Kalocsa és az afgánok

2001-10-18

A kormány arról döntött, hogy kétezer afgán menekültnek adó szállást alakít ki Kalocsa városában. A helybéliek tiltakoztak, nem akarták, hogy a szerintük veszélyes afgánok a városban éljenek. A kormány visszakozott. Az ügy heves vitát váltott ki a médiában.

Kalocsa tiltakozik a Nemzetbiztonsági Kabinet hétfői döntése ellen, hogy a 18 ezer lakosú kisvárosban egy kétezer fős menekülttábort létesítsenek az afgán menekültek elhelyezésére. Török Gusztáv Andor, a város SZDSZ-es polgármestere elmondta: váratlanul érte őket a kabinet döntése, mivel a bejelentés korábban történt, mint a város értesítése. Az önkormányzat ülésén egyhangúan úgy döntöttek, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek a menekülttábor ellen. Emellett péntekre tüntetést szerveznek a laktanya mellé. (Napirend, 2001. október 9.)


Összefoglalás

A kalocsaiak mellett az alábbi érvek hangzottak el:

  • Az önkormányzatot a kormány nem vonta be a döntéshozatalba
  • A laktanya nem alkalmas a befogadásra
  • Az SZDSZ-es polgármester az emberi jogokra és a demokratikus döntési folyamatokra hivatkozva utasította vissza az afgánok befogadását és nem rasszista alapon
  • Politikai döntés miatt akarták a menekülteket Kalocsára helyezni, hiszen a fideszes Csornára is kerülhettek volna a menekültek

A kalocsaiak döntésével kapcsolatban az alábbi kritikákat olvashattuk:

  • A liberális polgármester a biztonságot célzó intézkedéseket az emberi jogok elé helyezte
  • Már egy szociális otthont se lehetne elhelyezni a lakossági vélemények alapján
  • 1956-ban a magyarokat fogadta be a világ, most mi nem fogadjuk be a földönfutó afgánokat




Mellette

R. Székely Júlianna szerint (Kalocsa tiltakozik, Magyar Hírlap, 2001. október 10) a kalocsai, elutasító álláspont mellett is szólnak érvek: "Először is, mert az önkormányzatot hivatalosan még csak nem is értesítették, hogy a helyi laktanyát menekülttáborrá akarják átalakítani. Másodszor, mert ha értesítik, akkor is tiltakoztak volna önmaguk és a lakosság nevében. Szerintük a városnak nem olyan a gazdasági helyzete, a közlekedési viszonyai, hogy oda 2000 afgán csak úgy betódulhasson, arról nem beszélve, hogy a lakosság idegenkedik a más kultúrájú, más vallású idegenektől, akiktől a munkahelyeiket is féltik."
Ugyanakkor, R. Székely szerint a kalocsai elutasítás az egész országra jellemző: "Igenis, mi valamennyien kalocsaiak vagyunk. Idegenkedünk a más kultúrájú, földszegény menekültektől, akik a kútjainkból akarnak inni, a boltjainkban vásárolni, ki tudja meddig, és ha munkát nem vesznek el tőlünk, az annál rosszabb, mert akkor más javainkat próbálják esetleg elvenni. Csakhogy akkor is valamennyien kalocsaiak vagyunk, amikor a kalocsai önzetlenül segít. Amikor a többi magyarral együtt ruhát, ennivalót küldött Romániába, árvízkárosult falvakba, pénzt a tévés Aranyágba vagy egy számlaszámra, amelyen kétségbeesett szülők gyűjtöttek a gyerekük külföldi műtétjéhez." R. Székely szerint a kettő között a személyes részvétel a különbség és felteszi a kérdést: "Mi lenne, ha mi, kalocsaiak nemcsak olyankor lehetnénk büszkék magunkra, amikor a megsegített jó messze van, hanem akkor is, amikor az utcán szembejön? Amikor meg kell szokni az arcát, a szagát, a szokásait. Mi lenne, ha ennek a 2000 földönfutónak a befogadása nem büntetés lenne, hanem kitüntetés?" De, nem ilyenek vagyunk, hanem ". Sodródó, gyáva szövetségesek, akik reménykednek, hogy megúszhatják. A lépfenét, a kézzel fogható afgánokat, a terrort, a történelmet. Csoda, ha félünk és tiltakozunk?" - teszi fel a kérdést R. Székely.

