Az Orbán-Nastase megállapodás (2. rész)

2002-01-04

A státustörvény - és az ahhoz kapcsolódó Orbán-Nastase megállapodás - már hetek óta a politikai napirend központi témája. Az elmúlt napok eseményei véleményünk szerint részben megerősítették az általunk a téma kapcsán korábban mondottakat, részben pedig új adalékokkal is szolgáltak az ügy megítéléséhez.A státustörvény - és az ahhoz kapcsolódó Orbán-Nastase megállapodás - már hetek óta a politikai napirend központi témája. Az elmúlt napok eseményei véleményünk szerint részben megerősítették az általunk a téma kapcsán korábban mondottakat, részben pedig új adalékokkal is szolgáltak az ügy megítéléséhez.

A státustörvény kapcsán megszületett magyar-román egyetértési nyilatkozat, mint azt korábban jeleztük, egyértelműen rontja a kormány belpolitikai pozícióit. Az elmúlt napok megmutatták, hogy a kormány kezdeti törekvései, amelyek arra irányultak, hogy a kérdés lekerüljön a politikai napirendről, kudarcba fulladtak. Az ellenzék sikeresen vetett fel újabb és újabb kérdéseket az egyetértési nyilatkozat kapcsán, amely által elérte, hogy a nyilatkozat mind több eleme váljon széles körben ismertté. Ez pedig a kormány számára egyértelműen hátrányos. A státustörvény és az egyetértési nyilatkozat körüli polémia a Fidesz számára két fontos tanulsággal is szolgál.

Korábban többször leírtuk, hogy a Fidesz hajlamos arra, hogy politikai kommunikációjában politikai cselekedeteivel ellentétes üzeneteket fogalmazzon meg. Erre az elmúlt évben több konkrét példa is akadt. Legutóbb a zárszámadás elfogadásának kapcsán figyelhettük meg e jelenséget, amikor a Fidesz - miközben maga igen kemény szankciókkal fenyegette a "kiszavazó" képviselőket -, az MSZP-t vádolta azzal, hogy nem tartja tiszteletben a képviselői mandátum szabadságát. A Fidesz mindezt azért tehette meg, mert míg maga szankciókkal csak a frakción belül fenyegetett, addig az MSZP nagy nyilvánosság előtt jelentette be a "kiszavazók" megbüntetését. A két párt politikai gyakorlata tehát hasonló volt, ám míg a Fidesz kommunikációjában e gyakorlatot tagadta, addig az MSZP a gyakorlatnak megfelelően kommunikált. Mindez akkor - és sok más hasonló esetben - az MSZP-t hozta kedvezőtlen, a Fideszt pedig kedvező helyzetbe.

A tényleges gyakorlat és a kommunikáció között azért keletkezhet eltérés, mert a politikai gyakorlat a legtöbb polgár számára nehezen érthető. A polgár maga nem tud "igazságot tenni" - nem tudja megítélni, hogy egy adott kérdésben mi történt valójában. Ha a két nagy párt ugyanazon dologról homlokegyenest ellenkező dolgot állít, akkor a polgár alighanem annak hisz, aki eleve szimpatikusabb neki - hiszen az ügy valódi megítéléséhez nincs elég információja.

A Fidesz feltehetően az Orbán-Nastase megállapodás kommunikációjának során is a fenti megoldást kívánta érvényesíteni. Abból indult ki, hogy ha ugyanarról a megállapodásról ellentétesen nyilatkozik a kormány és az ellenzék, akkor a polgár nem tud majd "igazságot tenni". Az ellenzéki szavazó minden bizonnyal az ellenzéki, a kormányszavazó pedig a kormányállásponttal azonosul majd. Mivel a kormány hozzáférése a médiához sokkal jobb, mint az ellenzék hasonló lehetőségei, elképzelhetőnek tűnt, hogy a bizonytalan szavazó a gyakrabban hallott kormányzati álláspontot fogadja majd el.

