A metróperben született ítélet

2001-12-24

Továbbra sem kell fizetnie az államnak a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) a metróperben kihirdetett felülvizsgálati döntése értelmében. A kormányzatot, a jelenlegi politikai kurzust, valamint Orbán Viktort és nem a magyar igazságszolgáltatást tartotta felelősnek Demszky Gábor a bírósági felülvizsgálati döntést kommentálva. A főpolgármester elmondta, azt feltételezi, hogy a kormány és a Fidesz vezérkara megpróbált befolyást gyakorolni a Legfelsőbb Bíróságra döntésének meghozatala előtt.

Továbbra sem kell fizetnie az államnak a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) a metróperben kihirdetett felülvizsgálati döntése értelmében. A kormányzatot, a jelenlegi politikai kurzust, valamint Orbán Viktort és nem a magyar igazságszolgáltatást tartotta felelősnek Demszky Gábor a bírósági felülvizsgálati döntést kommentálva. A főpolgármester elmondta, azt feltételezi, hogy a kormány és a Fidesz vezérkara megpróbált befolyást gyakorolni a Legfelsőbb Bíróságra döntésének meghozatala előtt. (Napirend, 2001. december 12.)

December 12-én végleg lezárult az a jogi vita, amely immáron három éve több igazságszolgáltatási fórumon dúlt a kormány és a főváros között. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis december 12-i ítéletében fenntartotta a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, amelynek értelmében az állam nem köteles kifizetni a fővárosi önkormányzat által a 4-es metró megépítéséhez követelt mintegy százmilliárd forintot. A jogi vita lezárulása azonban nem jelenti a politikai vita végét. Demszky Gábor főpolgármester az ítéletre reagálva a kormányt az igazságszolgáltatás működésébe való beavatkozással vádolta meg, és bejelentette, hogy nemzetközi fórumon keres jogorvoslatot. A kormány képviselői elutasították e vádat, és az ítélet indoklását mint saját, korábban kifejtett álláspontjuk megerősítését értelmezték. Az igazságszolgáltatás kormányzati befolyásolásának vádját Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is visszautasította. (Háttérelemzés: 2001. december 13.)

Összefoglalás

A Legfelsőbb Bíróság ítéletét támogató érvek:
- nem lenne jó, ha a pénzügyminiszter felelőtlen szerződéskötéséből kára származnék a magyar államnak
- ilyen méretű döntést az Országgyűlésnek is jóvá kell hagyni
- teljesen pártatlan bíróság hozta a döntést

A Legfelsőbb Bíróság ítéletét kritizáló érvek:
- ma már senki sem hiszi Magyarországon, hogy a szerződéseket be kell tartani
- a politikai cinizmus a Legfelsőbb Bíróságot is elérte
- a bíróságokkal szemben is érvényesül a kormánynak az a törekvése, hogy maga alá gyűrjön minden olyan intézményt, amelynek az a rendeltetése, hogy a kormánnyal szemben ellensúlyt képezzen
- ezentúl senki nem köthet biztonsággal szerződést az állammal, ha arról a parlament előzetesen nem foglal állást
- az indoklás szerint az állam olyan Janus-arcú intézmény, amelyik szerződhet ugyan valamire, de nem kötelezhető annak betartására





Gyémánt Mariann szerint (Álomszerződések, Népszava, 2001. december 13.) ma már senki sem hiszi Magyarországon, hogy a szerződéseket be kell tartani. (?) Expó? Ugyan már! Egy kormányváltással ki lehet farolni belőle. Nemzeti Színház? Egy újabb kormányváltás elég volt hozzá, hogy meg is alázzák a pályázat nyertesét. Most épp Európa-bajnokságot meg olimpiát álmodik a kormány, s ha megköti is a szükséges szerződéseket, mindenki tudja: egy majdani új kabinet vagy betartja őket, vagy nem. A 4-es metró már nagyobb falat volt - több ütem is kellett ahhoz, hogy ezt a szerződést is felrúgja az erősebb fél. (Pláne, hogy 1998-tól nem igazán jó ómen, ha egy szerződést Demszky Gábor szabad demokrata főpolgármester és Medgyessy Péter, a Horn-kormány pénzügyminisztere ír alá.) Mindazonáltal a végeredmény előre látható volt. Demszky nem véletlenül borítékolta az ítéletet. Arra azonban talán még ő sem számított, hogy a politikai cinizmus a Legfelsőbb Bíróságot is eléri. (Amikor a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsának elnöke át akarta adni a döntést a feleknek, kiderült: azon a tárgyalás megkezdése előtti dátum szerepel. Ezt persze gépelési hibának minősítették...) Bacsó Tanújában láttunk már ilyesmit. Emlékeznek: "ez nem vallomás, ez már az ítélet!" Csak hát Bacsó azt a filmet - ez volt a mottója is - azért forgatta, hogy nevetve búcsúzzunk múltunktól. Pillanatnyilag azonban ez még a jelen. Amely jelenben korántsem véletlen, hogy a kormány már régen nem beszél szerződésről, jogról, jogállamról, miegymásról... Csak a jövőről, amely az álmokat beteljesíteni hivatott..."

