A szlovák-magyar konfliktus kilátásai

2009-09-17

Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos látogatása után sem körvonalazódik a szlovák-magyar konfliktus megoldása. Jól látszik, hogy az Európai Unió tartózkodik attól, hogy intézményesen elköteleződjön bármely fél mellett. Az EBESZ főbiztosának ajánlásai pedig számos vitatott kérdésre nem adnak megoldást, eltérő az értelmezésük a két oldalon, ráadásul szlovák részről megkérdőjelezhető az ajánlások elfogadásának komolysága. Az ellentétek kezelése elsősorban a kétoldalú tárgyalásokon múlik, a belpolitikai tendenciák azonban mindkét országban inkább a konfliktus éleződése irányában hatnak.

A szlovák-magyar konfliktussal kapcsolatos diplomáciai egyeztetések nem magyarázhatók kizárólag belpolitikai nézőpontból. A nemzetközi megítélés ügye a válságból versengve kilábalni próbáló térségbeli országok esetében ugyanis minden korábbinál jobban felértékelődött, így mindkét ország diplomáciája törekszik arra, hogy „jó pontokat” szerezzen külföldön. A diplomáciai kényszereknek való megfelelés igénye jól látható abból is, hogy a szécsényi találkozón tanúsított „puhaságuk” miatt mind Bajnai Gordon, mind Robert Fico támadási felületet szolgáltatott belpolitikai riválisai számára. A konfliktus tehát egyszerre zajlik a diplomáciai színtéren, valamint a szlovák és a magyar belpolitikában, így gyakorlatilag nem létezik olyan diplomáciai fejlemény, mely egyszerre mindhárom szinten megnyugtató megoldást jelent. Az EBESZ főbiztosának szlovákiai és magyarországi látogatása után még nyilvánvalóbbá vált, hogy a belpolitikai és a diplomáciai érdek összeegyeztetése is nehézséget okoz mindkét oldalon.

 

A konfliktus politikai kockázatai

  • A konfliktus megoldása rövidtávon nem várható. Jól látszik, hogy az Európai Unió tartózkodik attól, hogy intézményesen elköteleződjön bármely fél mellett, az EBESZ főbiztosának ajánlásai pedig számos vitatott kérdésre nem adnak megoldást, eltérő az értelmezésük a két oldalon, és szlovák részről megkérdőjelezhető az ajánlások elfogadásának komolysága. Az ellentétek kezelése elsősorban a kétoldalú tárgyalásokon múlik, a belpolitikai tendenciák azonban mindkét országban inkább a konfliktus éleződése irányában hatnak.
  • A 2010-es választási kampánynak mindkét országban kiemelt témája lesz a konfliktus, és mindkét oldalon egyfajta verseny indult meg a hatékonyabb nemzeti érdekérvényesítő pozíciójáért (Szlovákiában Fico, Meciar és Slota, Magyarországon pedig a Fidesz és a Jobbik között). Mindkét oldalon vannak olyan politikai erők, melyek az ellentétek szításától várják népszerűségük növelését. Ez további kockázatokat vetít előre a két ország viszonya szempontjából középtávon, a választások után is.
  • Magyarországon a konfliktus a Jobbik aktivitásának fokozódását hozhatja, a párt politikai agresszivitását ráadásul a szlovák fél a jövőben is kihasználhatja újabb, a magyar fél számára kedvezőtlen lépések indoklásaként. Ha a konfliktus tovább mérgesedik a szélsőséges erőknek köszönhetően, erőszakos atrocitásokra is sor kerülhet, például a magyarlakta szlovák területeken.
  • A szlovák-magyar konfliktus elmérgesedése és a diplomáciai kapcsolatok romlása várhatóan jelentősen kihathat a két ország közötti kereskedelmi-turisztikai viszonyokra, illetve a közös infrastrukturális és gazdasági beruházások elhúzódását eredményezheti.
  • A válság némileg átrendezte a térség gazdasági-politikai viszonyait, a válságból való kilábalással új verseny kezdődik a régió országai között. A konfliktusba való beleragadás ebben a helyzetben Magyarország és Szlovákia megítélését egyaránt ronthatja a befektetők körében is, hiszen azt láthatják: a két országban az etnikai konfliktusok határozzák meg a politikai folyamatokat.

 

Diplomáciai színtér: eddig Szlovákiának áll a zászló?

