  -1
Galíciai Nacionalista Blokk  0,82  0,0  2  0
Kanári Koalíció  0,65 –0,3  2  -1
Egység, Baloldal és Demokrácia  1,20  -  1  +1
Navarrai Igen 0,25 0,0 1 0
Összesen     350 0

                        Forrás: Spanyol Belügyminisztérium, választási adatok

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695