Az unott poéngyáros

2007-11-30

Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? És: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Sorozatunk befejező részében – egy látszólag ide nem illő politikus – az első vonalból az idén viszszavonult Kuncze Gábor portréját rajzoljuk meg.“Csak akkor éreztem jól magamat egy helyen, ha értelmes munkám volt” – nyilatkozta rendszerváltás előtti civil életének gyakori állásváltoztatásairól Kuncze Gábor 1993-ban, amikor országosan ismert politikussá vált. Az ezt követő, másfél évtizednyi közéleti pályafutása során azonban inkább a kitartás volt jellemző rá, egészen 2006 elejéig, amikortól is megnyilvánulásaiból egyre inkább kiérződött: nem leli már örömét a politikában. Kuncze egyre unottabbnak és fásultabbnak tűnt, mígnem tavaly ősszel bejelentette, hogy 2007-ben nem indul újra az SZDSZ elnöki posztjáért, lemond a parlamenti frakció vezetéséről is, 2010-ig pedig teljesen visszavonul.

Kuncze ma még országgyűlési képviselő, de gyakorlatilag egyáltalán nem politizál. Nem visel parlamenti tisztséget, nem szólal fel, nem vesz részt az SZDSZ-frakció munkájában, és – néhány kivételtől eltekintve – nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. Mégsem szerepel ok nélkül ebben a portrésorozatban, hiszen a nagypolitikából való kivonulás időnként éppúgy lehet az imázsépítés eszköze, mint a legaktívabb politizálás.

Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy bár még alig néhány hónapja kénytelen nélkülözni a nyilvánosság az SZDSZ volt elnökét, a sajtóban máris megjelentek az első olyan cikkek, amelyek a politikus visszatérését vizionálják (például Debreczeni József: Kuncze visszajön. Népszava, 2007. április 5.). Az ezzel kapcsolatos várakozásokat csak fokozza a kormánykoalíció, valamint a liberális párt jelenlegi állapota, amelynek tükrében a Kuncze-korszak már-már problémamentesnek látszik a kormánypártok szimpatizánsai számára. Végül pedig az sem mellékes, hogy maga Kuncze is igyekezett valamelyest szabadon hagyni a visszavezető utat, amikor például egyik legutóbbi nyilatkozatában talányosan úgy fogalmazott: “Hogy 2010 után mi lesz, azt persze óvatosabban kezeljük, mert messze van, de most valóban úgy gondolom, hogy 2010-ben már nem indulok. Nem biztos, hogy nekem volt elég, lehet, hogy belőlem volt elég.” Bármit hozzon is azonban a jövő, egy biztos: Kuncze nem úgy megy, ahogy jött. Míg ugyanis visszavonulása fokozatos és tervezett, addig a politikai porondra lépése váratlan és sokak számára meglepő volt.

Kuncze Gábor 1950-ben - Gyurcsány Ferenchez, valamint Kövér Lászlóhoz hasonlóan – “pápai gyerek”-ként látta meg a napvilágot, majd a kecskeméti piaristáknál folytatott középiskolai tanulmányait követően mérnök-közgazdász végzettséget szerzett Budapesten. A rendszerváltás idején az Épgépterv Építőipari Gépesítő Vállalat gazdasági igazgatói posztját hagyta ott a politikáért, ugyanis miután a helyi liberálisokkal együtt sikeres falufórumot szervezett Tökölön, az SZDSZ által támogatott független képviselőjelöltként országgyűlési mandátumot szerzett az első szabad választáson, Pest megye 12-es számú választókerületében. Ezt követően még négyszer nyert ebben a körzetben, így ma ő az egyetlen olyan politikus az Országgyűlésben, aki 1990 óta minden egyes parlamenti választáson egyéni képviselői mandátumot szerzett. 1993-ig nem volt országosan ismert, ekkor viszont az SZDSZ frakcióvezetőjévé, majd országos listavezetőjévé, azaz a párt miniszterelnök-jelöltjévé választották, ami már csak azért is meglepő volt, mert Kuncze csupán egy évvel korábban lépett be a pártba. Ráadásul vidéki származása, műszaki végzettsége, valamint pragmatista politikafelfogása miatt egyáltalán nem illett a nagy tekintélyű, alapvetően elvi politizálást folytató budapesti humán értelmiség pártjaként számon tartott szabad demokraták közé.