 

Magyarország diplomáciai érdekérvényesítő képességét a konfliktusban több tényező is nehezíti:

  • A szlovák-magyar konfliktus rámutatott, hogy Magyarország az elmúlt időszakban nem csak gazdasági vagy belpolitikai szempontból volt válságban, de diplomáciai érdekérvényesítő képessége is súlyos csorbát szenvedett. A nemzetközi sajtóban évek óta leginkább a szélsőjobboldal megerősödéséről, utcai összecsapásokról, egyenruhás gárdák megalakulásáról és romák elleni merényletekről lehet olvasni. Ezzel szemben Szlovákia az évtized végére a régió egyik mintaországává vált, mely fontos strukturális reformokat vezetett be. A dinamikus beruházásoknak, a bővülő exportnak és az erősödő lakossági fogyasztásnak köszönhetően Szlovákia 2008-ra gyakorlatilag a térség egyik leggyorsabban fejlődő országává vált, mely az újonnan csatlakozott államok közül másodikként vezette be az eurót. Ugyan az SNS-szel való koalíciókötés sokat rontott Fico megítélésén, de jelenleg ő a válságban lévő európai baloldal egyik legsikeresebb politikusa, miközben az MSZP a legnagyobb arányú vereséget szenvedte az EP-választáson. A szlovák kormány látványosan megpróbálja kihasználni a két országról kialakult eltérő képet nemcsak belpolitikai, de diplomáciai színtéren is, és ez a törekvése eddig kifejezetten sikeres volt.
  • A szlovák diplomácia eddig sikeresebb és aktívabb volt saját álláspontjának nyugati elfogadtatásában, mint a magyar. Ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy a szlovák diplomácia hatékonyabban kezelte a nemzetközi médiát. Míg a magyar diplomácia inkább a hazai, illetve kisebb részben a szlovák médiára koncentrált, és a nemzetközi médiát inkább csak a botrányok esetében használta eszközként (pl. Sólyom László affér), a szlovákok tudatosan ügyeltek arra, hogy pozíciójuk rendszeresen és nagy súllyal megjelenjen a nemzetközi médiában is, ez a proaktív stratégia pedig sikeresnek bizonyult.
  • Fico sokszor ügyesen provokálta a magyar felet. Saját interpretációjában sohasem támadólag lép fel a nemzetközi színtéren, lépéseit mindig a magyar agresszióra való reakcióként állítja be. Így volt ez a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt atrocitások vagy Sólyom László látogatása után, ahogy a nyelvtörvény is csak a „magyar sovinizmus” elleni védekező lépés. A szlovák kormány stratégiájának lényege a magyar diplomácia, a magyar ellenzék és a magyar radikális jobboldal provokálása, arra számítva, hogy az esetleges reakciók lehetőséget kínálnak majd az egyre erősebb válaszlépések indoklására.
  • A nyugati országok hagyományosan kevéssé toleránsak Magyarország határon túli magyarok megvédésére irányuló politikai lépései iránt, és könnyen elfogadják azt az érvelést, mely az alapvető nemzetiségi jogok védelmét egybemossa a revizionista-irredenta törekvésekkel (erre utal az EBESZ főbiztosának megfogalmazása is, mely szerint a határon átnyúló etnikai együttműködés az irredentizmus gyanúját is keltheti). Ezt megkönnyíti ráadásul egyrészt a szélsőjobboldal hazai megerősödése, másrészt egyes hazai és határon túli politikusok konfrontatív politikája, mely nemzetközi színtéren gyakran azt a látszatot kelti, hogy Magyarország és a magyar kisebbség maga provokálja ki szomszédok irányából érkező támadásokat, tehát a magyar fél a „bajkeverő”.
  • A magyar diplomáciának jellemző vonása, hogy a nemzeti érdeksérelmeket követően, még a kétoldalú tárgyalások megkezdése előtt külső szereplőkhöz (pl. EU) fordul panasszal. Ezt a sérelmi politizálást a nemzetközi közvélemény nem feltétlenül értékeli kedvezően, sokkal jobb a megítélése a kétoldalú tárgyalásokon keresztüli konfliktuskezelés Szlovákia által tálalt receptjének – még akkor is, ha a külföldi szereplők egy része tisztában is van azzal, hogy a konfliktus nem szimmetrikus. Ebből a szempontból mindenképpen hasznos volt Magyarország számára a kétoldalú miniszterelnöki találkozó.

