Újra előtérben a szektakérdés

2001-12-13

Az elmúlt időszakban újra politikai üggyé nőtte ki magát a szektakérdés. Balogh László és Szászfalvi László, az MDF két országgyűlési képviselője - egyikük katolikus hittudományi akadémiát végzett, a másikuk pedig református lelkész - először az 1990. évi, a lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló törvény módosítására nyújtott be javaslatot.Az elmúlt időszakban újra politikai üggyé nőtte ki magát az ún. szektakérdés. Balogh László és Szászfalvi László, az MDF két országgyűlési képviselője - egyikük katolikus hittudományi akadémiát végzett, a másikuk pedig református lelkész - először az 1990. évi, a lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról szóló törvény (Ltv.) módosítására nyújtott be javaslatot.

Emlékezetes, hogy a törvény módosítására korábban benyújtott kormányzati javaslat nem állta ki a kétharmados szavazati többség próbáját és az ellenzéki képviselők ellenszavazatai miatt elbukott a májusi országgyűlési szavazáskor. A Balogh és Szászfalvi-féle javaslat gyakorlatilag szó szerint átveszi a megbukott tervezet szövegét annak indokolásával együtt. Fő tételként megadja annak definícióját, hogy a törvény alkalmazása szempontjából mi tekinthető vallásnak, mik azok a tevékenységek, melyek elsődleges gyakorlása esetén egy közösség nem tekinthető vallási tevékenységet végző csoportnak és kimondja, hogy az állam különbséget tehet az egyházak között tényleges társadalmi szerepük alapján. Újdonság azonban, hogy az egyházként történő bejegyzéshez a javaslat meg kívánja radikálisan emelni a minimálisan szükséges létszámbeli támogatottságot - a hatályos 100 főről 10 000 főre. (Az eredeti, kormányzati javaslatban végül nem szerepelt létszámbeli kritérium, noha az Ltv. módosításáról folyó viták során a jelenlegi egyházügyi helyettes államtitkár, Semjén Zsolt számos alkalommal hangoztatta, hogy 10 000 főre kívánják emelni ezt a számot.) Figyelemre méltó eleme az új javaslatnak az is, hogy az indoklásban többek között a társadalomnak a szeptember 11-i terrortámadás után megnövekedett biztonságigényét is a törvény szigorítása melletti érvként hozza föl, kijelentve, hogy bizonyos vallási csoportok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Kósáné Dr. Kovács Magda, az országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista elnöke szerint gyakorlatilag nincs mód arra, hogy a törvényt még ebben a ciklusban tárgyalják, így többek szerint a javaslat csupán kampánycélokat szolgál.

Hasonló szándékot sejt Kósáné, Fodor Gábor és Donáth László az emberi jogi bizottság ellenzéki tagjai Balogh és Szászfalvi másik egyházügyi kezdeményezése mögött is. E szerint a képviselők új kormányzati, tárcaközi testület felállítását kezdeményezik. A testület feladata a képviselők megfogalmazása szerint az "állampolgári szabadságjogokat veszélyeztető szellemi befolyásolással szembeni társadalmi önvédelem összehangolása" lenne. Véleményük szerint ma Magyarországon az alkohol és a drog után a szektásodás a legnagyobb veszély. Szándékuk szerint a testület már tavasszal, ebben a választási ciklusban felállhat. Az emberi jogi bizottság ellenzéki tagjai szerint semmi sem indokolja a javaslat elfogadását, valójában a kisebb vallási közösségekkel szembeni társadalmi idegenkedés kampánycélokra történő felhasználásáról van szó.

Az említett két javaslat azonban sejteti, hogy a "szektakérdés" komoly szerepet fog játszani a kampány során. Hangsúlyozva, hogy az egyházügyi törvény módosítását a legnagyobb kormánypárt sem adta fel, kijelenthetjük, hogy az MDF - a Fidesz-MPP hitelességét megkérdőjelező katolikus és a MIÉP által képviseltekhez képest a centrum irányában lévő református szavazók támogatottságára számítva - a szektákkal szembeni védekezés állítólagos fontosságának hangsúlyozását minden bizonnyal a választási szövetséges Fidesz árnyékából való kilépésre, az egyházpárti szavazók egy részének átállítására kívánja felhasználni.

