A köztársasági elnök első éve

2001-09-22

Egy évvel ezelőtt választották meg dr. Mádl Ferencet köztársasági elnöknek, akit hivatalosan a szocialista és a szabaddemokrata frakció is támogatott. A titkos szavazáson azonban Mádl nem kapta meg a kétharmados többséget, így csak harmadszorra, amikor már elég volt az 50% + 1 szavazat, válhatott a köztársaság elnökévé. Mádl Ferenc Göncz Árpádot váltotta fel. Mádl Ferenc első évét Bauer Tamás (SZDSZ) értékelte publicisztikájában.

Bauer Tamás ellenzéki, szabaddemokrata politikus Elnök nélkül című írásában (Népszabadság, 2001. augusztus 27.) amellett érvvel, hogy a magyar köztársaságnak nincsen pártatlan elnöke, aki a demokratikus államrend felett örködne. Az íráshoz az apropot az adta, hogy egy évvel ezelőtt választották meg dr. Mádl Ferencet köztársasági elnöknek, akit hivatalosan a szocialista és a szabaddemokrata frakció is támogatott. A titkos szavazáson azonban Mádl nem kapta meg a kétharmados többséget, így csak harmadszorra, amikor már elég volt az 50% + 1 szavazat, válhatott a köztársaság elnökévé. Mádl Ferenc Göncz Árpádot váltotta fel.

Összefoglalás

Bauer Tamás vitaindító cikkében az alábbi pontokban kritizálta Mádl Ferenc köztársasági elnököt:

  • Mádl nem örködik a demokratikus államrend felett, pedig ez lenne alkotmányos kötelezettsége.
  • Mádl a kormány irányába elkötelezett, a kormánypártok politikáját segíti működésével, retorikája pedig megegyezik a kormányfőjével.
  • Mádl beleszól a politikai vitákba (mint ezt a státusztörvény vitájában tette), illetve segédkezik az egyéb politikai intézmények tekintélyének csorbításában (például az ombudsmani intézmény).

A vitában Bauer melletti érvként hangzott el, hogy:

  • Mádl minden metakommunikációs viselkedésében is Orbán Viktor meghatódott támogatójaként lép fel.
  • Megoldás a közvetlenül a nép által választott köztársasági elnöki intézmény kialakítása lenne, amivel egyébként Bauer nem ért egyet. Bauer szerint a jelenlegi szabályozás jó, csak a Fidesz nem az alkotmány szellemében járt el, amikor az új köztársasági elnök megválasztását szorgalmazta.

Bauer Tamás véleményével kapcsolatban az alábbi kritikák láttak napvilágot:

  • Bauer elfogult a régi köztársasági elnök irányába és inkább őt szeretné látni elnöknek, nem a parlamenti többség által támogatott személyt. Így van Bauer az ombudsmanokkal kapcsolatban is: új, a többség által támogatott ombudsmanok megválasztása elképzelhetetlenek számára.
  • Bauer minden Mádl-lal szembeni kritikáját ki lehet mondani az elöző elnökre, Göncz Árpádra is. Göncz nem az alkotmány szellemében járt el, amikor a kormánytöbbséggel szemben lépett fel számos esetben az Antall-kormány idején és amikor nem lépett fel a Horn-kormánnyal szemben 1994-től.
  • Göncz félreértelmezte a szerepét, míg Bauer Mádl-lal kapcsolatos kritikáit tételesen céfolni lehet.