 

Eddigi eredmények

  • A két kormányfő diplomáciai stratégiája jelentősen eltér, ami nemcsak a politikájuk eltérő mivoltából fakad, hanem politikai pozíciójuk és terveik különbségéből is. Míg Robert Fico saját újraválasztásán dolgozik, Bajnai (legalábbis átmenetileg) politikai visszavonulásra készül, így a konfliktusban nem kell mindenáron belpolitikai sikert felmutatnia. Bajnai így a szécsényi találkozón – a belpolitikában is képviselt pragmatizmust követve – saját diplomáciai célkitűzéseinek (bocsánatkérő reakció kikényszerítése a Sólyom-affér miatt, illetve a nyelvtörvény „puhítása”) megvalósítása érdekében inkább igyekezett gesztusokat gyakorolni a szlovák fél irányába, és eltekintett a belpolitikailag jobban „eladható” konfrontatív nyilatkozatoktól, ezzel mintegy kompromisszumra kényszerítve Ficot. A szlovák miniszterelnök ezzel szemben éppen a megegyezés utáni keményebb nyilatkozatokkal és „odamondogatással” igyekezett elkerülni a kikényszerített megegyezés miatti belpolitikai veszteségeket. Így bár mindketten belpolitikai kritikák kereszttüzébe kerültek, Fico talán jobban el tudta adni „otthon” a 11 pontot, mint Bajnai.
  • Jól látható a visszajelzésekből, hogy az EBESZ biztosának véleményét gyakorlatilag mindkét fél saját sikerének tekinti, és teljesen másként is értelmezi. Ennek megfelelően a magyar diplomácia könnyen zsákutcába kerülhet akkor, ha kizárólag ebben az irányban erőlteti tovább a haladást. Ráadásul Szlovákiának talán könnyebb sikerként tálalni az EBESZ véleményét, hiszen a főbiztos módosítási javaslatai a norma szövegében nem irányoznak elő újabb módosítást, és a törvényt az ajánlás nem ítéli a nemzetközi standardokkal összeegyeztethetetlennek.
  • A végrehajtási határozatok során és a kiegészítő normáknak köszönhetően a törvény végrehajtása az eredetileg tervezetthez képest felpuhulhat, ez azonban kevésbé látványos és egyelőre csak az ígéretek szintjén létező siker. Az EBESZ képviselője javasolja a kisebbségek védelméről szóló átfogó törvény megalkotását is, erre ugyanakkor rövid távon – a 2010 júniusában tartandó szlovák választások tükrében – minimális az esély.

 

Szlovák belpolitika – hol vannak a szabad vegyértékek?

  • A szlovák-magyar konfliktus kiéleződése elsősorban a szlovák belpolitikai helyzet sajátosságaival magyarázható. Robert Fico eltökélt célja, hogy a következő választások után véget vethessen a számára is egyre kényelmetlenebb érdekházasságnak, a magyarellenességéről ismert, Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) való koalíciónak. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az SNS hiteltelenítésével (a korrupciós ügyek célzott és kampányszerű nyilvánosságra hozatala) és erősen nacionalista retorikával képes annak szavazóit magához csábítani. A Smernek tehát nincs szüksége az SNS-re, de szüksége van szavazóira, és ehhez részben ideológiájára is ahhoz, hogy a kormányzást folytathassa.
  • Fico 2006 óta tartó, az utóbbi hónapokat leszámítva töretlen népszerűségét két tényezőnek köszönhette: a robosztus gazdasági fejlődésnek és a szlovák nemzeti identitás és büszkeség megerősítését célzó politikájának. Az exportorientált szlovák gazdaság ugyanakkor – szemben a válság első hónapjainak optimista és magabiztos kormányzati jóslataival – rendkívül súlyosan megszenvedte a válságot, amire a szlovák közvélemény egyáltalán nem volt felkészítve. A jelentős recesszió (és azon belül is leginkább az ipari termelés visszaesése) a tízéves csúcsra emelte a munkanélküliséget– mely trend ráadásul várhatóan folytatódik az elkövetkező időszakban. A krízis ráadásul nem csak átmeneti gazdasági zavart okozott, hanem felszínre hozta a szlovák gazdaság stratégiai gyengeségeit is, konkrétan a képzetlen munkaerőre, elektronikára és autóiparra alapozott gazdasági modell törékenységét. A kijózanodás és a „szlovák csodából” való kiábrándulás pedig visszahat a kormánnyal kapcsolatos elégedetlenségre is. Fico a gazdasági kudarcokat szimbolikus sikerekkel próbálja kompenzálni, kulturális eszközökkel (az „államnyelv védelme” is) megteremtve és erősítve a szlovák nemzetállammal való azonosulást. A kormánypártok pedig a szlovák nemzeti identitást a tagadásra, a magyarokkal szembeni elutasításra igyekeznek felépíteni.

