Végső döntés a metróperben

2001-12-13

December 12-én végleg lezárult az a jogi vita, amely immáron három éve több igazságszolgáltatási fórumon dúlt a kormány és a főváros között. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis december 12-i ítéletében fenntartotta a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, amelynek értelmében az állam nem köteles kifizetni a fővárosi önkormányzat által a 4-es metró megépítéséhez követelt mintegy százmilliárd forintot. A jogi vita lezárulása azonban nem jelenti a politikai vita végét.December 12-én végleg lezárult az a jogi vita, amely immáron három éve több igazságszolgáltatási fórumon dúlt a kormány és a főváros között. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis december 12-i ítéletében fenntartotta a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, amelynek értelmében az állam nem köteles kifizetni a fővárosi önkormányzat által a 4-es metró megépítéséhez követelt mintegy százmilliárd forintot. A jogi vita lezárulása azonban nem jelenti a politikai vita végét. Demszky Gábor főpolgármester az ítéletre reagálva a kormányt az igazságszolgáltatás működésébe való beavatkozással vádolta meg, és bejelentette, hogy nemzetközi fórumon keres jogorvoslatot. A kormány képviselői elutasították e vádat, és az ítélet indoklását mint saját, korábban kifejtett álláspontjuk megerősítését értelmezték. Az igazságszolgáltatás kormányzati befolyásolásának vádját Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is visszautasította.

A metróperben született döntésnek, illetve az ezt körülvevő politikai vitának megítélésünk szerint három szintje van. Az első szint a döntés megalapozottságának, vagyis a döntés hatályos jogszabályokkal való összhangjának, valamint a döntés további jogi és alkotmányjogi következményeinek szintje. A döntés jogi megalapozottságának vizsgálata azonban nem a politikai elemzők feladata; megítélésünk szerint a vita ezen szintjének elemzését a jogtudomány hivatott elvégezni.

A vita második szintje az igazságszolgáltatást ért állítólagos kormányzati befolyás kérdésköre. Nem ez az első alkalom, hogy ellenzéki politikusok a kormányzatot azzal vádolják, hogy nyomást gyakorol az igazságszolgáltatásra. Nemrégiben ehhez az ellenzéki véleményhez csatlakozott az elismert - és általában függetlennek ítélt jogász -, Bárándy Péter is. A kormány, valamint a bírói és az ügyészi testület vezetői e vádakat minden esetben visszautasították.

A vita ezen szintjének vizsgálata azért problematikus, mert a politikai elemzők nem tudják megállapítani, hogy történt-e valójában kormányzati nyomásgyakorlás az említett ügyekben. Meg kell jegyezni, hogy a kormányzati befolyás bizonyítékául felhozott ellenzéki érvek részben jogi természetűek - amelyek így politikailag értékelhetetlenek -, részben módszertanilag "puha" érvnek tekinthetők. Ez utóbbira példa Demszky Gábor azon állítása, hogy az LB legújabb döntése előtt a kormány álláspontján lévők meglepően "nyugodtan" viselkedtek, vagy hogy az LB döntését kiosztásakor "eldátumozták", illetve hogy a Magyar Nemzetben már egy hete megjelent egy olyan jogászi vélemény, amelynek érvelése nagy részben megegyezik az ítélet logikájával. A "puha" érvek sajátossága, hogy bár látszólag egybecsenghetnek egy előzetes hipotézissel, könnyen találhatók olyan, az előzetes hipotézissel ellentétes hipotézisek is, amelyeket szintén megerősítenek ugyanezen érvek.

Mindezt a jelenlegi vitára vonatkoztatva: az említett érvek valóban mind megerősíthetik azt a Demszky Gábor által tételezett hipotézist, amely szerint a kormány befolyást gyakorol az igazságszolgáltatásra. Ugyanakkor az említett tények másképp is magyarázhatók. Ha például feltesszük, hogy az ítélet jogilag megalapozott, vagyis a hatályos jogszabályokkal egybecsengő, azokból könnyen levezethető, akkor az, hogy a kormányzati oldal hívei "nyugodtak" voltak, egyszerűen annak következménye, hogy tudták: mivel álláspontjuk jogilag megalapozott, a független bíróság minden bizonnyal elfogadja majd azt. A Magyar Nemzetben pedig azért jelenhetett meg az ítélet logikáját "előrejelző" cikk, mert a jogász szakemberek - ellentétben a politikusokkal - a hatályos jogszabályok alapján maguk is a Legfelsőbb Bíróság bíráihoz hasonlóan gondolkodnak, így szükségképpen hasonló érvek alapján hasonló következtetésre jutnak.

