A 2001. november 4-i incidens

2001-11-15

Kifütyülték a szabaddemokrata Mécs Imrét, az '56-os halálra ítéltet, a forradalom 45. évfordulóján tartott koszorúzáskor. A kormány nem határolódott el a kifütyülőktől sem a helyszínen, sem később. A Parlamentben Mécs Imre panaszolta el a Kormánynak a vele történteket, amelyre Dávid Ibolya válaszolt a Kormány nevében. Dávid Ibolya válaszát az ellenzéki média, Mécs Imrét és pártjának politikáját, illetve a szocialisták viselkedését pedig a kormánypárti média utasította élesen el.

Éles vita alakult ki az Országgyűlésben arról, hogy november 4-én az 1956-os megemlékezésen kifütyültek több ellenzéki politikust. Mécs Imre a kormányt hibáztatta, hogy nem határolódott el a szélsőséges megnyilvánulásoktól. Dávid Ibolya szerint azonban az indulatokat az váltotta ki, hogy az SZDSZ az előző ciklusban koalícióra lépett az MSZP-vel. "Volt karhatalmista miniszterelnökkel együtt rendkívül nehéz megmozdulni, és azt mondani, a halálraítéltnek, aki ugyanolyan sorson osztozott, mint Mécs Imre, hogy kérem szépen ne tessék tetszést nyilvánítani, vagy nemtetszést nyilvánítani" - fogalmazott az MDF elnöke. (Napirend, 2001. november 5.)

Összefoglalás

A kifütyülők melletti érvek:
-1956 emléke máig sebeket ejt
-a kommunista utódpárt, MSZP, és a velük koalícióba menő SZDSZ nem kereshet semmit az '56-os ünnepeken
-az MSZP-nek egyszer bocsánatot kellene kérnie a nemzettől
-Mécs Imre nem hőse 1956-nak, mert az nem egy örök érdem, amelyet a későbbi politikai viselkedéssel nem lehet elveszíteni
-az MSZP és az SZDSZ nem partner a nemzeti ünnepek méltóságának helyre állításában

A kifütyültek melletti érvek:
-szégyen az 56-os halálra ítéltet egy 56-os megemlékezésen kifütyülni és a halálba küldeni
-szégyen, ahogy a kormány nem határolódik el a rendbontó csőcseléktől, sőt barátkozik velük
-Dávid Ibolya parlamenti válasza Mécs Imrének elfogadhatatlan: míg Dávid Mécset kritikával illette, a fütyülő tömeget nem
-a jobboldal át akarja írni a történelmet és megtagadni az '56-os forradalom baloldali jellegét.
-az 1956-os forradalom elindítói pontosan azt a fajta szélsőjobboldalt akarták távol tartani a forradalomtól, amelyik most fütyült




A Magyar Hírlap önálló szerkesztőségi cikke (Temetői gyülölködés, 2001 november 5.) szerint a bekiabálók "megbecstelenítették a megemlékezést (...) Elvakultságukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy 'hazaárulónak' minősítették egyebek között azt a Mécs Imrét, akit Kádárék halálra ítéltek, csak később változtatva életfogytiglanra büntetését. A demokratikus ellenzék hajdani kulcsalakja, Demszky Gábor is füttykoncertet kapott, 'gyilkos' jelzőt viszont az a Kovács László, aki hiteles szocialista pártot teremtett a baloldal vezető alakulatából, és akinek 1956-ban igazolhatóan semmi szerepe nem volt a megtorlásokban."

A Magyar Hírlap szerint ezt nem lehet csak a szélsőjobboldalra fogni. Az "önmagát mérsékeltnek minősítő jobboldal is olyannyira napi politikai céljainak a szolgálatába állította 1956-ot, hogy az elvakultak - már nem is mindig a kor tanúi - gyűlölet nélkül el sem tudják képzelni az évfordulót."

A Magyar Hírlap szerint a jobboldal át akarja írni a történelmet. "Irányítottnak látszó támadásoknak lehetünk tanúi Litván György történésszel szemben, mert tényekkel bizonyítja, hogy 1956 igenis baloldali, szocialista indíttatású is volt; bizonyítás nélkül vádolnak vezető baloldali politikusokat, de nem tetteik alapján, hanem mai választási esélyeik miatt. (...) Sajnos, úgy látszik, ismét érvényes az annak idején gúnynak szánt jelmondat: nem tudhatjuk, hogy mit hoz a múltunk.

