Vita a monoki modellről

2008-06-12

A monoki önkormányzat által bevezetni szándékozott, a segélyezést közmunka vállalásához és iskoláztatási kényszerhez kötő intézkedés élénk közéleti vitát robbantott ki. A publicisták többsége támogatandónak ítélte az ötletet, mivel az szerintük visszaszoríthatná a segélyek jogosulatlan igénybevételét. Akadt azonban néhány olyan vélemény is, amely a kezdeményezés törvénytelen voltára hívta fel a figyelmet, továbbá arra, hogy a szociális rendszer ilyen irányú átalakítása a legszegényebb rétegeket sújtaná.

Élénk vita alakult ki a sajtóban "monoki modell" néven elhíresült önkormányzati akcióról. A

> Publicisztikák
Csányi Vilmos: Hajrá Monok! (Népszabadság, 2008. május 10.) Németh György: Monok szociálpolitikai forradalma (Magyar Nemzet 2008. május 31.)
Pelle János: Letilthatják a családi pótlékot iskolakerülésért? (Hvg.hu, 2008. május 26.) 
Bihari Tamás: Munká(ér)t, kenyeret! (Népszava, 2008. június 6.) 
Kartall Zsuzsa: Megaláztatást vagy önbizalmat? (Népszabadság, 2008. június 6.) 
Tamás Gáspár Miklós: Értő fülek (Népszabadság, 2008. június 11.) 
Révész Sándor: Abcúg Monok! ( Népszabadság, 2008. május 15.) 
Heti Válasz: A munka dandárja (Heti Válasz, május 29.) 
Tallián Miklós: Ki a szegényellenes? (Hírszerző, 2008. május 26.)

jobboldali publicisták egy része "szociálpolitikai forradalmat" emleget, és szinte valamennyien üdvözölték a kezdeményezést.

A baloldali lapok publicistái megosztottak a kérdésben: egy részük elítélte az ötletet, mások jóval óvatosabban nyilatkoztak a kérdésben. A Népszabadság hasábjain Csányi Vilmos etológus üdvözölte az kezdeményezést, míg terjedelmesebb cikkében Tamás Gáspár Miklós ítélte el a monoki önkormányzat akcióját. 










Publicisztikák I.

Csányi Vilmos: Hajrá Monok! (Népszabadság, 2008. május 10.)

"Remélhetőleg itthon sem alszanak tovább, bár száz ortodox liberális ellenérvet is el tudok képzelni, mégis azt gondolom, jó dolog lenne. Monok elkezdte. Támogatni kéne, ha szükséges, törvények erejével is."


(…) A virtuális közösségek szabályait úgy kell alakítani, hogy a munka nélkül szerezhető jövedelem egészséges ember számára nagyon nehezen legyen elérhető, és legfőképpen a gyerekek, de a társadalom minden tagja munkára szocializálódjon. Az államtól semmi nem jár ellenszolgáltatás nélkül, nyilván leszámítva a baleset vagy súlyos betegségek áldozatait. A segélyek elosztását pedig a legalsó szerveződési szintre kell helyezni, ahol - ha már nincs is valódi közösség - megteremthető az a figyelem, amely nemcsak a rászorultságot, hanem azt is nézi, hogy a rászorult miben hajlandó a közösségnek segíteni.

(…) A megfelelő iskolai szocializáció, alapműveltség nélkül felnövekvő generációk tagjai csak a munkanélküliek, az egész életük folyamán segélyre szorulók táborát növelnék, meg kell állítani ezt a minden generációban ismétlődő folyamatot. A megállítás kipróbált eszköze az, ha a rászoruló szülőknek, lehetőleg mindig az anyának, fizetnek a gyerekeik iskoláztatásáért, vagyis akkor kapnak szociális segélyt, ha a gyerekek rendesen járnak iskolába, sőt a segély mértékét az is befolyásolja, hogy a gyerek milyen eredménnyel tanul. A jobban tanuló gyerek szülei többet kapnak, érdekük tehát, hogy a gyerek otthon is megfelelő körülmények között tanulhasson. 

Németh György: Monok szociálpolitikai forradalma (Magyar Nemzet, 2008. május 31.)

"Monok a hatályos törvények ellenében lényegében az Orbán-kormány idején életre hívott, majd megszüntetett iskoláztatási támogatást vezette be. Sőt felbukkan a családi adókedvezmény újbóli bevezetése."


