Parlamenti erőviszonyok és csatározások

2001-09-30

A hét legfontosabb sui generis belpolitikai eseménye, hogy a kormány parlamenti többsége kérdésessé vált. A kormány a hét folyamán több szavazáson is alulmaradt, és jelenleg is kérdéses a zárszámadás elfogadása. Ezt a helyzetet igyekszik kihasználni a Magyar Szocialista Párt, amely egyenesen kisebbségi kormányzásról beszél.

A jelenlegi parlamenti erőviszonyok meglehetősen furcsa helyzetet állítanak elő. A parlamenti többség formálisan biztosított, hiszen a koalíciós frakciók és a velük együttműködő függetlenek létszáma meghaladja a parlamenti többséghez szükséges 194 főt. Ezt igyekszik Szájer József is hangsúlyozni, amikor a szocialisták állításaira azzal reagál, hogy papíron összeadja a kormánykoalíciót elméletileg támogató képviselők létszámát.

Nyilvánvaló azonban, hogy a koalíciós többség a Fidesz, az MDF és az FKGP frakciók, valamint a 4 támogató független szavazatával még nem áll össze, hiszen az FKGP frakciójának egyes tagjai - Torgyán József követői - nem támogatják a kormányt. Ezt felismerve követelik a szocialisták, hogy a kormány tételesen sorolja fel, pontosan kikből is áll a kormányzati többség.

Megítélésünk szerint a szocialisták ezen kérelme meglehetősen abszurd. Egyrészt, jogi szempontból a kormányt semmi nem kötelezi arra, hogy állandó parlamenti többséggel rendelkezzen. A kormány alkotmányjogilag a parlamenttől több-kevesebb következetességgel elválasztott szerv, amelynek így jogilag semmi köze nincs a parlamenti erőviszonyokhoz. A kormányt parlamentáris rendszerekben jogilag az köti a parlamenthez, hogy élveznie kell annak bizalmát - márpedig ez Magyarországon a konstruktív bizalmatlanság intézménye miatt feltehetően a választásokig így lesz.

Politikai szempontból sincs szüksége a kormánynak állandó, valamennyi szavazáson megnyilvánuló parlamenti többségre. Attól, hogy a kormány egy-két kérdésben alulmarad a parlamentben, még nem rendül meg. A politikatudomány már régóta ismeri az ún. "életképes" kormány kifejezést, amely azokra a kormányokra vonatkozik, amelyeknek ugyan nincs formális többségük a parlamentben, ám különböző eszközökkel biztosítják, hogy a számukra lényeges szavazásokon az ő álláspontjukat fogadja el a törvényhozás.

Nálunk azonban nem csupán formálisan létezik a kormánytöbbség, hiszen a kormány javaslatait nem csupán a leglényegesebb, de szinte minden egyéb kérdésben is érvényesíteni tudja. Ennek oka az, hogy a MIÉP frakciója legtöbbször a kormánnyal szavaz, így "pótolva" a renitens kisgazdák voksait. A szocialisták kérelme ennek a ténynek a nyílt kormányzati beismerésére vonatkozik: a szocialisták azt szeretnék, hogy a kormány vallja be, a kormányzati többséghez szüksége van a MIÉP-re.

A jelenlegi parlamenti helyzet tehát nem jellemezhető úgy, hogy a kormányzati többség "elfogyott" volna. E mostani helyzet jellemzője, hogy a formális kormánykoalíció eltér az egyes szavazásokon megjelenő tényleges kormányzati többségtől. Az előbbi a Fidesz, az MDF és az FKGP képviselőcsoportjából, valamint a koalíció támogatásáról szerződést aláírt függetlenekből áll, míg az utóbbi a Fidesz és az MDF frakciójából, a kormányt támogató függetlenekből és kisgazdákból, valamint a MIÉP-ből áll.

A szocialisták, amikor kisebbségi kormányról beszélnek, valójában erre a visszás helyzetre igyekeznek ráirányítani a figyelmet. Az MSZP megítélésünk szerint csapdát kívánt állítani a kormánynak. A kormány vagy beismeri, hogy kisebbségben van, vagy elfogadja a MIÉP támogatását. Nyilván mindkét eshetőség káros a kormány szempontjából. A kisebbségi kormányzás beismerésével az eddig erőt mutató kormány erőtlennek mutatkozhatna, míg a MIÉP támogatásának elfogadása számos mérsékelt szavazót riaszthatna el. A kormánypártok ezért azt a stratégiát követik, hogy a koalíció formális összetételére utalnak, amely ugyan a gyakorlatban nem áll, ám ez - vélekedik a Fidesz - az állampolgár számára úgyis nehezen tehető világossá. Az MSZP törekvései pedig arra irányulnak, hogy a formális és tényleges kormányzati többség ellentmondásának ügyét napirenden tartsa, és érthető formában kommunikálja.

Megítélésünk szerint az MSZP ott követ el hibát, hogy az ügy jelentőségét túlbecsüli. A politikai napirendet, mint utaltunk rá, jelenleg egyértelműen a külpolitikai események uralják. A jelek szerint az MSZP továbbra sem kíván e vezető témában komolyan megszólalni - ehelyett alternatív tematizációs erőfeszítéseket tesz. Ezáltal viszont továbbra is úgy tűnik, hogy az MSZP nem azzal foglalkozik, amivel az emberek többsége. Míg a kormány rendpárti retorikája szinkronban van az eseményekkel, addig az MSZP hagyományos parlamentáris kommunikációja mintha figyelmen kívül hagyná a valós politikai viszonyokat. Ebből kifolyólag a szocialisták támadásai a kormány ellen e témában egyelőre sikertelenek.