Pilhál György szerint (Balfogás, Magyar Nemzet , 2001. november 6.) a Magyar Hírlap a temetőben "gyászoló-emlékező közönséget" feddte meg.

Pilhál szerint a "füttyből kapott szegény Mécs Imre is, aki az egyik legbecsületesebb politikus, ötvenhatos hős, derék - és a bitótól hála istennek megmenekült - halálraítélt. Imre bácsi nem a hiteltelensége miatt kapta a füttyöt, hanem azért, mert rossz társaságba keveredett. (SZDSZ - a szerk.)" Pilhál szerint a Magyar Hírlap szerzőjének "egyetlen rokonát, barátját, ismerősét sem akasztatta fel Kacsingatós Jani bácsi (Kádár János, volt kommunista vezető - a szerk.)".

A Magyar Hírlap másnap újabb szerkesztőségi állásfoglalást tett közzé (Nem volt véletlen, 2001. november 6.). Ebben a parlamentben történtekre reagált a lap. "Még lett volna egy utolsó lehetőség. Dávid Ibolya, a Magyar Köztársaság igazságügy-minisztere tegnap az Országgyűlésben még jóvátehetett volna valamit abból a szörnyűségből, amely november 4-én, a Nemzeti Panteon 21-es parcellájánál, az ötvenhatos mártírok sírjának koszorúzásánál történt. Még kimondhatta volna a szavakat, megtehette volna a gesztusokat, amelyeket az ünnepélyes aktus során sem az ott koszorúzó miniszterelnök, sem a parlament elnöke nem tett meg." A Magyar Hírlap szerint szégyen ahogy Kovács Lászlóval, Demszky Gáborral és Mécs Imrével bántak, miközben a "legfőbb közjogi méltóságok ugyanúgy hallgattak, mint 1992. október 23-án Antall József vagy Boross Péter (akkori miniszterelnök és belügyminiszter - a szerk.), amikor a szélsőjobboldal suhancai és bérencei '56 másik hősét, Göncz Árpádot (akkori köztársasági elnök - a szerk.) fütyülték ki."

A parlamentben Mécs Imre volt kénytelen a saját ügyében felszólalni, miközben a neki válaszoló Dávid Ibolya igazságügy-miniszter "megvédte a kiabálókat, a mocskolódókat, a befütyülőket. Olyasmiket mondott, amelyek hallatán a népszerűségi lista elején álló politikus, egy magára adó országban, visszazuhanna a legutolsó helyre."

Révész Sándor szerint (A taps, a fütty, a csend, 2001. Népszabadság, november 7.) "november 4-én a köztemetőben Istóczy, Bárdossy, Bosnyák és Kolosváry-Borcsa (ismert antiszemiták, illetve háborús bűnösök - a szerk.) örökségét hirdető párt, egy náci párt kapta a legnagyobb tapsot (ez a párt a MIÉP- a szerk.). Az 1956-os forradalom vezetőinek egyik legfontosabb törekvése volt, hogy ezt a szellemiséget távol tartsák maguktól - állítja Révész.

"Nem az a kérdés, hogy a temetőben miért fütyülték ki azokat, akik a demokratikus forradalomra emlékeztek. Hanem az, hogy miként került ez a csőcselék a Magyar Köztársaság vezetői mögé. Miként kerültek ők e csőcselék elé?" - kérdezi Révész, aki szerint "Nem kell, és nem lehet mindenkivel együtt ünnepelni."

Krajczár Gyula szerint (Továbbállt egy asszony, Népszabadság, 2001. november 7.) "Dávid Ibolya is ott volt, sőt a gyilkosozó, árulózó mag - elmondása szerint - mögötte állt. S neki a feszült helyzetben nem más jutott az eszébe, mint hogy szóba elegyedjen a magukból kikelt emberekkel, s így megtudhassa tőlük, az SZDSZ-szel bizony nagy bajok vannak."

Krajczár szerint ez az a pillanat, amikor elindulnak a "jól ismert, gyalázkodó panelok a pufajkás MSZP-ről és az őt ölelgető hígerkölcsű SZDSZ-ről. Elindul mindaz, ami Dávid Ibolyának korábban annyira nem tetszett, amivel szemben tudta karakteresen megmutatni magát, mint politikus." Krajczár szerint azonban Dávidot mára vonzza ez a fajta politikai kultúra.

