Romapárt-politika

2009-03-19

A hazai cigány és nem-cigány közösség között mind feszültebbé váló viszony a romák megosztottsága ellenére is erősítheti az MCF Roma Összefogás Párt európai parlamenti választási esélyeit. Ám a sikerhez hiteles vezetőre és releváns programra is szükség lenne.

Hivatalos döntés még nincs, ám a cigány közösséget képviselő szervezetek között máris éles vita kezdődött arról, vajon állítson-e önálló listát az MCF Roma Összefogás Párt az európai parlamenti választásokra. Ez a vita is jól mutatja, hogy ma Magyarországon leginkább két megoldási elképzelés létezik a nyilvánosságban a cigányság politikai képviseletéről. Az egyik a jelenleg fennálló rendszer, amelyben a nem túl hatékony kisebbségi önkormányzati szisztéma mellett a parlamentben ülő pártok saját roma partnerszervezetük és cigányképviselőjük előtérbe tolásával kívánják megoldani a képviseletet, illetve begyűjteni a romák szavazatainak egy részét. A másik elképzelés pedig az etnikai alapon működő pártválasztási megmérettetése, amire az MCF egyébként tett már egy sikertelen kísérletet a 2006-os országgyűlési választásokon. Három esztendeje a párt 4459 szavazatot kapott, azaz 1 százalékot sem ért el. Ami pedig a voksok területi eloszlását illeti, nem volt kimutatható, hogy a cigányok által sűrűn lakott részeken több szavazatot szerzett volna az etnikai formáció.

Soha nem látott egység

Mindazonáltal az aktuális politikai környezetben a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumából “kinőtt” MCF Roma Összefogás Párt némileg jobb esélyekkel indulhat neki a megmérettetésnek, mint három évvel ezelőtt. Egyrészt az EP-választás szisztémája sokkal inkább kedvez a kisebb pártoknak, mint a parlamenti választások rendszere. Másrészt az országban kialakult etnikai feszültség cigányok és nem-cigányok között erősítheti az önálló párt megteremtésének igényét a romák körében. Az elmúlt időszakban ugyanis (a romaszervezetek egymással folytatott, hagyományosnak mondható viaskodása mellett) körvonalazódni kezdett egyfajta összefogás. Sőt, az erősödő cigányellenes közhangulatban – amely szorosan köthető a Jobbik 2007 óta folytatott, a romákat kollektíven bűnözőnek minősítő kampányához – sokak szerint soha nem látott egység alakult ki az egyes roma érdekképviseleti szervek között. Annyi tehát elképzelhető, hogy a roma közösség félelem által motivált összezárása, minden megosztottság ellenére, ezúttal képes lehet csökkenteni a belső ellentéteket, és mozgósítani a romaválasztókat egy etnikai alapon szerveződő párt mellett.

Az előző választások példája alapján erősen kérdéses, a párt tud-e jelentős erőforrásokat mozgósítani a kampányban, hatékony szervezetrendszert kiépíteni, illetve lesz-e elég felülete ahhoz, hogy megszólítsa a roma szavazókat. Utóbbit ráadásul az is nehezíti, hogy a politikai üzeneteket ebben a közegben nem könnyű célba juttatni. Az is kérdéses, kik jeleníthetnének meg eredményesen egy ilyen politikai alakulatot a nyilvánosság előtt.

A roma közösség egyik legnagyobb hátránya az, hogy ma nincs olyan hitelesnek nevezhető, integratív roma politikai vezető, aki eséllyel vezethetne egy etnikai tömörülést. A jelenleg ebben a szerepben lévő Kolompár Orbán aligha látszik alkalmasnak erre a feladatra, nem annyira a nevéhez fűződő botrányok, mint inkább a közösséget megosztó személye miatt. A roma integrációt természetesen nem csak egy cigány Martin Luther King tudná előrelendíteni. Csakhogy nálunk nem fejlődött ki egy valódi, normateremtő és modellszerepet betöltő vezető roma értelmiség sem, olyan, mint amely az Egyesült Államok fekete közösségében az utóbbi ötven évben a beilleszkedés motorja volt.

