Publicisták a válságról

2008-10-10

Az elmúlt héten a publicisták kiemelt figyelmet fordítottak a pénzügyi világválságra. A gazdasági szaksajtót kivéve a megközelítések többsége azonban ezúttal sem volt képes elszakadni a szokásos belpolitikai kontextustól. A jobboldali lapok szerzőinek többsége elsősorban a kormány politikáját bírálta, míg mások inkább a nemzetközi bankvilágot – alkalmasint antiszemita éllel. A baloldali publicisták inkább az ellenzéket és a ellenzéki elképzeléseket kritizálták az ügy kapcsán.

A pénzpiaci válság témakörét a publicisztikák többsége nagy része a hazai költségvetés kontextusában értelmezték. A jobboldali szerzők túlnyomó többsége a

> Publicisztikák
Kenneth Rogoff : Kártékony segítség (Figyelő, 2008. október 9.)
Csaba László: Begyűrüzött (Figyelő, 2007. október 9.)
Bod Péter Ákos: Válság van. De kié is? (Heti Válasz, 2008. október 9.)
Erdősi Csaba: Túlélő üzemmód (Magyar Nemzet, 2008. október 9.)
Csath Magdolna: A pénzügyi válság és a magyar gazdaság (Magyar Nemzet, 2008. október 9.)
Bán Károly: Bivalyokkal álmodó (Magyar Hírlap, 2008. október 6.)
Bayer Zsolt: A lepke szárnya (Magyar Hírlap, 2008. október 7.)
Szalontay Mihály: Kapzsi bankárok végnapjai (Magyar Hírlap, 2008. október 8.)
Szajlai Csaba: Összeomlás (Magyar Hírlap, 2008. október 9.)
Aczél Endre: Tarthatatlan szigor (Népszabadság, 2008. október 7.)
Aczél Endre: Nekünk Mohács kell? (Népszabadság, 2008. október 9.)
Róna Péter: Oldalszél? (Népszava, 2008. október 8.)
Horváth Éva: Gazdasági időjárás-jelentés (Népszava, 2008. október 9.)
Lentner Csaba: Utolsó felvonás (Magyar Hírlap, 2008. október 10.)
U. P.: Hatalmas pánik a bankpiacon (Index, 2007. október 10.)
Papp László Tamás: Haláltusa vagy egészséges megtisztulás? (HVG.hu, 2008. október 9.)
Trautmann Balázs: Válság és védelem (Hírszerző, 2008. október 10.)
Kocsis Györgyi: Trapézon, háló nélkül (HVG, 2008. október 9.)

költségvetési tervezetet kifogásolta, azt elhibázottnak, és a kialakult helyzetre nem reagálónak nevezte, miközben tágabb értelemben is bírálta a kormányzati gazdaságpolitikát.

A témában jóval kevesebb írás jelent meg a baloldali lapokban, és ezek egy része is a hazai gazdaságpolitikai összefüggésekkel foglalkozott. Kritika itt elsősorban az ellenzéki pártokat érte, mind az SZDSZ költségvetési plafont, mind az Fidesz adócsökkentést érintő javaslatait komoly kritika érte. 























Publicisztikák I.

Kenneth Rogoff: Kártékony segítség (Figyelő, 2007. október 9.)

"Újabb csavarok, fordulatok és jókora kiadások után az Egyesült Államok végül talpra fog állni drámai pénzügyi válságából. A képviselőházban elsőre leszavazott csomag nem helyezett elég hangsúlyt a csődbe jutott bankok karcsúsítására. De szinte biztosan nem ez lesz az utolsó szó, még azután sem, hogy a Kongresszus második körben rábólintott a mentőcsomagra. " 


(...) Ez visszavezet a washingtoni pénzügyi tárca 700 milliárdos mentőprogramjához. A terv alapgondolata szerint az amerikai állam a vészhelyzet elhárítása érdekében átvenné azokat a mostanra behajthatatlanná vált kinnlevőségeket, amelyeket a magánszektor nem tudott rendesen árazni. De kire bízná a minisztérium a részletek kidolgozását? Ki másra, mint az állás nélkül maradt befektetési bankárokra. Gondolkodjunk el ezen. E bankárok azért veszítik el kényelmes állásukat, mert nem tudtak elfogadható megoldást találni a nyomott jelzáloghitelek árazására. Ellenkező esetben cégeik megcsapolhatták volna a pillanatnyilag a partvonal mögött várakozó, állami alapoknál, magánbefektetői csoportoknál, fedezeti alapoknál és másoknál lévő több ezer milliárd dolláros vagyont. Most pedig ugyanezek a befektetési bankárok, immár az adófizetőknek dolgozva, hirtelen rálelnek a mágikus árazási képletre, amelyet eddig hiába kerestek.

(...) A hatékony pénzügyi rendszerek arra valók, hogy elősegítsék a növekedést a reálgazdaságban, nem pedig arra, hogy óriási terhet rakjanak az adófizetők nyakába. Az amerikai pénzügyi szektor, miközben olajozta a reálgazdaság motorját, elszívta a teljes vállalati nyereség 30, illetve a bérek 10 százalékát. Így ma, eltérően a harmincas évektől, az Egyesült Államoknak kórosan nagyra nőtt pénzügyi rendszere van. Nem lehetséges-e, hogy a pénzügyi szektor radikális zsugorodása nem újabb nagy gazdasági válságot hozna, hanem valójában inkább jót tenne a hatékonyságnak és a növekedésnek, különösen, ha ehhez adott lenne egy javított szabályozási struktúra is? 

