Csillagászati szinten költő kormányoldal és tiltani kezdő Meta, amivel van probléma

2024-05-09

Ebben az elemzésben a 2024. április 21. – május 4. közötti hirdetéseket vizsgáljuk. Az elemzés első fele a költésekről, második az ellenségképző narratívákról szól. A részletes módszertani leírás, a korábbi elemzéseink és a választási hirdetésfigyelő projekt keretében készült további anyagok itt elérhetők.

  • A Fidesz két hét alatt 155,9 millió forintot költött a Facebookon és a Google-ön, megduplázva ezzel az idei összes költését.
  • Évkezdettől számítva a Fidesz 2,5-szer annyit költött, mint 13 ellenzéki párt összesen, és 8,5-szer annyit, mint a második legnagyobb költő, a DK.
  • A Megafon és a CÖF már 647,6 millióért hirdetett az év eleje óta. Ebből majdnem 400 ezer Big Mac szendvics jönne ki.
  • Ha a hirdetési költések alapján dőlne el a főpolgármesterség, Szentkirályi Alexandra 80%-kal nyerne.
  • A Meta most először tiltott le politikai hirdetéseket az évkezdet óta, de az esetek rávilágítanak az inkonzisztens és átláthatatlan tartalommoderálásra.
  • Ellenségképző narratívákat továbbra is főleg a kormányzati irányítású szereplők terjesztenek. Ők felelősek az ilyen hirdetésekre két hét alatt elköltött 137 millió forint 99%-áért.
  • Továbbra is a Magyar Pétert hiteltelenítő ellenségképző narratívákra költötték a legtöbbet, a két heti költés 58%-át, 78,7 millió forintot.

1. Heti hirdetési adatok elemzése – Költésben biztosan ez a valaha volt legerősebb EP-kampány

 

Így olvasd az infografikát! Érdemes teljes képernyős nézetre váltani. A grafikonok és táblázatok interaktívak, az egérrel lehet egyes adatsorokat kiválasztani, a táblázatokat sorba rendezni, az egyes szintek között váltani. A diák között az alsó vezérlőkkel vagy a jobboldali menüvel lehet mozogni. A kurzort az információs gomb fölé húzva az adott oldalhoz kapcsolódó módszertani magyarázat jelenik meg.

 

A közösségimédia-költések is igazolni látszanak a Fidesz kommunikációs igazgatójának, Menczer Tamásnak a bejelentését a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampányról. Az április 21. – május 4. közötti két hétben a Fidesz ismét megmutatta, hogy van még feljebb, ha kampányhirdetésekről van szó. A kormánypárt 155,9 millió forintot költött 14 nap alatt a Facebookon és a Google-ön, amivel megduplázta az idei összes költését.

  • A Facebookon 120,9 millióért hirdettek a politikusai, jelöltjei és tagszervezetei. Többet, mint az év megelőző 16 hetében összesen.
  • A Google-ön 35 milliót költött a párt a vizsgált két hétben, míg idén előtte összesen csak 4,5 milliót.
  • Az ellenzéki pártok közül csak a DK kapcsolt rá jobban, de a Facebookon és a Google-ön elköltött 15,3 milliójuk így is csak a tizede annak, amennyit a Fidesz elégetett.

Évkezdettől számítva a Fidesz 2,5-szer annyiért hirdetett, mint 13 ellenzéki párt összesen. Ez jól mutatja a köztük meglevő óriási szakadékot.

  • A Fidesz majdnem tízszer (pontosan: 8,5-szer) annyit költött az év eleje óta, mint a második legnagyobb költő, a DK (237,6 millió vs. 27,8 millió).

Évkezdettől számítva lassan már csillagászatiba fordul a Megafon és a CÖF által elhirdetett összeg: 18 hét alatt 647,6 milliót költöttek a Facebookon és a Google-ön. Ebből 479,2 millió a Megafon részesedése, és „csak” 168,4 millió a CÖF-é. Ennyi pénzből ma majdnem 400 ezer Big Mac szendvicset lehetne venni.

  • Az április 21. – május 4. közötti két hétben a Megafon 107,5 milliót költött a Facebookon, a CÖF ugyanakkor szinte teljesen leállt, még kétszázezret sem költött.

Ha a hirdetésekre elköltött összeg alapján dőlne el a főpolgármesteri pozíció sorsa, akkor Szentkirályi Alexandra a költések 80 százalékával toronymagasan nyerne.

  • Véglegesedett, hogy négyen indulhatnak a főpolgármesteri tisztségért. A jelöltek Facebook oldalain március közepe óta összesen 71,2 millió forintnyi hirdetés futott. Ennek 80%-a Szentkirályi Alexandra hirdetéseire ment, 14%-a Vitézy Dávidéira, és csak 6%-a Karácsony Gergely hirdetéseire. A Mi Hazánk jelöltje, Dr. Grundtner András eddig nem hirdetett.

Évkezdet óta most először tiltott le politikai hirdetéseket a Meta: Magyar Pétert támadó 5 megafonos videó hirdetését szüntették meg. Feltehetően egyedi tiltásokról van szó, felhasználói bejelentések alapján. Az esetek rávilágítanak a Meta inkonzisztens és átláthatatlan tartalommoderálására.

