Az SZDSZ önkritikája

2009-03-05

Kihívók sora fenyegeti a hatévi koalíciós kormányzás örökségével és a liberális tematika elbizonytalanodásával birkózó SZDSZ-t. Ha a párt a gazdasági válságra sem találja meg a saját üzeneteit, nem sok eséllyel indul az EP választásokon.

Ahogyan minden hazai kis pártra, az egykor szebb napokat látott Szabad Demokraták Szövetségére is igaz, hogy a júniusi európai parlamenti választások eredménye túlmutat önmagán. Sokkal többről lesz szó, mint hogy hány mandátumot szereznek a liberálisok az Európai Parlamentben – vagy, hogy szereznek-e egyáltalán -, és hogy ezúttal Demszky Gábor főpolgármester valóban elhagyná-e Budapestet, ha a listavezető Szentiványi István és Béki Gabriella mögött mandátumot szerezne. Ha az SZDSZ kudarcot vall, azt is bizonygatnia kell majd, hogy a jelöltjeire leadott voksok nem elveszett szavazatok, ami jócskán korlátozná a párt mozgásterét az országgyűlési választási kampányban. Egyben a kudarc közvetett módon felerősíthet olyan folyamatokat is, amelyek a szabad demokraták egységét kérdőjelezik meg, és más pártok számára szinte szabad prédává válhatnak az SZDSZ eddigi szavazói.

Gyurcsány árnyéka

Az SZDSZ meglévő és potenciális szavazótáborát három irányból éri kihívás. Ez megint nem csupán az EP-választásról szól, hanem azokról a stratégiai dilemmákról is, amelyekre a párta koalícióból való kilépés óta sem tudott választ adni. Az első lehetséges kihívó a volt koalíciós partner, pontosabban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök saját pártja kommunikációjához képest is sokkal markánsabb megszólalásokkal jelenik meg a növekvő etnikai feszültséggel kapcsolatos ügyekben. Ez persze nem feltétlenül csupán az SZDSZ szavazóinak szól, de a kormányfő fellépése – például a romaellenes húrokat pengető Magyar Hírlap bojkottja – elkerülhetetlenül összeér a volt koalíciós partner üzeneteivel, és annak a különbségnek a felszámolására irányul, amely az “emberi jogi kérdésekre érzékeny SZDSZ” és az ebből a szempontból “elforduló MSZP” között húzódott. Gyurcsány ráadásul az utóbbi időben ismét a reformpolitikus pózában jelenik meg, amire az SZDSZ sokszor csak a miniszterelnök javaslatainak mechanikus felüllicitálásával tud válaszolni.

Kihívás továbbá az a konkurenciaharc, amely már jó néhány hónapja zajlik az SZDSZ és az MDF között a harmadik erő pozíciójáért az Országgyűlésben és azon kívül. Akármi lesz is a sorsa Bokros Lajos MDF-listavezetői jelölésének, az nyilvánvaló, hogy ennek a lépésnek is hatása lesz a két párt közötti versenyre. Mindazonáltal nem Bokros személye a meghatározó, hanem az, hogy a két párt milyen álláspontot alakít ki a következő hónapok politikai vitáit törvényszerűen uraló gazdasági válságtémájával kapcsolatban. Ebből a szempontból fontos fejlemény, hogy mind az SZDSZ, mind az MDF a Reformszövetség javaslatai mellé állt. Ez a parlamenti matematikát tekintve azt jelenti, hogy – a két nagy pártéval együtt – három elképzelés jelenik meg az Országgyűlésben a válság kezelésére, de jelen pillanatban egyiknek sincs többsége. Ez mindaddig igaz, amíg a kormányfő esetleg képes nem lesz a szabad demokratákat és a demokrata fórumot egymással szemben kijátszva a két kis pártot (vagy azok egy részét) megszerezni saját programjához.

A harmadik kihívás ma csekélynek tűnik ugyan, de ez nem jelenti, hogy elhanyagolható lenne. Bár a gazdaságpolitikát tekintve lényeges eltérések vannak az SZDSZ és a Lehet Más a Politika (LMP) között, az utóbbi szervezetnek a fiatal szavazókra gyakorolt potenciális hatása korántsem mellékes. Az emberi jogi liberalizmus terepén pedig az LMP valódi konkurencia lehet az SZDSZ számára. Ráadásul az alternativitásból mainstream szavazatszerző kommunikációs üzenetet formáló LMP a zöld politikai tematika mentén is szembekerülhet az SZDSZ érdekeivel, hiszen az utóbbi párt ezt az irányt Fodor Gábor korábbi környezetvédelmi minisztersége ellenére sem képes identitásában megjeleníteni.

