2002. 6. hét

2002-02-17

A 6. hét politikai napirendjén továbbra is elsősorban a "haza és haladás" szimbolikus kérdései, semmint az elosztási, materiális kérdések domináltak. A hét két legfontosabb témája egyrészt a miniszterelnöki parlamenti és Vigadó-beli értékeléséhez, másrészt a parlamenti "hazaárulózáshoz" kapcsolódott. Mindkét ügy főszereplője, Orbán Viktor az egyik témában korábbi szerepfelfogásának megfelelően a pártok felett álló, "antikampány-kampányt" folytató felelős államférfi szerepében, míg a másikban - feltehetően nem tervezetten - "veszekedő" pártpolitikusként jelent meg a nyilvánosság előtt.A 6. hét politikai napirendjén továbbra is elsősorban a "haza és haladás" szimbolikus kérdései, semmint az elosztási, materiális kérdések domináltak. A hét két legfontosabb témája egyrészt a miniszterelnöki parlamenti és Vigadó-beli értékeléséhez, másrészt a parlamenti "hazaárulózáshoz" kapcsolódott. Mindkét ügy főszereplője, Orbán Viktor az egyik témában korábbi szerepfelfogásának megfelelően a pártok felett álló, "antikampány-kampányt" folytató felelős államférfi szerepében, míg a másikban - feltehetően nem tervezetten - "veszekedő" pártpolitikusként jelent meg a nyilvánosság előtt.

A két nagy ügy közül az "országértékelés" kapcsán a Fidesz számára pozitív és negatív, míg a "hazaárulózás" kapcsán a Fidesz és az MSZP számára egyaránt negatív érvek kerültek a napirendre. A nagy ügyekben tehát az MSZP ezúttal nem tudott pozitív mondanivalóval megjelenni. A két párt kommunikációs dominanciájára egyébként jellemző, hogy az összes pozitív és negatív elemszám 82 százaléka a Fideszhez vagy az MSZP-hez kapcsolódott.

A legjelentősebb ügyekben a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP kommunikációs párharca folytatódott. A kormánypárt továbbra is eltér a korábbi "no comment" stratégiától, és minden ellenzéki megszólalásra nyilatkozattal vagy közleménnyel válaszol. Miközben tehát a miniszterelnök továbbra is defenzív, nyugodt, az ellenzékkel nem foglalkozó politikus képét szeretné mutatni, a párt - ez most már megállapítható - offenzívabb kommunikációs stratégiába kezdett.

A Fidesz-MPP (összes: 13, pozitív: 4, negatív: 4) ismét a legtöbb megszólalás birtokosa volt: ezúttal ugyanannyi a pártra nézve pozitív (országértékelés, egészségügyi program, oktatási program, választmány ülésén elhangzottak), mint negatív (országértékelés és "hazaárulózás" kapcsán az MSZP vádjai, a Kósa-ügy és az SZDSZ küldöttgyűlésén megfogalmazott támadások) téma jelent meg a napirenden. A héten a párt - az MSZP-hez hasonlóan - több alkalommal is élt azzal a kommunikációs eszközzel, hogy riválisáról negatív üzeneteket juttasson fel a napirendre ("negatív kampány").

Az FKGP (0, 0, 0) a héten nem volt szereplője a napirendnek, a pártelnöknek az MSZP és az SZDSZ elnökéhez írott levele nem lépte át a kommunikációs ingerküszöböt.

Az MDF (1, 1, 0) a szombati választmányi üléssel szerepelt a hírekben, a pártelnököt támadó tamási-ügy viszont lekerült a napirendről.

Az MSZP (10, 2, 4) a megszólalások számát tekintve a Fidesz nyomába eredt a héten, ám utolérni nem tudta. A párt mindkét pozitív témája ismét a miniszterelnök-jelölthöz kapcsolódott (oktatási program, kormánytagok), a negatív témák (amnesztia-vita, lobbi-ügy, a Fidesz viszontvádjai a "hazaárulózás" kapcsán, Szájer sajtótájékoztatója) közül három is a kormánypárt kommunikációjának köszönhetően került napirendre.

Az SZDSZ (5, 1, 1) adatai jól bizonyítják, hogy mennyire fontos a politikában is a kontextus. A párt vezetői közül Kuncze, Fodor és Magyar korrupciós témában szólaltak meg a héten, ám amíg korábban erről a témáról azt feltételeztük, hogy a választási kampány vezető ügye lesz, mára csaknem immúnissá vált vele szemben a média. Az SZDSZ így elsősorban a hét vezető témái kapcsán tudott csak megjelenni a napirenden.

