Ellentétes tendenciák a pártpreferenciákban

2008-11-14

Októberben a közvélemény-kutatások adatai alapján a kormánypárt támogatottsága nőtt, míg a Fideszé nem változott érdemben. Az MSZP erősödése különösen a pártot választó biztos szavazók körében mondható jelentősnek, ami arra utal, hogy a miniszterelnök válságkezelő politikája valamelyest aktivizálta a baloldali szimpatizánsokat. Az MDF iránti bizalom - vélhetően a lehallgatási ügy és az elnökválasztás kapcsán kialakult belső feszültségek, valamint Lengyel Zoltán frakcióba kerülésének következtében - érezhetően csökkent. Az SZDSZ szavazóbázisa pedig egyetlen intézet mérése szerint sem haladja meg a kettő százalékot.

A pénzügyi válság eddigi kormányzati kezelése erősítette a miniszterelnök pozícióját, pártján belüli helyzetét pedig még inkább stabilizálhatja, hogy a közvélemény-kutatók mérései alapján javult az MSZP megítélése. Októberben a négy nagy intézet mindegyike szerint erősödött az MSZP támogatottsága, a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében egyaránt. Utóbbi kategóriában a Századvég-Forsense 7, míg a Tárki 6 százalékpontos növekedést mért.

A legnagyobb ellenzéki párt bázisa - az előző hónaphoz hasonlóan - csupán kis mértékben változott. A pártot választani tudó biztos szavazók 58-65 százaléka szavazna a Fideszre egy mostani választáson. A választókorú lakosság körében a párt előnye legalább 10 százalék. A Medián - ahol a legnagyobb a pártot választani tudók aránya - kutatása szerint Orbán Viktor pártja 23 százalékkal előzi meg az MSZP-t.

Amennyiben a pártpreferenciák alapján az MSZP-t az elmúlt hónap nyertesének tekintjük, akkor a vesztes egyértelműen az MDF. Támogatottsága egyik bázison sem haladja meg a három százalékot. A Századvég-Forsense a választókorú népesség és a biztos szavazó pártválasztók között is csupán 1 százalékot mért. Két intézet - a Medián és a Szonda-Ipsos - felmérése alapján éri el a három százalékot a Dávid Ibolya vezette párt támogatottsága. Lengyel Zoltán belépése az MDF-frakcióba (október 13.) csak részben befolyásolhatta az eredményeket, a megkérdezések mintegy fele korábban lezajlott.

A volt koalíciós partner SZDSZ támogatottsága további veszteségeket szenvedett el, a vizsgált közvélemény-kutatások 1-2 százalékosra becsülik a párt szavazótáborát. A parlamenten kívüli pártok támogatottságát részletesen csak a Szonda-Ipsos vizsgálja.

Érdemes megjegyezni, hogy a biztos szavazó pártválasztók között a Jobbik stabilan mérhető párttá vált, az elmúlt két hónap mindegyikében 2 százalékot ért el. Ez jelzi azt is, hogy a Magyar Gárda kettészakadása körül kialakult belső konfliktus nem érintette hátrányosan a radikális pártot.


1. Táblázat: Elsődleges pártpreferenciák 2008 októberében négy intézet adatai alapján (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás)

Intézet

Medián

Századvég-Forsense

Szonda-Ipsos

Tárki

Minta

mérete (fő) 

1200 1000

1500 

 1000

Adatfelvétel

ideje

Október 
3-7.
Október
8-21.

Október
20-26.  

Október
9-19.  

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MPSZ

43 (-1) 28 (+1) 31 (-1) 33 (-2)

MSZP

20 (+1) 18 (+1) 20 (+2) 16 (+2)

SZDSZ

2 (-1) 1 (-) 2 (+1) 1 (-1)

MDF

3 (-) 1 (-2) 3 (-) 2 (-2)

KDNP

- - 0 (-) -

MIÉP

- - 0 (-1)

-

Jobbik - - 1 (-) -

Egyéb

3 (-) 2 (-) 2 (-) 4 (-2)

Nem tudja/nem válaszol

29 (+1) 50 (-) 41 (-1) 44 (+5)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MPSZ

65 (+1) 58 (+2) 59 (-1) 61 (-)

MSZP

27 (+1) 37 (+7) 33 (+3) 30 (+6)

SZDSZ

1 (-3)  2 (-) 2 (-) 2 (-1)

MDF

3 (-1)

1 (-5)

3 (-) 2 (-4)

KDNP

-

-

0 (-) -

MIÉP

-

-

0 (-1) -

Jobbik

-

-

2 (-)

-

Egyéb 4 (+2) 2 (-3) 1 (-1) 5 (-1)

 

 

2. Táblázat: A Fidesz és az MSZP közötti támogatásbeli különbség 2008 októberében (%, zárójelben az előző hónaphoz képest mutatott változás)

Intézet

Medián

Századvég - Forsense

Szonda-Ipsos

Tárki

Választókorú lakosság (Teljes népesség)

Fidesz-MSZP különbség

23 (-2)

10 (-)

 11 (-3)

17 (-4)

Biztos szavazó pártválasztók

Fidesz-MSZP különbség

38 (-)

21 (-5)

26 (-4)

31 (-6)

 

1. Ábra: A Fidesz és az MSZP közötti támogatásbeli különbség a biztosan szavazó, pártot választani tudók között 2008 folyamán 

 
 
Publicus Intézet október elején végzett felmérése szerint a választók többsége nem tudja, hogy ma hazánkban melyik párt van kormányon. Arra a kérdésre, hogy mely párt(ok)ból áll a kormány, a megkérdezettek csupán 43 százaléka válaszolt helyesen. A válaszadók negyede szerint még mindig MSZP-SZDSZ koalíció van, hat százalékuk pedig úgy gondolja, hogy az országot az MSZP-Fidesz nagykoalíció kormányozza. 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384