A "szektákkal" szembeni szigorúbb állami fellépést követelő konzervatív képviselők alapvetően két dologra hivatkoznak: Állításaik szerint 1) az országban tevékenykedő szekták családokat szakítanak szét, tagjaikat lelki kényszer alatt tartják, gondolkodásukat manipulálják; 2) az egyházi státusz nyújtotta anyagi kedvezményeket kihasználva voltaképpen gazdasági vállalkozások működnek vallási köntösben, illetve, még ha ez az eset nem is áll fönn, nemrégen született, hazai múlttal nem rendelkező vallási közösségek alaptalanul jutnak hozzá olyan anyagi kedvezményekhez, melyek csak a nemzet történetében meghatározó szerepet betöltött "történelmi" egyházakat illethetnének. Mindezen állításokkal kapcsolatban rendre elhangzik az európai jogharmonizáció követelménye, s ezzel kapcsolatban olyan Európa Unió illetve Európa Tanács által hozott határozatokra történő hivatkozás, melyek állítólag megkövetelik a hazai szabályozás szigorítását.

A "mentális manipuláció" vagy más szavakkal "agymosás" illetve a családok szétszakításának vádjával kapcsolatban azonban az Ltv. módosítására benyújtott javaslat - akárcsak a korábban elbukott kormányzati változat - nem ad megoldást. Nem található benne ugyanis olyan elem, mely kiszűrné ezt a jelenséget. A törvényjavaslat alapvetően a meghatározása szerint nem vallási tevékenységet folytató közösségeket akarja kizárni az egyházi státusszal együtt járó anyagi előnyökből, illetve biztosítani kívánja az egyházakkal való differenciált állami elbánás lehetőségét. Azon túl, hogy a törvény szigorítását követelők a viták során nem szolgáltak konkrét, objektív mérlegelésen alapuló példákkal az említett visszaélésekre, megjegyzendő, hogy az egyházak regisztrációjáról rendelkező törvény a vallás közösségben történő gyakorlásának biztosításáról rendelkező nemzetközi normák szerint nem használható a fent említett állítólagos visszaélések kiszűrésére. (Ahogy a magyar példa mutatja, erre valóban nem is került sor egyik esetben sem.)

A nagyfokú szubjektivitásnak teret adó "mentális manipuláció" kérdésével kapcsolatban neves katolikus egyházi méltóságok hívták fel a figyelmet a katolikus szerzetesrendeket is potenciálisan fenyegető franciaországi rendelkezések nemzetközileg élesen elítélt szigorítása során, hogy ezzel a váddal gyakorlatilag minden vallás illetve egyház illethető, függően a külső szemlélő személyétől, meggyőződésétől. Egy némasági és feltétlen engedelmességet fogadó katolikus szerzetes éppen úgy, mint a kegyhelyeket látogató egyszerű egyháztag. Német akadémikusok egy csoportja, a hazájukban a kilencvenes évek derekán lefolyt hasonló témájú viták során pedig leszögezték, hogy "az állam nem egy szanatórium, melynek mentesítenie kellene az állampolgárokat a szabadság korlátozásával járó minden kockázat alól". A vallásos hit, egy vallási közösséghez tartozás az esetek döntő többségében magában foglalja egy természetfeletti, tehát racionálisan nem igazolható valóság feltétlen elfogadását és nagyon sok esetben egy "isteni" tanító tekintélyének való lelkiismereti alárendelődést. (Ennek legszemléletesebb példája a katolikus egyházat kormányzó, Isten "teljhatalmú földi helytartójának" tekintett pápa tévedhetetlenségének dogmája.)

Annak a problémának a gyökere, amikor egyének fölcserélik addigi társadalmi, rokoni kötelékeiket egy szűkebb vallási közösséghez való intenzívebb tartozásra, sok esetben pedig a korábbi kötelékek elégtelen, érzelmileg nem kielégítő voltában keresendő. A hatályos Ltv. mindezen kérdésekben nem foglal állást, minden további nélkül lehetővé teszi azonban, hogy a ténylegesen a polgári vagy büntető törvénykönyv rendelkezéseibe ütköző magatartást folytató egyházi közösséggel vagy személlyel szemben az igazságszolgáltatás eljárjon. (Megjegyzendő, hogy egyházi közösség vagy személy által elkövetett bűncselekményre egyelőre csupán az ún. "történelmi egyházak" vonatkozásában van példa, így például HIV vírussal fertőzött egyházi személy által tudatosan fenntartott homoszexuális viszony, kiskorúak megrontása, sikkasztás, fegyverrel való visszaélés, és legújabban közösség ellen való uszítás vádja egy országgyűlési képviselő református lelkésszel szemben.) Tény ugyanakkor, hogy ez a kérdés alkalmas a kisközösségekkel szembeni általános ellenséges hangulat felkeltésére, s ennek nyomán az Ltv. szigorítására, még ha mindez közvetlenül nem is érinti a hatályos egyházügyi törvény rendelkezéseit.