Csaba László: Begyűrüzött (Figyelő, 2007. október 9.)

"Most az a szomorú helyzet, hogy a külső piacok húzó hatása éppen akkor marad el, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, és nemcsak választási okokból."


(…) Ha a nyugati bankok is nehezen jutnak forráshoz, akkor a hazai bankok és az általuk is finanszírozott nagy cégek teljesítménye sem tud rohamos GDP-növekedést kiizzadni, amint azt a kormány közeli előrejelzések a makroökonómiára némileg fittyet hányva papírra vetik. És az sem hihető, hogy egy éppen szűkülő foglalkoztatással, csökkenő beruházásokkal és nehezebben bevehető külső piacokkal, valamint elégtelen belső megtakarítással szembenéző ország éppen a fagyos külpiaci szél ellenében tudna gyorsítani.

(…) Másfelől viszont nincs okunk azt sem gondolni, hogy immár itt lenne Amerika. A magyar bankok ugyanis – az elbukott tengerentúli intézetektől eltérően – a jelzáloghitelezésben szuper-konzervatívak voltak és maradtak. Sokkal inkább túlbiztosították kihelyezéseiket, mintsem nagyvonalúskodtak volna. Hasonlóképpen az alacsony fokú és csökkenő tőzsdei kapitalizáció azt is jelenti, hogy a magyarországi cégek nincsenek nagyon erősen kitéve a külső források elapadásának, mert túlságosan is az önfinanszírozásra építenek.

Mindebből következően Magyarországot most nem a recesszió, hanem a tartós helyben járás veszélye fenyegeti. Jelenlegi előnyeink jó része abból adódik, hogy „vasárnap zárva tartunk”, sőt, újabban már szombaton, de még pénteken sem nyitunk ki. Ez az elakadás legkésőbb 2003 óta látható és 2006 óta eltagadhatatlan. 

Bod Péter Ákos: Válság van. De kié is? (Heti Válasz, 2008. október 9.)

"A gazdag országok kormányzatainak szokatlan gazdasági aktivitását látva mások szocialisztikus irányvételt vizionálnak. A magyar bankok, biztosítók siettek közzétenni, hogy közvetlenül nincsenek érintve az amerikai jelzálogügyben. De a nemzetközi hitelkapcsolatok szűkülése, a hirtelen nagy kockázati óvatosság, a befektetők elbizonytalanodása kihat ránk is."


(…) Az is felötlik sokakban, hogy nemcsak Amerikában vesznek fel kölcsönt nem igazán hitelképes személyek, hanem bizony nálunk is. Nos, a magyar autó- és lakáskölcsönök vagy a vásárlási hitelek döntő hányadát eddig pontosan törlesztették az ügyfelek: a problematikus ügyek 2-3 százalékot tesznek ki bankjainknál. Mintha mára egy fokkal óvatosabb lenne az ügyfél is, bankja is. A magyar lakossági megtakarítások zöme betétvédelem alatt áll. De mégis: maga az állam is sebezhető a maga nagy eladósodottságával.

(…) Ami pedig a piacgazdaság tekintélyét illeti: mindig is úgy tanultam a nagy gondolkodóktól (Alom Smithtől Schumpeteren át az intézményi közgazdaságtan klasszikusaiig), hogy a kapitalizmus - mint magántulajdonon és szerződéses viszonyokon nyugvó rendszer - akkor képes hozni figyelemre méltó gazdasági teljesítményét, ha az üzleti életnek keretet adó jogrend stabil, az egyéni kezdeményezéshez felelősségvállalás társul, a kormányzatok jól betöltik ellenőrző és kiegyenlítő feladataikat 

Erdősi Csaba: Túlélő üzemmód (Magyar Nemzet, 2008. október 9.)

"Trükközhet a kormány akárhogy, a források elapadása Magyarországot is érinti. Sokkal súlyosabban, mint a bankokat, mert Gyurcsány Ferencék már 2002 óta túlélő üzemmódban vannak."


Bankválság helyett Magyarországra sokkal rosszabb vár: általános gazdasági válság. Ha ugyanis a bank nem vagy csak az eddigieknél is sokkal szigorúbb feltételek mellett ad hitelt, a vállalkozások nem jutnak forráshoz. Emiatt leállnak a hazai fejlesztések, és mivel ugyanez a dominózás folyik a nagyvilágban, elmaradnak a várt külföldi befektetések is, az exportra termelő magyarországi vállalatok meg elveszítik piacaik egy részét. Ez az állampolgároknak a mindennapi élet még nehezebbé válását jelenti, makroszinten pedig apadó állami bevételeket, a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedést. Mindez végső soron az egész konvergenciaprogram kisiklását okozhatja.

