A magyar hadsereg jövője

2002-01-14

Az európai és a NATO országokban a haderőrendszerek három alapmodellje ismert: általános hadkötelezettségen, illetve az önkéntességen alapuló, valamint az ún. milic-rendszer, mely Svájcban jellemző még ma is. A haderők, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásoknak, a XXI. sz. követelményeinek, jelentős átalakuláson mennek át, melynek a haderő-rendszer is részét képezi. Az átalakulást élénk vita előzi és kíséri, melynek középpontjában az áll, hogy az új kihívásoknak milyen jellegű, nagyságú és összetételű haderő felel meg a legjobban és ezt melyik haderőmódszer, illetve melyik modell szolgálhatja a legeredményesebben, és leghatékonyabban. Az európai és a NATO országokban a haderőrendszerek három alapmodellje ismert: általános hadkötelezettségen, illetve az önkéntességen alapuló, valamint az ún. milic-rendszer, mely Svájcban jellemző még ma is. A haderők, hogy meg tudjanak felelni az új elvárásoknak, a XXI. sz. követelményeinek, jelentős átalakuláson mennek át, melynek a haderő-rendszer is részét képezi. Az átalakulást élénk vita előzi és kíséri, melynek középpontjában az áll, hogy az új kihívásoknak milyen jellegű, nagyságú és összetételű haderő felel meg a legjobban és ezt melyik haderőmódszer, illetve melyik modell szolgálhatja a legeredményesebben, és leghatékonyabban.

A vita Magyarországon is közel tíz éve zajlik és még ma is tart, ha nem is a korábbi vehemenciával. A vita során az eddigi markáns vélemények és elgondolások kissé közeledtek egymáshoz, de még ma is eléggé jól felismerhetők.

Az egyik a kötelező katonai szolgálatot a hazafias nevelés iskolájának, a rendre és a fegyelemre "szoktatás" utolsó lehetőségének, és ha látens módon is, de az egész magyar "nemzettest" védelme letéteményeseként tekinti. A másik, alapvetően emberjogi megfontolásból, de korszerűtlensége miatt is, a XXI. században tarthatatlannak és "őskövületnek" minősíti a kötelező (kényszer) katonai szolgálatot. Egy harmadik - akár hivatalosnak is tekinthető vélemény - szavakban és nyilatkozatokban ma már elfogadja az önkéntes haderő gondolatát, de emellett fenn kívánja tartani a hadkötelezettséget is, melynek alapján minden fiatal rövidített - 2-3 hónapos - alapkiképzésben részesülne, és ez képezné az önkéntes katonai ill. nemzetőr-szolgálat alapját. Van olyan nézet is, mely sem az önkéntes katonai szolgálattal, sem pedig a NATO-tagsággal nem ért egyet.

Az egyes modellek - főként a hadkötelezettségen illetve az önkéntességen alapuló - bemutatása nemcsak a jobb eligazodást, hanem az egyikből a másikba történő átmenetnek, az új haderőrendszer kialakításának a megnyugtató bizonyítását, a határozott és egyértelmű, ugyanakkor megalapozott véleményalkotást is elősegítheti.


A hadkötelezettség

Az általános hadkötelezettség a tömeghadsereg "terméke", nélkülözhetetlen eleme, melyet először 1793-ban a nagy francia forradalom idején vezették be, de nélküle a 20. századi világháborúk több milliós haderői sem tudtak volna létrejönni. Békében a tömeghadseregek "keret"-rendszerben működtek, és működnek ma is.

A Magyar Köztársaságban az általános hadkötelezettséget az Alkotmány szabja meg, mely szerint "a haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának a kötelessége". Ennek megfelelően "az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség keretében fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetve törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek". A honvédelmi törvény szerint a honvédelmi kötelezettségek körébe, az általános hadkötelezettség, a polgári védelmi kötelezettség, valamint - háború esetén - a munkakötelezettség tartozik.

A hadkötelezettség bizonyos előnyökkel jár, de jelentős hátrányokkal, negatív elemekkel is rendelkezik, melyek rövid bemutatása alkalmas lesz a végső következtetések levonására.

A hadkötelezettség előnyei közé tartozik:
- az egész társadalom részvétele a haderő személyi biztosításában,
- szorosabb a kapcsolat a lakosság és a honvédség között;
- garanciát nyújt minden időben és összetételben a haderő személyi feltöltésére;
- kedvező a tartalékok képzésének lehetősége és a mozgósítás végrehajtása;
- a kerethaderő biztosítja a sorállomány folyamatos kiképzését és a békehadrend mellett, a mozgósítási hadrendet is;
- a sorállomány alacsony illetmények és az igénytelen ellátás-elhelyezés miatt viszonylag "olcsó"-nak tekinthető.


