Az MSZP országos listája

2002-01-17

2002. január 12-én a Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya megvitatta a párt elnöksége által beterjesztett országos listára vonatkozó javaslatot. A párt elsőként csak az első húsz helyezettet ismertette, majd január 16-án internetes honlapján nyilvánosságra hozta a 204 nevet tartalmazó listát. A két testület együttes javaslatáról 2002. január 26-án dönt az MSZP kongresszusa.2002. január 12-én a Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya megvitatta a párt elnöksége által beterjesztett országos listára vonatkozó javaslatot. A párt elsőként csak az első húsz helyezettet ismertette, majd január 16-án internetes honlapján nyilvánosságra hozta a 204 nevet tartalmazó listát. A két testület együttes javaslatáról 2002. január 26-án dönt az MSZP kongresszusa.

Az országos listának több funkciója is van. Egyrészt kifejez egyfajta sorrendet, hierarchiát egy párton belül. Részben a nyilvánosság felé, részben a párt belső közvéleménye felé üzen minden párt, amikor összeállítja a listát. Másrészt az országos listának közpolitikai funkciója is van: a lista lehetőséget ad minden politikai erőnek arra, hogy biztos bejutó helyekre állítsa azokat a politikusaikat, akik a választások utáni parlamentben fontos szerepet tölthetnek be.

Miután az országos lista kompenzációs célokat szolgál, azaz arra a választópolgárok nem szavaznak, hanem az egyéni választókerületekben és a területi listákon keletkezett - mandátumot nem eredményezett - töredékszavazatok elosztására szolgál, ma még nem lehet tudni, hogy az MSZP listájáról hány biztos befutó várható. Annyi azonban biztosan megállapítható: amennyiben a párt megnyeri a 2002-es választásokat, azaz körülbelül 100 egyéni választókerületben mandátumot szerez, lényegesen kevesebb, mint abban az esetben, ha jelentős országos támogatottsággal a második helyre szorul a Fidesz-MPP mögött.

Az MSZP nyilvánosságra hozott listáját Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt vezeti, aki köztudottan nem tagja a szocialista pártnak. Medgyessy után Kovács László pártelnök és Szili Katalin elnök-helyettes következik. Jelzésértékű, hogy Horn Gyula ex-kormányfő a negyedik helyen szerepel. Ez a pozíció előkelőnek és biztos bejutó helynek számít, ám az, hogy Horn Gyulát az elnök-helyettes is megelőzi, mutatja a volt kormányfő pártbeli tekintélyének korlátait is. Az 5-8. helyen a párton belül fontos pozíciókat betöltő személyek következnek: Jánosi György, Nagy Sándor, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc.

A lista igazi meglepetését Csehák Judit 9. helye jelenti. A Németh-kormány egykori népszerű minisztere feltehetően elsősorban közpolitikai okokból került a lista elejére: Medgyessy Péter minden bizonnyal fontos pozíciót - könnyen elképzelhető, hogy miniszteri tárcát - kínál majd volt miniszter társának, amennyiben kormányalakítási megbízást kap a választások után.

Csehák után ismét ismert, az elmúlt években sokat szerepelt szocialista politikusok következnek: Lamperth Mónika, Vitányi Iván, Kósa Ferenc, Mandur László, Baja Ferenc, Puch László, Szekeres Imre, Csabai Lászlóné és Tóbiás József. Szereplésük a lista előkelő helyein minden bizonnyal a párt egyes platformjai között nehezen megalkotott kompromisszum eredménye. A 19. és 20. helyen két új politikus tűnik fel, Doszpot Péter volt sztárnyomozó és Vári Gyula többszörös vadászpilóta-világbajnok elsősorban szavazat-maximalizálási célokból került a lista elejére.

Keller László, az MSZP helyettes frakcióvezetője, aki a szocialista párt "odamondogató embereként" számos esetben konfrontálódott a Fidesz kormánnyal, a 21. lett a pártlistán. Kellert Katona Béla, Toller László, Keleti György, Baráth Etele, Hiller István és Burány Sándor követi. Tóbiás József mellett a fiatal generációt képviselő Újhelyi István, a Fiatal Baloldal alelnöke a 28., míg Nagy Nóra az MSZP elnökségi tagja a 29. helyet kapta.

Kósáné Kovács Magda, az emberi jogi bizottság elnöke a már biztos bejutást nem jelentő, de - a listán jobb pozícióban lévő, de egyéni választókerületekben vagy terüli listákon mandátumot szerzettek kiesése miatt - még a valószínűleg mandátumot eredményező 30. helyen szerepel. A szocialisták bejutásra esélyes cigány képviselő-jelöltje Teleki László, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke 34. a listán. Kiss Péter korábbi munkaügyi miniszter pedig a 32. helyen szerepel. A Fidesz-MPP-ből a szocialista frakcióba átült Hortobágyi Krisztina a 105.

A lista másik meglepetését azok a korábban fontos politikai pozíciót betöltő szocialista politikusok okozzák, akik most nem számíthatnak mandátumra az országos listáról. Nikolits István volt titkosszolgálati miniszter vagy Nemcsók János egykori dunai kormánybiztos neve például egyaránt hiányzik a listáról, de több ismert politikus is bejutásra esélytelen pozíciót kaptak csupán.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695