Elnyúló politikai fordulattal készül a Fidesz a kormányzásra

2008-05-28

Nem törést, hanem egy éppen kibontakozó Fidesz-stratégia megerősítését jelentik Orbán Viktornak egy zártkörű rendezvényről kiszivárgott szavai. A magyar nyilvánosságban sokan a Fidesz elnökének „balatonőszödi” beszédéről beszélnek, de a mostani események legfeljebb részben hasonlíthatóak a tavalyelőtti vitákhoz, mint ahogyan a két esemény hatása is egészen eltérő lehet.

Az értelmezési vitáktól amúgy sem mentes magyar politikában szenzációként robbant Orbán Viktornak egy zárt körben elmondott megszólalása egy következő Fidesz-kormány tevékenységével kapcsolatban. A kiszivárgott részletek tartalmát hevesen vitatja a bal-, és jobboldali sajtó, az MSZP pedig láthatóan arra törekszik, hogy felépítsen egy Orbán Viktorral szembeni „hazugságkampányt”, ahogyan történt ez Gyurcsány Ferenccel is 2006-ban a balatonőszödi beszéddel kapcsolatban.

A szocialisták szerint Orbán Viktor a Fidesz választási győzelme esetén a nyugdíjak reálértéken történő befagyasztását, az állami beruházások, köztük a 4-es metró leállítását helyezte kilátásba, és két évnyi, fájdalmat okozó kormányzást valószínűsített. A Fidesz értelmezése szerint viszont Orbán Viktor nem a nyugdíjak befagyasztásáról, hanem azok vásárlóértékének megőrzéséről beszélt, az állami beruházásokkal kapcsolatban pedig csupán a korrupciógyanús ügyek majdani kivizsgálásáról volt szó. Az MSZP két fontos ponton látott lehetőséget arra, hogy megcsappant szavazótáborát megerősítse: a nyugdíjasok és a fővárosi szavazók megszólításával a két választói csoport korábbi sérelmeit igyekezett feleleveníteni, ahogyan a 2002-es kampányban Orbán Viktor miniszterelnöksége után.

Hogy ez mennyire nyelvi és értelmezési küzdelem, azt egyébként önmagában a nyugdíj-vita is jól szemlélteti, hiszen a nyugdíjak reálértéken történő befagyasztása, illetve azok vásárlóértékének megőrzése voltaképpen ugyanazt jelenti. Azt, hogy – az elmúlt évek gyakorlatától eltérően – a jövőben az inflációt meghaladó mértékű nyugdíj-emelésre nem kerülhetne sor.

A beszéd és a Fidesz stratégiája

A közvélemény, a gazdasági döntéshozók és a párttagság irányából érkező egyre erősebb nyomás miatt a Fideszen belül is megerősödött az előrehozott választásokat sürgető irányzat, és a párt intenzív kampányba kezdett. Ennek első fázisában Orbán Viktor gazdasági szereplőket célzó kampányt folytat.

Bár a szöveg nyilvánosságra kerülésének módja vitatott, hiszen például a jobboldal a titkosszolgálatot sejti az akció mögött, nem áll Orbán Viktor hosszabb távú érdekeivel szemben a most kialakult vita. A nyilvánosságban megjelenő reakciók többségével szemben Orbán Viktor kiszivárgott szavai nem törést jelentenek a Fidesz politikájában, hanem inkább egy már hetek óta látható stratégia megerősítését. A Fidesz a március 9-i népszavazás után ugyanis elkezdte csökkenteni a politikai különbséget a 2006-os kampányban és a népszavazás idején elfoglalt pozíciója és egy majdani kormányzati szerepvállalás között, vagyis megkezdődött az eltávolodás a minden választói csoportnak való megfelelési törekvéstől egy realitásokkal számoló gazdaságpolitika irányába.

