Épül a Terror Háza (2. rész)

2002-03-01

Egyre több a vitás kérdés az egykor a nyilasok és a kommunista államvédelmi hatóság központjaként funkcionáló Andrássy út 60. alatti múzeum ügyében. Az Andrássy út 60-ban a második világháború előtt a nyilaskeresztes párt irodái voltak, 1945 után a politikai rendőrség székhelye, majd az ÁVO központjaként szolgált. A múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, menedzserigazgatója pedig Vass Imre. A fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága december közepén a hivatalhoz fordult, mert a testület szerint jogszabálysértő volt, hogy a VI. kerületi jegyző saját hatáskörében - a közterület tulajdonosának, tehát a fővárosnak a hozzájárulása nélkül - építési engedélyt adott ki. A már elkezdődött átépítés ugyanis az Andrássy út 60. előtti közterületet, vagyis a járdát is érinti. Az elképzelések szerint az épület előtti járdát felbontanák, fekete gránittal fednék be, kicserélnék a mostani szegélyköveket is.
Egyre több a vitás kérdés az egykor a nyilasok és a kommunista államvédelmi hatóság központjaként funkcionáló Andrássy út 60. alatti múzeum ügyében. Az Andrássy út 60-ban a második világháború előtt a nyilaskeresztes párt irodái voltak, 1945 után a politikai rendőrség székhelye, majd az ÁVO központjaként szolgált. A múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, menedzserigazgatója pedig Vass Imre. A fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága december közepén a hivatalhoz fordult, mert a testület szerint jogszabálysértő volt, hogy a VI. kerületi jegyző saját hatáskörében - a közterület tulajdonosának, tehát a fővárosnak a hozzájárulása nélkül - építési engedélyt adott ki. A már elkezdődött átépítés ugyanis az Andrássy út 60. előtti közterületet, vagyis a járdát is érinti. Az elképzelések szerint az épület előtti járdát felbontanák, fekete gránittal fednék be, kicserélnék a mostani szegélyköveket is. Az Andrássy út és a Csengery utca sarkán pedig egyaránt több méter magas, úgynevezett pengefalat húznának fel a házra merőlegesen, amivel részben elzárnák a járdát is, ezenkívül az épület párkányát meghosszabbították, abból kivágták a terror szót, az ötágú csillagot, valamint a nyilaskeresztet is. Az önkényuralmi jelképek használatát tiltó törvény megsértése miatt több beadvány is érkezett az Alkotmánybírósághoz. A Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál vizsgálják, törvényesen alakították-e át a múzeumnak helyet adó épületet.

Összefoglalás

A Terror Házát támogató érvek:
- Miért ne létezhetne kreatív sokkhatás? az amerikai kongresszusi döntés nyomán létrehozott washingtoni Holocaust Memorial Museum egy része koncentrációs táborok őrtornyára, a hátsó rész barakkokra emlékeztet, akár a 14., akár a 15. utca felül közelítünk. Az új berlini Jüdisches Museum épülete nem kevésbé megdöbbentő, zavarbaejtő idegen test Charlottenburg szívében, egyedülálló épülettervezési és belsőépítészeti megoldásokkal
- az igazi kérdés, hogy kellett-e a XX. század két vészterhes korszakának, melynek kihatásai felnyílnak a máig -múzeum? A végleges választ csak azok a látogatók adhatják meg
- a múzeum az áldozatokra és a tettesekre emlékeztet minket
- a múzeum megnyitásával végre elkezdhetünk beszélni a kibeszéletlen múltról és a hely alkalmas lehet arra, hogy a vétkesek lelkiismeret-vizsgálatot tartsanak