Kuncze valósággal berobbant a nagypolitikába, népszerűsége és ismertsége rendkívüli gyorsasággal emelkedett. Sikeresen állította maga mögé a pártot, jó politikai érzéke és kommunikációs készsége már ekkor megmutatkozott. Bár sosem az előre megírt beszédek elmondásában volt erős, hanem inkább a rögtönzött megszólalásokban, az SZDSZ ötéves születésnapján igen hatásosan hirdette meg pártja programjának legfontosabb elemeit. Egyes szám első személyben beszélt: “csökkenteni fogom az adókat” – mondta például, holott ez a fajta beszédmód akkor még nem volt bevett a magyar politikusok körében. Az 1994-es választások során Kuncze előtérbe lépésének minden bizonnyal komoly szerepe volt abban, hogy az SZDSZ sokkal jobb eredményt ért el a választásokon, mint amire az előzetes közvélemény-kutatások alapján számítani lehetett.

Az 1990-es évek közepétől tehát Kuncze párton belüli vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen volt, személyisége, pragmatista politikai irányvonala – amit többen gyakorlati liberalizmusnak neveznek – pedig rányomta bélyegét az SZDSZ sorsára. A párt szempontjából érdemnek nevezhető, hogy Kunczénak első pártelnöksége idején (1997-1998) döntő szerepe volt abban, hogy az SZDSZ egyáltalán képes volt felállni a Tocsik-botrány okozta sokkból. Ezzel együtt is egyértelmű kudarcnak tekinthető viszont az 1998-ban elszenvedett választási vereség, amely után Kuncze távozott is a pártelnöki posztról, ám az ezt követő két évben frakcióvezetőként – az Orbán-kormány kőkemény kritikusának szerepében – mégiscsak ő vitte a hátán a liberálisokat, mígnem 2001-ben ismét átvette a pártelnökséget, hogy aztán megtartsa azt egészen 2007-ig.

Mindezért Kuncze Gábor kifejezetten pártpolitikusi arcéllel rendelkezik, annak ellenére is, hogy négy évig volt belügyminiszter a Horn-kormányban, 2002-ben pedig többször felmerült a neve a sajtóban mint lehetséges gazdasági miniszter. A szakpolitikusi imázs hiányának oka az is, hogy belügyminisztersége több szempontból sikertelennek bizonyult. A számára nem éppen testhezálló belügyi tárcát valószínűleg eleve azért vállalta el, hogy nagy politikai súlyt adjon a kormányon belül az SZDSZ-nek, valamint saját miniszterelnök-helyettesi pozíciójának, ehhez képest miniszteri tevékenységéért saját pártjától is számtalan bírálatot kapott. Kuncze ugyanis egyszerre próbált megfelelni a szabadságjogokat hangsúlyozó és az előző rendszerből megmaradt belügyi funkcionáriusok eltávolítását követelő liberálisoknak, a belügyi szerveket ellenőrizni kívánó szocialistáknak, valamint a rendpárti közvéleménynek. Az eredmény az lett, hogy Kuncze minden oldalról elégedetlenséggel találkozott, miközben az egymást érő alvilági leszámolások miatt mindenki a rendőrség tehetetlenségéről beszélt. Végül az 1998-as választások előtt Horn Gyula mondott ítéletet Kuncze miniszterségéről, mondván, hogy “ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság”.

