A Tasnádi-ügy

2001-09-11

Magyarországon nem számít ritka eseménynek, hogy egy, az alvilággal állítólag igen szoros viszonyban lévő személy kormányzati politikusokat bűncselekmény elkövetésével vádol. Ezért Tasnádi Péter azon nyilatkozata, hogy őt Pintér Sándor belügyminiszter meg kívánta öletni, önmagában nem minősíthető különleges bejelentésnek. Az ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok általában megmaradnak a média napirend szintjén; a politikai napirendre azért nem kerülnek fel, mert a politikai szereplők az ilyesfajta nyilatkozatokat általában nem veszik komolyan. Ezúttal azonban az MSZP politkai ügyet csinált Tasnádi állításából.

A magyar politikai kultúrában, mint minden demokratikus politikai kultúrában létezik egy határ, amely kijelöli, hogy a "politikai" szférája meddig terjedhet. Magyarországon a különböző korrupciós, vesztegetési, zsarolási ügyek politizálható ügyeknek minősülnek - a gyilkosság azonban nem. Ugyan előfordult, hogy közszereplőket gyilkossággal illetve gyilkossági kísérlettel vádoltak, ám e vádak nem politizálódnak át; megrekednek a "bulvár"-hírek szintjén.

Megítélésünk szerint Tasnádi bejelentésének is ez lett volna a sorsa, amennyiben a politikai szereplők - a bevett szokásoknak megfelelően - azt egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Ez azonban nem így történt: azáltal, hogy az MSZP megszólalt az ügyben, egy vezető politikai erő vette komolyan Tasnádi állításait. A Magyar Szocialista Párt ráadásul nem egyszerűen "felvetette" az ügyet, hogy ezáltal igyekezzen a kormány és Pintér Sándor népszerűségét csökkenteni. Keller László egyenesen azt követelte, hogy a belügyminisztert ideiglenesen - amíg az ügy vizsgálata tart - mentsék fel feladatainak ellátása alól. Ezzel az MSZP azt üzente: hitelt ad Tasnádi állításainak. Az MSZP egy újabb "Rubicont" lépett át: nyilvánvalóvá tette, hogy a kormányzatot és a kormányzati politikusokat nem csupán korrupcióval, adócsalással fogja gyanúsítani, hanem komolyan veszi a legsúlyosabb természetű vádakat is.

Ennek az elképzelésnek bizonyos előzményei vannak az MSZP politizálásában. Az ellenzéki rész-vizsgálóbizottsági ülések kapcsán már megmutatkozott az SZDSZ és az MSZP eltérő véleménye a kormányzat támadásának helyes módjáról. Az SZDSZ a kormányzat politikai felelősségét hangsúlyozta a különböző korrupciós ügyekben, és csupán néhány esetben beszélt jogi felelősségről. Ezzel szemben az MSZP - és személy szerint Keller László - a közjogi felelősség vizsgálatából indult ki, és nem zárkózott el a büntetőjogi felelősség felvetésétől sem.

Keller mostani nyilatkozata is ebben a szellemben született: Az ártatlanság vélelmének figyelmen kívül hagyásával a megvádolt belügyminiszter felfüggesztését követeli. Az MSZP ezzel azt is kommunikálja, hogy egy eljárás alatt álló személy vádjainak nagyobb hitelt ad, mint a Magyar Köztársaság belügyminiszterének. Ebből a szempontból mindegy, hogy a Pintér elleni vádak megalapozottak-e; a lényeg, hogy az MSZP e vádaknak hitelt ad. Ezáltal az MSZP politizál egy eredendően büntetőjogi ügyet, bizonyos értelemben felrúgva a politikai szereplők között e téren kialakult konszenzust.

Nem tudni, hogy Keller mostani megszólalása mennyiben saját magán-kezdeményezése, illetve mennyiben tükrözi az MSZP stratégiai koncepcióját. A belügyminiszter felfüggesztésére vonatkozó javaslata nem kapott kiemelkedő média-figyelmet, és az MSZP más politikusai sem szólaltak meg az ügyben - mint ahogyan a kormánypártok is figyelmen kívül hagyták a szocialista frakcióvezető-helyettes indítványát. Mindez arra utal, hogy az MSZP sem teljesen bizonyos abban, hogy érdemes és célszerű büntetőjogi ügyeket átpolitizálnia. Amennyiben azonban az MSZP a Keller-által kijelölt úton indul el, és a továbbiakban is kész lesz a kormány egyes tagjait akár gyilkossággal is vádolni, az igen veszélyes precedenseket teremthet. Nem kétséges ugyanis, hogy amennyiben a szocialisták büntetőügyekkel kívánnak politizálni, a kormánypártok is válaszolnak majd. A kormányt az ellenzék már most azzal vádolja, hogy hatalmával visszaélve a független igazságszolgáltatás szerveit igyekszik befolyásolni. A helyzet tovább súlyosbodna, ha mindez büntetőjogi ügyekre is kiterjedne, illetve ha ennek gyanúja megszokottá és megalapozottá válna. A büntetőjogi ügyek átpolitizálása, bármelyik oldal is kezdje el, szétfeszíti a "politikai" kereteit, és meglehetősen durva kampányt valószínűsít.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695