Menekültügy Magyarországon.

2001-10-26

Kétrészes elemzésünkben bemutatjuk a magyarországi menekültügy múltját és jelenét. A történeti áttekintésen túl összefoglaljuk a magyar jogrendszer menekülteket érintő változásait, a menekültügy költségvetési vonatkozásait, illetve bemutatjuk a probléma megoldásáért felelős intézményeket. Az első részben összefoglaljuk a magyarországi menekültügy rendszerváltás utáni történetét.Rendszerváltás

A '80-as években, de mindenekelőtt a rendszerváltás körüli években jelentősen megnőtt a környező országokból bevándorló, túlnyomó többségében magyar nemzetiségűek száma. A minőségi változás a Romániából mind nagyobb számban érkezők és itt maradók nyomására következett be. E csoportot nehéz lenne egy adott migrációs kategória alá besorolni, mivel jellemző rá a gazdasági motiváltság, a jobb körülmények reményében Magyarországra való bevándorlás szándéka, ugyanakkor legtöbb esetben a motiváció között jelen van az elnyomás, sok esetben a politikai üldözés előli menekülés is. Az 1988-ban kialakult kényszerhelyzetben - a korábbi évekkel ellentétben - a magyar hatóságok már 12.273 főnek adtak tartózkodási engedélyt.

A változás jellegzetes eseménye volt az is, amikor a 80-as évek végén magyarországi tartózkodásuk lejártával a román, illetve keletnémet állampolgárok ezrei nem kívántak hazájukba visszatérni. 1988-at követően pedig, amikor a szabad utazás lehetőségét akadályozó állapot megszűnt, öt év alatt közel százharmincezer menekülő és több mint száztízezer huzamosabb ideig itt-tartózkodó külföldi érkezett az országba.

1989-ben már törvénnyel szabályozták a ki- és bevándorlást, a nagyszámú külföldi megjelenése és a rendszerváltozással átalakuló társadalmi-gazdasági viszonyok szükségszerűvé tették a külföldiek magyarországi tartózkodásának és bevándorlásának átfogó, törvényi szintű szabályozását.

A menekültügyi intézményrendszer törvényi megalapozásának első lépcsőjeként értékelhető, amikor 1988 tavaszán a Minisztertanács létrehozta a - hivatalosan nem is menekültnek nevezett - "hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó külföldiek" elhelyezését és támogatását szolgáló, legfontosabb költségvetési kiadásokat fedező Letelepedési Alapot. Az Alap működtetésére, a központi államigazgatási szervek működésének összehangolására, valamint egyes egyházi és társadalmi szervezetek bevonására felállították a Menekültügyi Tárcaközi Bizottságot.

A legfontosabb sajátosságai a rendszerváltozást körüli és azt követő folyamatoknak, hogy i) Magyarország izoláltsága megszűnt; ii) magyar állampolgárok ismét szabadon utazhatnak külföldre és megfelelő feltételek megléte esetén a külföldiek is Magyarországra; iii) a környező országokban élő magyar nemzetiségűekkel kapcsolatos hivatalos magyar politika alapvetően megváltozott; iv) gazdasági, politikai és nem utolsó sorban a földrajzi adottságok miatt Magyarország egyre inkább cél-, illetve befogadó országgá vált.


A menekültügy a rendszerváltozást követően

Az alábbiakban az áttekintés csak a migránsok azon csoportjával kapcsolatos fejleményekre vonatkozik, akik hazájukat egyéni üldöztetés, illetve háború vagy polgárháború miatt kényszerültek elhagyni, és nem szól a klasszikus munkaerő-áramlásról, illetve bevándorlásról.

1989. március 14-én Magyarország csatlakozott a menekültekről szóló 1951. évi Genfi Egyezményhez és a hozzá kapcsolódó 1967. évi New York-i Jegyzőkönyvhöz. Mivel elsősorban a romániai menekültek legalizálása volt a fő cél, Magyarország azt vállalta, hogy az egyezményt és a jegyzőkönyvet csak az Európában bekövetkezett okok miatt menekülőkre alkalmazza. Bár a magyar fenntartás fenti módjának jogszerűsége vitatott volt, az ENSZ végül elfogadta azt, ami azt jelentette, hogy a magyar hatóságok csak az európai események által üldözött személyek esetében folytat(hat)nak le menedékjogi eljárást. (A magyar menekültügyi szervek gyakorlata szerint a volt Szovjetunió teljes területe, valamint Törökország Európa területének számított ) Nem sokkal később módosultak az alkotmány menedékjogra vonatkozó rendelkezései is, amelyek a Genfi Egyezménnyel ellentétesen nem utaltak a földrajzi korlátozásra.