Tóth Ákos szerint (Kisvárosi félelmek, Népszabadság, 2001. október 10.) a kalocsai település vezetői professzionális, nyugatról ellesett technikákkal tiltakoztak az afgán menekültek befogadásával szemben. "A kalocsaiak kimondva-kimondatlanul az amerikai válaszcsapás közvetett áldozatának tartják magukat. Mostanra már minden számottevő politikai erő elismeri, hogy menekülthullám várható. Tudjuk, hogy a hazai menekülttáborok megteltek, újat kell nyitni. Hiú reményeket táplál az, aki úgy gondolta: azzal, hogy hazánk légterét megnyitottuk a támadó gépek előtt, minden kötelezettségünket teljesítettük. Az sem lehet kétséges senki előtt, hogy egyetlen önkormányzat sem ugrálna örömében, ha kiderülne: éppen az ő területén lesz az új menekülttábor."
Tóth szerint gyanús, hogy miért éppen az ellenzéki, SZDSZ-es vezetésű Kalocsára helyezik az afgán menekülteket: "mindenesetre nem ártana, ha nyilvánosságra hoznák, milyen szempontok alapján döntöttek éppen Kalocsa mellett, holott például Csornán is van üres laktanya, szóba is került, hogy ott kellene majd menekültszállás, csak ott Áder Jánosnak (a parlament Fidesz által delegált elnöke - a szerk.) hívják az országgyűlési képviselőt."

Tóth szerint a kalocsaiak félelmei az ismeretlentől való félelelemtől eredeztethetőek. Félelem a betegségtől, a más kultúrától és attól, hogy nincs pénz a menekültszállás fenntartására. "A tiltakozók érvei valójában - gondolom, ezzel a város vezetői is tisztában vannak - nem helytállóak. A laktanya a belvárosban volt akkor is, amikor tele volt katonákkal, s kötve hiszem, hogy a szerencsétlen, emberi mivoltukban megtiport menekültek több bajt okoznak, mint a vitézek. A menekülttábor fenntartásához szükséges pénzt a központi költségvetés fedezi. Fájdalmas, hogy be kellett zárni a helyi kórház fertőzőosztályát, de a Kalocsára érkező menekültek már átestek az egészségügyi szűrésen. Az afgán kultúrának és vallásnak pedig semmi köze nincs ahhoz, hogy sikerül-e kialakítani az emberi együttélés szabályait befogadottak és befogadó között. Bicskén, Debrecenben - vagyis azokon a településeken, ahol korábban szintén tiltakoztak a lakosok, de mára hagyománya van az együttélésnek - tudják ezt a helyiek."


Kritika

A Magyar Narancs szerkesztőségi cikkben (Jön a mumus, 2001. október 11.) foglalkozik az afgán menekültek helyzetével: "A hazánkban szocialista örökségként fellelhető ún. lakosság általában véve betegesen irtózik attól, hogy olyan stigmatizált csoportok tagjai kerüljenek fizikai közelségébe, akik "nem olyanok", mint ő. (...) Az afgán persze csak a friss mumus - a lakosság akarata szerint lassan már egy szociális otthont sem lehet elhelyezni az országban, állami gondozott, javítva nevelt, pláne csoportban esélytelen. A lakosság ül a tévé előtt, és ösztönös materialistaként biztos abban, hogy amit a képernyő mögött lát, az nem jön, nem jöhet át a nappaliba."

