Begyűrűzik

2008-07-31

Bármilyen meglepő, a külföldi kampányoknak is vannak magyarországi hatásai – állítja szerzőnk.Immár a magyar szavazók is naponta megélhetik egy-egy külföldi választási kampány eseményeit, és szinte éppúgy támogathatnak, illetve elutasíthatnak jelölteket, mint ha csak a hazai országgyűlési választásról lenne szó. A jelenleg zajló amerikai kampányra ez éppúgy igaz, mint a legutóbbi francia elnökválasztásra. Miközben a magyar választók nem voksolhatnak sem Barack Obamára, sem John McCainre, ahogy nem voksolhattak Ségoléne Royal, illetve Nicolas Sarkozy francia elnökjelöltekre sem, a médián keresztül folyamatosan nyomon követhették kampányaikat. Ez korántsem csak az intenzív politikafogyasztókra igaz, hanem az esti hírműsorok átlagos érdeklődésű nézőire is. Az amerikai és a magyar választók is érzékelhetik tehát az amerikai elnökjelöltek imázsát. A külföldi kampányok persze elsősorban akkor válnak igazán érdekessé a magyar választók számára is, ha jój azonosítható személyekről, karakteres politikusokról van bennük szó.

A rendszerváltás utáni magyar politika az első percektől figyelt a külföldi választási kampányokra, az 1990-es MDF-hez például egyenesen a francia szocialistáktól (Francois Mitterrand elnöki kampánystábjából) jött a tanácsadó, hogy ugyanazon hangulatú politikai szlogennel – “nyugodt erő” – a jobboldalnak is hozzon egy győzelmet.

Magyarországon a politikai szereplők a külföldi kampányeszközök, vagy tanácsadók megjelenését olykor vádként használják fel ellenfelükkel szemben. Miközben tehát egyre erősebb az elvárás a professzionális kampányok, a minél hatékonyabb politikai kommunikáció iránt, a külföldről érkező kommunikációs fogások elutasítást is kiválthatnak. E tekintetben Ron Werber szocialista tanácsadó neve vált leginkább fogalommá a magyar politikában, mivel egy izraeli tanácsadó jelenléte egyes körökben már önmagában okot adhat a belpolitikai támadásra. Más tanácsadók névtelenek maradtak, míg néha csak a javasolt ötlet vált igazán ismertté, mint Medgyessy Péter 2004-es abszurd javaslata a közös európai parlamenti választási listákról.

A hazai politika a külföldi kampányokkal is versenyben van, különösen, ha egyre több magyar szavazóhoz jutnak el az ottani politikai kommunikációs eszközök. A külföldi példák átvétele ugyanakkor kockázatos, mert korántsem biztos, hogy a máshol sikeres kampányelemek a magyar választókat is képesek meggyőzni. A Fidesz 2006-os kampánya például sok elemében hasonlított a korábbi lengyelországira, de a tervezők mintha nem vették volna figyelembe a két ország választói közötti kulturális különbséget, vagy a vallás marginális szerepét a hazai választói döntésekkel kapcsolatban.

A külföldről importált kampányok hiteltelenítő hatásúak is lehetnek, ha túlságosan látszik rajtuk, hogy átvett eszközökről van szó. Azonnal támadható, ha egy politikus nem őszinte, csupán a választók elérésének minél hatékonyabb eszközeit keresi. A Fidesz a magyar családokért és gyermekekért aggódó kampányának nem tett jót a tengerparton mosolygó spanyol kisfiú fotója. Sokszor már a szokatlanság is visszaüthet: balhé volt 1990-ben egy tévés kampányból, 1994-ben a személyre címzett politikusi levelekből, 1998-ban Orbán Viktor telefonjaiból – csak azért, mert először fordultak elő. Mára ezek alapeszközökké váltak, kicsit maradiak is a legújabb lehetőségekhez képest.

A magyar választók számára egyre természetesebbé válik tehát, hogy amint külföldön, úgy Magyarországon sem lehetséges politikai kommunikáció és kampányok nélkül politikáról beszélni.

A szerző a Political Capital Institute igazgatója, számos hazai és nemzetközi politikai és közéleti kampány tanácsadója.

A cikk megjelenése: Figyelő, 2008. július 31.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695