Megjelentek jogszabályok a menekültként elismertek hazai jogállásáról, a kérelmezők és az elismertek ellátását szervező befogadó állomásokról, valamint a menekültekre vonatkozó támogatási rendről. Az 1989 tavaszán a Belügyminisztérium egyik főosztályaként létrejött Menekültügyi Hivatalt 1993-ban Menekültügyi és Migrációs Hivatallá bővítettek, országos hatáskörű szervként, de a Belügyminisztérium szervezetén belül. A Hivatal felügyelte és szakmailag irányította az első fokon eljáró hatóságokat, a Hivatal 5 helyi szervét. A belügyminiszter megbízásából kezelte a Menekülteket Támogató Alapot (amely 1996-ban szűnt meg; azelőtt Letelepedési Alap), valamint működtette és felügyelte a három állandó befogadó állomást és az átmeneti szállásokat.

Kezdetben három állandó befogadó állomás nyílt: Bicskén, Békéscsabán és Hajdúszoboszlón, valamint átmeneti szállások létesültek sorra, tipikusan a délszláv válság menekültjeinek befogadására az ország hét pontján. 1995-ben nyílt meg az ország legnagyobb befogadó állomása Debrecenben. (Ma csak három befogadó állomás üzemel: a régiek, Hajdúszoboszlót kivéve, valamint a volt átmeneti szállások közül Vése.)

Az egyezmény alkalmazhatóságát biztosító eljárási szabályok úgy léptek hatályba, hogy az országban lévő romániai menekültek - függetlenül a kérelmezésre nyitva álló határidő leteltétől - három hónapon belül bármikor kérhették menekültkénti elismerésüket.

A menekültkénti elismerés eljárását, az eljáró szervek körét és a kérelmezők egyes jogait rendeletek szabályozták, nem volt tehát törvényi szintű szabályozás. Ezek értelmében a Menekültügyi Hivatal helyi szervei jártak el első fokon, míg a Hivatal döntött másodfokon. Mód nyílott a bírósági felülvizsgálatra is.


1991: A délszláv válság alapjaiban változtatja meg a menekültügyet

Az 1991. év merőben új tapasztalatokkal szolgált a menekültügyi szakemberek számára. Ettől kezdve emberek tízezrei kerestek menedéket hazánkban a volt Jugoszlávia területén kialakult háborús konfliktus következtében. Először Horvátországból, majd 1992 nyarától Bosznia-Hercegovinából és Kis-Jugoszláviából érkeztek a legtöbben. Menekülésük oka nem a Genfi Egyezményben meghatározott okok miatti személyes üldöztetés volt, annak rendelkezéseit csak elenyésző hányadukra lehetett alkalmazni (ők maguk sem kérték ezt). Főleg ideiglenes menedéket és támogatást kértek hazánkban addig, amíg visszatérhetnek otthonaikba, vagy harmadik országban kezdhetnek új életet. Közülük alig néhány százan folyamodtak menekült státusért hatóságainkhoz.

A kormányzat arra készült, hogy a menekülőket csak rövid távon kell befogadnia, és a válság nem fog elhúzódni. 1992 végéig a befogadás közvetlen, materiális tényezői (szálláshelyek létesítése és fenntartása, ellátás, anyagi támogatás stb.) álltak a Hivatal tevékenységének középpontjában. A legtöbb menekülőt az átmeneti szállásokon helyezték el, de a rövid távú befogadás szellemében sok falu, illetve családok is befogadtak jelentős számú menekülőt. Ez utóbbi megoldás, mint később bebizonyosodott, sokkal kedvezőbb volt a menekülők beilleszkedése szempontjából, nem utolsó sorban nem jelentett terhet az állami ellátórendszerek számára.

Az 1991-ben érkezett mintegy félszázezer horvátországi menekülőt, köztük több lerombolt magyar település lakóit és a szerb katonai behívó elől menekülő vajdasági magyarokat együttérző magyar közvélemény fogadta. Hűvösebb fogadtatás várta - talán a vallás és a kultúra különbözősége, valamint a politika megváltozott attitűdje okán - a kisebb létszámú, később érkező bosnyák menekülőket. A délszláv menekülők nagy száma (az összes érkező száma mintegy 65-70 ezerre tehető) ellenére anyagi jogi szabály, amely meghatározta volna státuszukat és az elismerési, befogadási eljárás, sohasem született rájuk vonatkozóan. Befogadásuk a Kormány politikai döntésével, humanitárius alapon történt. (A visszaemlékezések szerint Antall József, akkori miniszterelnök, egy táborlátogatás alkalmával jelentette ki, hogy az országnak "menedéket" kell nyújtania az érintetteknek. Innen is eredhet a későbbi elnevezés: "menedékes", amely ellátási jogszabályokban, vagyis hivatalos formában az "ideiglenes menedéket élvező" kategóriájaként jelent meg.)

A Menekülteket Támogató Alapról szóló törvény és az alap megszűnése után, az ellátási kérdéseket szabályozó kormányrendelet anélkül szólt "ideiglenes menedéket élvezőkről", hogy ez a státusz jogilag bármikor létrehozásra került volna.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695