Vagyonbevallás

2008-07-17

Előny vagy hátrány, ha egy politikus gazdag? – a politikai kommunikációról és marketingről szóló sorozatunkban ezúttal erre a kérdésre keressük a választ.Erős irigység és ellenszenv a gazdagokkal szemben – jellemző, minden kutatásban visszaköszönő vonása ez a magyar társadalom gondolkodásának. Ennek ellenére nem ismerünk arra példát, hogy politikusok vagyonosságuk miatt vallottak volna kudarcot, és olyan politikust sem nagyon találunk, aki kifejezetten szegénységéből/szerénységéből tudott volna politikai tőkét kovácsolni. A magyar szavazók például 2006-ban is olyan miniszterelnököt “választottak”, aki a leggazdagabb emberek listáján szerepelt, és folyamatos támadásoknak volt kitéve mind vagyona, mind vagyonszerzésének körülményei miatt.

Kettős igény. Mivel magyarázható ez az ellentmondás? Leginkább azzal, hogy a választók, bár látszólag egyáltalán nem szeretik a gazdagságot, olyan kettős igénnyel és elvárással fordulnak a politikusok felé, amelyek tükrében a gazdagság erénnyé és bűnné egyaránt válhat. Az a közéleti alapszabály, miszerint”az emberek gyűlölik a bankárokat, mégis hozzájuk járnak pénzt és befektetési tanácsokat kérni”, jól rámutat a vagyonossághoz fűződő kettős viszonyra. Lássuk néhány példát!  A gazdag ember mindig tisztességtelen/gazdag politikus már nem lesz tisztességtelen. Hazánkban a gazdag ember eleve gyanús, mivel általános népi hiedelem, hogy a jómódúak tisztességtelen úton (ügyeskedéssel, lopással, csalással) jutottak vagyonhoz. Közszájon forgó “bölcsesség” azonban az is, hogy a gazdag emberek éppen azért lehetnek becsületes politikai vezetők, mert vagyonuk miatt ők már nem szorulnak rá a korrupcióra.

A gazdag politikus tehát tisztességtelen volt, a nem gazdagon hatalomba jutott politikus viszont várhatóan tisztességtelen lesz – a kettőből pedig nem feltétlenül az utóbbi a kedvezőbb.

A politikus legyen hétköznapi/legyen rendkívüli. A választók egyszerre várják el a politikustól, hogy legyen “egy közülünk”, és azt, hogy vezetői képességeivel, műveltségével, szakértelmével, tehetségével emelkedjen ki az átlag közül. A gazdagság a politikust eltávolíthatja a választóktól, ugyanakkor a siker és a tehetség bizonyítéka is lehet. Ezt csak azzal tudja feloldani a gazdag politikus, ha olyan jó történetet tud kitalálni saját vagyonszerzésére, amelyben mindkét igényt egyszerre elégíti ki. Gyurcsány Ferenc sikere 2006-ban éppen az volt, hogy az alulról jött, de a tehetségével, szorgalmával királyfivá vált szegényfiú mesealakját sikerült életre keltenie – ebben a mítoszban pedig feloldódik a fenti ellentmondás.

Gazdagnak lenni/gazdagnak látszani. Kevés választó tölti azzal az idejét, hogy a politikusok vagyonbevallását tanulmányozza. Éppen ezért sokszor nem a tényleges vagyon számít, hanem azok a kirívó és feltűnő esetek, amelyek a gazdagság látszatát keltik. Kóka János helikoptere éppen azért válhatott szimbólummá nálunk, mert a politikusi vagyonfitogtatás és a látványos luxus példája – ez pedig a magyar közvélemény számára különösen ellenszenves. Hogy a politikában mennyire nem a tényleges vagyon számít, jól példázza egy, a 2004-es választások előtt készült amerikai közvélemény-kutatás is: George W. Busht annak ellenére vagyonosabbnak hitték a szavazók, mint John Kerryt, hogy a Kerry-házaspár összesített vagyonban jelentősen túltett a Bush-családon. A választók szemében ugyanis a gazdagok érdekeit képviselő, tradicionális republikánus politikusdinasztiába tartozó Bush jóval gazdagabbnak látszott, mint a hatalmas családi vagyonnal rendelkező, de a szegényebb rétegeket képviselő Kerry.

Populista eszköz. Magyarországon a vagyon szerepét a belpolitikában éppen az adja, hogy eszköze az elitellenes populizmusnak, mint politikai eszköznek. Ennek a politikának szerves része a közvéleménynek a “rendszerváltás nyertesei” és a vagyonos gazdasági szereplők (bankárok, nagyvállalkozók, multinacionális cégek és azok vezetői), illetve politikusok ellen hangolása. Az ellentmondásos elvárások magyarázzák, látszólagos népszerűsége ellenére miért nem lehet az ilyen politika minden esetben célravezető. A kudarcra a 2006-os választások nyújtanak példát: a Fidesz vereségében komoly szerepe volt a kormány elleni lejárató kampánynak is (“luxusbaloldal”, Magyar Vizsla stb.), amelynek stílusa a közvéleményben általános visszatetszést keltett. A választók ugyanis nemcsak a hivalkodó vagyonosságot, de a zsebben turkálást sem szeretik.

A szerző a Political Capital Institute igazgatója, számos hazai és nemzetközi politikai és közéleti kampány tanácsadója.

A cikk megjelenése: Figyelő, 2008. július 17.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695