Meleg-kérdés: csak beszélni ne kelljen róla

2008-07-10

A homoszexuálisok társadalmi helyzetének és jogainak kérdése a demokráciákban alapvető politikai vitatémának számít. Magyarországon ezzel szemben a rendszerváltás óta legfeljebb arról esik szó a közbeszédben, hogy egyáltalán erről az ügyről lehet-e nyilvános politikai vitát folytatni, vagy a homoszexualitás kérdése - mely a választók többsége szerint magánügy - továbbra is politikai tabu maradjon. Az idei Meleg Méltóság Napján történtek fenntartották ezt a helyzetet, mivel a melegfelvonulás résztvevőit ért atrocitások után ismét nem a homoszexuálisok ügyéről és jogairól, hanem az utcai erőszak, a rendőri fellépés, a gyülekezési jog és a szólásszabadság, valamint a mindezekkel összefüggő pártpolitikai érdekek kérdései körül folyik a vita.

2007 decemberében a magyar Országgyűlés elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot, melynek értelmében 2009. január 1-től az azonos és különnemű párok anyakönyvvezető előtt léphetnek bejegyzett élettársi kapcsolatra. A bejegyzett élettársak jogai és kötelezettségei pedig az örökbefogadás és a névviselés kivételével megegyeznek a házastársakéval. A módosítással kapcsolatos politikai vita abban merült ki, hogy a parlamenti pártok közül a KDNP az azonos neműek párkapcsolatának állami elismerése ellen tiltakozva Alkotmánybíróságon támadta meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, mire az SZDSZ a kereszténydemokraták lépését homofóbnak minősítette. Ezzel folytatódott az az évek óta megfigyelhető gyakorlat, hogy míg az SZDSZ a homoszexuálisok ügyének támogatójaként, a KDNP pedig annak ellenzőjeként lép fel, addig a többi parlamenti politikai szereplő igyekszik minél kevesebbet foglalkozni a témával. Magyarországon tehát az elmúlt időszakban történt előrelépés a melegjogok kérdésében, a homoszexualitás politikai és társadalmi megítélésében viszont aligha beszélhetünk számottevő változásokról.

Az idei Meleg Méltóság Napjával kapcsolatos közvélemény-kutatások és nyilvános vélemények arról tanúskodtak, hogy a magyar társadalom - beleértve a politikusok és a véleményformálók jelentős részét - továbbra is olyan magánügynek tekinti a homoszexualitást, amelyet nem kell a közbeszéd témájává tenni. Ennek megfelelően a melegek emancipációjának ügye a nyilvánosságban többnyire a jogegyenlőség kérdésére redukálódik, ehhez képest a melegekre kényszerített rejtőzködő életmódról, vagy az őket érő mindennapi diszkriminációról kevés szó esik. Jellemző például, hogy a sajtóorgánumok egy része azzal kérdőjelezte meg a melegfelvonulás létjogosultságát, hogy csak Budapesten mára számos szórakozóhely nyílt kifejezetten a homoszexuális közösség számára. Ez azonban a melegek többségi társadalomtól történő elszigetelődését igazolja, tehát épp nem azt, hogy nőtt volna a homoszexuálisok elfogadottsága.

A homoszexualitással összefüggő közéleti kérdések kibeszéletlensége, a melegfelvonulás céljának el nem ismerése, vagy egyszerűen meg nem értése a Meleg Méltóság Napját követő politikai értelmezésekből, reakciókból is világosan kitűnik. Verók István, a VI. kerület szocialista polgármestere például a felvonuláson bekövetkezett atrocitások miatt egyaránt elítélte az általa "magamutogatóknak" titulált homoszexuálisokat, valamint az őket megtámadó - a felvonuláson részt vett politikusokat és újságírókat is bántalmazó - rendbontókat. A Fidesz általában ítélte el az erőszakot, vigyázva arra, hogy a konkrét történésekről, azaz magáról a melegfelvonulásról ne kelljen szót ejtenie. A politikusi hallgatás szándéka ugyanakkor nem is a melegfelvonulással kapcsolatban mutatkozott meg leglátványosabban, hanem még a felvonulás előtti héten, amikor is a pártok részéről teljesen visszhangtalan maradt, hogy ismeretlenek két, melegek által látogatott szórakozóhelyre is Molotov-koktélt dobtak.

A Meleg Méltóság Napján történtek tehát egy kicsit sem zökkentették ki a politikai szereplőket jól megszokott vitáikból. Az MSZP ismét igazolva látta a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozására tett javaslatainak létjogosultságát. A Fidesz a rendőrségi vezetők és a kormány alkalmatlanságát hangsúlyozta. Sólyom László azzal próbálta megkülönböztetni magát a pártoktól, hogy sem előzetesen, sem utólag nem kommentálta a melegfelvonuláson történteket. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig igyekezett összefüggésbe hozni a rendbontókat a Fidesz politikájával, saját pozícióját erősítendő találkozót bonyolított le a közjogi méltóságokkal, és a Magyar Charta keretében összefogást hirdetett az utcai zavargásokra rendre ürügyet találó szélsőségesekkel szemben. Kérdés azonban, mindez mire lesz elég, mivel a kormányfő kezdeményezései néhány nap alatt kifulladni látszanak.

Mindezzel a történések messzire kerültek a homoszexualitással kapcsolatos politikai kérdésektől, a Meleg Méltóság Napjának szervezői így sokadszor nem érték el céljukat. A politikusok saját vélt pártpolitikai előnyük vagy hátrányuk felől közelítve inkább egymás revolverezését vagy a hallgatást, azaz a helybenjárást választották. A melegfelvonulás győztesei azok a szélsőséges politikai szereplők, akik ismét bizonyítva láthatják: számukra azon események, ügyek, témák jelenthetnek politikai kitörési pontot, melyekkel a mainstream politika nem tud vagy nem akar mit kezdeni. 

„A homoszexuálisoknak és leszbikusoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy úgy éljék az életüket, ahogy szeretnék.” Az állítással egyetértők aránya az egyes országokban

Ország

 

Az állítással egyetértők aránya

 

Dánia 87,0%
Svédország 85,2%
Norvégia 80,6%
Belgium 79,8%
Nagy-Britannia 78,3%
Franciaország 77,6%
Svájc 76,7%
Spanyolország 75,4%
Németország 70,4%
Finnország 63,3%
Portugália 56,8%
Szlovénia 51,6%
Bulgária 51,6%
Lengyelország 42,5%
Magyarország 41,9%
Szlovákia 39,4%
Ciprus 38,0%
Észtország 33,2%
Oroszország 25,5%

Forrás: European Social Survey 3rd wave, 2006. Saját számítások az adatbázis alapján

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695