A vitaindító

Bauer szerint kimutatható, hogy Mádl, a megfelelő kormányzás érdekében, nem szereti a kétharmados törvényeket, ezt a tavaly, karácsonyi Népszabadság-interjúban az elnök ki is mondta. Bauer cáfolja Mádl-t: "Az elmúlt három évben a két ellenzéki párt rendre hozzájárulását adta azokhoz a kétharmados támogatást igénylő országgyűlési határozatokhoz, amelyek az ország nemzetközi kötelezettségeinek teljesítéséhez szükségesek voltak. Az MSZP hozzájárult az alkotmány és a honvédelmi törvény olyan módosításához, amely szűkítette az Országgyűlés hatáskörét a nemzetközi csapatmozgásokkal kapcsolatban. Korábban megszavazta a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag kompromisszumos változatát, a nemzeti jelképekről szóló törvény vagy a képviselők jogállásáról szóló törvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett módosítását, az idegenrendészeti és menekültügyi törvénycsomagot is. Ezzel szemben a kormány rendre anélkül terjeszt be kétharmados törvényeket, hogy előzőleg elnyerte volna hozzájuk az ellenzék támogatását, holott alkotmányos rendszerünknek ez nem felel meg. A cél ilyenkor annak demonstrálása, hogy valami, amit a közvélemény feltehetően jó dolognak hisz, az ellenzék ellenállásán bukik meg. Ez történt az ügyészségre vonatkozó alkotmánymódosítással, a médiatörvény jogharmonizációsnak mondott módosításával, vagy az egyházakról szóló törvény módosítására tett koalíciós indítvánnyal."

Bauer szerint Mádl több esetben bizonyította, hogy a kormány irányába elkötelezett: Szó nélkül tűrte a "a parlament működésének megcsonkítását és a közmédia kormányellenőrzését a csonka kuratóriumokon keresztül". Továbbá, Mádl, azzal együtt mondott beszédet a Parlamentben a február 25-i antikommunista emléknapon, hogy tudta, az ünnnep nem szól másról, mint az MSZP elleni jobboldali propagandáról és ott olyan, nem a kommunistákat, hanem a mostani MSZP-t támadó beszédek hangzottak el, amelyhez a köztársasági elnök a nevét adta. Ugyanígy cselekedett Demszky Gáborral , Budapest főpolgármesterével szemben, amikor Demszky felkérése ellenére sem adta át Budapestnek ő a milleniumi zászlót, azt a zászlót, amelyet a kormány és a legfőbb közjogi méltóságok kampányból a legtöbb településnek átadtak.

Mádl - Bauer szerint - ugyanazt a retorikát alkalmazza, mint Orbán Viktor miniszterelnök. Kimutatható, hogy Mádl visszhangozza Orbán szavait: "A demokratikus intézményeket mélyen megvető Orbán karácsonykor elkezdte magyarázni, hogy "nem szabad azt hinnünk, hogy azért, mert a politikai életben erős viták vannak és megosztottság is ... létezik, aközben ugyanilyen megosztottság lenne az országban" (Magyar Televízió, december 26.). Néhány nappal később egy siófoki rendezvényen Mádl is arról beszélt, hogy "az emberek készek arra, hogy kézbe vegyék saját sorsukat, és fütyülnek arra, hogy milyen veszekedések zajlanak a politikum szintjén, amit szintén nem szabadna túlértékelni". (Magyar Hírlap, január 8.)". Ez a visszhangozás odáig jutott, hogy a következőket mondta és ezzel állást foglalt "a köztársasági elnök a zámolyi romák ügyében tavaly augusztus 20-i interjújában: "Nem hiszem, hogy az lenne a kiút, hogy elhagyják a hazájukat. ... Egyébként az én nagyszüleim is kivándoroltak Amerikába ... Aztán hazajöttek. És nem szidták onnan kintről a hazájukat." És még egy példa: "Május végén a köztársasági elnök egy alkalommal azt szorgalmazta, hogy a parlamenti pártok minél nagyobb arányban szavazzák meg a státustörvényt. Állást foglalni abban, hogy miképpen szavazzanak az országgyűlési képviselők, s leplezetlenül visszhangozni a kormány álláspontját - nos, ez bizonyosan összeegyeztethetetlen az elnöki szereppel."