Ami nagyon rossz hír, mert csak attól még nem fog három százalékkal bővülni a GDP jövőre, hogy a pénzügyminiszter hisz ebben. A növekedéshez tenni is kellene valamit. Csökkenteni például az adókat, hogy a hitellehetőségtől elvágott vállalkozások ne dobják be végleg a törülközőt, mérsékelni az állami kiadásokat, egyszóval véghezvinni mindazt, amit elemzők és gazdasági szereplők egész sora mantráz már jó ideje. Ám ha Veres János semmi mást nem csinál, csak széttépi a büdzsétervet, és készíttet helyette egy reálisat, már azzal is beljebb lennénk, mert legalább abban biztosak lehetnénk, hogy nem vak, s hajlandó végre felnőtt emberként kezelni a választópolgárokat. Ehhez képest most nagyjából ott tartunk, hogy a kormány álláspontja szerint a válság nem több ellenzéki propagandaeszköznél, vagyis a Fidesz nem létező problémákból szeretne valódiakat kreálni.

Csath Magdolna: A pénzügyi válság és a magyar gazdaság (Magyar Nemzet, 2008. október 9.)

Az országok válság utáni helyzete azonban elsősorban attól függ majd, hogy vezetőik hogyan viselkedtek a válság idején. Megtettek-e például mindent a gazdaság szerkezetének korszerűsítéséért, jól gazdálkodtak-e az ország pénzével, és befektettek-e azon területekbe, amelyek a gazdasági növekedést ösztönzik. Továbbá kidolgoztak-e egy olyan hiteles gazdaságpolitikát, amelyet a társadalom is elfogadott.


Az elemzések többsége azt valószínűsíti, hogy globális gazdasági lelassulás várható. A gazdasági lelassulás csökkenő adóbevételeket és ezzel a költségvetési hiányok növekedését hozhatja. A költségvetési hiányok megszorításokat kényszeríthetnek a kormányokra, ami tovább ronthatja a növekedési esélyeket. Ez a munkanélküliség növekedésébe torkollhat. Mindent összevetve a gazdasági bizonytalanság várhatóan erős marad. Ugyanis a felgyorsult globalizáció miatt a gazdaságok olyan erős mértékben fonódtak össze, hogy - ahogy mondani szokták - ha az egyik tüsszent, akkor a többi is náthát kap.

Ebben a helyzetben életveszélyes a kormány szűk látókörű és rövid távú szemlélete, amelynek középpontjában egyetlen dolog áll: a mindenáron való ragaszkodás a konvergenciaprogramhoz, vagyis a megszorításokhoz. A megszorítások ugyanis szorongatják a gazdaság jelen körülmények között még kitörésre képes szeletét, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, de ártanak a mezőgazdaságnak is, amely a növekvő élelmiszerárak és a biztonságos élelmiszer-ellátás miatt védelmet és támogatást érdemelne. 

Bán Károly: Bivalyokkal álmodó (Magyar Hírlap, 2008. október 6.)

„Mifelénk egyetlen bróker sem állt még szerzetesnek, sőt, egyetlen kormánytag sem tett szegénységi fogadalmat, nem öltött sarut és csuhát, mint Hriszto testvér Csurnogorszkiban.”


(…) A Wall Street-i brókerre, Hriszto Miskovra jó lett volna már akkor odafigyelni, amikor tavaly otthagyta a bankvilágot. Hátat fordított a New York-i pompának, hazautazott szülőhazájába, és bekéredzkedett a csurnogorszki kolostorba, de még akkor sem adott senki a szavaira. (…) Célja tán a vezeklés is, amiért éveken át embereket próbált rávenni arra, hogy olyan részvényeket vásároljanak, amelyekről – ha helytálló mindaz, amit a Szófiai Egyetemen tanult – maga is sejthette, hogy előbb-utóbb kipukkadhatnak, s az ügyfelek koldusbotra juthatnak.

(…) És miközben a mi bolgár brókerünk vezekel, Európából is szörnyű hírek érkeznek a bankok tájékáról, az amerikai hitelválság begyűrűzéséről, a nálunknál sokkal gazdagabb Németországból, Ausztriából, Londonból, az európai pénzvilág centrumából. Ám Magyarországnak mindez smafu, mifelénk csak a fasizmus és az antiszemitizmus veszélyezteti a dogos és békés hétköznapok megszokott nyugalmát. Mifelénk egyetlen bróker sem állt még szerzetesnek, sőt, egyetlen kormánytag sem tett szegénységi fogadalmat, nem öltött sarut és csuhát, mint Hriszto testvér Csurnogorszkiban.

Bayer Zsolt: A lepke szárnya (Magyar Hírlap, 2008. október 7.)

„S most bizony durvul a helyzet. Mert a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvársága, telhetetlensége és felelőtlensége összeomlásba sodorta az amerikai pénzügyi világot.”


(…) S most Amerikában erősödik az antiszemitizmus, olvasható a hírekben. Csúnyákat írogatnak a népek különféle internetes fórumokon a zsidókról, sőt már antiszemita tüntetés is volt New Yorkban, bár azt idehaza elhallgatták.