A Terror Házát kritizáló érvek:
- az Andrássy út 60. szám alatti sarokházat, átformált külseje alapján, máris az 'ízlésterror házának' nevezi a pesti népnyelv
- bizarr, hogy éppen a konzervativizmus értékeit hangoztató, a nemzeti kulturális örökség védelmének fontosságát minisztériumi elnevezéssel is hangsúlyozó kormányzat idején történt e változtatás az ország épített örökségének egyik emblematikus helyszínén
- Schmidt Máriáék tudatosan, politikai eszközként akarják majd felhasználni a múzeumot
- 1944. október 15. mint a múzeumban bemutatott borzalmak kezdőnapja önmagában történelemhamisítás
- korántsem biztos, hogy a borzalmakra emlékeztetni maguknak a borzalmaknak a bemutatásával lehet a leghatásosabban
- a "Sugár" úti palota meggyalázása egyben az egész város meggyalázása is, terror a városlakók ellen, terror mindazok ellen, akik Budapest legharmonikusabban egyben maradt tengelyén végigsétálnak
- még a látszatát is kerülnie kell beállításnak, hogy az egyik terror valamiképpen enyhíti, árnyalja, fölmenti a másikat és ez a múzeum nem fog megfelelni ennek az elvárásnak
- ha a kiállítás azt a szellemet fogja idézni, ami a Internet megtalálható bemutatkozásból kiolvasható, akkor nem tesz mást, mint az aktuális választási propaganda jegyében árnyalja, zárójelbe teszi a nyilasterrort, miközben démonizálja a kommunizmust
- a múzeum épülete nem illeszkedik a városképbe



Murányi Gábor szerint (Andrássy út - Terror Háza, HVG, 2002. január 24.) "az Andrássy út 60. szám alatti sarokházat, átformált külseje alapján, máris az 'ízlésterror házának' nevezi a pesti népnyelv, mivel az egykoron jobb sorsra szánt épület immár városképileg is ráerősít arra az elmarasztaló vélekedésre, amellyel a kollektív emlékezet már eddig is megbélyegezte".

Szőnyei Tamás véleménye szerint (Épül a Terror Háza, Magyar Narancs, 2002. január 24.) "választások közeledtével minden politikusi megnyilatkozás, akár bevallják, akár tagadják, a kampány részévé válik. Olimpia rendezése, múzeum építése, egyre megy. Ilyenkor nagyobb a tét; a közszereplők meggyőzőképességén nem csak az múlik, hogy az adott kérdésben maguk mögé tudják-e állítani a közvéleményt: megszólalásaik hatása most egészen közvetlenül adódik hozzá a nagy egészhez. Tetszik, nem tetszik, a választások közelsége a Terror Háza körüli perpatvart is színezi. A múzeumot a jelenleg hatalmon lévő politikai erő akarata hozza létre. Onnan nézve egyszerű bármilyen kritikát úgy látni és láttatni, mint a kommunista múlttal való szakítást nem (vagy nem őszintén) vállaló erők kísérletét a hatalom visszaszerzésére. Könnyű a múzeum létének megkérdőjelezésével gyanúsítani (s így az itt 1951-ig lakó ÁVH minden bűnével megterhelni) azt, aki bármit bírálni merészel. A másik oldalról viszont egyszerűen nem lehet nem szóvá tenni, ha a hatalmon lévők nyomulását érzékelvén sérülni látják a törvényességet, a jogbiztonságot".

Szőnyei úgy véli "mint minden új létesítmény, a Terror Háza megnyitásával is a hatalom, a jelenlegi kormányzat demonstrál és reprezentál majd: hiszen nemcsak a múzeum, hanem annak intézményi háttere is az elmúlt négy év terméke. Az érintettek emlékezetében még élénken él, hogy a Fidesz - MPP vezette kormányzat legelső költségvetési törvénye megvonta a Politikatörténeti Intézet 50 millió és az 1956-os Intézet 67 millió forintos állami támogatását, s a költségvetésből valahogy éppen 117 millió forint jutott az újonnan létrehozott XX. Század Intézetnek (SZI). Egy szocialista és egy liberális kötődésű műhely majdnem lenullázásával a történettudomány terén is demonstrálta liberálisról konzervatívra váltását a Fidesz. A honlapja szerint 1999 májusa óta működő intézet főigazgatója Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója. Ugyanitt olvasható, hogy 'a szovjet birodalom és így a bipoláris világ' megszűnésével a 'történetírás új feladattal gazdagodott; új szempontok, új nézőpontok alapján kell átgondolnia mindazokat az eseményeket és összefüggéseket, amelyek az elmúlt évszázadot meghatározta (...) Szükség volt tehát egy olyan új tudományos intézet megalakítására, amely fiatal kutatók bevonásával tesz kísérletet arra, hogy újragondolja a XX. század történelmét".