  • A politikai hirdetéseket monitorozó projektünk során először fordult elő, hogy a Facebook hirdetéseket távolított el a hirdetési szabályok megsértése miatt. Három megafonos influenszer, A kopasz oszt, Apáti Bence és Deák Dániel összesen öt hirdetését állította le a Facebook. A hirdetésekben közös, hogy április 26-án indították őket, és Magyar Péter lejáratásáról szóló videós tartalmakat terjesztenek.
  • Feltehetően nem rendszerszintű, hanem eseti törlésekről van szó, felhasználói bejelentések hatására. Erre utal az, hogy mielőtt letiltották őket, mindegyik hirdetésre elköltöttek több százezer forintot (az öt hirdetésre összesen 1,8 milliót), így azok mintegy négyszázezer felhasználóhoz jutottak el.
  • Az eset rávilágít arra, mennyire nem konzekvens a Facebook tartalommoderálási rendszere. Miközben ugyanis Apáti egyik hirdetését letiltották, az ugyanazt a videót tartalmazó másik hirdetést nem.
  • Az eset rávilágít a tartalommoderálás átláthatatlanságára is. Nem világos ugyanis, mi a letiltás pontos oka. A Meta csak annyit közöl, hogy a hirdető „nem elfogadható üzleti gyakorlatot” alkalmazott, de részletesebb indoklást nem ad.

2. Narratítva elemzés – Magyar Péter beépült a háború-, migráns- és genderpárti dollárbaloldalba

Az ellenségképző narratívák hirdetésére elköltött közel 137 millió forint 99%-át kormányzati irányítású szereplők fizették április 21. – május 4. között.

  • Az ebben az időszakban a Facebookon futó, politikainak megjelölt, minimum 100 ezer forintos egyedi hirdetések 43,2%-a (290 a 671-ből) tartalmazott elemzői konszenzusunk szerint ellenségképző narratívát. Ezeket május 5-éig 136,9 millió forintért hirdették összesen.
  • Az összeg 99 százalékát kormányzati irányítású szereplők fizették. Sorrendben: a Megafon, a Fidesz, a hirado.hu, a Mediaworks, a Ripost, a Borsonline, a Metropol és a PestiSrácok.hu.
  • Az ellenségképző narratívákra költött összeg maradékából 750 ezer forintot költött Vitézy Dávid, 500 ezret a Mi Hazánk, 125 ezret az Ellenszél.

Az ellenségképző narratívák között továbbra is a Magyar Pétert hiteltelenítők vitték a prímet. Ezekre 78,7 milliót költöttek, a teljes összeg 58%-át.

  • Második legjobban hirdetett ellenségképző narratíva az Ukrajna elleni orosz invázióhoz kapcsolódott a költések 20%-ával, a harmadik pedig a „dollárbaloldal” narratíva volt, a költések 12%-ával.

 

Így olvasd az infografikát! Érdemes teljes képernyős nézetre váltani. A grafikonok és táblázatok interaktívak, az egérrel lehet egyes adatsorokat kiválasztani, az egyes szintek között váltani. A diák között az alsó vezérlőkkel vagy a billentyűzet nyilaival lehet mozogni. Az Infogram első diáján látható, mely főbb témákat fedték le ezek az ellenségképzésre alkalmas tartalmak, és mennyit költöttek rájuk. A második dián a témák, illetve a hirdetők szerinti bontás böngészhető. A harmadik dián az ellenségképző narratívákat tartalmazó hirdetések közül válogatunk, feltüntetve azok legfőbb adatait.

A leggyakoribb ellenségképző narratívák

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy – az Infogramban szereplő fő témákon belül – melyek voltak a hirdetésekben leggyakrabban alkalmazott ellenségképző narratívák. Minden blokkban felsoroljuk az adott hirdetésekből kigyűjtött ellenségképzésre alkalmas kifejezéseket, amelyek nagy száma és stílusa teszi igazán érzékelhetővé, mit is jelent a vizsgált fogalom.

Magyar Péter, a dollárbaloldali bántalmazó messiás

A Magyar Péter elleni kommunikációs offenzíva továbbra is domináns eleme a kampánynak, de az ereje a korábbi hetekhez képest valamelyest mérséklődött. A fő üzenetek nem változtak. A kormányoldal mára szinte teljesen beépítette Magyar Pétert a korábban már felépített „háborúpárti dollárbaloldalról” szóló narratívájába. Azzal igyekeznek elvenni az általa okozott politikai turbulencia élét, hogy Márki-Zay Péterhez hasonlítják, előhívva a 2022-es választások emlékét. Újdonságot az jelent, hogy részben visszatértek a „nőbántalmazó” narratívához, illetve, hogy bárkit tűz alá vesznek, aki felszólal egy Magyar Péterhez köthető megmozduláson.

Magyar Pétert a DK, sőt, a Mi Hazánk is támadja. Gyurcsány Ferenc pártja – nevét nem említve – egy maffiából kilépő besúgónak, az Ellenszél pedig a TISZA pártot álellenzéki formációnak bélyegzi. Toroczkai László pedig állítólagos külföldi kapcsolataival igyekszik hitelteleníteni, a kormányoldal narratíváihoz illeszkedően.