Azért olyan nagyon, ugye, nem csodálkozik ezen senki sem, legfeljebb, ha szemforgató és farizeus. Mert aki tudni akarta és akarja, milyen az igazi antiszemitizmus, jól teszi, ha ellátogat Amerikába. (…) S most bizony durvul a helyzet. Mert a brooklyni zsidó pénzügyesek és a Wall Street-i yuppie-k mérhetetlen pénzsóvársága, telhetetlensége és felelőtlensége összeomlásba sodorta az amerikai pénzügyi világot. S persze ezen keresztül az egész földtekét. Mire jön az amerikai kormány, az állam, és hétszázmilliárd dollárt töm bele a rendszerbe, hogy megmentse a bankokat.

Hétszázmilliárd dollár.

Ez öt esztendő teljes magyar nemzeti összterméke. S ezt most az amerikaiak zsebéből húzták ki. Úgy nagyjából minden amerikai fizet most négyezer dollárt, hogy ne legyen újra gazdasági világválság. A népek meg csúnyákat írogatnak a zsidókról az internetes fórumokon – nahát!

(…) Bajnai Gordon pedig belemondta a vasárnap estébe a következő mondatot: "Válság van, divatba jön az erős állam."

(…) S miközben az amerikai állam hétszázmilliárdot pumpál a pénzügyi rendszerbe az adófizetők pénzéből, hogy rendbe tegye valahogy, amit a brooklyniak meg a Wall Street-iek elszúrtak, miközben egész Nyugat-Európa ugyanerre készül, s miközben várhatóan nálunk is ez lesz a helyzet, eközben Kornai professzor azt mondja, hogy nem helyes, ha az állam kisegíti a kórházakat, mert ezzel elősegíti a kórházak felelőtlen gazdálkodását. Ugye, drága barátaim, elég nehéz higgadtnak maradni? Ugye, érthető, ha Bronxtól a Deák térig mindenkinek ökölbe szorul a keze.

Még az ántivilágban, Kádár idején járta egy vicc. Természetesen suttogva terjedő vicc volt, s leginkább az MSZMP KB tagjai meg a megyei párttitkárok mesélgették egymás között, amikor jól berúgtak valamelyik hétvégi összetartáson.

A vicc így szólt: mi a különbség a kommunizmus és a kapitalizmus között? Lényegében semmi. Mindkettőt a zsidók találták ki, csak az egyiket nekünk, a másikat meg önmaguknak…

No, most már legalább elmondhatjuk, hogy belekóstoltunk mindkettőbe. S úgy tűnik, egyik sem az igazi. Itt az ideje kitalálni valami harmadikat. Közösen és mindannyiunknak – amíg nem késő.

Szalontay Mihály: Kapzsi bankárok végnapjai (Magyar Hírlap, 2008. október 8.) 

„Egy szó, mint száz, a nemzetközi és a hazai források is igen szűkösek lesznek a közeljövőben. Márpedig ez ki fogja kényszeríteni a költségvetés reformját, és akkor kiderül, hogy az eddig nagy csinnadrattával kiharcolt szociális vívmányok egy része finanszírozhatatlan.”


"A bulinak vége!" Amikor Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke kimondta ezt a mondatot, akkor egy korszakot is lezárt. A légből kapott pénzekből vásárolt jólét korszakát. Ez nem is lenne baj, ha mindez csak a kapzsiságuktól felfuvalkodott Wall Street-i bankárokra lenne érvényes. A dolognak azonban Magyarország sorsára nézve is igen komoly következményei lesznek.

(…) A kormányzat nem arra használta a pénzbőséget, amire minden józan gazdálkodó használja, vagyis hogy bespájzoljon nehezebb időkre, miközben elvégzi azokat a fejlesztéseket, amelyek bebiztosítják hosszú távú versenyképességét. Pont a fordítottját tette. Nemcsak csurig kimerítette anyagi és erkölcsi hitelkeretét a nemzetközi piacokon, de a pénzbőséget kihasználva, elhalasztotta azokat a kulcsfontosságú reformokat is, amelyek nélkül az ország már rövid távon sem versenyképes. Van tehát, kérem szépen, egy hosszú távon fenntarthatatlan nyugdíjrendszerünk egy már most is finanszírozhatatlan egészségügyi és önkormányzati szisztémával fűszerezve. A hab a tortán a skandináv adórendszer: a kormányzat a megtermelt jövedelmek több mint felét elvonja, hogy újra elossza.
(…) Az új korszaknak, melynek a küszöbéhez érkeztünk, új szabályai lesznek, ezek még csak most körvonalazódnak, de az biztos, hogy a meg nem termelt javakra felvett hitelek újraelosztásának befellegzett. Ez súlyos gondot fog okozni a kormányzatnak, mert a gazdaság nem termel osztogatható többletet, miközben az egy-két százalékos vánszorgást a választók többsége pedig kilátástalan zsákutcaként értékeli. Az adókból sem lehet több jövedelmet beszedni, mert már elérték a lakosság tűréshatárát. Az uniós nagyberuházásokat szépen le lehet ugyan nyúlni, de ez sem mehet a végtelenségig, mert az összes somogyi dombot nem lehet száz méter magas völgyhíddal összekötni. A pécsi kulturális főváros amúgy is hatalmas bukta lesz, ráadásul a választások évére időzítve.