Bauer szerint kimutatható, hogy a köztársasági elnök csak akkor fordul az Alkotmánybírósághoz normakontrollért, amikor arra a kormánypártok kérik. "Amikor viszont a kormány és az ellenzék éles konfliktusában, a szövetkezeti üzletrésztörvény esetében szólították fel szakmai szervezetek előzetes normakontroll kezdeményezésére az elnököt, nem vállalta a szembeszegülést a kormánnyal. A törvényt azután egészében és részleteiben is megsemmisítette az Alkotmánybíróság (mint annak idején a Zétényi- Takács-törvényt), és nemcsak egyes részleteit (mint a Bokros-csomagnak)."

Bauer szerint Mádl a nevesített feladatát sem látta el rendesen: az országgyűlési biztosok személyére neki kell javaslatot tennie és a megválasztásuk érdekében intézkednie. "A Fidesz szinte az utolsó pillanatban állt elő azzal, hogy a régi biztosokat ne válasszák újjá (ami semmiféle alkotmányos vagy törvényi rendelkezésből nem következik), és ehhez a trükkhöz volt partner Mádl, amikor halogatta az egyeztetés megkezdését és a jelölést, a maga jelölését pedig az Országgyűlés utolsó üléshetének hétfőjén tette meg. Miután a Fidesz kifejezte azt a véleményét, hogy az általános és az adatvédelmi biztos tisztségére a kormányoldal, az általános helyettes és a kisebbségi biztos tisztségére pedig az ellenzék (az MSZP) állítson jelöltet, a köztársasági elnök éppen ennek megfelelően jelölt (...) Megvalósult a Fidesznek az a Répássy Róbert által nyíltan hangoztatott szándéka, hogy szűnjön meg a külön adatvédelmi biztos intézménye. Az ombudsmani intézménynek hat év alatt nagy hazai és nemzetközi tekintélyt szerzett három biztos közül kettőnek az eltávolítására s ezáltal az alkotmányos rend egyik fontos ellenőrző intézményének meggyengítésére, részben megszüntetésére irányult az az akció, amelyben a köztársasági elnök - szemlátomást részleteiben is követve a Fidesz szándékait - aktív szerepet játszott és játszik."


Mellette

Hegyi Gyula szocialista képviselő szerint (Népszabadság, Ki válassza az elnököt?, szeptember 6.) az államfő "megválasztása után is az maradt, aki volt, a Fideszt támogató szellemi holdudvar személyében tiszteletre méltó, de pártosan elkötelezett tagja." Mádl Ferenc viselkedése metakommunikációban is megfogható: "Noha Mádl Ferenc nemzetközi hírű jogászprofesszor és évtizedekkel idősebb Orbán Viktornál, minden nyilvános gesztusa azt sugallja, hogy ő áhítatosan felnéz erre a zseniális miniszterelnökre." Ezzel "a kormány egyik ellensúlya nem működik." - állítja Hegyi. Ennek oka azonban az, hogy Mádl köztársasági elnökségét köszönheti a jobboldalnak, személyét illetően nem volt meg a politikai konszenzus, megválasztásához a baloldal nem sorakozott fel. "Nem véletlen, hogy a demokratikus köztársaságok többségében közvetlenül a nép választja az államfőt, s közvetett választás esetén sem elegendő az egyszerű parlamenti többség az elnöki poszt betöltéséhez. (...) 1989-ben a két akkori liberális párt, az SZDSZ és a Fidesz alapvetően a "Pozsgay-veszélytől" tartva fogadtatta el azt a nemzetközileg szinte egyedülálló megoldást, hogy a köztársasági elnököt akár a jelenlévők egyszerű többségével is megválaszthatja a parlament." Hegyi abszurdnak tartja, hogy az "adatvédelmi ombudsman megválasztásához közel kétszer annyi szavazat kell, mint az államfőéhez" A szocialisták a közvetlen elnökválasztás hívei: "Mind a hét, Magyarországgal szomszédos országban így választják az elnököt." A közvetlen elnökválasztás erős, a kormány akaratától független pozíciót teremt.


