2001. 48. hét

2001-12-02

A 48. hét vezető témájában érdekes módon egyik nagy párt sem volt megszólaló, ilyen utoljára a kisgazda botránysorozat kapcsán fordult elő. A református egyház kontra MIÉP vita (Hegedűs-ügy) három napon is a vezető hírek közé került. Két napig három téma volt napirenden: a szocialista népszavazás, Medgyessy lobbi-ügye és az autópálya-építés. A többi 13 ügy egy-egy napig szerepelt a napirenden. A 47. hét vezető témái közül a lobbi-ügy ugyan napirenden maradt, de már kevesebb említéssel, míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita a héten nem került napirendre.A 48. hét vezető témájában érdekes módon egyik nagy párt sem volt megszólaló, ilyen utoljára a kisgazda botránysorozat kapcsán fordult elő. A református egyház kontra MIÉP vita (Hegedűs-ügy) három napon is a vezető hírek közé került. Két napig három téma volt napirenden: a szocialista népszavazás, Medgyessy lobbi-ügye és az autópálya-építés. A többi 13 ügy egy-egy napig szerepelt a napirenden. A 47. hét vezető témái közül a lobbi-ügy ugyan napirenden maradt, de már kevesebb említéssel, míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita a héten nem került napirendre.

A Fidesz-MPP (összes: 9, pozitív: 3, negatív: 4) kapcsán az előző héttel azonos számú pozitív és negatív témát azonosítottunk. A párt öt témában is kezdeményező volt. Három pozitív témájuk (Bush-Orbán találkozó, M7-es átadása, Fidelitas kongresszusán elhangzott javaslatok) közül kettő is output téma volt. Immáron a harmadik hete rendre négy a pártra nézve hátrányos téma kerül napirendre. Ezúttal a Posta-Defend-ügy, az agrárdemonstráció, az MSZP vádirata és az SZDSZ támadása az autópálya-építések kapcsán voltak a negatv témák.

Az FKGP (0, 0, 0) és az MDF (0, 0, 0) egyetlen témával sem került a vezető hírekbe. A kisgazda alelnök, Maczó Ágnes salgótarjáni jóslata a párt 10 százalékos választási eredményéről nem lépte át az ingerküszöböt.

Az MSZP (7, 1, 1) adatai is megegyeznek a 47. hét adataival. A párt három témában volt kezdeményező. A Medgyessy-Demszky találkozó jelentette a párt pozitív, míg a lobbi-ügy a negatív témáját.

Az SZDSZ (2, 1, 0) a főpolgármester és a szocialista miniszterelnök-jelölt megbeszélésével, valamint az autópálya-építés kapcsán elmondottakkal került a vezető hírekbe. A párt output témája, az egészségügy kapcsán tartott pártelnöki sajtótájékoztató ezúttal ingerküszöb alatt maradt.

A MIÉP (2, 0, 1) két hét után ismét szereplője lett a politikai napirendnek. A párt az uniós vitanap kapcsán elmondottakkal, valamint a hét vezető témáját jelentő és a párt számára hátrányos ügyként azonosított Hegedűs-üggyel került a vezető hírekbe.

A 47. héten a megalakulás bejelentésével már napirendre került Centrum Párt (1, 1, 0) a 48. héten a párt formális megalakulásról és a legfontosabb programelemeiről szóló hírekkel ismét átlépte az ingerküszöböt.


1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Adatvédelmi biztos

11.26.

Közt. elnök

MSZP
Fidesz

Szocialista népszavazás

11.26.
11.28.

AB

MSZP

Medgyessy-ügy

11.26.
11.28.

Főügyészség

Fidesz

Bush-Orbán

11.27.

Fidesz

-

Medgyessy-Demszky

11.27.

SZDSZ
MSZP

-

Posta-Defend-ügy

11.27.

MSZP

-

Református egyház - MIÉP

11.28.
11.29.
12.01.

Református egyház

MIÉP

Agrárdemonstráció

11.28.

Karsai/MSZP

Fidesz

Székely-ügy

11.29.

Székely

-

EU vitanap

11.29.

Fidesz

MIÉP

Centrum Párt

11.29.

CP

-

MSZP vádirata

11.30.

MSZP

Fidesz

Alkotmánymódosítás

11.30.

Fidesz

MSZP

M7-es átadása, autópálya-építés

11.30.
12.01.

Fidesz

SZDSZ

Fidelitas V. kongresszusa

12.01.

Fidesz

-

       




2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Adatvédelmi biztos

11.26.

M

SZ

-

Szocialista népszavazás

11.26.
11.28.

B

SZ

-

Medgyessy-ügy

11.26.
11.28.

M

B

-

Bush-Orbán

11.27.

M

SZ

-

Medgyessy-Demszky

11.27.

M

SZ

-

Posta-Defend-ügy

11.27.

M

B

-

Református egyház - MIÉP

11.28.
11.29.
12.01.

M

B

-

Agrárdemonstráció

11.28.

M

M

AGR

Székely-ügy

11.29.

M

B

-

EU vitanap

11.29.

P

SZ/M

INT

Centrum Párt

11.29.

M

SZ

-

MSZP vádirata

11.30.

M

SZ

-

Alkotmánymódosítás

11.30.

P

SZ

BIZ

M7-es átadása, autópálya-építés

11.30.
12.01.

M

M

INFR

Fidelitas V. kongresszusa

12.01.

M

SZ/M

-

         


Jelmagyarázat

Aréna
B=bíróság
M=média
P=parlament

Tipus
B=botrány
M=materiális
SZ=szimbolikus

Szakpolitika
AGR=mezőgazdaság
BIZT=biztonságpolitika
INFR=infrastruktúra
INT=külpolitika


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Adatvédelmi biztos

P

-

-

Szocialista népszavazás

P

-

-

Medgyessy-ügy

P

-

MSZP

Bush-Orbán

P

Fidesz

-

Medgyessy-Demszky

P

MSZP
SZDSZ

-

Posta-Defend-ügy

P

-

Fidesz

Református egyház - MIÉP

P

-

MIÉP

Agrárdemonstráció

I

-

Fidesz

Székely-ügy

P

-

-

EU vitanap

I/O

-

-

Centrum Párt

P

CP

-

MSZP vádirata

P

-

Fidesz

Alkotmánymódosítás

I

-

-

M7-es átadása, autópálya-építés

O

Fidesz

Fidesz

Fidelitas V. kongresszusa

O

Fidesz

 
 


Jelmagyarázat
I=input
O=output
O=politikán belül


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 28 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

219 / 7,6

9

88 / 3,0

3

76 / 2,6

4

FKGP

76 / 2,6

0

3 / 0,1

0

49 / 1,7

0

MDF

32 / 1,1

0

9 / 0,3

0

3 / 0,1

0

MSZP

151 / 5,2

7

41 /1,4

1

26 / 0,9

1

SZDSZ

97 / 3,3

2

19 / 0,7

1

10 / 0,3

0

MIÉP

20 / 0,7

2

3 / 0,1

0

2 / 0,1

1

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695