Az általános hadkötelezettség hátrányai:
- "Szülőanyja" a tömeghadsereg - legalábbis Európában - megszűnt, mivel sem szükség, de lehetőség sincs rá,
- A hadkötelezettség "hazafias" motivációi kimerülőben vannak, a társadalom nagyobb része - a hadkötelesek több mint 70%-a - értelmetlennek és feleslegesnek tekinti a kötelező katonai szolgálatot, mely zavarja életpályájuk kibontakozását, törést okoz benne,
- Az egyes csökkenő szolgálati idő miatt is, a hadkötelesek kiképzettsége alacsony, nem felel meg a korszerű és magas követelményeknek,
- A drága és korszerű haditechnika üzemeltetését, sőt alkalmazását sem célszerű a sorállományra bízni, a légierőnél ma már csak kisegítő, kiszolgáló tevékenységet látnak el a sorkatonák.
- A hadköteles állomány külföldi szolgálata, például békefenntartás, a törvények szerint nem lehetséges, erre mindig önkénteseket kell toborozni,
- Az egyre csökkenő létszámú haderő évi hadköteles katona-igénye messze alatta marad a potenciálisan behívhatók létszámának (a honvédség évi igénye 28-24.000 fő, a belépő új hadköteles-létszám mintegy 80.000 fő). Ezért eleve nem teljesíthető a haza védelmének általános kötelezettsége, komolytalanná vált a hadkötelezettség és teret kap a szolgálat alóli kibúvás, a korrupció (Budapesten 70%-os az egészségügyi alkalmatlanság!?) melynek immorális és romboló, negatív hatása a katonai szolgálatra aligha túlozható el.
- A rövid és esetleg tovább rövidülő szolgálati idő miatti sűrű, szinte folyamatos állományváltás nemcsak a kiképzést és a harcképességet teszi komolytalanná, hanem tetemesen meg is "drágítja" a sorkatonai szolgálatot (ruházat, felszerelés, kiképzési eszközök kopása, stb.).


Az önkéntességen alapuló haderő

Az önkéntes haderő - a lexikon szerint - olyan fegyveres erő, amelynek tagjai nem törvényben előírt kötelezettség alapján, hanem önként látnak el katonai szolgálatot
. Ez lehet meghatározatlan időre szóló hivatásos (tiszt, zászlós és tiszthelyettes) illetve meghatározott időtartamú szerződésen alapuló (legénység, de tiszthelyettes, sőt beosztott tiszt is) katonai szolgálat. Az így létrejött kétoldalú szolgálati jogviszonyt törvény szabályozza, melynek előírásai annak mindkét elemére egyaránt vonatkoznak - néhány speciális kivétellel a szerződéses állomány tekintetében.

A meghatározott (2-4-8-20) évre szóló katonai szolgálat egyre jobban terjed az európai - de más - haderőkben is, melynek oka a katonai szolgálatnak egyre inkább "szakmává" válása, a magasan képzett speciális szakemberek iránti igény növekedése, a haderőnek a munkaerő-piaci versenyben történő megjelenése, és a képzett munkaerő mozgása a kialakuló versenyhelyzetben. Ezt egyesek az önkéntes haderő egyik hátrányának tekintik, mások viszont - a realitásokat figyelembe véve - olyan kihívásnak, melynek az átalakuló haderő meg kell, hogy feleljen. Természetesen az önkéntes haderőrendszernek is vannak hátrányai, problematikus vonásai, melyekkel számolni kell, illetve megfelelő intézkedéseket, megoldásokat kidolgozni, bevezetni ezek megelőzésére, ellensúlyozására.

E hátrányok, várható problémák közül figyelemreméltónak az alábbiakat tekintjük: A haza védelme össztársadalmi kötelezettségből, az erre önként vállalkozók feladatává, kötelezettégévé válik; lazulhatnak a haderő és a társadalom közötti - egyébként fontos és kívánatos - kapcsolatok; megnőhet a legénységi állomány körében - főként a hosszabb szerződésvállalás miatt - a nősök, családosok száma, melyből fakadó gondokat, problémákat a honvédségnek fel kell vállalnia; fennáll szélsőséges, agresszív beállítottságú személyek, kétes egzisztenciák, esetleg látens rasszista, "nacionalista" elemek, vagyis nemkívánatos személyek beáramlásának (esetleg hangadóvá válásának) a veszélye; egyes vélemények szerint a teljesen önkéntes haderő olyan szervezet, melyet viszonylag könnyebb bevetni - egy adott helyzetben - a polgári lakosság, vagy annak egyes csoportjai ellen, kialakulhat "állam az államban" helyzet. Az egyik legnagyobb "hátránynak", problémának tartják - főként az önkéntes haderő ellenzői - a magas anyagi és pénzügyi erőforrás igényeket, vagyis azt, hogy a "profi" haderő nagyon sokba kerül.