A gazdasági visszaélésekkel kapcsolatban a törvény szigorítását követelők eddig szintén nem említettek konkrét példát. (A Hit Gyülekezete és a Szcientológia Egyházzal szemben lefolytatott, pénzügyi visszaélések ellen irányuló eljárás eredmény nélkül zárult le.) Noha tényleges visszaélésekre eddig valóban nem volt példa, tény, hogy az egyházi státusszal számos olyan kedvezmény jár együtt, amelyért elvileg "érdemes" lenne ezt a státuszt megszerezni. (Megjegyzendő, hogy a különböző kedvezményekről nem beszélve, az Ltv. eredetileg úgy rendelkezett, hogy az egyházak a híveik adományából, s ne állami támogatásból tartsák fenn magukat. Ez az elv csak később került módosításra.)

Ez a tény azonban a nemzetközi normák szerint nem befolyásolhatja azt az állami kötelezettséget, mely szerint - a vallás közösségben való gyakorlásának joga alapján - minden vallási közösség számára lehetővé kell tenni egy olyan jogi státusz elérését, mely biztosítja számukra a vallási tevékenység teljes körű megvalósítását. Az ENSZ "Nyilatkozat a vallás vagy meggyőződés alapján történő türelmetlenség és megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről" 6. cikkelye például kimondja, hogy a vallás közösségben történő gyakorlása magában foglalja az istentiszteleten való részvételhez szükséges helység tulajdonlását, karitatív intézmények létrehozását, vallásgyakorláshoz szükséges tárgyak előállítását, birtoklását, használatát, a vallásos meggyőződéssel kapcsolatos publikációk megírását, kiadását, terjesztését, a vallás tanítását, önkéntes adományokért való folyamodást, azok elfogadását intézményektől és egyénektől, a közösség vezetőinek képzését, kinevezését, megválasztását, utódlás útján történő pótlását, pihenőnapok tartását, kapcsolatfelvételt és tartást egyénekkel és közösségekkel nemzeti és nemzetközi szinten a vallási meggyőződés tárgyában.

E jogok gyakorlásához biztosított jogi státusz azonban csak abban az esetben tekinthető ezen állami kötelezettség teljesítésének, ha az biztosítja a közösség belső szervezeti rendjébe, ügyvezetésébe történő állami beleszólástól való mentességet. Egy egyház belső felépítése, működési rendje ugyanis az esetek többségében magának a hitvallásnak a része, melynek tekintetében az állam nem foglalhat állást. A pusztán egyesületi forma például a vonatkozó jogszabályok alapján előírja az egyesület szervezeti rendjét, belső szabályait, peresíthetővé teszi annak döntéseit, stb. Míg például egy egyesületi forma alapvetően demokratikus felépítést követel meg, addig sok egyház kifejezetten monarchikus struktúra alapján működik. (Ennek legszemléletesebb példája a katolikus egyház felépítése.) Magyarországon jelenleg kizárólag az egyházi jogi státusz rendelkezik azokkal a sajátosságokkal, melyek megfelelnek a nemzetközi normákban is megkövetelteknek. A lehetséges visszaélések teljes mértékű kizárása - amellett, hogy egy egyház tevékenységének vizsgálatára a jelenleg hatályos törvény is biztosítja a lehetőséget - az egyházi státuszhoz való jog és az anyagi kedvezmények juttatásának szétválasztása lenne. Ez utóbbi ugyanis nem része a vallási meggyőződés közösségben történő gyakorlásának jogából következő állami kötelezettségeknek. A nemzetközi normák megkövetelik, hogy a megfelelő jogi státuszt mindennemű idő- és létszámbeli megkötés nélkül tegye az állam elérhetővé. (Ez a "liberalizáció" közvetlen anyagi vonzatok nélkül semmifajta terhet nem jelent az állam számára.)

