2001. 47. hét

2001-11-26

A 47. hét mindkét vezető témája már korábban is szerepelt a hírekben: az MSZP miniszterelnök-jelöltje elleni vádak (4 napig a napirenden ezen a héten) a 46., míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita (3 napig a napirenden ezen a héten) a 45. héten már kiemelkedő témának számítottak. A két vezető téma mellett a héten mindössze a kormányzati döntések szerepeltek két napig a napirenden, a többi 13 ügy egy-egy nap vezető híre maradt.A 47. hét mindkét vezető témája már korábban is szerepelt a hírekben: az MSZP miniszterelnök-jelöltje elleni vádak (4 napig a napirenden ezen a héten) a 46., míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita (3 napig a napirenden ezen a héten) a 45. héten már kiemelkedő témának számítottak. A két vezető téma mellett a héten mindössze a kormányzati döntések szerepeltek két napig a napirenden, a többi 13 ügy egy-egy nap vezető híre maradt.

A Fidesz-MPP (összes: 7, pozitív: 3, negatív: 4) három témában, a kormányzati döntésekkel, a KDI mexikói ülésével és egy korábbi kezdeményezés, a szülőknek nyújtott adóátutalás újbóli felvetésével került pozitív hírekkel a napirendre. Az előző héthez hasonlóan ismét négy a pártra nézve hátrányos téma akadt: az egészségügy helyzetéről folytatott vita, az SZDSZ által felvetett kormányzati reklám, valamint az MSZP által a napirendre emelt Posta-Defend-ügy és az FVM-kormányfő felelősségi kapcsolat.

Az FKGP (0, 0, 0) egyetlen témával sem, míg az MDF (1, 0, 0) a pártelnök-miniszter titkosszolgálati megfigyelések ügyében tett bejelentésével került a napirendre.

Az MSZP (7, 1, 1) a korábbi két héthez hasonlóan ismét sok szerepléssel jelentkezett. Ezek közül mindössze egy pozitív téma akadt, míg a szintén egy elemként regisztrált Medgyessy elleni vádak négy napon keresztül is vezető hírnek számítottak. A 47. hét egyébként leginkább Medgyessy Péterről szólt: még egyetlen hét sem akadt, amikor hat megszólalása is napirendre került volna. A szocialista miniszterelnök-jelölt "érdekességét" elsősorban a számára hátrányos témák eredményezték, ám ezt a lehetőséget Medgyessy arra is kihasználta, hogy az MSZP programjáról beszéljen. Így Medgyessy olyan megszólalásai is a vezető hírek közé kerültek, amelyek korábban nagy valószínűséggel az ingerküszöb alatt maradtak volna.

Az SZDSZ (4, 2, 0) két olyan pozitív megszólalást is kezdeményezett, amelyek átlépték az ingerküszöböt. A párt a hét egyik vezető hírében, az egészségügyi vitában saját javaslatát is képes volt megjeleníteni, ráadásul kétszer, 21-én és 24-én. A 44-45. héten a napirenden szereplő székház- és kampánypénz-vita a 46. héthez hasonlóan ezúttal sem került a vezető hírekbe.

A MIÉP (0, 0, 0) a héten ismét nem volt szereplője a politikai napirendnek. A pártelnök kecskeméti sajtótájékoztatója, amelyben a MIÉP tíz százalék feletti támogatottságáról beszélt, módszertanunk alapján a magyar sajtóban nem lépte át az ingerküszöböt.

A héten alakult Centrum Párt (1, 1, 0) a hír bejelentésével a napirendre került.



1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Agrárfórum

11.19.

MSZP
SZDSZ

-

Medgyessy a veszprémi egyetemen

11.19.

MSZP

-

Fidesz-MSZP megbeszélés

11.20.

Fidesz
MSZP

-

Kormányreklám

11.20.

SZDSZ

-

Egészségügy helyzete

11.20.
11.21.
11.24.

Kamara

EDDSZ
SZDSZ

Titkos adatgyűjtések

11.20.

MSZP

MDF
Fidesz

Vádak Medgyessy ellen

11.21.
11.22.
11.23.
11.24.

Média

MSZP
Fidesz

Kormányzati döntések

11.21.
11.24.

Fidesz

-

KDI mexikói ülése

11.21.

KDI

Fidesz

Székely-ügy

11.22.

Bíróság

-

Posta-Defend-ügy

11.22.

MSZP

-

SZJA szülőknek

11.22.

Fidesz

-

Demszky-Mikola találkozó

11.22.

SZDSZ
Fidesz

-

Centrum Párt

11.23.

CP

-

FVM és a kormány

11.23.

MSZP

-

Kazetta-ügy

11.24.

ORFK

-

       



2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Agrárfórum

11.19.

M

M

AGR

Medgyessy a veszprémi egyetemen

11.19.

M

SZ

-

Fidesz-MSZP megbeszélés

11.20.

M

SZ

-

Kormányreklám

11.20.

M

B

-

Egészségügy helyzete

11.20.
11.21.
11.24.

M

M

EGE

Titkos adatgyűjtések

11.20.

P

SZ

BIZT

Vádak Medgyessy ellen

11.21.
11.22.
11.23.
11.24.

M

B

-

Kormányzati döntések

11.21.
11.24.

M

SZ
M

-

KDI mexikói ülése

11.21.

M

SZ

-

Székely-ügy

11.22.

B

B

-

Posta-Defend-ügy

11.22.

M

B

-

SZJA szülőknek

11.22.

M

M

CSAL

Demszky-Mikola találkozó

11.22.

M

SZ

-

Centrum Párt

11.23.

M

SZ

-

FVM és a kormány

11.23.

M

B

AGR

Kazetta-ügy

11.24.

M

B

-

         


Jelmagyarázat

Aréna
M=média
P=parlament
B=bíróság

Tipus
B=botrány
M=materiális
SZ=szimbolikus

Szakpolitika
AGR=mezőgazdaság
CSAL=családpolitika
BIZT=biztonságpolitika
EGE=egészségügy


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Agrárfórum

O

MSZP
SZDSZ

-

Medgyessy a veszprémi egyetemen

P

-

-

Fidesz-MSZP megbeszélés

P

-

-

Kormányreklám

P

-

Fidesz

Egészségügy helyzete

O

SZDSZ

Fidesz

Titkos adatgyűjtések

P

-

-

Vádak Medgyessy ellen

P

-

MSZP

Kormányzati döntések

O

Fidesz

-

KDI mexikói ülése

P

Fidesz

-

Székely-ügy

P

-

-

Posta-Defend-ügy

P

-

Fidesz

SZJA szülőknek

O

Fidesz

-

Demszky-Mikola találkozó

P

-

-

Centrum Párt

P

CP

-

FVM és a kormány

P

-

Fidesz

Kazetta-ügy

P

-

-

 


Jelmagyarázat

I=input
O=output
P=politikán belüli


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

212 / 7,6

7

85 / 3,0

3

72 / 2,6

4

FKGP

76 / 2,7

0

3 / 0,1

0

49 / 1,8

0

MDF

31 / 1,1

1

9 / 0,3

0

3 / 0,1

0

MSZP

144 / 5,1

7

40 /1,4

1

25 / 0,9

1

SZDSZ

93 / 3,3

4

17 / 0,6

2

10 / 0,4

0

MIÉP

20 / 0,7

0

3 / 0,1

0

2 / 0,1

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384