(…) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gyermekei legyenek, de hogy milyen számban, azt nem lehet függetlenné tenni a szülők jövedelmi helyzetétől. Az államnak nem elsősorban a gyermekek megszületését, hanem felnevelését kell támogatnia. Ez volt az Orbán-kormány családi adókedvezményének üzenete, amelyet azzal a mélyen manipulatív politikai jelszóval bíráltak a szocialisták, hogy "nekünk minden gyermek egyforma". S ennek eredményeként egyrészt a nyilvánvaló adóelkerülőket is hozzájuttatták a családi pótlékhoz, másrészt előidéztek egy nemkívánatos résztársadalmi népességrobbanást. De azokat a gazdasági és adószakembereket is felelősség terheli, akik amellett érveltek, hogy az adórendszertől távol kell tartani a társadalompolitikai megfontolásokat. Egyáltalán nem kell távol tartani, sőt integrálásuk kimondottan előnyös. Fontos tisztáznunk: Monok forradalma nem azért tört ki, hogy kevesebb pénzt fordítsunk segélyre vagy családtámogatásra, hanem azért, hogy a segélyből élés szubkultúrája ne válhasson generációról generációra átörökített gyakorlattá.

(…) A forradalom kitörését két körülmény gyorsította meg. Az egyik, hogy az SZDSZ, a balliberális szociálpolitika legfőbb támasza kilépett a koalícióból, ami miatt a koalíciós társ ideológiai nyomása alól kiszabaduló szocialista önkormányzati vezetők immár mertek - és egyre hangosabban beszélni tapasztalataikról, és már nem voltak elhallgattathatók a koalíció fennmaradásának érdekére hivatkozva. A másik, hogy a gazdasági elit e kérdésben szembefordult kedvenc pártjával, az SZDSZ-szel, és egyre erősebb, bár kódolt - az alacsony foglalkoztatást, a szociális kiadások mértékét, a munkára ellenösztönző szociális rendszert kifogásoló - üzeneteket küldött. Ezt az SZDSZ csak a legutóbbi időkben volt képes dekódolni. 

Pelle János: Letilthatják a családi pótlékot iskolakerülésért? (Hvg.hu, 2008. május 26.)

"Úgy tűnik tehát, a kizárólag szocialista képviselőkből álló kisebbségi kormány elszánta magát arra, hogy újra „visszahozza” a megszüntetett 1998. évi LXXXIV. törvényt, mely a családok támogatásáról szólt, illetőleg a végrehajtásáról rendelkező 223/1998. (XII. 30.) kormányrendeletet."


(…) Hogyan lehet elvárni tanköteles korú gyerekektől, hogy rendszeresen járjanak iskolába, felkészüljenek az órákra, ha otthoni körülményeik a legkevésbé sem alkalmasak a tanulásra, továbbá a szüleik munkanélküliek? Mivel a szülők nem járnak el rendszeresen dolgozni, a gyerekek nem látnak maguk előtt követendő mintát. És miért törekedjenek akár komoly nehézségeket vállalva a jó eredmények elérésére az amúgy is gyengén felszerelt, rossz hatásfokú iskolában, illetve igyekezzenek továbbtanulni, ha tanulmányaik befejezésével szinte biztos munkanélküliség vár rájuk is?

(…) A szocialisták dilemmája nyilvánvaló: elárulják a baloldali eszményeket, ha hátat fordítanak a legszegényebbeknek, s megtagadják a halmozottan hátrányos rétegekkel való szolidaritást. Jelenleg 170 ezren részesülnek szociális segélyben, közülük 140 ezren álláskeresési segélyre már nem jogosult, regisztrált munkanélküliek. A szociális kiadások megnyirbálása, egyben a munkára való ösztönzés ugyanakkor jobb esélyt ad a bevételi oldalon az adók csökkentéséhez, ezzel pedig a gazdaság felpörgetéséhez. Ez sem utolsó szempont két évvel a választások előtt. 

Bihari Tamás Munká(ér)t, kenyeret! (Népszava, 2008. június 6.)

"Ezt a mozgalmat nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról azzal, hogy demagógia, esetleg még némi rasszizmus is megbújhat mögötte. Az valóban irritáló, hogy nem kevesen kizárólag a jogaikat ismerik, kötelességekről még harangozni sem hallottak, és az is nehezen kifogásolható indok, hogy a gyermekeknek az iskolában a helyük."


(…) A gond csak az, hogy ezek a helyi rendeletek általánosítanak és egyelőre még azt sem tudni, hogy teljesen törvényesek-e. A szociális segélyt ugyanis olyanok is kapják, akik már képtelenek önerőből kikapaszkodni a nyomorból. Akadnak jócskán betegek, öregek is az érintettek között. Igaz, éppen az ilyen kritikák hatására több önkormányzat is finomított a rendeletén, de ettől a törvénytelenség árnya továbbra is rávetül az intézkedésekre.

(…) Hogy mi a megoldás? Semmiképpen sem az indulati, zsigeri döntés. Még van idő társadalomtudósokkal, kutatókkal, kisebbségi szervezetekkel egyeztetni. Csak így szabad határozni arról, hogyan lehet megoldani, hogy valóban vonzóbb legyen dolgozni, mint segélyen tengődni: növelni a különbséget a legmagasabb összegű segély és a minimálbér között, munkahelyeket teremteni és nem alibi munkákra kényszeríteni az embereket 

Publicisztikák II.

