Vádak az SZDSZ ellen

2001-11-05

2001. november 2-án Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő, Torgyán József pártelnök korábbi bizalmasa és tanácsadója sajtótájékozatóján azzal vádolta meg az SZDSZ-t, hogy az 1998-as kampánya során 800 millió forint adósságot halmozott fel, be nem vallott kampánypénzekkel próbált nyerni, meghamisította a gazdálkodásáról szóló mérleget, és többszörösen megsértette a párttörvényt. A politikus sajtótájékoztatón az újságíróknak több okiratot adott át szavainak alátámasztására, melyeket állítása szerint postaládájában találta. 2001. november 2-án Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő, Torgyán József pártelnök korábbi bizalmasa és tanácsadója sajtótájékozatóján azzal vádolta meg az SZDSZ-t, hogy az 1998-as kampánya során 800 millió forint adósságot halmozott fel, be nem vallott kampánypénzekkel próbált nyerni, meghamisította a gazdálkodásáról szóló mérleget, és többszörösen megsértette a párttörvényt. A politikus sajtótájékoztatón az újságíróknak több okiratot adott át szavainak alátámasztására, melyeket állítása szerint postaládájában találta.

Horváth Béla jelezte: az Állami Számvevőszékhez, a legfőbb ügyészhez, a belügyminiszterhez valamint a pénzügyi tárca vezetőjéhez fordul az ügyben és a hozzájuk eljuttatott dokumentumok alapján a vizsgálat elindítását, illetve a megfelelő lépések megtételét kéri. A kisgazda politikus az elmúlt tíz év egyik legnagyobb belpolitikai botrányának és pénzügyi panamájának nevezte az 1998-ben az SZDSZ-nél történteket. A kisgazda politikus kérdésre válaszolva megjegyezte: a törvény lehetőséget ad rá, hogy ügyészi indítványra egy pártot fel lehet oszlatni, de amennyiben az Állami Számvevőszék derít fényt a súlyos törvénysértésekre, ennek elnöke is indítványozhatja a bírósági eljárást.

Az SZDSZ véleménye szerint a Horváth Béla által a pártra vonatkozóan tett kijelentések vagy tudatos hazugságok vagy félrevezették a politikust. Horváth Béla szenzációsnak szánt "leleplezése" a Magyar Nemzet és Magyar Televízió A Hét című műsora által már egy ideje folytatott SZDSZ ellenes kampány szerves része - reagált az SZDSZ sajtóirodája a kisgazda politikus sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A közlemény szerint "Horváth Béla, aki MDF-es múltja után Torgyán József táskahordozója volt, most fideszes mandátumért kapaszkodik, ezért miként eddig, úgy ezúttal sem vehetők komolyan állításai". Amennyiben állításait érdemben megismerve, az állítólagos dokumentumokat áttanulmányozva az SZDSZ indokolnak látja, úgy megteszi a szükséges lépéseket a rágalmazás ügyében - zárul a közlemény.

Az ügy politikailag azért igazán érdekes, mert amennyiben eljárási procedúra kezdődik és hosszú ideig napirenden marad a téma, az jelentősen veszélyeztetheti az SZDSZ kampánystratégiáját. Elemzéseinkben már utaltunk arra, hogy az SZDSZ megszólalásai alapján világos: a párt kampány-kommunikációjának középpontjába kívánja helyezni a korrupció elleni harcot. Az októberi parlamenti politikai vitanapon elhangzott SZDSZ-es felszólalások is rendre érintették ezt a témát, Kuncze Gábor pártelnök kormánybírálatában pedig kiemelt helyet kapott a korrupció kérdésköre ("koffer-kormány").

A párt számára hátrányos témák - különösen a két nagy párttal, a Fidesz-MPP-vel és az MSZP-vel összehasonlítva - az elmúlt időszakban alig-alig merültek fel. Május eleje óta egyedül a 33. héten akadt olyan téma, amelyben az SZDSZ neve a korrupcióval összefüggésben szerepelt. A Dunaferr vizsgálatára létrehozott parlamenti eseti bizottságban fogalmazták meg akkor kormánypárti politikusok, hogy a szabad demokrata üzleti körök is érintettek a cég gyanús ügyeiben.

A kormányzati oldal számára tehát hasznos lehet, ha a "tiszta kezek" kampányát tervező SZDSZ neve összefüggésbe kerül a korrupcióval. A kormányhoz közelinek nevezett Magyar Nemzet és a HÉT című közszolgálati műsor tudósításaiban az elmúlt hetekben gyakran szerepeltek SZDSZ-es botrányként tálalt témák. Ezek azonban eddig más orgánumokban nem jelentek meg. Horváth Béla sajtótájékoztatóján elhangzottak viszont minden médiában vezető hírré váltak.

A következő napokban dől majd el, hogy a történet múló epizód lesz-e, avagy az ügy tartósan napirenden marad. Véleményünk szerint a második forgatókönyv a valószínűbb, ami egyben azt is jelentheti, hogy az SZDSZ-nek komolyan fel kell készülnie arra, hogy korrupciós témában defenzívába szorulhat a választási kampány nyitányakor.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384