Krajczár szerint "továbbállt egy asszony, elvitte őt egy aktuálisan nagyobb erő, egy nagyobb vonzalom. Szeszély volt csak az emberi hang, a béke, a jobb. Úgy viselkedett, mert úgy látta hasznosnak. Kikanalazta a médiából, amit lehetett, kikanalazta a közvélemény-kutatásokból, amit lehetett, s most, hogy már fenéken koppan a kanál, elindul új csajkák után. Ezeket most durva lelkű macsóktól lehet megszerezni, akik elvárják, hogy legalább pufajkásozzon, hogy legalább taposson bele Mécs Imrébe, hogy legalább kezdje el nyomni a legkilúgozottabb, legbrosúraszagúbb, avítt propagandaszövegeket. S lám csak: megy neki."

Berényi Szabolcs szerint (Csőcselék, Magyar Nemzet, 2001. november 7.) más megítélés alá esik a baloldalon, amikor baloldali, vagy amikor jobboldali politikust fütyülnek ki. Berényi szerint Mécs Imre nem hőse 1956-nak. "Önnek kitűnő esélye volt, hogy 1956 hőse legyen. De nem lett az. Merthogy, tisztelt Mécs Imre, 1956 hősének lenni nem azt jelenti, hogy az illető életének (és politikusról lévén szó: politikai tevékenységének) többi részét mintegy mellékesen megemlítjük, esetleg nagyvonalúan zárójelbe tesszük. (...) Mert ön egy fontos szabad demokrata politikus. És 1956 hősei nem ülnek egy frakcióban hírhedt ávósok nyegle fiaival. 1956 hősei nem lépnek koalícióra pufajkás muszkavezetőkkel. 1956 hősei nem gyaláznak mindent, ami magyar. Mert ezek a dolgok definíció szerint kizárják egymást. Mert az áldozat nem kormányozhat együtt a gyilkosokkal. És ha megteszi: nem áldozat többé."

R. Székely Julianna megkérdezi (Mécs Anna naplója, Magyar Hírlap, 2001. november 7.), vajon miért bűn Dávid Ibolya szerint, hogy Mécs Imre az SZDSZ tagja.

Gajdics Ottó szerint (Ki gyalázkodott a temetőkben, Magyar Nemzet, 2001. november 8.) az ellenzékiek azzal próbálják mentegetni magukat, hogy arról beszélnek, 1956-ban mennyi idősek voltak. "Aki hazaárulókkal és egykori kiszolgálóikkal vállal szellemi és gyakorlati közösséget, az nem csodálkozhat azon, ha őt magát is annak nevezik. Főleg akkor, ha tüntetőleg viselni kezdi az eredetileg nem rá sütött bélyeget. Ez minden közösség természetes reakciója.(...) Az MSZMP felelőssége letagadhatatlan a nemzet elárulásában, az ötvenhatos népirtó kegyetlenségek elkövetésében. A jogutód MSZP minden ízében utódja az egykori állampártnak, hiszen befogadta, sőt irányító pozícióba helyezte annak volt vezetőit, eszmeiségével tulajdonképpen a mai napig egyetért, csupán a diktatórikus, totalitárius politikai gyakorlatot ítéli el szóban.(...) És bármennyire fájdalmas számukra, de hasonlóvá vált a szocialistákhoz az egykor leginkább kommunistaellenes párt, az SZDSZ is, amikor a hatalom birtoklásának mámorától beleszédültek a koalícióba 1994-ben. Lehet sajnálni Mécs Imrét, amikor a halálraítéltre süti rá a felindult tömeg a gyilkos bélyegét. De ha nem tartozna egy brancsba azokkal, akik azt bizonygatják, hogy baloldali volt '56, baloldali volt a megtorlás és baloldali az is, hogy az első felét felvállalják, a másodikat már nem, akkor ilyesmi nem fordulna elő."
Gajdics szerint, ha legalább bocsánatot nem tudnak kérni, akkor legalább maradjanak otthon '56 ünneplésekor azok, "olyan lélektelenül gyűlölnek bennünket"