Szőnyei véleménye szerint "agyafúrt terv ez. Ahhoz, hogy az úgynevezett ládabetűk árnyéka olvasható legyen, odafönt tükörírással kell állniuk. A tükörírt TERROR cirill jellegű szövegként működik: a megfordított R és E cirill betűkre emlékeztet. Cirill, tehát ruszk, vagyis komcsi. E szó kétszer szerepel, s mivel a közöttük lévő ötágú csillag is a vörös vészre utal, a nyilaskereszt 'kisebbségbe' kerül: a látványt uraló építészeti elem egyértelműen a baloldali szélsőséget emeli ki. Ez egybevág a múzeum belső arányaival: a német megszállás és a nyilasuralom együtt is rövidebb ideig tartott, mint a kommunista, sokkalta kisebb tér is jut neki. Schmidt Mária szerint nem mérlegelték, melyik mennyi vérrel járt, mindkettő 'ugyanolyan megengedhetetlen állami terror volt, csak a színében más'".

Szőnyei úgy véli "esztétikai alapkérdés: szabad-e, szerencsés-e a kinyúló párkányzattal és a lapzártakor még csak terven látható pengefallal keretbe foglalni az épületet? Erre nyilván ki-ki ízlése szerint válaszol. Az átalakítás mindenesetre belenyúl az Andrássy út nagyjából, de mégsem tökéletesen egységes látványvilágába: éppoly erőszakosan, mint amilyen erőszakos volt a házat egykor birtokló két szervezet. A diktatúrák tombolása idején érintetlen maradt az épület polgári harmóniát sugárzó külseje, semmi sem utalt arra, mi folyik a falak mögött. Most, a polgári demokráciában kiragadták a békés miliőből az épületet: elénk tolakszik, egyfolytában emlékeztet az erőszakra, nem csak akkor, amikor kifejezett szándékunk szembesülni annak működési mechanizmusával, s fejet hajtanánk áldozatai előtt. Ez csaknem olyan bizarr, mint az, hogy éppen a konzervativizmus értékeit hangoztató, a nemzeti kulturális örökség védelmének fontosságát minisztériumi elnevezéssel is hangsúlyozó kormányzat idején történt e változtatás az ország épített örökségének egyik emblematikus helyszínén. Amit Terézváros ráadásul régóta szeretne az UNESCO Világörökség listájára juttatni. A világörökség cím leginkább propagandisztikus jelentőségű. Ha úgy tetszik, javítja az országimázst. Több szempont érvényesül a világörökségként történő elismerésnél, közöttük az autentikusság csupán egy - ha elvileg a legfontosabb is. Az egyébként nem védett műemlék épület mostani átalakítása nem hozhat pluszpontokat a pályázat elbírálásakor, viszont tény, hogy a Duna-parti panorámát is megterhelik nem kimondottan klasszikus szépségű épületek, mégis felvették a listára".