Kartall Zsuzsa : Megaláztatást vagy önbizalmat? (Népszabadság, 2008. június 6.)

"A segélyből élés életformává vált bizonyos térségekben. Ott a gyerekek nem arra ébrednek, hogy szüleik munkába indulnak, tehát nekik sem természetes, hogy ők meg iskolába menjenek. A gyerekek sorsa is eleve megpecsételődött: munkanélküliek munkanélkülieket szülnek és nevelnek. "


(…) Sok gyereknek az iskola a megaláztatások színhelye. A viseltes ruha, az ápolatlanság miatt, sok minden miatt, ami sűrűn előfordul olyan gyerekeknél, akiknél otthon nincs fürdőszoba, folyó víz. Önmagukat teljesítik be a jóslatok. A megalázottság kompenzációja szemtelenség, verekedés, agresszivitás. Aztán iskolakerülés, munkanélküliség, bűnözés, börtön.

(…)Akinek olyan kicsi a nyugdíja, mint a szociális segély, kiegészíti valamivel, többnyire munkával, mert másképp nem tudja fönntartani magát. Ha szerencsés, be is jelentik. A segélyen élő épp így kiegészíti jövedelmét, mert másképp ő sem tudja fönntartani magát, de az ő kiegészítő munkája többnyire csak feketemunka lehet, különben elveszti a segélyt, és ott van, ahol volt. A segélyt kiegészítő munka persze nemcsak fekete, de esetleges, bizonytalan is, és kevés pénzt hoz. És még ettől is elvenné a lehetőséget, az időt és az energiát a segély föltételéül szabott közmunka, mely megalázó is, sokba is kerül, és sokszor haszna sincs. Nem ez az útja annak, hogy a segélyezettből adófizető legyen. 

Tamás Gáspár Miklós: Értő fülek (Népszabadság, 2008. június 11.)

"A monoki polgármester és Szerencs környéki (újabban sárospataki, sátoraljaújhelyi, Heves megyei) tettestársai, illetve politikai és sajtóbeli védelmezőik arra az igazolhatatlan - sőt: nyilvánvalóan hazug - állításra támaszkodnak, amely szerint a szociális segély kedvezményzettjei nem azért nem dolgoznak, mert nincs munka (pedig hát a magyarországi foglalkoztatási adatok nyilvánosak és közismertek), hanem azért, mert lusta ingyenélők."


(…) Mit akarnak ezek a körök? Természetesen azt, hogy rá lehessen kényszeríteni a honpolgárokat arra, hogy éhbérért végezzenek kellemetlen, fárasztó és megalázó munkát - semmi kétség: a közmunka önmagában megalázó, különösen falun, ahol mindenki ismer mindenkit - lehetőleg a minimális bér szintjén alul, továbbá: hogy azt, aki a teljesíthetetlen, abszurd föltételeknek nem tesz eleget, azt a segély megvonása révén teljesen ki lehessen taszítani a társadalomból.

(…)Az "establishment" reméli, hogy meggyőzheti a népet róla, hogy a jelenlegi gazdasági-társadalmi rendszer által okozott helyzetből - és a rendszer jóvoltából - mindenki kimenekülhet egyéni erőfeszítéssel, csak akarni kell, és aki erre nem képes, az erkölcstelen vagy bűnöző. Röviden: a rendszer okozza a munkanélküliséget, és a rendszer bünteti a munkanélküliséget. Evvel egyrészt lehet csökkenteni a közkiadásokat, másrészt erkölcsileg előre diszkreditálni a potenciális ellenfeleket.

(….) Minekutána lehetetlen, hogy az aktív korú népesség nagy többségének tartós munkahelye legyen, az "inaktívak" elleni "erkölcsi" támadás teljesen indokolatlan és igazolhatatlan. Nagyon kevés ember dolgozik elviselhetetlenül sokat és kibírhatatlan intenzitással, miközben a többiek kiszorulnak a kapitalizmusban "az élet vizének" számító tőke-munka kontinuumból - ahelyett, hogy (amit a huszonegyedik századi technika megenged) sokkal többen dolgoznának egyre kevesebbet (vissza kell térni a harmincöt órás munkahét követeléséhez is), és valamennyien alkotásra, játékra, gondolkodásra és élvezetre szánnák szabadidejüket, hogy emberhez méltóbb életet élhessenek végre. 

Révész Sándor: Abcúg Monok! (Népszabadság, 2008. május 15.) 

"Amikor a közhatalom képviselői büszkén kérkednek vele, hogy tudatosan törvényt sértenek, megfosztanak állampolgárokat törvényes járandóságaiktól, és ehhez még komolyan vett véleményformálók is lelkesen tapsolnak - az a vég. A jogállam vége."