Horváth Balázs, az Antall-kormány igazságügyminisztere szerint (Haynau sem koszorúzott Aradon, Magyar Nemzet, 2001. november 8.) a "bolsevik diktatúra volt az, mely belenyúlt ünnepkultúránkba, elvette ünnepeinket. Nem engedte megünnepelni a karácsonyt, ha a szülő megkereszteltette gyermekét, azt vagy titokban tehette, vagy következményekkel kellett számolnia.(...) Ezt kellett most újjáépítenünk, éles vésővel leverve róla azt az évtizedek során erőszakkal rárakott mocskot, mellyel lélektelenné, érzelmi töltés nélkülivé tették ünnepeinket." Horváth szerint ebben nem partner az MSZP és az SZDSZ. "Ha a szabad demokraták egyik vezető ideológusa a Szent Koronát micisapkának titulálja, mikor e két párt észtveszejtve tiltakozott az ellen, hogy a koronázási jelvényeket mindenki által megtekinthetően az Országház kupolatermébe helyezzük el, hol már milliók látták, ha emelkedettség nélkül káromkodnak, szitkozódnak a parlamentben a szocialista országgyűlési képviselők, okkal állapíthatjuk meg, nemzeti ünnepeink részükre tartalom és üzenet nélküliek."

Horváthot megrázta, amikor, pár évvel ezelőtt, "Horn Gyula (szocialista miniszterelnök 1994-1998 - a szerk.) és Nagy Erzsébet (Az '56-os, kivégzett kommunista hős, Nagy Imre forradalmi vezető lánya - a szerk.) 1956-ra, forradalmunkra és annak áldozataira emlékezve közösen helyezett el koszorút. (...)Az idő sok sebet begyógyít. A gyógyuláshoz azonban az idő kevés."

Pozsonyi István szerint (Az MSZP és a forradalom, Magyar Fórum, 2001. november 8.) kijárt a fütyülés az MSZP-nek. Bár, állítja Pozsonyi, az MSZP szociáldemokratává akar válni, a pártról szóló tudósításokon felfedezhetőek a régi arcok, ismert korábbi kommunisták, akik meghatározói voltak az előző rendszernek.

Hering József szerint (A 301-es parcella üzenete, Magyar Fórum, 2001. november 8.) Mécs Imre nem hazaáruló, hanem 1956 hőse. De rossz társaságba keveredett, állítja Hering. Mint ahogy a szocialisták jelenlegi vezetőinek is van múltja, hiszen a rendszerváltás előtt is pártemberek voltak, nem csak most. "A magyar nemzet senkit nem hív tetemre, másokkal ellentétben nem vallja a szemet szemért, fogat fogért ószövetségi parancsot. A keresztény magyar nemzet megbocsát, de ehhez előbb az ellene vétkezőknek bocsánatot kellene kérniük."

Benkő J. László szerint (Mécs Imre SZDSZ-es képviselő figyelmébe, Magyar Nemzet, 2001. november 9.) 1986-ban a mai MSZP vezetői nem mentek ki '56-ról megemlékezni, akkor még a rendfenntartókat küldték ki maguk helyett. Mécs Imre pedig akkor még a forradalmárok oldalán állt és nem az SZDSZ-ben volt, amely párt például a státusztörvény kapcsán ugyanazt az álláspontot képviseli, mint a románok, csak magyarul.

Kovács Zoltán szerint ("Élet" rovat, Élet és Irodalom, 2001.november 9.) Dávid Ibolyának - Mécs Imrének adott parlamenti válaszában - egyetlen rossz szava nem volt azokhoz, akik Mécset az akasztófán akarták látni. "A kérdés - miért nem határolja el magát Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepséget megzavaró eseményektől - természetesen magához a miniszterelnökhöz szólt, de Orbán Viktor jó ideje többnyire nem válaszol egyenesen föltett kérdésekre, ezek elől többnyire elbújik, ha mégis szembe találja magát velük, akkor a válaszadás jogát többnyire Dávid Ibolyára delegálja, aki bármikor, teljes örömmel járatja le magát a kormány képviseletében". Kovács szerint Dávid logikája szerint mostantól bárkit halálba lehet kívánni. "Orbán pedig hallgat." Ez azért van - állítja Kovács -, mert az egyetlen szóba jöhető koalíciós partnere a Fidesznek a MIÉP.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695