Ráday Mihály, a budapesti városképvédelmi bizottság szabad demokrata alelnöke szerint (In: Pál Gábor: A városrehabilitációtól a Terror Házáig, Magyar Nemzet, 2002. január 31.) "a Terror Háza nagy feltűnést kelt, a rohamos munka talán nem véletlen a választások előtt. A múzeum kiötlői maguk csináltak politikai ügyet, többek között azokkal a sorozatos jogszabálysértésekkel, amelyeket elkövettek. A világörökség része címre aspiráló Andrássy út egységes járdaszerkezetét a tulajdonos fővárosi önkormányzat hozzájárulása nélkül alakítanák át. A járdára épülő úgynevezett pengefal pedig akadályozza a közlekedést. Ez utóbbi szerepelt az eredeti, a szabálytalanul engedélyezett terveken, azokon viszont, amiket a fővároshoz eljuttattak, pedig nem! Ezt a csalást fölfedeztük. Egyébként a terveket a VI. kerületi főépítész, a helyi építési iroda, a tervtanács sem támogatta, úgy kapott 'építési engedélyt'. (...)Schmidt Máriáék - feltételezésem szerint - tudatosan, politikai eszközként akarják majd felhasználni a múzeumot. Illetve ezt teszik már ma is. S az előzetes propagandához - a jogsértésekre felhívva a figyelmet - mi is segítséget adunk".

Seres László szerint (Andrássy út 60., Magyar Narancs, 2002. február 8.) "az amerikai kongresszusi döntés nyomán létrehozott washingtoni Holocaust Memorial Museum egy része koncentrációs táborok őrtornyára, a hátsó rész barakkokra emlékeztet, akár a 14., akár a 15. utca felül közelítünk. Az új berlini Jüdisches Museum épülete nem kevésbé megdöbbentő, zavarbaejtő idegen test Charlottenburg szívében, egyedülálló épülettervezési és belsőépítészeti megoldásokkal. A tavaly novemberben Johannesburgban megnyílt Apartheid Museum is sokkol, már a bejáratnál bőrszín alapján szelektálja a látogatókat, és bent is erős hatásokra épít, hogy Dél-Afrika fiatal generációi jobban megérthessék a fajgyűlölő közelmúltat. (...) Miért ne létezhetne kreatív sokkhatás?"

Seres véleménye szerint a múzeum "erősen megosztja a közvéleményt, leginkább azért, mert a vita az épület külsejéről, valódi vagy állítólagos agresszivitásáról, kérdéses hatósági engedélyeiről, a Fidesz-nyomulás újabb napi politikai bizonyítékáról folyik. Az alapító-megvalósító politikusok, történészek, jogászok természetesen tehettek volna többet saját szándékaik elfogadtatásáért (a múlt alaposabb feldolgozásáért; a két totalitárius korszak jobb megértetéséért; a kétfajta állami terror áldozataira való emlékezésért), ha nem kész tényeket jelentenek be, hanem alapos jogi felkészültséggel, lakosságbarát dialógussal vágnak bele a terv megvalósításába. A terv ugyanis nemzeti múltunkat, múltunk mai napig tartó feldolgozatlanságát tekintve nagyon is helyénvaló és fontos".

Kozák Gyula szerint (Még egyszer ... de nem utoljára a Terror Házáról, Élet és Irodalom, 2002. február 15.) "a Fidesz 1998-as hatalomra jutásakor azonnal igyekezett meghatározni, hogy múltunkban mi volt jó és mi volt rossz, miről hogyan kell vélekednünk. (...) a Fidesz-hatalom ellenintézetként ('véletlenül' éppen akkora összegű költségvetési támogatással, amennyit elvont a két intézettől) létrehozott egy hosszú nevű alapítványt, és ennek leánygyermekeiként előbb a XX. Század, majd a XXI. Század Intézetet, s mindkettő élére a miniszterelnök személyes főtanácsadóját, s a megnyilvánulásai alapján vélhetően Kövér László mandzsettájából elővarázsolt Schmidt Máriát nevezte ki. Kuratóriumuk pedig önmagáért beszél".

Kozák úgy véli "Schmidt Mária több interjújában explicit módon kinyilvánította, hogy az a történelmi igazság, amit ő annak tart, illetve ők annak tartanak. Ez a legsötétebb sztálinizmusra emlékeztet".