Az európai háborúpárti politikusok ki akarják robbantani a harmadik világháborút, és elnémítják a békepárti hangokat

A megafonos influenszerek már hosszú ideje alaptalanul vádolnak „háborúpártisággal” és a „globalista érdekek kiszolgálásával” európai – gyakran konzervatív – politikusokat és magyar ellenzékieket. A harmadik világháborús narratíva azt a fals üzenetet erősíti, miszerint az idei választáson (is) a háború és a béke között kell választani. Az érvelés szerint míg a „háborúpárti baloldal” és a legtöbb nyugati ország bele akarja rángatni Európát az orosz-ukrán háborúba, addig a Fidesz által fémjelzett jobboldal a béke pártján áll, és kizárólag ők akarnak véget vetni a katonai konfliktusnak. Ezt erősítve a békepárti hangok „elhallgattatásával”, „véleményterrorral” és szovjet módszereket idéző „cenzúrával” kezdték vádolni az európai vezetőket, miután az egyik brüsszeli kerület polgármestere – kétségkívül aggályos módon – az MCC helyi konferenciáját igyekezett ellehetetleníteni. A kormányoldal jogos kritikái ellenére a szovjet megszállás emlékeinek felidézése annyiban erősen sántít, hogy ebben az esetben a liberális belga miniszterelnök és a belga bíróság azonnali közbeavatkozása semmisítette meg az esemény betiltásáról szóló döntést, alkotmányellenesnek nyilvánítva azt. Újdonság ebben a kampányban, hogy a magyar állami média már a NATO-főtitkárt, Jens Stoltenberget is az orosz-ukrán háború eszkalálásával vádolja, amiért újabb fegyverszállításokért kampányol. Emellett támadták - név nélkül - Andrzej Duda lengyel elnököt is, nukleáris eszkalációval vádolva, mert felvetette annak lehetőségét, hogy a jövőben amerikai nukleáris fegyvereket telepítsenek Lengyelországba.

A kormányellenes erők külföldi érdekeket képviselnek

A jól bevált recepten ezúttal sem változtattak: a kormányoldal továbbra is terjeszti azt az elmúlt másfél-két évben felépített narratívát, miszerint az ellenzéki pártokat és a szerintük velük együttműködő médiát Soros György, valamint a „nemzetközi globalista” „háború-, gender- és migrációlobbi” finanszírozza.

A vizsgált időszakban a korábbi elemzésekben azonosított narratívához képest különösebb tartalmi újdonság nem lelhető fel, a CÖF új „Brüsszel alázatos szolgái” kampánya csak egy jól felépített narratívát díszített tovább: a rövid videóban az Európai Bizottság vörösbe öltözött elnökét pincérként kiszolgáló ellenzéki politikusok szerepelnek.

Budapest ellenzéki vezetése korrupt és inkompetens

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti főpolgármester-jelöltje és a megafonos influenszerek háborúpártisággal, korrupcióval és inkompetenciával vádolják Karácsony Gergelyt, aki szerintük Gyurcsány Ferenc „bábjaként” a város problémáinak megoldása helyett azzal volt elfoglalva, hogy a „Gyurcsány-fiókákat” etesse, és „kirabolják a Városházát”.

Vitézy Dávid kampányában, ha nem is hangsúlyosan, de megjelennek ellenségképzésre alkalmas kifejezések. A budapesti közösségi közlekedés problémái kapcsán arról beszélt, hogy a „tömegközlekedés nem lehet hajléktalanszálló”, némileg összemosva a hajléktalanokat a bűnözőkkel, később „messziről bűzlő, szervezetten kolduló, nőket fogdosó, utastársaikat zaklató személyekről”, valamint „beállt hordák zaklatásáról” beszélt, akikkel szemben rendészeti eszközökkel lépne fel. Az őt ért kritikára reagálva Vitézy kitartott álláspontja mellett, de következetesen hangsúlyozza azt is, hogy „aki segítségre szorul, annak a szociális ellátórendszeren belül segíteni kell”.

Más, kis számban megjelenő ellenségképző narratívák

A Mi Hazánk ebben a két hétben is több ellenségképző narratívát hirdetett, például a végrehajtó maffiáról, a vendégmunkások általi lakosságcseréről, vagy Magyar Péter állítólagos külföldi megrendelőiről, a kormányoldal szereplőihez képest jóval kisebb összegért.

 

Disclaimer

A választási dezinformációt vizsgáló projekt megvalósítására a Political Capital által vezetett, a Lakmusz és a Mérték Médiaelemző Műhely részvételével működő konzorcium 143 ezer eurós támogatást nyert a European Media and Information Fund (Európai Média és Információs Alap – EMIF) nyílt pályázatán. Az EMIF által támogatott bármely tartalomért kizárólag a szerző(k) felelősek, és az nem feltétlenül tükrözi az EMIF, valamint az Alap partnerei, a Calouste Gulbenkian Foundation és a European University Institute álláspontját.

 

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384