Perlaki Jenő fideszes képviselő szerint (Pálmai Erika: Nem kell fizetnie az államnak, Népszava, 2001. december 13.) "a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak mindvégig az volt az álláspontja: nem szeretnénk, ha a pénzügyminiszter felelőtlen szerződéskötéséből kára származnék a magyar államnak. Metróra persze előbb - utóbb szükség lesz - az olimpia megrendezéséhez feltétlenül. Perlaki szerint azonban előbb az Országgyűlésnek jóvá kell hagynia az olimpia megvalósíthatósági tanulmánytervét. Perlaki szerint a sorrend a következő: az olimpia megrendezéséig meg kell valósítani az észak-déli 5-ös metrót, ezt követően valamivel később pedig a 4-es földalattit is."

Akar László, a GKI Gazdaságkutató Intézet vezetője, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztériumi politikai államtitkára szerint (u.o.) "a felek akarata 1998-ban egyértelműen arra irányult, hogy megépüljön a 4-es metró. S a kormány úgy ítélte meg, hogy ezt képes finanszírozni az ország". Akar szerint "gazdasági hatásait tekintve semmiképpen sem jó, ha egy aláírt szerződéstől ily módon elállhat az állam. Ez ugyanis azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az állam megbízhatatlan partnerré válik a gazdasági élet szereplői számára".

Akar szerint "kétségkívül jelentős beruházásról van szó, de ha a Széchenyi-terv két év alatti 600 milliárdos kiadása belefér a költségvetésbe, jogosan merül fel a kérdés: a 4-es metró vajon miért nem? Lehet, hogy jogtechnikailag volt hiba a szerződésben, a felek akarata azonban egyértelműen az volt, hogy megépüljön a metró. Ezt pedig a következő kormánynak tiszteletben kellene tartani".

Demszky Gábor szerint (u.o.) "1997 tavaszán a metróberuházás pénzügyi forrásainak biztosítása érdekében szerződést kötöttünk a magyar állammal. A magyar állam ennek a szerződésnek a teljesítését megtagadta. A Legfelsőbb Bíróság ítéletében megerősítette, hogy a szerződés érvényes volt. A bíróság ennek ellenére elutasította kérelmünket, azzal az indoklással, hogy a szerződés teljesítése lehetetlenné vált azért, mert az Országgyűlés erre a célra nem irányozott elő költségvetési fedezetet". Demszky szerint a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján egyértelműen kijelenthető, hogy olyan helyzet állt elő, hogy többé nem lehetséges a jövőben az állammal közös finanszírozású beruházás, legyen az új metró, új híd, szemétégető vagy kórház.

Borókai Gábor szerint (u.o.), "ha valaki nyomást akart gyakorolni a bíróságra, az éppen Demszky Gábor volt, aki egy hete a sajtó jelenlétében és fotóriporterek össztüzében borítékolta a metróügyben általa várt ítéletet". Borókai szerint "a Legfelsőbb Bíróság döntése, korábbi ítéletével összhangban azt erősítette meg, hogy az állam nevében tett pénzügyi ígéretek - bárki is tegye azokat - csak a parlament jóváhagyásával érvényesek".

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a következőképp reagált (u.o.) Demszky Gábor vádjaira: "Minden bírótársam nevében a leghatározottabban visszautasítom, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága politikai nyomás alapján hozta volna meg döntését a metróper felülvizsgálati eljárásában". Solt szerint "a bíróság pártatlanságát megkérdőjelező nyilatkozat a politikai kultúra igen alacsony szintjét jelzi. (?) Az, hogy Demszky Gábor főpolgármester nem ért egyet a döntéssel, minden pervesztes természetes reakciója, de az ítéletet kizárólag az iránymutató jogszabályok figyelembevételével hozták meg".