(…) Monok képviselő-testülete kockázatot nem vállal. A polgármester közli, hiába kötelezik majd őket utólag, sok hónap múlva a törvénysértő rendelet visszavonására, akkor "sem perelhetnek bennünket visszamenőleg az elmaradt pénzekért". A törvénytelen kifosztás sikerességét tehát a törvény érvényesítésének nehézkessége garantálja. És mivel indokolja a polgármester a törvénysértést? A törvény nehézkességével. Azzal, hogy csak hosszú hercehurca árán lehet törvényesen megbüntetni azt a szülőt, aki nem járatja iskolába a gyermekét. Az önkormányzati képviselő-testület tehát Kossuth szülőfalujában a törvényesség megtagadásával, a törvényes út nehézkességével visszaélve kívánja ránevelni a polgárokat, hogy tartsák tiszteletben törvényes kötelezettségeiket, és ne éljenek vissza a törvényes út nehézségeivel.

(…)Amúgy valóban az a legfontosabb, hogy minél kevesebb ember maradjon törvényes munka nélkül, mindenki munkára szocializálódjon, az iskolában is és otthon is, és mindenki megkapja azt az induló csomagot, amivel ki lehet menni a munkaerőpiacra. Ezért tényleg sokkal többet kell tenni, mint eddig. De aki azt akarja elhitetni, hogy a segélyezettek, a munkanélküliek törvénytelen vagy törvényesített üldözése, kriminalizálása lenne ez a sokkal több, az éppen hogy megúszni akarja azt a sokkal többet. 

Heti Válasz: A munka dandárja (Heti Válasz, május 29.)

"Az ügy megítélésében két tévút kínálkozik. Az egyik az "aki nem dolgozik, ne is egyék" népi bölcsesség radikálvulgáris értelmezése. A másik az "el a kezekkel a segélyektől!" ultraliberális jogvédői felfogás. Ennek pionírjai már azt is valóságos XXI. századi málenkij robotnak láttatják, ha az önkormányzat feltételekhez köti a segélyek folyósítását a sok esetben cigány érintetteknek."


(…) Történt, hogy Monok polgármestere egy napon úgy döntött: mégsem járja, hogy miközben a település Kossuth-múzeumának igazgatója hetvenezer forint fizetést kap, az állami segélyen élők havi 50-60 ezer forintot visznek haza munka nélkül. Úgy rendelkezett hát, hogy a munkanélküliek csak akkor kapnak segélyt, ha közhasznú tevékenységet végeznek. És hogy a következő nemzedék mindinkább elsajátítsa a társadalmi együttélés szabályait, a település arról is határozott: az iskolába nem járó tanköteles gyerekek szülei elesnek a szociális támogatástól.

(…)A település polgármestere rendszerszerű megoldást javasol. Mert az jól hangzik, hogy a közmunkára fogott segélyezettek majd kitakarítják a csatornát, csinosítgatják a köztereket, s ezzel épül-szépül az ország. Csakhogy ha a gyakorlat tömeges méreteket ölt, akkor nem lesz elegendő értelmes feladat, amely fel tudja szívni az érintettek ezreit. Ezért a kezdeményezés csak úgy működik, ha minden eddiginél szervezettebb közmunkaprogram keretében valósul meg. Ehhez persze cselekvőképes kormány kellene - de mivel ilyesmi nincs kéznél, megint maradunk ott, ahol a part szakad. 

Tallián Miklós: Ki a szegényellenes? (Hírszerző, 2008. május 26.)

"Félreértés ne essék, nincs szó szegényellenességről. Egyszerűen az a helyzet, hogy az ingyen pénz osztása rövid távon sem old meg semmit (hosszú távon meg jobb bele sem gondolni), viszont kiválóan alkalmas arra, hogy szegényellenes hangulatot teremtsen, vagyis a segítő kéz valójában megbélyegzi azokat, akiknek segítséget akar nyújtani."


(…) Gondolom például, senki nem vonja kétségbe, hogy még a legeslegrosszabb iskola is többet tehet a gyermek előrehaladásáért, mint az iskolakerüléssel garantált analfabetizmus. Ezt valahogy a szülőnek is értésére kell adni, a puhább módszerek pedig a szakemberek és a statisztikák szerint rendszeresen csődöt mondanak. Ez meg talán még mindig jobb, mintha rendőr vinné a gyerekeket órára minden reggel.

(…) Láttuk nagyon jól a világtörténelem során többször is: ha az "ingyen, de vacakot", vagy a "jót, de dolgozz meg érte" lehetőségek között kell választani, akkor a horngyulai értelemben vett lakosság többsége az elsőt választja, amihez joga volna, ha az tényleg ingyen volna, nem pedig a második lehetőségre hajtóktól venné el az APEH.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695