MSZP-SZDSZ közös jelöltek

2002-02-07

Mióta Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke, Medgyessy Péter pedig az MSZP miniszterelnök-jelöltje, azóta a két párt közötti viszony látványosan javult. Ennek legfőbb oka, hogy az SZDSZ Demszky Gábor távozásával egyben a korábbi pártelnök által képviselt "egyenlő távolság" politikát is feladta. Ezzel együtt elismerte, hogy a kormány leváltására csak az MSZP-nek van valós esélye. Az SZDSZ ebben segítséget nyújthat, ám a feladatot egyedül elvégezni nem képes.Mióta Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke, Medgyessy Péter pedig az MSZP miniszterelnök-jelöltje, azóta a két párt közötti viszony látványosan javult. Ennek legfőbb oka, hogy az SZDSZ Demszky Gábor távozásával egyben a korábbi pártelnök által képviselt "egyenlő távolság" politikát is feladta. Ezzel együtt elismerte, hogy a kormány leváltására csak az MSZP-nek van valós esélye. Az SZDSZ ebben segítséget nyújthat, ám a feladatot egyedül elvégezni nem képes.

A szabad demokraták politikáját és stratégiáját Kuncze elnökké választása óta két elem határozza meg. Egyrészt, az SZDSZ törekszik arra, hogy - akár együttműködve az MSZP-vel, akár egyedül - a kormányt minél élesebben kritizálja. Ennek fényében az utóbbi hónapokban az SZDSZ akciói mind a "közelgő" kormányváltás jegyében zajlottak, a párt programját mint majdani kormányprogramot - illetve mint annak részét - népszerűsítette. Ezen első elem keretében az SZDSZ széleskörű együttműködésbe kezdett a szocialistákkal, amely odáig jutott, hogy az SZDSZ már "az SZDSZ csak akkor lép be a kormányba" jellegű toposzokat kommunikálta. Ez a toposz egyértelművé tette, hogy az SZDSZ nyitott egy majdani MSZP-SZDSZ kormánykoalíció felállítása felé, ahol rá egyértelműen a kisebbik koalíciós partner szerepe vár.

Míg a fenti első elem keretében az SZDSZ elsődleges célja a kormányváltás, addig a párt stratégiájának második elemeként jelent meg az "érdemes az SZDSZ-re szavazni" gondolat. A két elem között a hangsúly megítélésünk szerint - szakítva Magyar Bálint és Demszky Gábor korábbi elnökök elképzelésével - az elsőre került. A párt elsődleges célja a kormányváltás, és ehhez szükséges egy erős SZDSZ - mondta többször Kuncze Gábor. Ez azt jelenti, hogy a második elem eszköz-jellegű az elsőhöz képest. Kuncze Gábor legutóbbi, az SZDSZ "pártparty" elnevezésű kampánynyitóján elhangzott beszédében is a fenti két elemet igyekezett ötvözni. Egyrészt hosszasan beszélt a kormányváltás szükségességéről, másrészt kifejtette, hogy e cél érdekében hasznos és érdemes az SZDSZ-re szavazni. "Ne vigyék a szomszédba a szavazatokat" - mondta, egyértelműen utalva egyrészt arra, hogy az SZDSZ önállóan kíván megerősödni, másrészt viszont arra a szoros kapcsolatra, amely az SZDSZ-t az MSZP-hez fűzi. A "szomszéd" kifejezés ugyanis minden kétséget kizáróan igen szoros kapcsolatot feltételez az MSZP és az SZDSZ között. A kifejezés jól jelzi, mekkora utat tett meg az SZDSZ 1994 óta: míg akkor az MSZP legfeljebb kényszerű koalíciós társ volt, akinek "túlkapásait" mérséklendő lépett be az SZDSZ a koalícióba, addig mostanra az "utódpárt" szomszéd lett.

A két párt közeledése tehát az SZDSZ stratégiájának következménye volt. Az MSZP SZDSZ-hez való viszonya nem sokat változott az elmúlt négy évben; a szocialisták 1998-ben is és 2002-ben is törekedtek az SZDSZ-el való minél szélesebb körű együttműködésre. Az elmúlt hetekben ez az együttműködés újabb szakaszba lépett: a két párt több egyéni választókörzetben is bejelentette, közös jelöltet állít.


Az MSZP számára egy-két mandátum éppen úgy keveset számít, mint az a tény, hogy ezáltal sok választó szemében még közelebb kerül az SZDSZ-hez. A szocialisták szavazói jórészt eleve pozitívan viszonyulnak az SZDSZ-hez. Mindez azt jelenti, hogy a közös jelöltállítással az MSZP nem sokat veszít. Nyer viszont annyiban, amennyiben nyitottságát, koalícióképességét demonstrálja. Az MSZP számára tehát a közös jelölésnek nem igazán volt kockázata. A közös jelölést korábban is főként az MSZP szorgalmazta, hiszen - mint korábbi elemzésünkben erről szóltunk - az számára mandátumtechnikailag egyértelműen előnyös.