Demszky Gábor úgy vélte (Németh Era: Budapest elvesztette a metrópert, Népszabadság, 2001. December 13.) "nem véletlen, hogy a kormányzati politikusok a főváros által megnyert négy metróper ítélete előtt éles kirohanásokat intéztek az önkormányzat ellen, míg az utóbbi két vesztett pernél nyugodtak maradtak". Demszky szerint "a bíróságokkal szemben is érvényesül a kormánynak az a törekvése, hogy maga alá gyűrjön minden olyan intézményt, amelynek az a rendeltetése, hogy a kormánnyal szemben ellensúlyt képezzen". Demszky szerint "a Legfelsőbb Bíróság precedensértékű ítélete nyomán senki nem köthet biztonsággal szerződést az állammal, ha arról a parlament előzetesen nem foglal állást. Márpedig rengeteg ilyen szerződés létezik". Demszky a vonatkozó törvények azonnali módosítását javasolja és bejelentette, hogy jogi szakértők bevonásával heteken belül megvizsgálják, van-e lehetőség ilyen ügyben a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordulni.

Demszky Gábor szerint (Lesz-e 4-es metró?, Népszabadság, 2001. December 13.) "az Orbán-kormány eddigi működésével azt bizonyította, hogy ugyanúgy nem szereti a független bíróságot, mint Budapestet és a metrót.

Azt állítom, hogy Orbán Viktor és a Fidesz vezérkara a bírósági szervezeti reform leállításával, akárcsak a metróépítés akadályozásával, egyrészt jelentős többletköltségeket okozott, másrészt hátráltatja az ország számára fontos probléma megoldását, és megakadályozza azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság megfelelően el tudja látni alkotmányos feladatát, a jogalkalmazás fejlesztését és egységesítését. Azt állítom, hogy a bíróságokkal szemben is érvényesül a kormánynak az a törekvése, hogy vagy maga alá gyűrjön, vagy ellehetetlenítsen, mozgáskörében korlátozzon, anyagi lehetőségeiben szűkítsen, tekintélyében csorbítson minden olyan intézményt, amelynek az a rendeltetése, hogy a kormánnyal szemben ellensúlyt képezzen, kontrollt gyakoroljon. Jól látható ez az Országgyűlés, az önkormányzatok, az érdekképviseletek, a Magyar Nemzeti Bank, az ügyészség, az APEH, a közszolgálati rádió és televízió, a független kutatóintézetek és az alkotóműhelyek esetében. Figyelembe kell venni azt is, hogy a politikai közhangulat élesedése, a politikai küzdelem durvulása, az élet minél több területének átpolitizálódása, amelyben a kormányt szintén jelentős felelősség terheli, minden ember, így a bírók számára is megnehezíti azt, hogy az ügyeket pártatlanul ítéljék meg. Feltételeztem, hogy a kormány és a Fidesz vezérkara megpróbált befolyást gyakorolni a Legfelsőbb Bíróságra a döntése meghozatala előtt. Ugyanakkor végig bíztam abban, hogy bíróság ellent tud állni a befolyásolási szándéknak, és pártatlanul fog dönteni a perben. Első érvem a befolyásolási szándék meglétének igazolására nem az Orbán-kormány működésével kapcsolatos, hanem pusztán tapasztalati megfigyelésen alapul. A Főváros négy alkalommal pert nyert, egy ízben pedig veszített a metróperek hosszú sorában. Az első négy nyertes per előtt a Fidesz különböző politikusai kemény kirohanásokat intéztek a Főváros ellen, és izgatott állapotban várták az ítéletet, amellyel kapcsolatban el is mondták jól ismert álláspontjukat. Aggódtak, hogy veszíthetnek, és a kormánynak fizetnie kell. A legutolsó fordulóban nem így történt. Csend és nyugalom honolt a Fidesz berkeiben. Az volt a benyomásom, hogy tisztában vannak azzal: nem veszíthetnek. Olyan nagy volt a kontraszt az előző ítéletek előtti indulatos kirohanásaik, fenyegetőző nyilatkozataik és a legutóbbi csendes kivárás, megfontolt hallgatás között, hogy aggódni kezdtem: talán ezek a fiúk tudnak valamit. Valaki Orbán Viktor köreiből szólt nekik: nyugalom, Demszky nem fog nyerni, a 4-es metró nem épülhet meg!"