Kritikus

Speidl Zoltán (Kinek nincs itt igazi köztársasági elnöke?, Magyar Nemzet, 2001. szeptember 10.) szerint Bauernél világos, hogy az előző köztársasági elnök, Göncz Árpád a mérce és ennek nem felel meg Mádl. "De talán mégsem csak az az elnök (volt) egyenlő a demokráciával."

Speidl szerint Bauer elfogult, hiszen amikor számon kéri a jelenlegi államfőn, hogy nem utasította vissza Kövér László akkori Fidesz-elnök mondatait, melyek szerint "az ellenzék akkora kárt okozott az országnak, amekkorát az ár- és belvizek, a koszovói válság és az agyhártyagyulladás együttesen", miközben nem kéri számon Gönczön ugyanezt: vajjon "Emlékszik-e valaki, hogy Göncz Árpád állást foglalt volna a "bőgatyás", "fütyülősbarackos" vádakra, melyek szülőatyja Landeszmann főrabbi volt? S figyelmezette-e Tamás Gáspár Miklóst s a többieket, hogy a "mucsai", a "kriptonyilas", a "náci" és hasonló jelzők használata a politikai ellenfélre nem éppen ildomos? Nem tette."
Göncznek róható fel Speidl szerint a csonka tévékuratórium is, hiszen ebben van "szerepe a szociál-liberális többségű parlament által elfogadott és az elnök által szentesített médiatörvénynek" Göncz a taxisblokád idején az ellenzéket támogatva viselkedett és nem cselekedett elnökként akkor, "amikor 1996-ban a magyar MiG-29-esek lengyelországi kalandozásra indultak Keleti György szocialista honvédelmi miniszter állítólagos tudta nélkül, parlamenti jóváhagyás nélkül" Speidl nem érti, hogy miért baj a kommunizmus áldozataira emlékezni, amikor a nácizmus áldozatairól már régen megemlékezik a viág, az pedig elvárhatatlan Mádltól, hogy "előzetes cenzúrát alkalmazva hatástalanítsa az országházi ünnepségen szólók beszédeit. És hol lett volna a szólás szabadsága?"

Bauernek abban sincsen igaza, hogy Mádl Demszkynek politikai okokból nem adta át a millenimui zászlót. Mádl abban következetes volt, hogy nem kíván politikai párt vezetőjének milleniumi zászlót átadni. Ellentétben Gönczcel, aki "az SZDSZ - hajdani pártja - ötödik születésnapi rendezvényén ünnepélyes szerepet vállalt." A zámolyi romákkal kapcsoltban Mádl éppen a politikai síkról kívánta elterelni a cigányok ügyét - állítja Speidl. Szerinte Göncz itt is párhuzamként állítható: "soha egyetlen szava nem volt, amikor eszmetársai nyilvánvaló hazugságokat állítottak külföldi médiumokban a rasszizmus és ezen belül a hazai antiszemitizmus dúlásáról, vagy éppenséggel a cigányokat sújtó politikai üldözésekről."

Göncz Árpád bírósági döntésben is állást foglalt: "1995-ben, a New York Timesnak a salgótarjáni 1956. december 4-i, 131 halálos áldozatot követelő pufajkás sortűz ügyében hozott bírósági ítélettel kapcsolatban azt mondta: a határozat "inkább megtorláson, semmint az igazságszolgáltatáson alapul." Ne feledjük: a független magyar bíróság ítéletét minősítette az államelnök, mellesleg maga is börtönviselt forradalmár. (...)Göncz Árpád volt, aki, direkt beavatkozva a belpolitikába, többször is kijelentette, hogy a szocialista-szabad demokrata koalíciónak nincs alternatívája. "
Speidl szerint az is egyértelmű, hogy Bauer számára az eddigi ombudsmanok szellemi közelállásuk alapján jobban megfeleltek, mint bárki más. Ez, persze nem baj, de a "kormányzó koalíció azonban részben másokban - újakban - gondolkodott. Nem történt egyéb, mint amit különben a Ház bármely oldala, pártja alkotmányosan megtehet."
Göncz 1994 után teljesen alárendelte magát a kormánynak. Éppen ezért furcsa Mádl-t egy év után elítélni - mondja Speidl.