A parlamenti erőviszonyok módosulásának, a formális és tényleges kormányzati többség eltérésének mindazonáltal vannak politikai szempontból releváns következményei - még akkor is, ha az ügy tematizálása a szocialisták részéről eddig több szempontból szerencsétlenül alakult. E következményekből mi csupán a legfontosabbakat soroljuk fel:


Parlament szerepének csökkenése

A kormány a számára leglényegesebb szavazásoknál feltehetően a továbbiakban is biztosítani tudja majd a parlamenti többséget. A kevésbé fontos szavazásokon azonban a kormánytöbbség meginoghat, ahogyan ez Bánk Attila ház-alelnöki szavazása kapcsán történt. Mindebből a kormánypártok okkal vonhatják le a következtetést, hogy a parlament számukra egyre kedvezőtlenebb terep. A Fidesz-vezetésben, különösen a kormányfőben eddig is volt hajlandóság a parlament szerepének negligálására, ám e hajlandóság a parlamenti erőviszonyok változásával feltehetően erősödni fog. A Fidesz egyre inkább arra törekszik majd, hogy a politikai küzdelmek a parlamenten kívül, más politikai arénákban folyjanak.

A szocialisták "kisebbségi kormány" felvetése megítélésünk szerint akár kedvező is lehet a kormány részére. A kormány ugyanis régóta igyekszik a parlamentet, mint a szüntelen és parttalan "politikai" viták színterét bemutatni. A szocialisták mostani akciója és főként a kormánytöbbségről folyó állandó és követhetetlen vita csak megerősíti ezt a képet, amely egyébiránt egybeesik a magyar lakosság nagy részének parlamenttel kapcsolatos attitűdjeivel. Mindez viszont oda vezet, hogy a Fidesz egyre hitelesebben kommunikálhatja a "vitatkozó" parlament - "cselekvő" kormány üzenetet. A kormány, és személy szerint Orbán Viktor a parlament lejáratódásával egyre inkább az egész politikai elit "fölé" került . A fideszes kommunikációs üzenet lényege, hogy míg a parlamentben állandó politikai vita zajlik, addig a kormány a nemzeti egységet képviseli, és a társadalom egészét jeleníti meg mind a parlamenttel, mind az egyes pártokkal szemben.


A hatpárti konszenzus teljes megszűnése

A parlamenti pártok valamennyi demokratikus országban egymás ellenfelei, így egymás gyengítésére törekszenek. Ám valamennyi országban van egy olyan közös politikai alap, amelyet a pártok nem rúgnak fel. Ennek a közös alapnak a mértéke országonként eltérő. Magyarországon a Fidesz hatalomra kerülésekor a korábbi szokásjog, a korábban létező konszenzus több elemét is felrúgta. A bizottsági és alelnöki helyek kiosztása azonban továbbra is többé-kevésbé konszenzusos alapon történt. Tulajdonképpen ez volt az utolsó terület, ahol a kormánypártok és az ellenzék együttműködése a politikai konfliktusok ellenére működött; a pártok nem vizsgálták egymás jelöltjeit a pártnak kijelölt posztokra; azokat automatikusan megszavazták. Ezt a megállapodást mondta most fel az ellenzék.

A megállapodás felmondása a parlamenti ciklus hátralevő részére vonatkozóan túl nagy relevanciával már nem bír. Bár a kormánytöbbség megtehetné, hogy az ellenzéki politikusokat visszahívja az alelnöki és bizottsági elnöki posztokról, ennek realitása - éppen a kormány parlamentet negligálni kívánó szándékai miatt - csekély. A megállapodás felmondásának a 2002 utáni időszakot illetően van jelentősége.

A Fidesz Magyarországon új politikai stílust teremtett - nevezhetjük ezt "egész pályás letámadásnak" éppen úgy, mint "hatékonyabb kormányzásnak". Ennek lényege, hogy a Fidesz él a választóktól kapott hatalmával; amit megtehet, azt meg is teszi. Ez a magatartás az ellenzék - és főként az ellenzékhez kötődő értelmiségiek - számára agresszívnek, konfliktuskeresőnek, esetenként diktatórikusnak tűnt. Az ellenzék és különösen az MSZP egyes politikusai azonban eltérően nyilatkoztak arról, hogy kormányra kerülésük esetén hogyan viszonyulnának ehhez az új politikai stílushoz. Míg egyes politikusok a régi, a mostaninál kevésbé konfrontatív politizáláshoz való visszatérést, az ellenzék jogainak erősítését, "demokratikus fordulatot" ígértek, addig mások a "majd mi megmutatjuk" mentalitást, a politikai adok-kapok intézményesítését borítékolták egy esetleges MSZP(-vezette) kormány idejére. A két álláspont közül Bánk alelnökké választásának megtagadása egyértelműen az utóbbit támasztja alá. Bánk megválasztásának megtagadásával az ellenzék azt üzeni: a Fideszhez hasonlóan ők sem tartják tiszteletben a megállapodásokat, az írott illetve íratlan szokásjogot - azokat addig tekintik érvényesnek, amíg érdekeiket szolgálják, illetve amíg megváltoztatásukra nincs lehetőségük. Mindebből az a következtetés adódik, hogy hatalomra kerülése esetén a mostani ellenzék a mostani kormányhoz igen hasonlóan ítélné meg a parlamenti megállapodások kötelező erejét.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695