A beszéd nyilvánosságra kerülésének időzítése sem kedvezőtlen a Fidesz számára, hiszen a párt ezekben a napokban éppen a befektetők és a nagyvállalatok vezetőivel tart találkozókat, akiknek támogatását elnyerve a kormányzóképesség elérésére és megerősítésére törekszik a legnagyobb ellenzéki párt. Ebben a körben pedig kifejezetten fontos, hogy a Fidesz olyan gazdaságpolitikával lépjen a szakmai nyilvánosság elé, mely szakít az osztogatással és a nagyobb állami szerepvállalás támogatásával.

Taktikai okai is lehetnek ugyanakkor Orbán Viktor szavainak. Árulkodó, hogy a pártelnök nagyon gyorsan kért bocsánatot amiatt, hogy idiótának nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. Nem valószínű, hogy ebből hosszabb távon is politikai problémái származnának a Fidesz elnökének, de a szocialisták ellentámadására lehetőséget biztosító kiszivárgott részletek, illetve a miniszterelnökről szóló – Orbán által is túlzásnak minősített – éles kijelentések lehetővé teszik, hogy – legalább átmenetileg – megerősítsék pozíciójában a kisebbségi kormány vezetőjét egy olyan pillanatban, amikor már a kormányoldal is miniszterelnök-cserére készül, ami a Fidesz számára stratégiailag is új kihívást jelenthetne. Éppen emiatt az az esetleges népszerűség-csökkenés, amit a Fidesz Orbán Viktor kijelentései miatt elszenvedett, nem jelent valódi kockázatot a párt választási esélyeit tekintve.

Ami a Fideszt gyengítheti, hogy a jobboldali nyilvánosságban és a nyilatkozatokban keveredik az elhangzottak tagadása és az állítások védelme. Egyelőre ugyanakkor a Fidesz politikusaitól nem hangzott el olyan markáns cáfoló nyilatkozat, amit a későbbiekben fel lehetne használni Orbán Viktor ellen.

Segítheti-e a kormányt Orbán Viktor beszéde?

Egyes hírek szerint az MSZP-n belül a kiszivárgott beszédet Orbán Viktor által elkövetett baklövésként értékelik, ami reményt adhat a kormány támogatottságának erősítésére. Ez azonban a Fidesz szempontjából tehát nem feltétlenül jelent stratégiai hátrányt is egyben, sőt, nemzetközi szinten is erősödhet a Fidesz kormányzóképességéről kialakított kép – éppen a szocialisták által kezdeményezett heves vita következtében. Az pedig már csak a kontrasztot növeli, hogy Orbán Viktor éppen abban a pillanatban válhat „gazdaságpolitikailag felelős” politikussá, amikor a Gyurcsány-kormány kisebbségi helyzete miatt éppen gazdaságpolitikai kompromisszumok útján igyekszik helyzetét stabilizálni.

Gyurcsány Ferenc és kormánya 2006-ban nem a balatonőszödi beszéd miatt veszítette el támogatottságát és kényszerült folyamatosan védekező-magyarázkodó pozícióba, hanem már a kormányátalakítást követően bejelentett megszorító intézkedések elindították ezt a tendenciát. A beszéd ehhez annyit tett hozzá, hogy lehetetlenné tette az ebből a pozícióból való kilépést a kormányoldal számára. Az igazi probléma pedig az volt, hogy a választáshoz és a kormányalakításhoz képest túl közel került sor éles fordulatra, amit a balatonőszödi beszéd rendkívül látványossá is tett. Ehhez képest jelentős különbség, hogy Orbán Viktor egy olyan pillanatban kezdte el átállítani a Fideszt egy új pályára, amihez képest a választásig még van lehetőség az építkezésre, anélkül, hogy az menekülésnek látszana. Az MSZP számára pedig az teszi különösen nehézzé az Orbán Viktorral szembeni támadást, a kiszivárgott beszéd felhasználását, hogy most kénytelenek saját eddigi kommunikációjukat is hátrahagyni, ami korántsem oldja meg a fennálló hitelességi problémát.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384