Menekülő MSZP

2009-05-21

Súlyos vereség elé néz az európai parlamenti választáson az MSZP. A kérdés csak az, hogy azt követően képes lesz-e megtalálni új vezetőjét, illetve kialakul-e párt¬egység a válság kezelését illetően.

Alacsonyabbra már nem is helyezhette volna a lécet a Magyar Szocialista Párt az európai parlamenti választás kampányában. A Szili Katalin vereségével végződött pécsi időközi polgármester-választás után szinte már az is pozitív eredmény, ha a szocialisták nem adják fel a kormányzást és/vagy nem bomlanak fel a pánikszerű stratégiakeresés súlya alatt. Márpedig az MSZP-nek arra kell készülnie, hogy a Fidesz csapásszerű győzelemként fog beállítani minden egyes európai parlamenti helyet, amely a 22 fős magyar EP-képviselőcsoporton belül a „többséget” jelentő 12 mandátumon túl az ellenzéki párt birtokába kerül.

Az MSZP aktuális politikai stratégiájának legnagyobb hibája, hogy beletörődött a vereségbe, és ezt látványosan hirdeti is a választók felé. A szocialisták nem politizálnak, számukra fontos ügyeket hagynak elsikkadni, olyan témákat viszont a végletekig felnagyítanak, amelyek csak a csapdahelyzetet erősítik. Ilyen például az ingatlanadó körüli vita, amelyet az MSZP és a Bajnai-kormány egymással „ügyesen összefogva” már akkor elveszített, amikor még el sem jutott az intézkedés konkrét megfogalmazásáig.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar pártok csak elvétve foglalkoznak uniós témákkal az EP-választás előtti hetekben. Miért is tennék? Az európai parlamenti választásokon kontinens-szerte általános tendencia az alacsony részvétel, valamint a kormányon lévő pártok bukása. Az uniós témák így csakis akkor lehetnek részei az EP-kampányoknak, ha az adott ügyek belpolitikai értelemben is megosztók, vagyis mozgósító erőként hatnak a szavazáskor.

Kényszertémák

Az MSZP plakátjai jól jelzik a párt pozíciótlanságát az európai kampányban. Sajátosan „retro” látványvilágukkal a figyelmet valóban felkeltő, ám semmiféle markáns politikai üzenetet nem közvetítő hirdetések nem is nagyon küzdenek az ellen az imázs ellen, hogy az MSZP tanácstalan. „Mit kell tennünk most?” – áll a pártot jelképező piros négyzetekben. Ez önmagában azonban nem magyarázza, hogy Göncz Kinga, Gurmai Zita és Herczog Edit miért hirdetik a magyar érdekek európai képviseletét, vagy a női esélyegyenlőség európai szinten sokat tárgyalt témáját. A helyzet az, hogy az MSZP menekül a belpolitikai témáktól. Nem mer belebocsátkozni a választókat ténylegesen foglalkoztató ügyekbe, ezért fordul inkább európai témák felé. Nem Magyarország uniós tagsága miatt tehát, hanem egy, az itthoni helyzet kényszere által szült politikai stratégiát követve.

Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez a menekülő stratégia kudarcra ítéltetett. Még azokat a szavazókat sem mozgósítja, akik továbbra is kitartanak a szocialisták mellett. Ugyanez a stratégia képtelen volt változtatni a 2008. márciusi népszavazás politikai erőviszonyain (nem a szavazati arányokon, hanem a témák képviseletén és domináns értelmezésén), és ugyanez a stratégia állt Szili Katalin súlyos pécsi veresége mögött. A házelnök saját pártjától menekülve talán némileg jobb eredményt ért ugyan el a közvélemény-kutatások által mért arányoknál, de egy stratégiailag fontos pillanatban elmulasztotta felrázni a még meglévő szavazótábort. Semmilyen érvet nem adott a szimpatizánsoknak, amelybe kapaszkodva utóbbiak kiállhatnának a kormányzás és az MSZP mellett. Azaz elmulasztott a felkészülés számára kihasználni egy már amúgy is vesztes szituációt.

A pécsi és az európai parlamenti kampány között ugyanakkor van egy lényeges különbség. Szili Katalin legalább arca volt saját kampányának, az MSZP viszont nem biztosít túl sok lehetőséget arra, hogy Göncz Kinga vagy a listán őt követő jelöltek kilépjenek a nyilvánosság elé, lelépjenek a plakátokról és beleálljanak látható politikai küzdelmekbe. Így éppen csak azt nem bizonyítja a párt, hogy valóban „újult erővel” politizálna.