Egy szó, mint száz, a nemzetközi és a hazai források is igen szűkösek lesznek a közeljövőben. Márpedig ez ki fogja kényszeríteni a költségvetés reformját, és akkor kiderül, hogy az eddig nagy csinnadrattával kiharcolt szociális vívmányok egy része finanszírozhatatlan. Vagyis egy szép napon, a közeljövőben, be kell majd jelenteni a kurtítást, és a maradék pénz javát, a skandináv példa alapján, a jövőre kell átcsoportosítani. A bulinak vége, a szivattyú beindult! 

Szajlai Csaba: Összeomlás (Magyar Hírlap, 2008. október 9.) 

„Nem árulhatunk zsákbamacskát: ebben a helyzetben csak egy új kormány, egy új összetételű hatalmi centrum tudna érdemi, hatékony és hosszú távra szóló, komoly gazdaságpolitikai döntéseket hozni.”


Miközben pánikhangulat uralja a fejlett nyugati világot, a magyar kormány jövőre háromszázalékos gazdasági növekedést tervez, versenyképességet javító adócsomaggal hecceli a közvéleményt, és homokra épülő költségvetési tervezetet nyújt be az Országgyűlésnek. Mintha a globális pénzügyi válság nem fenyegetné azt a Magyarországot, amelynek az úgynevezett külpiaci kitettsége a legnagyobb a kelet-közép-európai mezőnyben. Mit a kelet-közép-európai mezőnyben! Hazánkat ezen a téren csak Luxemburg előzi meg Európában. Vagyis: ha a világgazdaságban valami negatív folyamat zajlik, az hozzánk rögtön begyűrűzik. Márpedig a globális krízis most sem áll meg Hegyeshalomnál.

(…) Milyen hatásokat is vált ki a turbulencia Magyarországon? Mindenekelőtt azt, hogy a kormány a homokba dugja a fejét, és igyekszik elbagatellizálni a helyzetet. A tréfát félretéve: a krízis újabb hulláma már érezteti hatását Európában és hazánkban is. Első körben a bankok kerülnek nehéz helyzetbe, elapadnak a vállalati és lakossági hitelek, majd a pénzpiacokon fennmaradnak a komoly kockázatok, és csökken a befektetők kockázatvállalási hajlandósága. A válság hatására a forint árfolyama az előttünk álló hónapokban tovább gyengülhet, és Magyarországon a következő évben nem várható érdemleges gazdasági növekedés.

(…) Nem árulhatunk zsákbamacskát: ebben a helyzetben csak egy új kormány, egy új összetételű hatalmi centrum tudna érdemi, hatékony és hosszú távra szóló, komoly gazdaságpolitikai döntéseket hozni. A kormányzati összeomlás, a cselekvőképtelenség nem a pénzpiaci krízissel kezdődött hazánkban. Hanem: az őszödi beszéddel, a politikai állóháborúval, a népszerűségvesztéssel, a társadalmi elutasítással. A globális pénzpiaci válság sajnos csak ráerősít a sajátosan magyar helyzetre. A kormány nincs a helyén.
Publicisztikák II.

Aczél Endre: Tarthatatlan szigor (Népszabadság, 2008. október 7.)

„Normálisan működő bankrendszer nélkül modern korunkban nincs normálisan működő gazdaság. Ha a bankok nem hiteleznek egymásnak és a vállalatoknak (az egyéni fogyasztóról nem is beszélve); ha egy bank a vagyonát, mely egyenlő a hitelállományával, készpénzre konvertálja és "eldugja", parkoltatja, akkor tényleg itt a világ vége.”


(…) De a múlt rekvizitumai közé írható a közpénzek magáncélokra való mozgósításának eddig kőbe vésett tilalma is. Az EU, amely az elmúlt két évtizedben doktrinális elszántsággal védelmezte a szabad versenyt, és mindig "odacsapott", amikor azt észlelte, hogy egy bajlódó, magánkézben levő iparvállalatot az állam közpénzekből próbál kisegíteni, most kénytelen szemet hunyni afölött, hogy magántulajdonú bankok állami kézbe kerülnek, vagy/és az állam védelmét élvezve próbálnak konkurenseikkel tovább versenyezni.

E szemhunyásra azonban van mentség és magyarázat. Nem föltétlenül az, amit az imént említettem: emberek tízmillióinak (egyszerű betéteseknek) a megóvása. Hanem az a nyomasztó tény, hogy egy bank nem azonos egy autógyárral vagy acélművel. Ez utóbbiak szolgálatait az emberiség tudja nélkülözni, az előbbiekét nem. Normálisan működő bankrendszer nélkül modern korunkban nincs normálisan működő gazdaság. Ha a bankok nem hiteleznek egymásnak és a vállalatoknak (az egyéni fogyasztóról nem is beszélve); ha egy bank a vagyonát, mely egyenlő a hitelállományával, készpénzre konvertálja és "eldugja", parkoltatja, akkor tényleg itt a világ vége.