Dévényi István, Kis Ferenc szerint (Kapuzárás, Magyar Nemzet, 2001. október 13.) megtörtént a belügyminiszter, "Pintér Sándor hivatalos megkeresése, amelyben a belügyminiszter kifejti, hogy az ideiglenes menekülttábor helyszínének kiválasztásakor miért esett Kalocsára a választás, és együttműködést kér, illetve nyugalomra int." Az újságírók idézik Török Gusztáv Andor szabaddemokrata polgármester véleményét, aki szerint nem attól kell félni, hogy "az afgánok elveszik a munkahelyeket, hanem hogy a menekülttábor léte elriaszthatja az esetleges befektetőket. "Ez a legkevesebb. Először is a módszer. Az illetékes hivatalból telefonon ideszólnak, hogy egy-két napon belül jönnek a menekültek, mivel a volt laktanyát átmeneti szállássá vagy mivé nyilvánították. Ezzel az a gond, hogy ha előtte megkeresnek minket, elmondhattuk volna, hogy miért nem jó sem a városnak, sem a menekülteknek, ha Kalocsára kerülnek. A laktanyát azért ürítették ki egy évvel ezelőtt, mert ez volt a legdrágábban üzemeltethető ilyen jellegű létesítmény. Az épületekben nincs központi fűtés, a helyiségekben egy-egy olajkályha képviseli a komfortot. A vizesblokkok olyanok, amilyenek, nem véletlenül mondták ki a szakértők másfél évvel ezelőtt, hogy a laktanya nem felel meg a követelményeknek. Akkoriban volt itt a sorozatos agyhártyagyulladás, amiben minden bizonnyal közrejátszottak a spártai körülmények. Mert a kórt nyilván fertőzéssel kapták a kiskatonák, és mivel legyengült szervezetük nem tudott megbirkózni vele, tömegessé váltak a megbetegedések. (...) Kalocsa városában meghalt egy gimnazista amiatt, hogy a kórokozó kikerült a laktanyából. Ezért végképp nem értem, miből gondolják az illetékesek, hogy ha a létesítmény nem felelt meg a katonáknak, akkor jó lesz az afgán kisgyermekeknek." Dévényiék szerint ez nem így van: Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója azt hangsúlyozza, hogy csak azok a menedékkérők kerülnek a városba, akik már átestek a kötelező egészségügyi szűrésen.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága nem kapott ugyan részletes tájékoztatást az esetről, ám a meglévő információk alapján a szervezet képviselői kijelentették, hogy meggyőződésük szerint a Kalocsán elhelyezendő menedékkérők és menekültek nem jelentenek semmiféle közbiztonsági vagy közegészségügyi veszélyt. Szobolits Andrea, a főbiztosság magyarországi képviseletének munkatársa elárulta azt is: tizenkét éves tapasztalatuk azt mutatja, hogy Magyarországon soha sehol nem történt incidens a menekülttáborok környékén. A szerzők idézik egy volt szabaddemokrata képviselő, a Magyar Helsinki Bizottság vezetőjének véleményét: "Kőszeg Ferenc - aki az SZDSZ egyik alapító tagja - szerint a hasonló helyzetbe került települések önkormányzatai számára természetesen mindig a "másik hely" a jobb megoldás."
Dévéniék szerint a "magyarországi parlamenti pártok közül magát egyedül liberálisként meghatározó SZDSZ egyébként a menekülttábor létesítése elleni kezdeményezés fölkarolásával - a szeptember 11-i New York-i események után - nem először kényszerül a politikai arénának arra a térfelére, amelyet a nyugati demokráciákban inkább a jobboldal foglal el. Vezető nyugati liberális értelmiségiekkel szemben az SZDSZ itthon láthatólag nem vállalta az ilyen pártok klasszikus szerepét, nevezetesen hogy a terrortámadások után eluralkodott közhangulatban a biztonságot célzó intézkedésekkel szemben az egyéni szabadságjogok csorbítása ellen emeljen szót. A Szabad Demokraták Szövetsége talán még kevesli is az amerikai és európai válaszlépéseket."
A Magyar Nemzet szerzői felidéznek egy Magyarországon nem szokatlan véleményt: "Nagyon sajnáljuk az afgánokat, de a városban semmi szükség nincs rájuk. Itt vannak nekünk a cigányok, elég őket eltartani. Ha látnák, mit művelnek, amikor segélyosztás van? (...)Az már nem derül ki, hogy a romák mit művelnek segélyosztáskor, mert egyszerre hárman-négyen is érkeznek, hogy aláírják a menekülttábor megnyitása ellen tiltakozó ívet. "

Szabó Iván, az MDNP elnöke szerint (Szolidaritásból elégtelent kaptunk, Metró, 2001. október 15.) az afgánok befogadása hasonlítható ahhoz, amikor 1956-ban a világ befogadta a magyar menekülőket. Szabó így ír: "Szent István intelmeinek szellemiségében a köztársasági elnök javaslatot tehessen a római pápa és a moszkvai ortodox pátriárka magyarországi találkozására. Merthogy mi idegeneket befogadó nemzet vagyunk, akik megértik és elfogadják különbözô gondolkodású embertársaikat.

És akkor jön Kalocsa. Elfelejtjük, hogy több százezer magyar honfitársunkat egy kritikus pillanatban fenntartások nélkül befogadta a világ. Elfelejtjük, hogy Szent István milyen szellemi örökséget hagyott fiára és rajta keresztül az egész magyarságra. Elfelejtjük, hogy 1956 októbere egy másik nép iránti szolidaritásban teljesedett ki. Amikor egyesek az életüket, sokan börtönt vállalva a szabadságukat gondolkodás nélkül készek voltak feláldozni egy nemes ügy, a többi embertárs érdekeinek oltárán. Mindent elfelejtünk, mert úgy érezzük, hogy pár ezer albán, szerb, pakisztáni, afgán vagy bosnyák jelenléte veszélyezteti társadalmi nyugalmunkat, anyagi javainkat, gyermekeink erkölcsi és fizikai létét. Mert ezek idegenek."