Bonyolultabb kérdés annak eldöntése, vajon az SZDSZ-t hogyan érinti a közös jelölések ténye. Az SZDSZ korábban többször kijelentette, hogy bár a kormányváltás célkitűzésében osztozik a szocialistákkal, a választásokon önállóan kíván indulni. Kuncze Gábor pártelnök 2001 őszén is hangoztatta, hogy az SZDSZ mind a 176 egyéni választókerületben önálló jelöltet állít, s a szocialistákkal való együttműködésre kizárólag a második fordulóban kerülhet sor. Ehhez képest mostanra úgy tűnik, az SZDSZ több körzetben is az MSZP-vel közös jelölt állításában egyezett meg. A múlt héten nyilvánosságra hozott megállapodás értelmében az MSZP és az SZDSZ már az első fordulóban közös jelölteket állít Vas megye két választókerületében. Míg a szombathelyi egyes választókerületben az SZDSZ-es Hankó Faragó Miklós indul közös jelöltként, addig a kettes egyéni választókerületben a szocialista Szűcs Gábor lesz a két párt közös képviselőjelöltje.

A fenti megállapodás az SZDSZ számára több dimenzióban is lényeges következményekkel jár. A megállapodás egyrészt vizsgálható mandátumtechnikailag: vajon profitál-e a megállapodásból a két párt annyiban, hogy a rájuk adott szavazatok "hatékonyabban" használódnak fel. Másrészt, a megállapodás megítélésünk szerint befolyásolja az SZDSZ országos politikai pozícióját is.

Mandátumtechnikailag vizsgálva a megállapodást, megkülönböztethetjük annak az érintett körzetekre korlátozódó, illetve országos hatását. Az érintett körzetek vonatkozásában a két párt a közös jelöléssel mandátumtechnikailag egyértelműen jól jár. Ennek több oka van. Egyrészt, a közös jelölés annak a lehetőségét nyújtja, hogy a közös jelöltek már az első fordulóban elnyerjék a szavazatok abszolút többségét, s így automatikusan a parlamentbe jussanak. Tulajdonképpen a közös jelölteknek az első fordulós győzelemre nagyobb esélyük van, mint a második fordulósra.

Annak, hogy egy jelölt az első fordulóban nyerhessen, két feltétele van. Egyrészt, az adott kerületben az első fordulóban a szavazók több, mint ötven százaléka kell, hogy az urnákhoz járuljon. Ez az első fordulós győzelem érvényességi kritériuma. Mivel Vas megyében a részvételi hajlandóság hagyományosan magas, ezen első feltétel valószínűleg teljesül majd 2002 áprilisában. A második feltétel az eredményességi kritérium, ami akkor teljesül, ha a jelölt megszerzi a leadott szavazatok több mint ötven százalékát. Ezen kritérium teljesülése jelen esetben azt feltételezi, hogy az MSZP és az SZDSZ szavazóbázisának mérete meghaladja az ötven százalékot, és hogy a két párt szavazói hajlandóak a másik párt jelöltjére szavazni.

Vas megye első két választókerületének - és az egész megyének - jellegzetessége az SZDSZ erős felül-, valamint az MSZP gyenge alulreprezentáltsága. Vagyis, a megyében az SZDSZ hagyományosan országos átlagát jóval meghaladó teljesítményt képes produkálni, míg az MSZP általában kissé elmarad attól. Így történt ez 1998-ban is. Az MSZP jelöltje - 32%-os országos MSZP mellett - 27 százalékot kapott a Vas megyei első, és 25 százalékot a második kerületben. Az SZDSZ ezzel szemben - 7,5 százalékos országos támogatottság mellett - 16 százalékot szerzett az első, 15-öt pedig a második választókerületben. Ez akkor két dolgot jelentett. Egyrészt, az SZDSZ egyértelműen a harmadik erő volt az érintett választókerületekben. Másrészt, az MSZP alulreprezentáltságának következtében 1998-ban még a közös első fordulós jelölés sem segített volna; az MSZP és az SZDSZ összesített szavazóbázisa akkor nem érte el az 50 százalékot. Ennek oka, hogy az említett választókörzetekben a Fidesz is hagyományosan erős. 1998-ban a második fordulóban mindkét kerületben a Fideszes jelölt nyert, ami akkor is így lett volna, ha az SZDSZ a második fordulóra a szocialisták támogatására kéri szavazóit.

1998-hoz képest azonban az MSZP támogatottsága megnőtt, míg az SZDSZ-é nem csökkent radikálisan. Ez azt jelenti, hogy a két párt aggregált szavazóbázisa az érintett választókörzetekben könnyen elérheti az 50 százalékot. Ebben az esetben is akkor tud csupán a közös jelölt nyerni, ha a két párt szavazói hajlandóak keresztbe szavazni. 1998-ban ez a hajlandóság mindkét párt szavazóiban megvolt, legalábbis a nyers választási adatok erre engednek következtetni. Az MSZP jelöltjei ugyanis a második fordulóban felszívták az első forduló SZDSZ-es szavazóit. Még olyan körzetekben is, ahol az SZDSZ állva maradt a második fordulóban, az SZDSZ-es szavazók nagy része az MSZP-hez pártolt. Ez történt az említett körzetekben is, ahol az SZDSZ első fordulós szavazóinak mintegy fele mehetett át az MSZP-hez a második fordulóban.