Ezen a háttéren kétségtelenül ellentmondásokat vet fel a törvény szigorítását követelők azon állítása, hogy a módosítást az európai jogharmonizációs kívánalmak is szükségessé teszik. A javaslat vitája során két dokumentum került rendszerint említésre:

1. Az Európai Unió Parlamentjének 1996. február 29-i határozata

Az állásfoglalást a kormányzati és most benyújtott képviselői javaslat is szó szerint idézi a módosítás melletti érvként. Esze-rint az állásfoglalás "arra szólítja fel a tagállamok kormányait, hogy »kellő meg-fontoltsággal adományozzák az adókedvezményt és jogi védelmet biztosító val-lási szervezeti státuszt, illetve indokolt esetben vonják azt meg a titkos vagy bün-tetendő gyakorlatot folytató csoportosulásoktól.«"

Az EP idézett állásfogla-lása egy franciaországi "vallási" szervezet 16 halálos áldozattal járó tettének ap-ropójából született. Erre a tényre kifejezetten hivat-ko-zik maga a dokumentum is. Az állásfoglalás mindenekelőtt leszögezi, hogy a vallási és egyéb szekták (nem pejo-ra-tív értelemben használva a kifejezést) többsége teljesen törvényes tevé-kenysé-get foly-tat és egyformán jogosult az Emberi Jogok Európai Konvenció-ja által biz-to-sított vallásszabadságra. Fenntartásait a dokumentum kizárólag azon csoporto-su-lásokkal szemben hangoztatja, amelyek "tiltott vagy az emberi jo-gokat sértő tevékeny-sé-get folytatnak vagy bűncselekményeket követnek el." Ezen címszó alatt az állás-fog-lalás a következő bűncselekményeket említi: "bán-tal-ma-zás, kínzás, szexuális vissza-élés, jogellenes fogvatartás, rabszolgaság, ag-resszív ma-ga-tartásra vagy fajgyű-lölet-re való bátorítás, adócsalás, törvénytelen pénzügyi tranzakciók, fegyver- és kábí-tó- szer-kereskedelem, a munkajog meg- sértése, tör- vénytelen gyógyászat. stb."

Az a tény, hogy ez az állásfoglalás nem használható a hatályos magyar törvény szigorításánál hivatkozási alapként, nyilvánvaló egyfelől abból, hogy Magyarországon gyakorlatilag nem létezik olyan bejegyzett közösség, amely az említett bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható lenne. Erről tör-tént már említés a kormányzat által benyújtott törvényjavaslat szakmai koncepciójában is. Emellett a hatá-lyos törvény - a kormányzati javaslat készítői szerint - biztosítja az EP-állásfoglalásban említett lehetőséget az ezen tevékenységet folytató csoportosulások kiszűrésére, hiszen itt nyilvánvaló bűncselekmények elkövetéséről van szó.


2. Az Európa Tanács 1999. június 22-i ajánlása

Azt, hogy az EP határozat semmiképpen sem a magyarországi módosító törekvéseket támasztja alá, az Euró-pa Tanács 1999. június 22-i ajánlása is megerősíti. Az ajánlás - hangsúlyozva azt, hogy tudatában van az EP-határozatban is említett bűncselekményeket elkövető cso-portosulások által felvetett problémáknak - kifejezetten leszögezi, hogy "szük-ségtelen meghatározni azt, hogy mi a »szekta,« illetve eldönteni, hogy egy szek-tának tartott csoportosulás vallás-e vagy sem." Ebből következően a doku-men-tum is végig a meghatározás tág kereteit nyújtó "vallási, ezoterikus vagy spiri-tuális" természetu csoportosulásokként beszél ezekről a közösségekről.

Egyetlen számonkérendő kívánalomként az ajánlás azt jelenti ki, hogy minden közösségnek összhangban kell tevékenykednie a demokratikus társadalmak elveivel és tisztelniük kell a törvényt. Mindezek foganatosításaként az ajánlás az általános büntető- és polgári jogi rendelkezések következetes használatára hívja fel a tagállamok kormányait.

Az ajánlás távolról sem ad tehát ösztönzést diszkriminatív törvénykezésre. Ellenkezőleg: az "új vallási csoportosulások iránti olyan viszony" ápolására hívja fel a kormányokat, amely "megértést, toleranciát, párbeszédet és konfliktus-megoldást idéz elő." Emellett kifejezetten figyelmeztet arra, hogy az egyes kormányoknak "határozott lépéseket kell tenniük minden olyan jelenséggel szemben, amely a vallási vagy spirituális csoportok diszkriminációjához vagy margina-lizációjához vezet." Az ajánlás nem véletlenül használja a "marginalizá-ció" kifejezést is, hiszen sok esetben a bevettől eltérő világnézetet valló állam-polgárok csoportját a nyilvánvaló diszkriminációnál enyhébb módon jelentkező marginalizálással, a társadalom perifériájára szorítással is fokozatosan meg-bélyegzett helyzetbe lehet hozni.