Debreczeni József szerint (Az SZDSZ-nek nincs elnöke?, Népszabadságban, 2001. szeptember 7.) nem korrekt Bauertől, hogy alkotmánysértéssel vádolja Mádl Ferencet egy parlamenti adminisztrációs hiba miatt.
Debreczeni szerint Mádl Ferenc pártok fölöttisége okán utasította vissza Demszyt a zászlóátadáskor és ebben Mádl következetes volt.

Debreczeni szerint nem tisztességes Bauer, amikor azt álltja, hogy Mádl nem határolodott el Kövér kijelentésétől. "Ha az államfő kitér az elől, hogy egy pártelnök politikai gyűlésen tett kijelentését minősítse, akkor nagyon helyesen, alkotmányos szerepének megfelelően jár el. (Az újságírói kérdés eleve tapintatlan volt. Kövér kijelentése ugyanis semmilyen rasszista vagy egyéb alkotmánysértő elemet nem tartalmazott, amely az elnök állásfoglalását indokolhatta volna.) Ennek ellenére Mádl így válaszolt a megismételt kérdésre: "A kulturált, a valósághoz ragaszkodó politikai megnyilatkozásokat tartom helyesnek, mert azok segítik a megoldáskeresést... én nem szeretem a durva hangot. Aki ebből nem ért, az hülye."

"Bauer kormánypártisággal vádolja az elnököt amiatt is, hogy az egy interjúban a státustörvény minél nagyobb arányú elfogadását kívánta! Nos, a szóban forgó törvényt hatpárti tárgyalások előzték meg, és ezek csakugyan konszenzust ígértek. A törvényt az ellenzék túlnyomó többsége is megszavazta, egyedül az SZDSZ nem. Bauer vádja tehát csak úgy áll meg, ha a MIÉP-et, sőt az MSZP-t is a koalíció tagjának tekinti." - mondja Debreczni, aki azt is helyteleníti, hogy Bauer Mádl-t a kommunizmus áldozatainak emléknapja miatt támadja. A kommunizmusnak tényleg vannak áldozatai és velük szemben a legnagyobb tapintattal kell lenni, még akkor is, ha éppen nem értünk velük egyet. "A Magyar Köztársaság elnökének talán eleve vissza kellett volna utasítania, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapján beszéljen? Előbb kellett volna beszélnie Wittner Máriának, csak utána az elnöknek? Előre el kellett volna kérni és cenzúrázni a beszédeket? Utólag nyilatkozni, és a szocialista pártelnök felszólítására elhatárolódni az ötvenhatosok képviselőitől? Mindegyik kérdésre csakis nem lehet a válasz."

Az ombudsmanok megválasztásánál nehézséget az okozott, hogy a régiek az "ellenzék szerint annyira beváltak, hogy az intézmény csak akkor töltheti be megfelelően a szerepét, ha nem lesz személyi változás." A régi ombudsmanok is politikai akaratból kerültek a helyükre - mondja Debreczeni - és most sem történik ennél több. Az ellenzék azonban "a többséget zsarolva ragaszkodott ahhoz a fölálláshoz, amely az ő kétharmados többsége idején jött létre."

"Csurka előre megmondta, hogy nem fogják megszavazni. (Egyedül ő tartotta a szavát.) Neki is Mádl személyével volt baja, csak ellenkező előjellel: neki Mádl túl liberális. A helyzet az, hogy az elnök mentes a szellemi-politikai radikalizmus minden fajtájától. Szelíd ember. A más értékek, a más álláspontok tisztelete jellemzi. Ezért tisztelik őt - jobb- és baloldalon egyaránt - a mérsékelt, és utasítják el a szélsőséges politikusok. Ezért nem volt elfogadható se Csurkának, se Bauernak." - állítja Debreczeni.
Bauer "számára természetesen Göncz az etalon." Göncz Árpád kijelentette annak idején, hogy a szocialista-liberális kormánynak nincsen alternatívája - idézi Debreczeni, kimutatva ezzel Göncz elfogultságait.