Az önkéntes haderő előnyei és szükségessége

Az önkéntes haderőrendszerre történő áttérés szükségességét a hadkötelezettség hátrányai, az új biztonsági kihívásoknak való megfelelés, a haderők - főként Európában - megváltozott feladatai és ezzel összefüggésben a jóval kisebb, ugyanakkor ütőképesebb és rugalmasabb, korszerű haditechnikával ellátott haderők iránti igény váltotta, váltja ki. A nemzetközi terrorizmus ellen - 2001 szeptembere óta - erőteljesen kibontakozott és hosszantartó de határozott küzdelem ezen igényt tovább fokozza, erősíti.


Az önkéntes katonai (főként legénységi) szolgálat előnyei aligha vitathatók, melyek közül a legfontosabbaknak az alábbiakat tartjuk:

A katonai szolgálat teljesítésének megszűnik a kötelező-kényszerű jellege, ezzel együtt kidomborodik az önkéntesség motivációja, az egzisztenciális, szakmai elkötelezettség, ugrásszerűen megnő a kiképzettség és a felkészültség, a drága és a korszerű harci technika kiszolgálásának és alkalmazásának a minősége, és a harcképesség.

Mindez ténylegesen is lehetővé teszi a legénységi, de ezzel összefüggésben a tiszti, tiszthelyettesi állomány csökkenését, a hosszabb szolgálati idő megszünteti illetve jelentősen csökkenti a sűrű (két-háromhavi) sorállományváltás sokirányú negatív hatását, mely a költségtényezők számbevételénél is jelentős csökkentési tényezőként jelentkezik.

Az önkéntességen alapuló haderő a "világ" bármely részén alkalmazható, "kiküldhető", ráadásul nagyon rövid felkészülési idő után. A szintén önkéntes tartalékos állomány igen rövid idő alatt, egyszerű módon behívható, mozgósítható.


Drágább-e az önkéntes haderő?

Kétségtelen tény és egyben alapvető feltétel a szerződéses legénységi állomány "piacképes illetménnyel" történő ellátása, a fizetés és a pótlékok széles körének a "tisztességes szinten" tartása. Ez jóval több, mint a sorállományé, az európai haderőknél ez az arány általában 1:7.

További költségnövelő tényező a 2-4 fős szobás összkomfortos elhelyezési körülmények biztosítása, akár laktanyán belül, akár kívül, ugyanez a helyzet a szolgálati- és munkafeltételeket illetően is; az eddig sorkatonákkal végeztetett "házimunka" "konyhamunka" "cselédmunka" polgári vállalatokkal történő elvégeztetése. Sokan ide sorolják a tökéletesebb felszerelést, fegyverzetet, a kiképzési bázisok színvonalát és az intenzívebb kiképzés, gyakorlás igényét. Ez azonban olyan tényező, amit a hadkötelezettek számára is - a haderő hatékonyabbá tétele érdekében - biztosítani kellene!

Jelentősek azonban a költségcsökkentő objektív és szubjektív tényezők, ezek: alapvető az erőforrások költséghatékonyabb felhasználása, jótékony megtérülése; a létszámcsökkentésből eredő általános megtakarítás jelentős; a jóval ritkább alapkiképzés és állományváltás; a "pozitív" felelősségteljesebb viszony a felszereléshez és a haditechnikához, ami a sorkatonák esetében igen jelentős kárral, rongállással jár!; nem állnak fenn a hadköteleseknek járó étkezési és egyéb "szociális" juttatások sem.

Ha a költségre ható tényezők minden elemét összevetjük és az egészet szélesebb társadalmi, gazdasági összefüggésekbe helyezzük, akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy a közvetlen személyi kiadások, főként az illetmény, jóval nagyobbak, de a haderő létszámának az önkéntesség révén megvalósítható csökkentése, az állományarányok módosítása (jóval kevesebb tiszt kell hozzá) a haderő teljes költségeit nem növeli "elviselhetetlenné", ugyanakkor a többi tényező pozitív, csökkenő hatása eredményeként az önkéntes haderő összkiadásai "benntarthatók" a parlament által jóváhagyott honvédelmi kiadásokban, illetve annak a kormányok által a NATO-nak is beígért 1,8%-os GDP hányadban. Ezt bizonyítja a Határőrség évekkel ezelőtti átalakítása, teljeskörű hivatalossá tétele, melyre semmi többletforrást nem kaptak, de azt mutatják a Benelux-államok, vagy Franciaország hadereje önkéntes haderővé történő átalakításának a tapasztalatai is. A haderőfenntartás és fejlesztés költségeit - melyre egyébként is szükség van - nem szabad az önkéntes haderő tényleges költségtényezőivel összekeverni.