Ennek ellenére Kuncze belügyminiszterként is népszerű politikus maradt, ami jelentős részben személyiségének, egyszerre unalmas és humoros karakterének köszönhető. Az SZDSZ volt elnökéhez e tulajdonságából fakadóan éppúgy köthető az egykori termelési beszámolókhoz hasonlatos beszédstílus, mint a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott kíméletlen irónia. Kuncze humorát – az általa kifigurázott politikai szereplők legelkötelezettebb híveit leszámítva – díjazták a választók, és feltehetően tántoríthatatlan nyugalma miatt még a leggyilkosabb poénjai miatt sem tartották agresszív politikusnak, pedig a parlamenti szócsatákban nemegyszer személyeskedő hangot ütött meg – igaz, ezzel néha inkább oldotta, és nem elmérgesítette a politikai szembenállást. Így például 1993-ban a Csurka-dolgozat kapcsán úgy fogalmazott: “Csurka egyébként egy esetben volna rám veszélyes, ha a nyakamba ugrana örömében”. A Fidesz politikáját kifigurázandó ő vezette be a nyilvánosságba az “Orbán-Torgyán-kofferkormány”, a “papagájkommandó”, majd a “luxushülyék” kifejezéseket. Egy alkalommal pedig úgy kezdte felszólalását: “Valóban, különleges nap ez a mai, nemcsak azért, mert Áder János viccelni próbált [...].”

2006-ra azonban Kuncze ebből a szempontból is elfáradni látszott. Ezt jelezte, hogy a pártelnöki televíziós vita legszürkébb szereplője volt. Így az a Kuncze Gábor, akit a közvélemény az egyik leghumorosabb politikusként tart számon, ebben a vitában nem volt látható. Ez azonban abból a helyzetből is adódott, hogy kisebbik kormánypártként nehéz helyzetbe kényszerült. Az MSZP-t nem támadhatta, az ellenzéki pártok részéről viszont a liberális célok kapcsán folyamatosan szembesíthető volt azzal a váddal, amely szerint az SZDSZ úgy tesz, mintha az elmúlt négy évben nem lett volna kormányon. Kuncze végül az SZDSZ kampányának megfelelően főként azt hangsúlyozta: a liberálisok parlamentbe kerülése biztosíthatja a jelenlegi koalíció fennmaradását.

Kuncze Gábor politikusi imázsa összességében ellentmondásos képet mutat. Nyilvános szerepléseiben egyszerre unalmas és humoros, politikai teljesítményében hol lassú, hol dinamikus. Szakpolitikusként nem ért el sikereket, ám belügyminiszteri minőségében sem lett népszerűtlen. Pártpolitikusként egyszerre nevezik az SZDSZ-ért legtöbbet tett politikusnak és pártja tönkreverőjének, hiszen miközben háromszor segítette kormányra az SZDSZ-t, nagy szerepe volt abban is, hogy mára tartósan a parlamenti küszöb alá csökkent a liberálisok támogatottsága.

Tekintélyének nagyságát jelzi, hogy amint háttérbe húzódott, többen ismét a frontvonalban szeretnék látni. Az SZDSZ szimpatizánsainak emlékezetében Kuncze pártelnöksége egyre inkább megszépül a Kóka-féle vezetéshez képest, miközben pedig nem feledhető az sem, hogy maga is támogatta Kóka János pártelnökségét. Kuncze Gábor jelenlegi helyzete, pozíciója tehát ugyancsak ellentmondásos, hiszen azzal, hogy visszavonult, egyszersmind potenciális “nagy visszatérővé” avatta magát. A visszatérésre pedig leginkább az adhat lehetőséget, ha a következő választáson az MSZP és az SZDSZ csak egy közös miniszterelnök-jelölt megnevezésével képes fordítani esetleges hátrányán.

 

Kuncze Gábor
1990-től országgyűlési képviselő (Pest megyei 12. EVK, Szigetszentmiklós)
1992-től az SZDSZ tagja
1993-1994: az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője
1994-1998: a Horn-kormány belügyminisztere és koalíciós miniszterelnök-helyettese
1997-1998: az SZDSZ elnöke
1998-2000: az SZDSZ országgyűlési frakcióvezetője
2001-2007: az SZDSZ elnöke

A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. november 30.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695