Az SZDSZ egyik erőssége viszont, hogy a két elnökválasztás, többszörös frakcióvezető-választás után is tisztázatlan belső erőviszonyok kifelé nem befolyásolják a párt mozgásterét (szemben az MDF-el, amelynél éppen a belső konfliktusok kezelése akadályozza a választók megszólítását). A költségvetési szavazáshoz, a parlamenti feloszlatási javaslatához, a válsághoz, majd a kormányfő programjához való viszonyban – ha voltak is nyilvános viták Kóka János és Fodor Gábor, illetve a mögöttük lévő csoportok között – a döntés után az SZDSZ képes volt pártszerű működést felmutatni. Márpedig az egységes fellépés a kulcsfontosságú kampányszakaszban minimális követelmény, különösen a szabad demokraták jelenlegi támogatottságának tükrében.

Identitásminimum

Az SZDSZ, a korábbi választásokhoz hasonlóan, identitásáról szóló üzenetekkel kezdte meg az európai parlamenti kampányát. A “Van-e 200001 szabad, demokrata szavazó?” szlogen alapvetően ugyanarra az elgondolásra épül, mint a párt korábbi kampányai. Az SZDSZ kiindulópontja szerint a párt tényleges támogatottságánál lényegesen több olyan szavazó van, akiket egy liberális értékeket középpontba állító kampánnyal el lehet érni. Több szabad és demokrata szavazó van tehát, mint ahány szabad demokrataszavazó, de ez a különbség a párt szerint áthidalható.

Egyúttal az is a korábbi SZDSZ-kampányokat idézi, hogy az üzenet igyekszik szándékoltan provokatív lenni, ami szokás szerint meg is teszi hatását a párttal nem szimpatizáló sajtóorgánumokban, és szinte kiált a kritikákért és az ironikus kifigurázásért. A rasszizmus, a drogfogyasztás büntethetősége, a melegek jogai, valamint az egyházak és a politika kapcsolata olyan kérdések, amelyek korábban már mind részei voltak az SZDSZ kampányainak. A mostaniban az az új, hogy a párt pontosan meghatározta az elérendő cél számszerű “minimumát”, kalkulálva azzal, hogy az európai parlamenti választási részvétel általában jócskán elmarad az országgyűlési választásokon tapasztalható aktivitástól. Kérdés azonban, hogy a liberális tematika ennyire látványos hozzákötése a bejutási küszöbhöz nem tolja-e eleve háttérbe a vállalt témákat.

A kampány kezdetén ugyancsak kérdés, milyen szerepet kaphat a “szabad, demokrata” tematika a későbbiekben. Az SZDSZ korábbi identitáskampányai ugyanis a választók számára szinte a semmiből érkeztek a nyilvánosságba, majd legalább olyan hirtelen el is tűntek, miközben a hozzá kapcsolódó ügyek alig játszottak szerepet a párt mindennapi politikai aktivitásában. Ebből a szempontból pedig különösen meghatározó lesz, hogy milyen szerepet kap majd a gazdasági válság, illetve az egyre élesebb etnikai feszültség a választási hadjáratsorán. Míg az utóbbi téma kapcsolható a már futó kampányhoz, a válság és a válságkezelés várhatólag nagyobb szerepet kap a következő hónapokban, ez pedig háttérbe szoríthatja a szimbolikus politizálás iránti érdeklődést.

Az SZDSZ töredékekből igyekszik felépíteni saját pozícióját a válságban. Egyrészről ritkán, mindazonáltal megjelenik a koalícióból való kilépés utólagos igazolása, az, hogy a reformok következetes végigvitele jobb helyzetbe hozhatta volna Magyarországot a válság előtt. Az üzenetet ugyanakkor meglehetősen gyengíti a hatévi koalíciós kormányzás ténye, így a múlt politikájának bírálata az SZDSZ esetében sosem nélkülözheti az önkritikus hangokat – a baloldali – liberális oldalon az utóbbi években igencsak elharapózott bocsánatkérési hullám pedig egyre kevésbé alkalmas arra, hogy bármiféle szimpátiát váltson ki a választókból.

Másrészt – és ez sokkal hangsúlyosabb – a szabad demokraták a válság mélyülésével a leghatározottabb válságkezelő pozíciójának elfoglalására törekszenek. Gyurcsány Ferenc legutóbbi programjának bejelentése, majd különösen a Reformszövetség javaslatainak nyilvánosságra hozatala óta az SZDSZ próbál távolabb kerülni a kormánytól, amit persze könnyen felülír az Országgyűlés feloszlatására irányuló javaslatok sorozatos elutasítása. Az SZDSZ-kampány végső soron tehát nem csupán azoktól a politikai erőktől függ, amelyek “rámozdultak” szavazótáborára, hanem a Fidesztől is, amely a feloszlatási javaslat ismétlésével keresztülhúzhatja a miniszterelnököt “reformsarokba szorító” liberális törekvéseket.

A Political Capital szakértői az idei európai parlamenti választások előtt sorra veszik a megmérettetésen induló pártok helyzetét és kilátásait.

A cikk megjelenése: Figyelő, 2009. március 5.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695