Fontos dilemma, mi lenne az a program, amelyet ez a párt kínálna a választóinak. Legyen szó akár amerikai feketékről, Nyugat-Európában élő bevándorlókról vagy magyar romákról, az etnikai kisebbségek integrációs problémáinak különböző megközelítési módjai – a magyar közhiedelemmel ellentétben – nem az egyes ideológiák mentén válnak el egymástól: minden országban minden ideológián belül léteznek eltérő felfogások. Az asszimilációs megközelítés az etnikai (vagy más) kisebbségi csoportok hasonlóvá tételére, hasonlóként kezelésére törekszik, míg a differencialista hozzáállás a különbözőségek hangsúlyozására és megőrzésére. Mindkét megközelítésnek létezik mérsékelt és szélsőségesen doktriner válfaja is. A differencialista megközelítés legmarkánsabban liberális felfogása vezet például a multikulturalizmus eszméjéhez, de ugyanezen felfogás szélsőségesen nacionalista felfogása vezet az idegengyűlölethez és a kirekesztéshez. Egy etnikai párt nyilvánvalóan csak differencialista megközelítést vallhat magáénak, hiszen szerveződése éppen a megkülönböztetésen alapul. Csakhogy a mai elmérgesedett cigány-nem-cigány viszonyban ez könnyen lehet olaj a tűzre.

Kérdés persze, a romák helyzetében bekövetkezhet-e bármi javulás konfliktusmentes úton, a jelenlegi érdekképviseleti rendszer kereteinek szétfeszítése nélkül. Az Egyesült Államokban a hatvanas-hetvenes évek etnikai konfliktusai nyomában elharapódzó, sokszor soviniszta felhangoktól sem mentes Fekete Büszkeségnek, mint a fekete öntudat ideológiájának például központi szerepe volt a feketék integrációjának előmozdításában. Ám míg az Egyesült Államokban a civil társadalom hatékonyan tudta artikulálni és képviselni ezeket a politikai törekvéseket, a mai magyar társadalmi keretek között pártpolitika nélkül egy hasonló törekvés nehezen jutna érvényre.

Szavazatvásárlás négyévente

A romák jelenlegi etnikai képviselete ráadásul az elmúlt két évtized mérlegét megvonva láthatóan kudarcot vallott, a roma önkormányzatok nem képesek betölteni a nekik szánt szerepet, működésüket állandó, látványos hatalmi harcok, folyamatos botrányok és korrupciós ügyek övezték. Mindez pedig tovább erősítheti az önálló politikai képviseletet szorgalmazó hangokat. Az utóbbi években a pártpolitika nagyon hatékony volt abban, hogy bekebelezze, és ezáltal hatástalanítsa az erre irányuló törekvéseket. A roma közösség által választott vezetők jó része gyorsan a pártpolitikai erőtérvonzásába került, és ahelyett, hogy ennek révén maga adott volna irányt a romapolitikának, inkább a kisszerű és a cigányok helyzete szempontjából teljességgel irreleváns politikai konfliktusokat importálta a cigány közösségbe.

EP-választások Ez pedig csak még inkább megkönnyítette azoknak a dolgát, akik a romákat mindössze a szavazataik megszerzése érdekében négyévente megvásárolható politikai zsákmányszerzési terepként látják.

A pártpolitikai etnikai képviseletre vannak kedvező példák a régióban. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, vagy a török és roma szavazókat célzó bulgáriai Jog és Szabadság Mozgalom az utóbbi években egyaránt érdemi intézkedéseket tudott hozni kormányra kerülve az általa képviselt kisebbség helyzetének javítására. Az említett példák ugyanakkor arra is rávilágítanak: az etnikai pártok sok esetben csak erősítik a kulturális szembenállást. Éppen ezért nehéz lenne megjósolni, vajon a romák helyzetét mennyire segíti, ha a jelenlegi kiélezett helyzetben egy etnikai párt révén éppen saját másságukra hívják fel a figyelmet.

Az utóbbi években a pártpolitika nagyon hatékony volt abban, hogy bekebelezze, és ezáltal hatástalanítsa az önálló roma politikai képviseletre irányuló törekvéseket.

A cikk megjelenése: Figyelő, 2009. március 19.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695