A fentiekkel azt kívántuk illusztrálni, hogy "puha" tények alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, vajon Demszky vádjai megállják-e helyüket. Megítélésünk szerint ezen ügy kapcsán a politikai elemzőknek nincs módszerük arra, hogy megállapítsák, vajon történt-e kormányzati nyomásgyakorlás a metróper kapcsán. Ezért a vita második szintjével kapcsolatban csupán egy megjegyzést kívánunk tenni: az igazságszolgáltatás politikai befolyásolása megítélésünk szerint nem vagy/vagy logikán alapuló kérdés, hanem sokkal inkább egy skála, amelynek egyik végpontján az igazságszolgáltatás teljes függetlensége, másik végpontján pedig teljes politikai determináltsága helyezkedik el. E két végpont azonban a valóságban soha nem jelenik meg "tiszta" alakban. Az igazságszolgáltatás teljes politikai determináltságához Magyarország minden bizonnyal a Rákosi-rendszerben állt a legközelebb. Jogtörténészek azonban hangsúlyozzák, hogy a jog önálló logikáját még e totalitárius politikai rezsim sem tudta teljesen felszámolni; a "szocialista törvényesség" koncepciója ugyan egyértelműen a politikai befolyásolás legitimálására szolgált, de nem tette e befolyást abszolúttá. Jogdogmatikusok szerint a jog - mivel a politikától eltérő logikája van - egyszerűen alkalmatlan arra, hogy teljes mértékben a politika "szolgálóleánya" legyen; ez csak akkor lehetséges, ha a jog megszűnik.

Éppen így nem fordul elő megítélésünk szerint az igazságszolgáltatás és a politikai teljes elválasztása sem. A politikusok demokratikus országokban is kommentálják a bírói döntéseket, sőt: kifejezésre juttatják, hogy milyen döntés tartanának kívánatosnak. Ezekkel a tényekkel a politikailag releváns ügyekben a bírák tisztában vannak. Számos demokratikus államban azonban e kommentálás révén megvalósuló nyomásgyakorlásnál jóval erőteljesebb a politikának az igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyása. Az Egyesült Államokban például számos bírói tisztség választás útján kerül betöltésre, a Legfelső Bíróság tagjait pedig az elnök igen gyakran pártszimpátia alapján jelöli. Ismeretes, hogy Roosevelt elnök éppen úgy elképzeléseivel szimpatizáló bírákkal töltötte fel az amerikai Legfelső Bíróságot, mint Ronald Reagan. Vagyis: az igazságszolgáltatás teljes függetlensége - politológiai, és nem alkotmányjogi nézőpontból - egyetlen államban sem valósul meg. Ezért - hangsúlyozzuk: politológiai, és nem jogászi nézőpontból - a politikai befolyás meglétének vizsgálatánál szerencsésebb e befolyás mértékének tanulmányozása.

A vita harmadik szintjét azok a politikai és jogi érvek képezik, amelyeket a szemben álló felek felhoznak álláspontjuk igazolására. Megítélésünk szerint mindkét oldal érvelésében találhatók olyan elemek, amelyek - a konkrét ügytől elvonatkoztatva - általános jelentőséggel is bírnak az adott fél politikai gondolkodásának megértése szempontjából. Az alábbiakban a két oldal érvelésének ezen általános jellemzőit vázoljuk.

A kormányzati érvelés jellemzője, hogy abban a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos koncepciója jelenik meg. Vagyis, míg a kormány gyakorlatát és gondolkodását a politikai logika jellemzi, addig retorikájában egy jogi érvhez nyúl. Ismert, hogy az államhatalmi ágak elválasztása helyett a parlamentáris demokráciákban - a törvényhozás és a végrehajtás viszonyában - a hatalmi ágak fúziója valósul meg, hiszen a kormányzati többség éppen úgy irányítja a parlamentet, mint a végrehajtás intézményeit. A hatalmi ágak elválasztása ma ezért nem politikai, hanem alkotmányjogi koncepció, hiszen az alkotmány továbbra is érvényre juttatja az állami intézmények hatásköreinek elválasztását. A kormányzat retorikájában ezt a jogi érvet alkalmazza: azt állítja, hogy a kormány nem dönthet a parlament nélkül. Politikai szempontból a kormány - többsége révén - uralja a törvényhozást, így politikai szempontból szinte mindegy, hogy egy döntést melyik intézmény hozza meg. A kormány három és fél éve elég példát szolgáltat ahhoz, hogy kijelenthessük: a kormány tisztában van ezzel, és politikai gyakorlatában egyáltalán nem próbálja szembeállítani a parlamentet a végrehajtással; mindkettőt egységesen irányítja. Az, hogy érvelésében mégsem e gyakorlati-politikai, hanem egy elméleti-alkotmányjogi koncepció jelenik meg, azt bizonyítja, hogy a kormány e kérdésben is elválasztja a politikai cselekvést a politikai kommunikációtól.

Demszky Gábor érvelésének legfontosabb jellemzője megítélésünk szerint az "objektív" igazság tételezése. Demszky úgy látja, hogy e kérdés kapcsán neki van igaza - függetlenül attól, hogy az igazságszolgáltatás milyen döntést hoz. Vagyis: Demszky az ügyön kívüli okokat keres vereségének magyarázatához. Ezt azért teheti meg, mert számára elképzelhetetlen, hogy esetleg ne lenne igaza. Éppen ezért jelentette be, hogy nemzetközi jogorvoslati fórumhoz fordul. Megítélése szerint ugyanis az "objektív" igazság az, hogy az ő álláspontja a helyes, továbbá, hogy ezen "objektív" igazság ki is derülne, ha pártatlan bíróság ítélkezne. Demszky érvelésének logikája megítélésünk szerint a szamizdatos korszak mentalitását idézi: az igazság a "korrupt" rendszer ellen küzdő ellenzéki politikus oldalán van, és ez - előbb-utóbb - ki is fog derülni. Az ellenzéki erő esetleges veresége e felfogás szerint nem egyszerűen egy politikai álláspont vereségét, hanem a jogbiztonság, a törvényesség, az "igazság" vereségét jelenti.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695