A fenti feltételek teljesülésének tehát meglehetősen jó esélyei vannak, így nem elképzelhetetlen, hogy a közös jelöltek már az első fordulóban győzelmet aratnak. Ha ez mindkét jelölttel így történik, az 1-1 egyéni mandátumot jelent a mindkét pártnak. Míg az MSZP esetén ez az egy mandátum különösebben sokat nem számít, addig az SZDSZ számára jelentős eredmény. Az SZDSZ önállóan, MSZP-s támogatás és visszalépés nélkül legfeljebb 1-2 egyéni mandátumot szerezhetne országosan. A fenti, csupán két körzetre kiterjedő megállapodás tehát olyan mandátumot juttathat az SZDSZ-nek, amelyet önállóan megszerezni képtelen lenne. Ezért az érintett körzetek vonatkozásában a megállapodás az SZDSZ számára mandátumtechnikailag kedvező.

Ha - a mandátumtechnikai szempontot megtartva - a hatások vizsgálatát nem korlátozzuk az említett körzetekre, akkor már árnyaltabb kép tárul szemünk elé. A közös jelöléssel ugyanis a nem-jelölő párt listás szavazataránya csökken, ahogyan töredékszavazataival is ez történik. A listás szavazatarány feltételezhető csökkenésének alapja az a tapasztalat, hogy a magyar szavazó szeret ugyanarra a pártra szavazni listán és egyéniben. Bár a szavazóknak feltehetően nálunk is van egy bizonyos része, aki "stratégiai szavazónak" minősíthető, ez a magatartás inkább kivétel, mint szabály. A listás és az egyéni jelöltek szavazata közötti korreláció igen magas, s bár elképzelhető, hogy ez hosszú távon csökkenni fog, egyelőre ennek valószínűsége csekély.

Mindez azt jelenti, hogy abban a körzetben, ahol az MSZP állítja a közös jelöltet, az SZDSZ-re listán szavazók aránya is csökken - és viszont. Miután a megállapodás csupán két körzetre terjed ki, ennek országos hatása nem jelentős, és mivel a jelölések viszonossági alapon történtek, e hatások kiegyenlítik egymást. Ezzel szintén az SZDSZ jár jól, mivel listás szavazataránya abban a kerületben, ahol nem állít jelöltet, vélhetően kevesebbel csökken, mint amennyivel ott nő, ahol viszont ő adja a közös jelöltet.

Ha a megállapodás országos politikai következményét vizsgáljuk, akkor azt kell mondanunk, hogy az egyáltalán nem előnyös az SZDSZ számára. Az SZDSZ legnagyobb gondja, mint korábban említettük, s mint azt a párt maga is felismeri, hogy meggyőzze a szavazókat: érdemes rá szavazni, mert az MSZP-étől különböző alternatívát kínál a polgárok számára. A közös jelölés ezt a látszatot kezdi ki. Ha ugyanis az SZDSZ hajlandó arra, hogy közös jelölteket állítson a szocialistákkal, akkor nehezen indokolható, hogy miért ne szavazna a polgár listán rögtön az MSZP-re - hiszen az SZDSZ esetén fenyeget az a veszély, hogy a párt nem éri el az 5 százalékot, aminek következtében a rá adott szavazatok elvesznek. Ebben az esetben az SZDSZ-re szavazó polgár közvetetten a jobboldalt segíti mandátumokhoz. A nagy pártok jelentős propagandatevékenységet folytattak azért, hogy a "kis pártra szavazni vesztett ügy, ráadásul az ellenkező oldal segíti" gondolatot széles körben ismertté tegyék.

Az SZDSZ természetesen érvelhet úgy, hogy a megállapodás csupán két körzetre terjed ki. Megítélésünk szerint azonban politikailag a megállapodás ténye önmagában az SZDSZ önállóságának megkérdőjelezéséhez vezethet.

Az SZDSZ tehát a megállapodással mandátumtechnikai előnyökért kockáztatja országosan listás szavazatarányának csökkenését. Mivel - éppen a megállapodás korlátozott volta miatt - az SZDSZ mandátumainak nagy része a listákról származik majd, ezért a végső elszámolásnál az SZDSZ a látszólagos nyereség ellenére valójában rosszabbul járhat. Nem beszélve arról, hogy az országos listás szavazatarány bármilyen kis mértékű csökkenése az SZDSZ esetén mindig hordozza annak veszélyét, hogy a párt támogatottsága 5 százalék alá zuhan. A fentiek alapján úgy véljük, hogy a megállapodás megkötése az SZDSZ szempontjából legalábbis kockázatos döntés volt.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695