(…) Most Európában "csak" arról van szó - ez a négy vezető európai hatalom hét végi párizsi csúcsértekezlete után világossá vált -, hogy az egyensúlyi szigor lazítandó és a magánvállalatok állami szubvencionálásának tilalma rugalmasan kezelendő. Mindennek fényében - noha bennünket a válság még nem ért el, ám előbb-utóbb elér - a magyar kormánynak is el kell gondolkodnia azon, hogy a konvergenciaprogram teljesítése, sőt túlteljesítése időszerű-e még? A mai helyzetben alappal feltételezhető, hogy ha a költségvetés ma pénzt pumpál a gazdaságba, az nem esik oly szigorú megítélés alá, mint tegnap. 

 Aczél Endre: Nekünk Mohács kell? (Népszabadság, 2008. október 9.)

„Az egyik fél a költségvetés kiadásait vonná plafon alá, a másik bevételei egy hányadától fosztaná meg a büdzsét. Nekünk Mohács kell. Tényleg?”


(…) egy olyan országnak, mint a mienk, a GDP-növekedés és a költségvetési hiány között mutatkozó rés betömésére folyamatosan hitelt kell felvennie, s ezeknek a napoknak épp az a jellemzője, hogy a hitelezési tevékenység átmeneti bénultsága folytán egyre nehezebb és egyre drágább dolog friss pénzhez jutni.

Úgy látom, hogy részben emiatt, részben a különféle, óriási pénzeket igénylő mentőakciók miatt Európában ma az az uralkodó tendencia, hogy a költségvetési politikának (ha úgy tetszik: a közületi költekezésnek) nagyobb mozgásteret engednek, mint eddig. Az eddigi szigor tarthatatlan.

(…) Ehhez képest, ha hazanéz, az embernek sírni támad kedve. Az SZDSZ törvényi előírással - a kiadások plafon alá szorításával - kívánná gúzsba kötni a költségvetést egy olyan pillanatban, amikor senki nem tudhatja, hogy "holnap" (begyűrűzés folytán) nem lesz-e szükség valamilyen nagyarányú központi intervencióra: nemhogy a büdzsé tartalékainak mozgósítására, hanem sokkal többre?!

Az meg valóságos csoda, hogy Orbán Viktor továbbra is "drasztikus adócsökkentéssel" kíván választ adni az általa is "pénzügyi és gazdasági világválság" kezelésére. Már bocsánat, de a jelenlegi helyzetben nincs a világnak egyetlen olyan pontja se, ahol pillanatnyilag adócsökkentésben gondolkodnak. Az egyik fél a költségvetés kiadásait vonná plafon alá, a másik bevételei egy hányadától fosztaná meg a büdzsét. Nekünk Mohács kell. Tényleg?

Róna Péter: Oldalszél? (Népszava, 2008. október 8.) 

„A válság mások műve, a magyar bankok eszközállománya nem tartalmazza azokat az immár „tömegpusztító fegyvernek” titulált értékpapírokat amelyek a válságot kirobbantották. De az oldaszeleknek van egy másik tulajdonsága is amelyre Király talán még nem gondolt: az oldalszél szokta ugyanis felborítani a kamionokat.”


Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, továbbra is úgy látja, hogy a nemzetközi pénzügyi válságnak csak az „oldalszele” érinti majd Magyarországot. Nem egészen világos, hogy ezt a metafórát hogyan kell értelmeznünk. Ha a kép elsődleges célja azt kommunikálni, hogy a baj nem tőlünk indult ki, hogy a vihar kialakulásáért nem tartozunk felelősséggel, még akkor sem, ha annak pusztító hatása, bár gyengébb erővel mint a szél közepén, minket is elérhet, Királynak igaza van. A válság mások műve, a magyar bankok eszközállománya nem tartalmazza azokat az immár „tömegpusztító fegyvernek” titulált értékpapírokat amelyek a válságot kirobbantották. De az oldaszeleknek van egy másik tulajdonsága is amelyre Király talán még nem gondolt: az oldalszél szokta ugyanis felborítani a kamionokat.

(…) Ha Magyarországnak sikerül elkerülni vagy korlátozni az itteni bankok megtámogatását – ami lehetséges, de közel sem vehető biztosra – az ország eddig magasnak ítélt eladósodása egy néhány hónap múlva egészen visszafogottnak tünhet, a konvergencia program célértékei pedig indokolatlanul szigorúnak. Mindenesetre, a konvergencia program túlteljesítése a kialakuló helyzetben sokkal nagyobb hiba lenne, mint annak alulteljesítése.

A nagy bizonytalanság közepette egy néhány dolog biztosra vehető. Először is, mindenféle inflációs nyomásnak vége. Ez Magyarország esetében már hónapok óta igaz. (…) Másodszor, az elmúlt hetek eseményei a költségvetés sarokszámait alaposan felülírták. Nem lesz 3%-os növekedés 2009-ben de még a fele sem. Nőni fog a munkanélküliség, jóval 3% alá csökken az infláció, nem lesz számottevő reálbérnövekedés. Ha Szlovákia kitart korábbi döntése mellett és január 1-én bevezeti az eurót, az övezet legnagyobb gazdasági visszaesését fogja elkönyvelni, amit majd nevezhetünk északi „oldalszélnek”.