A jelenlegi kormány egyházpolitikája számos alkalommal részesült határozott hangú elítélésben tekintélyes nemzetközi fórumokon. Így például az 1999 szeptemberében Bécsben tartott EBESZ-ODIHR konferencia alkalmával az Egyesült Államok és az Európai Unió is hivatalos állásfoglalásban ítélte el a magyar törekvéseket. Az ugyanerre az alkalomra kiadott, az EBESZ-ODIHR égisze alatt megjelent jelentés szintén éles szavakkal illette a magyar törekvéseket, kijelentve, hogy azok "nemzetközi normák seregét szegnék meg". Az Egyesült Államok küldöttsége a 2000 októberi varsói EBESZ-ODIHR konferencián ismét aggodalmának adott hangot a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban. Különösen figyelemre méltó tény, hogy 2001 elején a Kongresszus Helsinki Bizottsága bekérette a magyar nagykövetet és aggodalmát fejezte ki a hazai egyházügyi helyzetet illetően. A Nemzetközi Helsinki Szövetség 2001 júniusában, az aktuális EBESZ-ODIHR konferenciára kiadott jelentése szintén élesen elmarasztalta Magyarországot. Legfrissebb fejleményként említendő az Egyesült Államok Kongresszusa Helsinki Bizottsága által 2001 októberében tartott szakértő tanácskozásról szóló jelentés, mely az egyházak bejegyzésének korlátozását a vallásszabadság egyik legfőbb akadályoztatásának nevezi az EBESZ tagországok egy részében, külön kiemelve az ex-kommunista országokat.

Szakértők szerint a törvény módosításának törekvése mögött valójában az egyházak közötti kategorizálás bevezetésének szándéka húzódik meg. A polgári átalakulásra visszavezethető magyar jogi hagyomány - ahogyan azt jelenlegi alkotmány is kimondja - minden egyházat azonos jogállásúnak ismer el. Ellentétben némely európai országgal - ahol bizonyos történelmi okokra és kompromisszumokra visszavezethetően több kategória létezik az egyházak jogai és kötelezettségei szempontjából - Magyarország azon európai országok példáját követi, melyekben az állam és egyház elválasztását sikerült elvi kompromisszumok nélkül megoldani, és ahol nincs jogi különbség a különböző felekezetek között. (Hozzá kell mindehhez tenni, hogy azon országokban, ahol a "többlépcsős" rendszer van érvényben, sok esetben ez pusztán névleges "előnyt" jelent. Például az Egyesült Királyságban az államegyházi rangot élvező anglikán egyház - a többi közösséghez hasonlóan - semmifajta állami támogatásban nem részesül, és gyakorlatilag intézményes politikai befolyása sincs. Az is megjegyzendő, hogy a szintén többlépcsős modellt követő Ausztriát számos nagyon éles nemzetközi elmarasztalás illette már azért, mert az alacsonyabb kategóriában lévő vallási közösségek számára nem teszi automatikusan lehetővé a közösségben való vallásgyakorlás feltétlen, állami beavatkozástól mentes biztosítását.)

A fenti vélekedésre enged következtetni az MDF képviselői által benyújtott és a kormányzati javaslatban egyaránt szereplő elv, mely szerint "az állam különbséget tehet az egyházak között tényleges társadalmi szerepük alapján". A különbségtétel mérlegelésénél alapul szolgáló "tényleges társadalmi szerep" meghatározása a kormányzat által eddig követett gyakorlat szerint az adott közösség Magyarországi honossága vagy létszáma alapján történt. (Lásd például az egyházak számára felajánlott adományok adóalapból történő levonásáról rendelkező jogszabályt, mely úgyszintén a tényleges társadalmi szerepre hivatkozva a legalább mintegy hetven éves hazai honosságot vagy a mintegy negyven ezres tagságot kívánta meg, arra való hivatkozással, hogy ezek alapján mérhető egy vallási közösség társadalmi szerepe.) Sokkal inkább az ún. történelmi egyházak előnyös helyzetbe juttatásáról van szó. Ez a megfontolás - azaz, a "történelmi" és a kisegyházak közötti kategorizálás szándéka - egyébként konkrét megfogalmazást is öltött a törvényjavaslat indokolásában, mely szerint "a nagyon is különböző egyházak egy jogi kategóriába helyezése visszásságokat eredményez a szimbolikus, társadalmi státusz vonatkozásában." Az egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Semjén Zsolt kijelentése szerint ugyanis "?az »egyház« kifejezés nem tetszés szerint használható, azt ki kell érdemelni. Megköveteli ezt a tényleges egyházak, a társadalom védelme" (Népszabadság, 1998. június 26.). Jól megfigyelhető e megfogalmazásokban az egyházak "történelmi" illetve "társadalmi rang" szerinti kategorizálásának szándéka.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695