"Ám egy dolgot mégis tisztáznunk kell: a Magyar Köztársaság elnöke az alkotmány szerint nem a kormányzattal szembeni ellensúly. Szó sincs róla. Bár tevékenységét pártsemlegesen végzi, de rendre a kormányhatalom akaratát hajtja végre: a többség által megszavazott törvények szentesítésekor, a nemzetközi szerződések aláírásakor, az elébe terjesztett személyek kinevezésekor. Ebben az értelemben az államfő nem tekinthető politikusnak, sokkal inkább az állam első számú, legmagasabb rangú köztisztviselőjének." - világít rá Debreczeni. "Az MDF-SZDSZ paktum 1990-ben megteremtette ezt a nem kívánatos feszültséget, mivel az elnöki székbe a legnagyobb ellenzéki párt egyik ügyvivőjét ültette. Aki sajnos hivatásának érezte, hogy az ellenzék érdekeinek védelmében (ezek persze akkor is azonosak voltak a magyar demokrácia érdekeivel!) politikai ellensúlyt képezzen a kormánnyal szemben. Ám ez az idő elmúlt. Az SZDSZ ezért úgy érezheti, hogy neki most nincs "elnöke". Neki valóban nincs. De a Magyar Köztársaságnak van."

Löffer Tibor politológus szerint (Két elnök, két mérce, Heti válasz, 2001. szeptember 7.) Bauer kritikáját Mádllal kapcsolatban nem erősíti, hogy Göncz tevékenységét állítja szembe vele. Löffer szerint "az SZDSZ teljes mértékben kritikátlan volt az előző elnökkel szemben, annak passzív (Horn-kormány alatti) és hiperaktív (Antall-kormány alatti) időszakában egyaránt. Mádl vélt vagy valós hibáit természetesen nem igazolja Göncz Árpád hivatali ténykedése, de a hivatkozás Göncz Árpádra ezek után magyarázza Bauer pozícióját és érveléstechnikáját."

Löffer szerint Göncz "több alkotmányos vereséget szenvedett (kinevezési és felmentési jogkör, főparancsnoki funkció), és az Alkotmánybíróság kénytelen volt állást foglalni még a - meghatározatlan idejű töprengésre és hallgatásra berendezkedett - köztársasági elnök döntésének határidejéről is: döntését "köteles" meghozni, mégpedig "ésszerű" határidőn belül."
Bauer ellenzéki pozíciójából nem hajlandó szembenézni azzal - például az ombudsmanok kinevezésekor -, hogy "az elnök csak jelöl, a mindenkori parlamenti többség meg választ." Löffer szerint "a 8/1992. (I. 30.) AB-határozat indoklásából ráadásul az derül ki, hogy az "őrködő" Göncz Árpád a téves szerepfelfogása miatt maga is veszélyeztette az államszervezet demokratikus működését: "a kinevezésről indokolatlan késedelem nélkül döntenie kell, különben az államszervezet érintett hatalmi ágainak demokratikus működését akadályozná"! További megkötés, hogy az elnöknek "alapos okkal" kell következtetnie az államszervezet lehetséges működési zavaraira, de még ebben az esetben is köteles "utánajárni s megbizonyosodni, hogy gyanúja megalapozott-e". A "kinevezési jog gyakorlásának" (vagyis nem egyszerűen a kinevezés) megtagadásához is az "aggályos kinevezések sorozatának" olyan mértéket kell öltenie, olyan súlyú indokok kellenek, mint az Országgyűlés rendkívüli összehívásához vagy feloszlatásához! "
Löffer szerint a csonka médiakuratóriumok azért alakult ki, mert az ellenzéki pártok a saját érdeküket előbbre tartották, mint hogy teljes létszámú kuratórium legyen. "Az MSZP és az SZDSZ többször is nyíltan bevallotta, hogy nem akarnak leszavazható kisebbségbe szorulni. Ez érthető és megérthető." - puhítja álláspontját Löffer.