Azok, akik az elmúlt hónapokban az adócsökkentést szorgalmazták, a gazdaság visszaesésének okát javaslataik elnapolásában fogják látni. Első látszatra a helyzet valóban Keynes receptjének alkalmazását, a fiskális hiány növelését indokolja. De ez csak látszat. A tartós növekedés alappillérje egy felzárkózó ország esetében a fizetőeszköz enyhén gyenge árfolyama, a magas foglalkoztatottság és a lehető legszigorúbb fiskális politika kombinációja. Gazdasági gondjaink magyarázata éppen az, hogy mi immár közel tíz éve mindennek az ellenkezőjét követjük. Jó lenne ezeket az alapfeltételeket megteremteni mielőtt rosszul felpakolt kamionunkat felborítaná az oldalszél.

Horváth Éva: Gazdasági időjárás-jelentés (Népszava, 2008. október 9.) 

"Lassan kezd olyanná válni a világgazdaság, mint az időjárás. Minél távolabbi napokra próbálunk előre látni, a prognózisok annál bizonytalanabbak."


(…) Nem véletlen, hogy éppen a legnagyobb hazai bankpapír szenvedi meg legjobban a tőzsdén a válságot, tegnap több mint 10 százalékos gyengülést produkált a kereskedés első felében. Az OTP részvényeinek sanyarú sorsára ráadásul még az is rálapátol, hogy a hitelintézet Oroszországban is jelen van. Moszkvában pedig szinte már mindennapos, menetrend szerinti esemény, hogy a felügyelet napközben vagy akár rögtön nyitás után hosszabb-rövidebb ideig bezárja valamelyik tőzsdét. (Tegnap mellesleg ez mindkettővel megtörtént az orosz fővárosban.) A befektetők eközben világszerte elárasztják a piacot az eladott részvényekkel. Ott tartanak, hogy szinte már mindegy, hogyan, mennyiért szállnak ki a boltból, csak mielőbb megtegyék. Az eladói nyomás hatalmas méreteket öltött. A tőzsdeindexek persze folyamatosan esnek, igaz, az összehangolt jegybanki intézkedésre a görbék tegnap vesztettek meredekségükből.

(…) A kilátásokat egyre kevesebben merik megjósolni. Legfeljebb annyit lehet előre jelezni, hogy a kamatcsökkentés hatásait várhatóan a következő napokban lehet majd érzékelni, jövő keddig pedig kicsi a valószínűsége az esős időnek és a lehűlésnek.

Lentner Csaba: Utolsó felvonás (Magyar Hírlap, 2008. október 10.)

Végül is a magyar pénzügyi rendszer meggyengülése a kormány gazdaságpolitikájának következménye, amely a bankok és az eladósodott lakosság kálváriájával fog véget érni. Az összeomlás már elkezdődött. De jó hír, hogy a termelésre összpontosító gazdaságpolitikára való társadalmi igény is egyre erőteljesebb!


(…) A Magyarországon működő bankok felvették azt a hitelezési technikát, mint nyugati anyabankjaik. Rengeteg pénzük volt, amelyet mindenáron ki akartak, sőt ki kellett hitelezniük. Hiteltúlkínálat alakult ki nálunk is. Időközben a magyar lakosság jövedelme mind kevesebbet ér. Nő a munkanélküliség, csökkennek a szociális juttatások, főleg a két évvel ezelőtt elindított konvergenciaprogram következtében, amelynek hatására kétezermilliárd forinttal kevesebből kénytelenek gazdálkodni a háztartások és a vállalatok. Nőtt az állami elvonás, csökkent a támogatás. A lakosság hiteligénye így megemelkedett. Valamivel kompenzálni kell a kieső jövedelmet

(…) De végső soron ez már az utolsó felvonás. És ez nem egy amerikai típusú bankválság szinonimája. Nálunk nem a termelés növekedését meghaladó, fogyasztást serkentő hitelkihelyezések voltak, hanem a termelés és az életszínvonal visszaesését, a konvergenciaprogram elvonásait is kompenzálniuk kellett a bankoknak. Így duplikálódott a hitelállományuk, de arányaiban a veszteségük is megkétszereződik.

U. P.: Hatalmas pánik a bankpiacon (Index, 2007. október 10.) 

"És ha az OTP megcsúszik a lejtőn, akkor jobb lesz, ha mindenki behúzza a nyakát, kezét a tarkójára teszi, fejét a térdei közé, és várja a becsapódást."


(…) Ha az OTP-vezetők igazat mondanak, és a bank likvid, helyzete stabil, akkor most, 3500 forint körüli áron őrülten el kell kezdeniük vásárolni saját részvényeiket. Ezzel mutathatják a világnak, hogy biztosak benne: az OTP ennél sokkal többet ér. Ha a spekulánsoknak sikerül e szint alá lenyomni az árfolyamot, az már lavinát indíthat el: a pánik elérheti a betéteseket, azt gondolhatnák, hogy ha a menedzsment sem bízik a bankban, akkor nagy gáz van. (Sok, korábban tökéletesen megbízható bankról derült ki most néhány nap alatt, hogy szinte mindenben hazudott betéteseinek és tulajdonosainak is.) Itthon még hajlamosak is ilyen pánikra az emberek, emlékeznek még néhány nagy hazugságra. 