A Magyar Hírlap szerzői szerint (Szarka Klára, Dobozi Pálma, Dreissiger Ágnes, Kulcsár Anna: Sötétség az alagút végén, avagy a metróper vége, Magyar Hírlap, 2001. December 13.) "az indoklás szerint az állam olyan Janus-arcú intézmény, amelyik szerződhet ugyan valamire, de nem kötelezhető annak betartására". Magyar Hírlap szerzői szerint "az indoklás új eleme nem egyebet mond, mint azt, hogy az állam Janus-arcú partner. Egyrészt egyenrangú: a vagyoni viszonyokban ugyanolyan szerződő fél, mint bárki más, de a közhatalom birtokosa is. A vagyoni viszonyok alanyaként az állam ugyanúgy alá van rendelve a közhatalmat gyakorló államnak, mint bármelyik más szerződő fél. Ha viszont a közhatalom nem teszi meg a szükséges államigazgatási intézkedéseket az általa magánfélként kötött szerződések érvényesítéséért, akkor kötelezettsége bírói úton nem kényszeríthető ki. Magyarán, nem írható elő: a kormány tegyen előterjesztést, hogy az Országgyűlés szavazza meg a metróépítés összegeit".

Marinov Péter szerint (Végállomás, Magyar Hírlap, 2001. December 14.) "a sors furcsa fintora, hogy a metróper kedvezőtlen lezárása után még huszonnégy órának sem kellett eltelnie ahhoz, hogy az érintett százezrek a bőrükön tapasztalják, milyen az, amikor kicsinyes politikai csatározás áldozatává válik egy sokak által támogatott nagyberuházás. Csütörtökön reggel a fővárosra zúdult havazás gyakorlatilag megbénította a felszíni tömegközlekedést. Lehetetlenné vált az utazás azokon a járatokon, amelyek jelenleg a 4-es metró tervezett nyomvonalán járnak. A budapesti tömegközlekedésnek a kormánypárti képviselők által is szorgalmazott fejlesztése a reggeli csúcsidőben a Petőfi és Szabadság hídon, a körutakon gyalogló 'utazók' számára felfoghatatlanul távolinak és értelmezhetetlennek tűnt".

Marinov szerint "a vezető kormánypárt szemforgató módon - és szinte már magától értetődően - az adófizetők pénzének mentésére tett erőfeszítéseinek jogosságát látja igazolva az ítéletben. Igaz, közben megfeledkezik olyan párhuzamokról, mint amilyen például az infláció tudatos alultervezéséből és az abból eredő többletbevétel elköltésére kikényszerített parlamenti döntésben érhető tetten. Az adófizetők pénze mindig akkor válik fontossá, amikor az érdekvezérelt politikai folyamatok szakmai és észérvekkel már nem magyarázhatók".

Marinov szerint jó, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletében megerősítést nyert: "az állam ugyanolyan szerződő fél, mint bárki más. Köthet szerződést a polgári jog keretei között. Nem jó, hogy ha a közhatalom nem teszi meg a szükséges államigazgatási intézkedéseket a kvázi magánfélként kötött szerződések érvényesítéséért, akkor a szerződésben vállalt kötelezettsége nem kényszeríthető ki. A veszély abban rejlik, hogy bár a szerződéses felek látszólag egyenrangúak, az állam mégis egyenrangúbb. Olyan primus inter pares, amelyik - egyszerűsítve - változó érdekei szerint bármikor elállhat olyan kötelezettségek teljesítésétől, amelyek nem kedve szerint valók. Szankció ugyanis nincs. Az ilyen kötelezettségek teljesítése tehát pusztán attól válik lehetetlenné - ha tetszik - okafogyottá, hogy az állam, pontosabban egy, a hatalmat önmagáért és nem a közjóért birtokló parlamenti többség nem teszi meg a szükséges lépéseket a százezrek életét megkönnyítő beruházásokért. Azt hiszem, könnyen belátható, hogy ilyen helyzet bármikor, minden különösebb erőfeszítés nélkül kialakulhat. Nem kell hozzá más, csak egy kormányváltás és egy olyan országgyűlési többség, amely a soron következő költségvetésből kihagyja a már megkezdett beruházás pénzügyi fedezetét. Hiszen, mint tudjuk, az állam, a közhatalom nem kényszeríthető jogalkotásra..." Marinov véleménye szerint "a magát polgárinak mondó koalíció nem először téved (?) olyan területre, amelyen a büntetlenség biztos tudatában operálhat gyakorlatilag saját belátása szerint. Elég csak felidézni a parlamenti ülésezési rend megállapításának jogellenes voltát. Nincs ma olyan erő - sem jogi, sem politikai, sem civil -, amely hatékonyan szankcionálhatná az autoriter hatalmat".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695