Szabó szerint megdöbbentő, hogy "a város liberális polgármestere menetel - magasra tartva a szabadelvűség zászlaját - a kirekesztést követelő tüntetők élén." Szabó a szolidaritást hiányolja, mely szerint "az első, történelmi léptékkel mérve jelentéktelennek tetsző kis vizsgán megbuktunk mint magyarok és megbuktunk mint keresztények. Országimázs Központ legyen a talpán, amelyik ezt a sötét foltot el tudja tüntetni képünkrôl és lelkiismeretünkről. Csupán a kormányzat következetes és bátor fellépése menti meg a talán még menthetőt.(...) Milyen ország lesz itt a jövőben, ahol az egyén vagy kisebb csoportok egzisztenciális félelmei eltorzult arcokat és fékezhetetlen indulatokat produkálnak ahelyett, hogy a szolidaritás diktálta empátia fogadná azokat, akik üldöztetés, háború vagy népirtás veszélye miatt elmenekülni kényszerültek szülőföldjükről?"

Horváth Ildikó szerint (Kalocsai szégyen, Népszava, 2001. október 16.) Wallenberg, svéd diplomata is általános, emberi megfontolásokból segítette a zsidókat, nem azért, mert közvetlenül érintve volt. "Mi köze volt a budapesti svéd követség ifjú munkatársának, a gazdag skandináv család sarjának a sárga csillagot viselő számkivetettekhez? Voltaképpen semmi. Illetve nagyon sok. Ősi, morális parancs ösztökélte cselekvésre: segítsd a nyomorultakat." Ehhez képest a "város polgármesteri vezénylettel egy emberként utasítja el a sziklák országában talpalatnyi nyugodt helyet nem lelő, ezer akadályon át idebukdácsolt, nincstelen, éhező afgánokat, gyerekestől, mindenestől." Horváth szerint érvek mindig minden mellett és ellen találhatóak, de mindezzel együtt "mi történt mára az őseinktől örökölt szép hagyományainkkal? Eleink még megosztották kenyerüket a szegény vándorokkal."

Kovács Zoltán emlékeztet, hogy (Megúszni mindent, Élet és Irodalom, 2001. október 12.) II. János Pál pápa pozitív reakciójára a magyar államelnök azon felvetésével kapcsolatban, hogy a moszkvai pátriárkával való találkozója legyen a "befogadó" Magyarországon és a kalocsai aláírásgyűjtés beindítása egy napra, 2001. október 9-ére datálódik. "A Szentatyát valószínűleg tévesen tájékoztatták. A diplomáciai találkozók természetesen kevéssé alkalmasak mély és árnyalt kifejtésekre, de tény, hogy nálunk az idegenek letelepítése ellen egy-két kivételtől eltekintve jelentős helyi erők mozdultak meg, gondoljunk csak debrecenre, Hajdúszoboszlóra, Bicskére, most Kalocsára." Kovács szerint nem szabad összekeverni azt, hogy Magyarország a történelemben átjáróházként működött, illetve, hogy befogadó ország. "A magyar ugyanis régebben sem volt igazán befogadó." - mondja Kovács.

"A vita most azon dúl ebben a befogadó jellegű országban, hogy miért nem viszik az afgánokat mondjuk Csornára,ahol szintén van kiürített laktanya, s a magyarázat máris megvan: azért nem, mert Csornán Áder János az országgűlési képviselő, egy ultraliberálsiból ultrakonzervatívvá lett rendpárt főembere." Magyarország "nem befogadó ország, hanem egy minden balhéból jól kijönni szándékozó, mindent megúszni remélő ország: megúszni a vakcinát, elkerülni a földönfutók idegen szagát, és amint Kalocsa város szabad demokrata polgármestere mondta: megúszni az idegen kultúra jelenlétét, az idegen kultúrávalvaló történő találkozást, és együttélési kényszert. Egyfelől kapcsolódni a terrorizmus ellni világszövetséghez, de ha lehet, akkor kellemetlenségeket nem vállalni, viszont a háború végén ott feszíteni azok között, akik tettek is valamit."

Szarvas Zsolt szerint (Kalocsa: tengerben a csepp, Magyar Hírlap, 2001. október 18.) az SZDSZ-es polgármester jól kikerülte "a nagyon is nyilvánvaló rasszizmuscsapdákat" és "nem pártja szabadelvű imidzsét romboló előítéletet hangoztatott. Hiányolta viszont az egyeztetést, fölemlegette az embertelen körülményeket". A polgármester kifogta a szelet a MIÉP vitorlájából és jól képviselte városa érdekeit, így "afgánok egyáltalán nem kerülnek az érseki városba" - állítja Szarvas.

"Persze tudjuk, hogy minden döntést a politika és a közelgő választás határoz meg." - állítja Szarvas. Ezért van az, hogy Debrecenből hozzák át a menekülteket, amely város fideszes irányítás alatt áll.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695