A Mikola-ügy csak egy tünet

2008-07-31

Alig hogy elcsitult az Orbán Viktor Kéri-körből kiszivárgott mondatai nyomán kialakult politikai vita, a legnagyobb ellenzéki pártnak újból egy vezető fideszes politikus szavai okoztak nehézséget. Ezúttal Mikola István kórházprivatizációval kapcsolatos nyilatkozatai kerültek a nyilvánosság érdeklődésének középpontjába, miután azok egy konkrét ügy – az egri kórház működtetésének magánosítása – kapcsán látványosan eltértek a párt által képviselt állásponttól. Bár az Orbán- és a Mikola-ügy háttere szinte mindenben különbözik, egy valami közös: mindkét, nagy visszhangot kiváltó politikusi megszólalás a Fidesz általános politikai stratégiájából eredő kockázatokról árulkodik.

Mikola István az elmúlt hetekben adott több nyilatkozatában is utalt arra, hogy szigorú korlátok között elképzelhetőnek tartja a kórházak működtetésének magánkézbe adását. Ezzel voltaképpen nem mondott mást, mint az elmúlt években bármikor, és nem ment szembe pártja szakpolitikai álláspontjával sem (ld.: a Fidesz és a KDNP által (Dr. Nagy Kálmán és Dr. Mikola István) benyújtott T/4906 számú, 2008. február 7-én kelt törvényjavaslatot, amely „szabályozott szolgáltatói piac” létrehozásáról beszél), megszólalásai mégis heves politikai reakciókat váltottak ki mind a bal-, mind a jobboldalon. Sőt, sajtóértesülések  szerint az Orbán-kormány egészségügyi minisztere miatt „botrány” alakult ki a Fideszen belül, mivel az „Kökény Mihály szocialista képviselő társaságában tett látogatást a HospInvest által működtetett kiskunhalasi kórházban, ahol többek között azt mondta: a sokat támadott céget nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak, s noha ők tűnnek fekete báránynak, a többiek nem is látszanak, holott vannak köztük sokkal veszélyesebbek.”.

Erre reagálva – bár Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kijelentette, hogy Mikola a párt álláspontját képviselte – egy kiskunhalasi fideszes képviselő az egyik kereskedelmi televízió híradójában kifejtette: nem ért egyet a volt miniszter véleményével. Eger fideszes polgármesterét pedig – akinek városában szintén a Hospinvest készül átvenni a helyi kórház működtetését – maga Orbán Viktor nyílt levélben biztosította arról, hogy a Fidesz támogatja a kórházprivatizációt ellenzőket. Az ügy súlyát helyben az is emelte, hogy egészségügyi privatizációban való érdekeltségeik miatt a Fidesz választmánya korábban kizárta a pártból Heves polgármesterét és az egri pártszervezet elnökét.

Mikola tehát hiába képviselt konzekvens álláspontot a kórházprivatizációval kapcsolatban, szavai felzúdulást és zavart keltettek a párton belül, mivel azok ezúttal nem általánosságban, hanem egy konkrét ügy kontextusában váltak értelmezhetővé, pontosabban sokak számára csak így váltak értelmezhetővé. A Fidesz országos vezetése ebben a kérdésben egyszerre találta szemben magát egyfelől azon helyi és szakpolitikusaival, akik adott esetben érdekeltek, vagy legalábbis támogatják az egészségügyi privatizációt, másfelől pedig azokkal, akik – az „egészségügy nem üzlet” jelszót kiterjesztve – mindenfajta egészségügyi magánosítást elleneznek. Utóbbi politikusok és a választók többsége számára ugyanis aligha érthető, hogy mi a különbség az egészségbiztosítás és az egészségügyi szolgáltatások privatizációja között. A Fidesz sokat tett azért (pl. a népszavazási kampányban), hogy mindezt a végletekig leegyszerűsítse, elmosva a különbségeket általában az egészségügy egyes területei, valamint az egészségügyi privatizáció különböző formái között.

Mint ahogy azonban Orbán Viktor kiszivárgott szavaiban sem a nagy visszhangot kiváltó, nyugdíjrendszert érintő homályos szakpolitikai tartalom volt a legérdekesebb, úgy Mikola István nyilatkozatainak jelentősége sem korlátozható az egészségügy területére. A két politikusi megszólalásban abban hasonlít, hogy azok egyaránt a Fidesz politikai stratégiájából eredő hosszú távú kockázatokról tanúskodtak. Arról, hogy az ellenzékben éveken át folytatott népszerű, minden érdeket kiszolgálni kívánó politizálás és egy legkésőbb 2010-re várt kormányváltás után folytatandó politika közötti ellentmondások hitelvesztést okozhat. Orbán Viktor bizonyos érdeksérelmeket (pl. „a nyugdíjak reálértékének megőrzése”) előrevetítő kiszivárgott mondatai, valamint az azt követő nyilatkozatok éppen e kockázatok csökkentésre irányuló lépéssorozatként voltak értelmezhetők.

Kérdés azonban, hogy a Fidesz elsősorban gazdasági szereplőknek szóló óvatos politikai irányváltása – amely egyébként nem Orbán Kéri-körben tett kijelentéseivel, hanem a Jövőnk-kampánnyal kezdődött 2007 tavaszán – mennyire lehet hatékony a szélesebb választó közegben, vagy akár a párton belül. A Fidesz politikájának önellentmondásai ettől ugyanis még kifelé és befelé egyaránt megmaradtak, ezek pedig bármikor felszínre törhetnek. Ezt jelzi a Mikola-ügy, amely tehát nem a probléma maga, csak egy tünete a kormányzásra készülő legnagyobb ellenzéki pártban erősödő dilemmáknak és feszültségeknek. Ugyanez mutatkozik meg a Fideszen belüli adóprogramok versenyében is, vagy abban, hogy a párt szellemi holdudvarához tartozó személyek sokszor még világnézeti alapkérdésekben is gyökeresen eltérő álláspontot képviselnek. (A Fidesz honlapjáról például egyaránt elérhető Bogár László véleménye, aki szerint a globalizáció a pusztuláshoz vezető „végzetes létmód”, valamint Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán írása, akik viszont az ország gazdasági felemelkedését elősegítő folyamatnak, a „bőség korának” tartják a globalizációt.)

A Fidesz rövid távon továbbra is arra törekszik, hogy az MSZP ne bővíthesse szűk politikai mozgásterét, és ebben a párt – elsősorban a 2006 nyarát idéző kormányzati koncepciótlanságnak köszönhetően – sikeresnek is látszik. Hosszabb távon azonban a Fidesz kettős problémával kénytelen szembenézni: egyrészt stratégiai (a Fidesz óriási szavazóbázist kíván átfogni), másrészt szervezeti (mindehhez óriási pártot, nagyon sok politikai szereplőt kell fegyelmezettségre kényszeríteni) kockázatokkal. Az ezekből adódó legfőbb veszély a legnagyobb ellenzéki erő számára pedig nem is az, hogy önellentmondásai révén támadhatóvá válik, hanem az, hogy mindez olyan párton belüli konfliktusokhoz vezethet, amelyek egy ponton túl kezelhetetlenné válhatnak a pártvezetés számára.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695