Trautmann Balázs: Válság és védelem (Hírszerző, 2008. október 10.) 

"Az elmúlt hetekben-hónapokban lassan kibontakozó, majd az utóbbi egy hétben viharsebesen terjedő pénzügyi válság bizony több módon is érinti a biztonság kérdését. "


(…) Az Egyesült Államokban egyre erősödnek azok a hangok, melyek az iraki hadjáratot nem az amúgy meglepően minimális amerikai emberveszteség miatt támadják, hanem a folyamatos, és a költségvetést roppantul megterhelő kiadások miatt. A havi csaknem 10 milliárdosra becsült iraki és 2,3 milliárdos afganisztáni számla nagy pénz még az amerikai gazdaság számára is.

(…) Afganisztán hatalmas területe, meglehetősen rendezetlen hatalmi viszonyai és komoly katonai kihívásokat jelentő domborzata kisgömböcként nyeli el az embert és a haditechnikát. Márpedig a túléléshez és az eredményes hadviseléshez szükséges, magasan képzett katona, illetve a helikopterek, harcjárművek pénzbe kerülnek - nem is kevésbe. Érdeklődéssel fogom figyelni, hogy sikerül-e újabb európai forrásokat kikönyörögnie Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárnak.

Papp László Tamás: Haláltusa vagy egészséges megtisztulás? (HVG.hu, 2008. október 9.) 

"Tömérdek kisember háborog, látván, mennyi pénzt áldoz a vezetés a gazdag bank-és tőzsdeszektor konszolidálására. Vajon hogyan káromkodnának akkor, ha pénzintézetük értesítené őket: a számlájukon lekötött összeg elúszott, kötvényeik lenullázódtak, lakás-vagy autóhitelük kamata viszont sokszorosára emelkedett? Mert a segítség kihagyása ezzel járna."



(…) Örvendeznek az euroatlanti civilizáció ellenségei, hogy szerintük bukófélben van a Nyugat, viszont Oroszország, Kína, Venezuela és Irán felemelkedik. Holott a válság ezen országokat még keményebben sújthatja. Kína abból él, hogy megtermeli, amit külhonban elfogyasztanak. Műszaki cikkeket, ruhát, luxustermékeket, játékokat, ipari berendezéseket. Ha a fogyasztó nehéz helyzetbe kerül, csökkenteni fogja kiadásait. Így kevesebbet vásárol. Ennek logikus következménye lehet, hogy a világ műhelyének tekinthető Kínába települt gyárkomplexumok leépítenek, elbocsátanak, netán bezárnak.

(…) Oroszország, Venezuela, Irán primer energiaexportőrök. Ha visszaesik a gazdasági növekedés, csökken a fogyasztás (így a termelés), kevesebb olaj-és földgázszállítmányra lesz szükség. Így az ő (a kimerülőben lévő fosszilis energiamezők miatt amúgy is véges) bevételeik is lejtmenetbe kapcsolnak. Ráadásul a fenti országok sok vonatkozásban ezredéve változatlan, statikus társadalomszerkezete – ellentétben a rugalmas, higanyszerűen mozgó, önjavítóan magát korrigáló piaccal – olyan, akár az edzetlen, merev vas. Nem hajlik, inkább törik.

Kocsis Györgyi: Trapézon, háló nélkül (HVG, 2008. október 9.) 
 

"Ha egyszer ezt a válságot sikerül valahogy megúszni, és a politika lépéseit ismét a ráció és nem a rettegés irányítja majd, talán sokan belátják: az EU útja most sem vissza, a gazdasági nacionalizmusok újjáélesztése felé vezet, hanem előre, az egységes piachoz illeszkedő közösségi pénz- és tőkepiaci szabályozó intézményrendszer létrehozása irányába."



(…) Az EU-ban még csak elképzelése sincs senkinek arra, hogy egy nagyobb szabású multinacionális bankcsőd esetén ki, hogyan, milyen arányban finanszírozná a mentőalakulatokat. Mindenki önmagáért, jelentette ki Angela Merkel német kancellár - hasonló stratégiával, mint a közösségi energiapolitika esetében -, majd kidobta a szemétbe a holland kormány által megpendített közösségi bankmentő alap gondolatát. Holott nyilvánvaló, hogy egy bukás elől menekülő nagy, mondjuk német pénzintézetnek megvannak a módszerei arra, hogy kiszívja az egészséges forrásokat a más tagállamokban működő leánybankjaiból, utóbbiakat sorsukra, pontosabban a nekik helyet adó ország kormányaira hagyva.

(…) Meg kell hagyni, a közösségi bankalap megvalósításának tényleges politikai-intézményi feltételei ma hiányoznak. Nem kisebb személyiség, mint Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke mutatott rá: az uniós szerkezet jelenleg alkalmatlan az amerikaihoz hasonló mentőcsomag kialakítására. Míg ugyanis az Egyesült Államok szövetségi büdzséjéből - amely az USA GDP-jének 20 százalékára rúg - futotta a 700 milliárd dolláros vészintézkedésre, az EU közös költségvetése kevesebb, mint az összesített GDP 1 százaléka, ebből legfeljebb néhány befuccsolt bolgár takarékszövetkezet feltőkésítésére telne.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695