A MIÉP (2, 0, 0) több megszólalással is jelentkezett a héten, ám ezek közül csak a miniszterelnöki értékelésekre adott reakcióik lépték át az ingerküszöböt.

A parlamenten kívüli pártok közül a héten csak a Centrum Párt (0, 0, 0) szólalt meg, ám a pártelnök szarvasi és nagyatádi megszólalásai nem kerültek a címlapokra.


1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Ország- és kormányértékelés

02.04.
02.07.

Fidesz (2)

MSZP (2)
SZDSZ (2)
MIÉP (2)

Rapcsák András halála

02.04.

-

Fidesz (MKDSZ)

Egészségügyi program

02.05.

Fidesz

-

Brinker-Pokorni találkozó

02.05.

USA nk.

Fidesz

"Hazaárulózás"

02.05.
02.06.
02.08.

MSZP (3)

Fidesz (2)
SZDSZ

Oktatási vita

02.07.

MSZP

Fidesz

Kósa-ügy

02.08.

Média

Fidesz

Defend-Eörsi ügy

02.08.

Bír.

SZDSZ

Medgyessy kormánya

02.08.

MSZP

-

Amnesztia-vita

02.09.

Média

Fidesz
MSZP

Fidesz és MDF vál. ülése

02.09.

Fidesz
MDF

-

Lobbi-ügy

02.09

Ügyészség

MSZP

SZDSZ küldöttgyűlés

02.10.

SZDSZ

-

Medgyessy-Orbán

02.10.

MSZP

Fidesz

Szájer az MSZP-ről

02.10.

Fidesz

-

       




2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Ország- és kormányértékelés

02.04.
02.07.

P
R

SZ

-

Rapcsák András halála

02.04.

E

SZ

-

Egészségügyi program

02.05.

M

M

EGE

Brinker-Pokorni találkozó

02.05.

T

SZ

-

"Hazaárulózás"

02.05.
02.06.
02.08.

P
M

SZ

B

-

Oktatási vita

02.07.

M

M

OKT

Kósa-ügy

02.08.

M

B

-

Defend-Eörsi ügy

02.08.

B

B

-

Medgyessy kormánya

02.08.

M

M

GAZ

Amnesztia-vita

02.09.

M

SZ

JOG

Fidesz és MDF vál. ülése

02.09.

R

SZ

-

Lobbi-ügy

02.09

Ü

B

-

SZDSZ küldöttgyűlés

02.10.

R

SZ
M

-

Medgyessy-Orbán

02.10.

M

SZ

-

Szájer az MSZP-ről

02.10.

M

SZ

-

         




3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Ország- és kormányértékelés


O

Fidesz

Fidesz

Rapcsák András halála

I

-

-

Egészségügyi program

O

Fidesz

-

Brinker-Pokorni találkozó

P

-

-

"Hazaárulózás"

P

-

Fidesz
MSZP

Oktatási vita

O

MSZP
Fidesz

-

Kósa-ügy

P

-

Fidesz

Defend-Eörsi ügy

P

-

SZDSZ

Medgyessy kormánya

O

MSZP

-

Amnesztia-vita

O

-

MSZP

Fidesz és MDF vál. ülése

P

Fidesz
MDF

-

Lobbi-ügy

P

-

MSZP

SZDSZ küldöttgyűlés

P

O

SZDSZ

Fidesz

Medgyessy-Orbán

P

-

-

Szájer az MSZP-ről

P

-

MSZP

 




4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 39 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 39 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 39 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Fidesz

308 / 7,9

13

119 / 3,1

4

110 / 2,8

4

FKGP

81 / 2,1

0

5 / 0,1

0

51 / 1,3

0

MDF

38 / 1,0

1

14 / 0,4

1

5 / 0,1

0

MSZP

218 / 5,6

10

53 /1,4

2

37 / 0,9

4

SZDSZ

124 / 3,2

5

27 / 0,7

1

11 / 0,3

1

MIÉP

28 / 0,7

2

5 / 0,1

0

6 / 0,2

0

 




5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok kommunikációja

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 5 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 5 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 5 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Centrum

1 / 0,2

0

1 / 0,2

0

0 / 0,0

0

Új Baloldal

3 / 0,6

0

2 / 0,4

0

0 / 0,0

0

Munkáspárt

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

0 / 0,0

0

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384