Bauer válasza

Bauer Tamás reagált a két Népszabadságban megjelent publicisztikára (Az elnök és az alkotmány, Népszabadság, 2001. szeptember 21.). Bauer vitatkozva Debreczenivel, azt állítja, hogy az ellenzék jogainak megritkítása, mint amilyen a parlamenti ülésezések megritkítása, az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállításának ellehetetlenítése (eddig Debreczenivel megegyezik álláspontja - a szerk.), igenis fenyegeti az államszervezet demokratikus működését.

Bauer vitatja Debreczeninek azon álláspontját is, melx szerint a köztársasági elnök nem politikus, hanem a kormánytöbbség képviselője, a kormányzás kormánypárti segítője: "Debreczeni Józsefnek a köztársasági elnök szerepéről vallott felfogásával az a baj, hogy ellentétben áll a köztársaság alkotmányával. Az alkotmány 29. § (1) bekezdése szerint a köztársasági elnök "kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett (...) Ezt a funkciót valósítják meg a köztársasági elnök olyan jogosítványai, hogy maga is kezdeményezhet törvényt és népszavazást, hogy a kormánytöbbség által megszavazott törvényről előzetes normakontrollt kezdeményezhet az Alkotmánybíróságnál, vagy megfontolásra visszaküldheti azt az Országgyűlésnek. Kivételes esetben - ha a javaslat veszélyeztetné az államszervezet demokratikus működését - a miniszterelnök személyi előterjesztéseinek aláírását is megtagadhatja. Ezek nyilvánvalóan nem lehetnek az állam "első számú köztisztviselőjének" jogosítványai." Bauer szerint ezért választják meg a köztársasági elnököt kétharmaddal és nem egyszerű többséggel, mint ahogy az is helyes, hogy a harmadszori szavazásánál már elég az egyszerű többség, hogy "ne álljon elő olyan helyzet, mint Csehszlovákiában vagy később Szlovákiában, ahol hoszszabb időre betöltetlen maradt az elnöki poszt." Bauer szerint azonban a kormánytöbbség eltért az alkotmány szellemétől, amikor az 54 százalékos kormánytöbbség az ellenzék megkérdezése nélkül választotta ki a köztársaság elnökét. "Ennek pedig természetes következménye, hogy olyan, a kormánytöbbséget kiszolgáló köztársasági elnökünk van, amilyennek Mádlt vitatott cikkemben leírtam." - állítja Bauer.

Bauer vitatkozik Hegyi Gyulával (és a szocialistákkal) is abban, hogy a nép által választott köztársasági elnök lenne a jó megoldás. "A közvetlen elnökválasztás esetén ugyanis a polgárok közvetlenül választanak, de azok közül, akiket a pártok jelölnek. Jelölni ugyanis - kivételes esetektől eltekintve - csak pártok tudnak, hiszen a jelölést közvetlen elnökválasztásnál nagy mennyiségű aláírás összegyűjtéséhez szokták kötni. A közvetlen elnökválasztások jelöltjei ezért rendszerint pártok vagy pártszövetségek jelöltjei, és egy közvetlen elnökválasztás sokszor még végletesebben kettéosztja a társadalmat, mint maga a parlamenti választás. (Lásd a francia, az osztrák, a lengyel, a bolgár, a szlovák, a jugoszláv vagy a román elnökválasztást.)" Bauer szerint a kérdés "súlyos félreértése" azt hinni, hogy a nép jobban tud köztársasági elnököt választani. "Nem azért nem alkalmas Mádl Ferenc az alkotmányban kialakított köztársasági elnöki szerep megvalósítására, mert baj van az elnökválasztás szabályozásával. Éppen ellenkezőleg: a szabályozás kifejezetten megfelel egy alkalmas elnök kiválasztására, csak a Fidesz nem akart élni az alkotmány kínálta lehetőséggel, s Mádl sem törekszik más szerep betöltésére, mint amit Orbán Viktor ráosztott."

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695