A következő hónapokban két kritikus ponton bukhat el a Bajnai-kormány és vele együtt az MSZP. Az európai parlamenti választás, a vereség következménye ma akkor sem tűnik kiszámíthatónak, ha a szocialisták amúgy igyekeznek előre „beárazni” a kudarcot. Az elmúlt évek tanulsága éppen az, hogy az előre kiszámított folyamatok soha nem követik a rögzített stratégiák menetrendjét – az MSZP-ben legalábbis biztosan nem.

Egység vagy pánik?

Szokás racionális és irracionális tényezőkről beszélni az előre kalkulált vereséggel kapcsolatban. Előbbiek az adott esetben azt jelentenék, hogy egy racionálisan cselekvő párt az elbukott választás hatására képes összezárni, és egy kívülről egységesnek tekinthető arculat megmentése érdekében cselekedni. Utóbbiak pedig azt, hogy a kudarc által kiprovokált irracionális cselekvés a kezelhetetlen pánikreakciókat felerősítve káoszhoz vezet. Ez a szembeállítás azonban téves. Az MSZP belső érdekrendszere nyilvánvalóan rendkívül tagolt, így, ha az EP-választás után a kudarc felerősíti az előrehozott választásokról való gondolkodást, az nem feltétlenül az irracionalitás győzelme a szigorú stratégia felett, mint inkább az egyik rész-stratégia sikere a többivel szemben.

A következő időszak másik kritikus eleme a 2010-es költségvetés összeállítása és elfogadtatási folyamata. Az országgyűlési választásokhoz közeledve a szocialista képviselők aligha szeretnének azzal kampányolni, hogy milyen hatékony a megszorítás – különösen, hogy ennek hangsúlyozásában a Fidesz „támogatására” is biztosan számíthatnak. Ezek a tényezők pedig összességében erősítik azokat a feltételezéseket, hogy ősszel nem csupán felerősödhet az előre hozott választások valószínűsége, de ráadásul már a Fideszre sem lesz szükség, hogy felvesse a témát – megteszik azt a szocialisták maguk.

Az európai parlamenti és az utána következő országgyűlési kampány a szocialisták és a Bajnai-kormány közötti viszonyt is meghatározzák. A Bajnai Gordon vezetésével működő „válságkezelő” kormány hű önmeghatározásához, amennyiben nem nagyon igyekszik politikai kereteket adni saját tevékenyégének, vagyis a lehető legszűkebben értelmezi a kormányzást. Egyidejűleg az MSZP – ezzel összhangban – láthatóan törekszik a kormánytól balra álló politikai erő pozíciójának elfoglalására. Ezzel azonban éppen a legkritikusabb ponton bukik el a kormányváltáskor kitűzött cél. Az elsődleges probléma ugyanis nem az, hogy az MSZP olyan intézkedéseket szavaz meg a kormány előterjesztésére, amelyek szemben állnak vállalt értékrendjével, hanem az, hogy a kormányzás működésmódjából nem tűnt el a következetlenség, a célnélküliség.

Az MSZP-nek ugyanakkor nem sokkal az európai parlamenti választás után legalább két kérdésben határozott irányt kellene felmutatnia. Meg kell kezdeni a miniszterelnök-jelölt felépítését, és ezzel együtt el kell dönteni azt is, hogy milyen üzenetet szeretnének eljuttatni a választókhoz az elmúlt és az elkövetkező évekről. Ehhez azonban meg kell nevezni azt a személyt, aki a választási küzdelemben vezeti a pártot. Egyben mind a válsághoz, mind pedig a válságkezeléshez fenntartható viszonyt kell kialakítani. A két feladatot csak együtt lehet teljesíteni, legyen bármi is az MSZP választási célkitűzése. Utóbbi ugyanis ma láthatóan kimerül a Fidesz kétharmados többségének megakadályozásában, ez azonban aligha lesz elegendő a szocialista szavazók mozgósításához.

A cikk megjelenése: Figyelő, 2009. május 21.

A Political Capital szakértői az idei európai parlamenti választások előtt sorra vették a megmérettetésen induló pártok helyzetét és kilátásait. A most záruló sorozatban eddig megjelent: • A Jobbik esélyei (2009/4. szám) • Az MDF öt problémája (2009/6. szám) • Van, aki másképp csinálná (2009/8. szám) • Az SZDSZ önkritikája (2009/10. szám) • Romapárt-politika (2009/12. szám) • A Fidesz vesztenivalója (2009/19. szám)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695