A magyar honvédség átalakítása önkéntes haderővé

A honvédség 1995-ben beindult, majd néhány évi (kormányváltás és indokolatlan félbeszakítás után) 2000-ben folytatódó átalakítása, mintegy 10 éves távlatban egy kisebb, de korszerű honvédség kialakítását tűzte ki célul, de a hadkötelezettség megszüntetését és az önkéntes katonai szolgálat bevezetését nem. Ami azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség továbbra is vegyes rendszerű haderő (hivatásos, szerződéses és sorállomány) marad, mindössze a szerződéses állomány bizonyos növelése és a sorállomány csökkentése szerepel a konkrét feladatok között.

Az Országgyűlés által meghatározott 45.000 fős honvédség (HM tárcalétszám) állomány-összetétele, arányai az alábbiak: 8.600 fő tiszt, 10.250 fő zászlós és tiszthelyettes, 6.700 fő szerződéses legénység, 12.250 fő sorkatona és 1.200 fő katonai főiskolai hallgató. A köztisztviselők és a közalkalmazottak száma mintegy 6.000 fő. (a tényleges létszámok ettől eltérnek, melynek oka a tiszthelyettesek és a szerződésesek hiánya, a sorállomány növekvénye).

A létszám- és állományarányok azt mutatják, hogy a honvédség katonaállományának mintegy kétharmada már most is önkéntes, és csak egyharmada hadköteles sorkatona. Tehát ahhoz, hogy "formailag" a honvédség teljes állománya az önkéntesség alapján teljesítsen katonai szolgálatot, mindössze ezt az egyharmadot (12.000 fő) kell szerződéses állománnyal "kiváltani" .

A honvédség önkéntes haderővé történő teljeskörű átalakítása ennél természetesen többet jelent, mivel ez egy másik haderőrendszer, mely nemcsak a honvédség belső struktúráját, szolgálati viszonyait változtatja meg, hanem jelentős hatást gyakorol az államigazgatásra, a társadalomra, annak tagjaira, új szemléletet, felfogást és kapcsolatrendszert igényel több vonatkozásban is.

Mindenekelőtt konszenzusra kell jutni a politikai erőknek, és ha ez létrejön, módosítani kell az alkotmányt és a vonatkozó törvényeket, ami többféleképpen történhet. A hadkötelezettség megszüntetése (esetleg békeidőszakra történő felfüggesztése) nem jelenti a honvédelmi kötelezettség egészének eltörlését, a többi fentiekben már ismertetett kötelezettség fennmarad, sőt módosulhat is. Elképzelhető - a francia példa alapján - egy igen rövid idejű általános és mindenkire kiterjedő honvédelmi oktatás, ismeretbővítés is, egy-két hét időtartamban.

Az önkéntes haderőre történő áttérés, az új haderőrendszer, a tartalékos állomány és a területvédelem önkéntes állományra történő helyezését is megköveteli. A 45.000 fős honvédség, a folyamatban lévő átalakítással, a korábbinál lényegesen kisebb (70.000 fő) mozgósítást, kiegészítést igénylő létszámmal fog rendelkezni. A területvédelmi erőket a majdani régiókra alapozva (ezred vagy zászlóalj és központi tartalék) mintegy 16.000 fő önkéntessel célszerű létrehozni.

Az önkéntes haderőrendszerre történő áttérés nemcsak a legénységi állomány - jelenleg mintegy 19.000 fő - csökkentését, hanem az állományarányok módosítását is lehetővé teszi, sőt az európai normák szerint, meg is követeli. Ezek az arányok a tiszti-tiszthelyettesi-legénységi tekintetében 1:2:3 körül ideálisak, melyekből kiindulva a 15.000 főre csökkent legénységi állomány, 10.000 fős tiszthelyettesi és 5.000 fős tiszti állományt feltételez, melyhez mintegy 4.000 fős tisztviselői és közalkalmazotti létszámot, és 1.000 fős katonai iskolás hallgatót hozzátéve egy 35.000 fős önkéntes magyar haderőt eredményezhet. E létszám kialakításához hozzájárulhat a központi vezető szervek és intézmények racionalizálása is.

Ez az új rendszerű önkéntes haderő nemcsak korszerűbb, fejleszthetőbb és költséghatékonyabb, hanem teljes mértékben megfelel az új kihívásokból, a NATO-tagságból fakadó követelményeknek és feladatoknak, de jól be is illeszthető a demokratikus polgári társadalom rendszerébe.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695