Csakhogy a magyar-román megállapodásnak külpolitikai vetülete is van, így azt külpolitikai szereplők is értékelték. Ha csak a belpolitikai reakciókat vennénk figyelembe, a képlet úgy nézne ki, hogy a Fidesz szerint a megállapodással Magyarország járt jól, míg az ellenzék szerint Magyarország rosszul járt, Románia pedig jól. Ebben az ügyben azonban román politikai szereplők is megszólaltak, és egyöntetűen azt állították, hogy a nyilatkozat aláírásával Románia diplomáciai sikert aratott. Ezt állítja ma is valamennyi román politikai erő, akár kormányzati, akár ellenzéki pozícióban van. Különösen kínos a kormány számára, hogy a szélsőségesen magyarellenes Nagy-Románia Párt is üdvözli a nyilatkozatot. Ezek a források ugyanis a magyar polgár számára kétségkívül a nyilatkozat ellenzéki interpretációját támasztják alá. A magyar ellenzék, a román kormány és a román ellenzék egybehangzó állításával szemben a magyar kormány állítása kisebbségben van, és nem csupán mennyiségi értelemben. A magyar ellenzék könnyen használhatja azt az érvet, hogy ha a magyarellenes romániai erők örülnek a nyilatkozatnak, akkor az aligha lehet Magyarország számára kedvező, ahogy azt a kormány állítja. Bár ezt az állítást az ellenzéki pártok explicite még nem fogalmazták meg, a román nyilatkozatokból a polgár maga is képes lehet e következtetés levonására.

A fentiek alapján fogalmazható meg a magyar-román nyilatkozat első politikai tanulsága: a kormány szempontjából a politikai gyakorlat és a politikai kommunikáció közötti szándékolt eltérés csak akkor éri el a kívánt hatást, ha nincsenek olyan külső politikai szereplők, akik a kormány kommunikációjával ellentétes üzenet fogalmaznának meg. A második - alább részletezett - tanulság: egy előre megtervezett, előre gondosan felépített politikai ügy is visszaüthet kezdeményezőjére, ha az ügy megítélése menet közben megváltozik.

Nem kétséges, hogy a kormány a státustörvény "életbe lépését" előre megkonstruálta. A státustörvény elfogadása a kormány számára politikai siker volt. A kormány képes volt arra, hogy magát, mint a nemzeti érdekek hatékony védőjét jelenítse meg, az MSZP számára pedig igen kellemetlen helyzetet teremtett, amelyben az ellenzéki párt számára egyszerűen nem létezett pozitív alternatíva. Az MSZP - elkerülendő, hogy "nemzetietlennek" tűnjön - végül maga is támogatta a törvény elfogadását, ami által a kormány a nemzeti konszenzus létrehozójának szerepében is feltüntethette magát. A státustörvény elfogadásakor már látható volt, hogy a törvény nem fog egyhamar eltűnni a politikai napirendről. Ez többek között a kormány tudatos erőfeszítéseinek is köszönhető volt. A magyarigazolványok igénylésének 2002. január 1-ével megnyíló lehetősége már a státustörvény elfogadásának időpontjában előrevetítette, hogy az ügy 2002-ben is téma lesz. Ez a kormány számára akkor kedvezőnek tűnt: biztosította, hogy egy számára pozitív üggyel kezdhesse az új évet.

A magyar-román megállapodás hatására azonban a kormány törekvései visszafelé sültek el. A megállapodás következtében az ügy a kormány számára hátrányossá vált és emiatt igyekezett is azt eltüntetni a politikai napirendről. Éppen korábbi erőfeszítései nyomán azonban ez meglehetősen nehéznek bizonyult. Az ellenzéki pártok ma részben a kormány által előkészített eseményeket - pl. a magyarigazolvány-igénylésék megkezdését - használják fel arra, hogy napirenden tartsák a kormány számára most már kedvezőtlen ügyet. A magyarigazolványokat jelenleg még csupán Szlovákiában lehet igényelni. Várható, hogy a romániai igénylések megkezdése ismét felszínre hozza majd a státustörvény ügyét, aminek kapcsán az ellenzéki pártok ismét elmondhatják majd aggályaikat.

Az ellenzéki pártok, mint utaltunk rá, adekvátan használják ki a magyar-román megállapodás nyújtotta lehetőségeket. Bár kritikájuk mértéke megítélésünk szerint továbbra is elmarad lehetőségeiktől, az ügy napirenden tartásában igen eredményesek. Nem zárható ki, hogy, felismerve az ügyben rejlő politikai lehetőségeket, a jövőben maga Medgyessy Péter is megszólal az ügyben. Erdélyi politikusként a vitatott megítélésű nyilatkozat kapcsán egy ilyen megszólalás hírértéke meglehetősen nagy lenne. Jelenleg azonban úgy tűnik, mintha az MSZP vezetése még mindig "csapdának" tartaná a státustörvényt, amelyben bármely megszólalás veszélyes lehet. Ez a mentalitás a törvény elfogadásakor mind az MSZP-t, mind az azt ellenző SZDSZ magatartását jellemezte. Míg azonban az SZDSZ egyre nyíltabban lép fel a kérdésben, az MSZP első embere mintha továbbra sem kívánna a törvény kapcsán megjelenni.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695