 

 

  • A csökkenő népszerűségű Smer ráadásul nemcsak a Slota-féle SNS-től, mint koalíciós partnertől szeretne megszabadulni, de könnyen lehet, hogy koalíciós politikája gyökeres felülvizsgálatára kényszerül. Az EP-választások a közvélemény-kutatások alapján vártnál jóval kedvezőtlenebb eredménye (melyben a 13 helyből a Smer mindössze 5-öt kapott) szertefoszlatta azon korábbi reményeket, hogy a Smer egyedül is kormányt alakíthat, ráadásul a válság és a koalíciós konfliktusok azóta még némileg rontották is a legfőbb kormánypárt megítélését. Közel sem biztos, hogy a jelenlegi másik koalíciós partner, a Meciar-vezette HZDS a következő ciklusban bekerül a parlamentbe, vagy hogy a Smerrel együtt képes a többség megszerzésére. Ez esetben pedig Ficonak további koalíciós partnereket kell majd keresnie a jelenlegi ellenzéki pártok közül. Előfordulhat olyan parlamenti konstelláció, melyben Fico csak a Dzurinda-vezette Kereszténydemokrata Unióval, (SDKU) a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) vagy egy magyar párttal (leginkább az újonnan megalakuló, egyes mérések szerint a parlamenti küszöb felett lévő Híd-Most párttal) kötött koalícióval tudná biztosítani a többséget. Tekintettel arra, hogy a magyarok Szlovákia lakosságának 10 százalékát teszik ki, és a két magyar párt láthatóan szélesebb tömegeket tud megszólítani, elképzelhető, hogy a magyar pártokkal kötött koalíció nehezen megkerülhető opció lesz a következő ciklusban. A 2010-es választási kampány azonban, melyben nacionalizmus terén Ficonak az SNS-szel és a HZDS-szel kell versengenie, tovább ronthatja a Smer koalícióképességét a jelenlegi ellenzék irányába – nem kizárt tehát, hogy Fico a rövid távú politikai népszerűségszerzéssel éppen saját kormányfői széke megtartásának esélyeit rontja.

 

 

 

 

Magyar belpolitika – a „ki a nemzetibb?” verseny

  • Nem magyar sajátosság, de hazánkra különösen jellemző vonás, hogy a külpolitika alárendelődik a belpolitika logikájának. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a diplomácia irányítói ne lennének tekintettel a külpolitikai realitásokra és ne kezelnék a külpolitikát autonóm szféraként – a diplomáciai döntések esetében akár szembemenve a belpolitikai igényekkel is. Az viszont mindenképp jellemző, hogy az aktuális ellenzék rendszerint a politikai rövidlátástól vezérelve nem szalasztja el, hogy a kormány fontosabb diplomáciai döntéseit és akcióit támadja, ezzel sokszor szűkítve a kormány külpolitikai mozgásterét, és rontva a diplomáciai érdekérvényesítés lehetőségeit.
  • A diplomáciai tevékenységnek a legtöbb belpolitikai áthallással rendelkező területe éppen a határon túli magyarok helyzete. Nem véletlen, hogy a mindenkori ellenzék rendszerint éppen a nagy szimbolikus fontossággal bíró ügyekben táncol ki a korábban kialakult háttér-konszenzusból. Ez történt 2002-ben a státustörvény és az Orbán-Nastase-paktum esetében, ahol az MSZP támogatása később a „23 millió román munkavállaló” elleni kampánnyá változott, és ez történt most is, a szlovák nyelvtörvény ügyében, amikor a magyar pártok egyébként szokatlanul egységes diplomáciai fellépése tört meg a szécsényi találkozó kapcsán.
  • A Fidesz jelenleg minden lehetőséget kihasznál arra, hogy a kormányt a nemzeti érdekek nem kellően hatékony védelmével, szervilizmussal és gyengeséggel vádolja meg. Ezek a támadások kevésbé a kormány bírálatáról, mint inkább a Fidesz és a Jobbik közti versenyről szólnak. Jól látható ugyanis, hogy a Jobbik témáinak kiszélesítésére törekszik, és a szlovák-magyar konfliktusra is politikát kíván építeni. A Jobbik kezét ugyanis sem kormányzati felelősség, sem pedig az európai politikai normák nem kötik, így sokkal keményebb hangot üthet meg, mint a Fidesz. Éppen ezért fontos a legnagyobb ellenzéki párt számára, hogy hangos nyilatkozatokkal a nemzeti érdekvédelem legharcosabb képviselőjeként tüntesse fel magát. Ennek nyilvánvaló kockázatai vannak a Fidesz számára, kormányon ugyanis kénytelen lesz lépéseket tenni a feszültségek csökkentése érdekében (ezzel újabb támadási felületet kínálva a Jobbiknak), vagy a konfrontatív politikával ronthatja az ország diplomáciai és akár befektetői megítélését is. Nem véletlen, hogy mindezzel párhuzamosan Orbán Viktor látványosan közeledni próbál a következő romániai elnökválasztás várható győzteséhez, Traian Basescu államfőhöz, annak érdekében, hogy a Romániával megerősített kapcsolatok révén ne szigetelődjön el a szomszédságpolitikában.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695