Kozák : -"Amikor őrült elme szüleményének neveztem a Terror Házát, akkor nem tettem mást, mint az írott és az elektronikus sajtóból Schmidt Máriáról szerzett benyomásaimat összegeztem. (...) Bárki számára szembetűnő, hogy a két intézet és az inkriminált 'múzeum' azonos vezetése nem egy rendkívül szorgalmas, korábban már sokat teljesítő tudós munkásságának méltó elismerése, hanem a kormánypropaganda olyan kezekbe való letétele, amely kezek a máshol lévő fej vagy fejek akaratát valósítják meg fenntartás nélkül. Schmidt Mária a fideszes történettudomány Simicskája. Aki nem paríroz neki, az megkaphatja ugyanazt, mint az ellenzék a miniszterelnöktől: hazaáruló".

Kozák véleménye szerint "ha Schmidt Mária a kádárizmusban az üldözött tudósok közé tartozott volna, az talán magyarázat lehetne gyorsan felívelő karrierjére. Azonban a korábban a futottak még kategóriába tartozó történész ebben a parlamenti ciklusban nem csak a fentebb már említett stallumokat nyerte el, hanem nagy hirtelen megszerezte a PhD fokozatot (nem más volt a témavezetője, mint a Párttörténeti Intézet egykori nagy hatalmú igazgatója, Balogh Sándor), és még egyetemi tanár is lett. Nyilvánvaló, hogy a tudományos élet kurzuslovagnőjével állunk szemben, hiszen ennyi felelős pozíció egyidejű tisztességes ellátása lehetetlen".

Kozák szerint "magának a Terror Házának a létrehozása (az engedélyek körüli sunyiskodás és hazudozás, illetve az engedély nélkül zajló építkezés) is folytatása volt annak a fideszes, schmidtmáriás arroganciának, ami hatalmuk négy évét jellemezte. Különösen aljasnak tartom, hogy a választások előtt próbálják meg az MSZP-SZDSZ vezetésű fővárost olyan helyzetbe hozni, hogy az kénytelen legyen beletörődni a városképet elrondító építmény fennmaradásába, ellenkező esetben kezdődne az obligát komcsizás, apázás, maoistázás stb."

Kozák úgy véli "több kiváló történész is felhívta a figyelmet arra, hogy 1944. október 15. mint a múzeumban bemutatott borzalmak kezdőnapja önmagában történelemhamisítás. Porhintés, amit Schmidt Mária arról mond, hogy az alakulóban lévő (és súlyos anyagi gondokkal küzdő - teszem hozzá én) Holokauszt Múzeumtól nem akarta elvenni azt a kevés anyagot, ami a témában fellelhető. Ugyanis nem csak és nem elsősorban a holokausztról van szó, amikor a felszabadulás előtti emberirtás(ok)ról beszélünk, hanem a doni katasztrófáról, a munkaszolgálat embertelen intézményéről, a fasizmus elleni baloldali ellenállásról, s a Hain Péter nevével fémjelzett, bársonyosnak éppen nem nevezhető korszakról is. Ezek ugyanis kontinuus egészet alkotnak!"

Kozák véleménye szerint "korántsem biztos, hogy a borzalmakra emlékeztetni maguknak a borzalmaknak a bemutatásával lehet a leghatásosabban. Az emberi lélek ugyanis sokkal bonyolultabb, mint azt a politikus urak és hölgyek elképzelik. Anna Frank Naplója, Ember Mária Hajtűkanyarja vagy Galgóczy Erzsébet Vidravasa - több évtizedes tapasztalat alapján bizonyíthatóan - megrendítőbb s maradandóbb élményt ad, mint a direkt módon ábrázolt embertelenség".

Kozák szerint "építészi brutalitással lehet meghökkenteni, lehet egy pillanatra a figyelmet felkelteni, de a Sugár úti palota meggyalázása egyben az egész város meggyalázása is. Terror a városlakók ellen, terror mindazok ellen, akik Budapest legharmonikusabban egyben maradt tengelyén végigsétálnak. Brutális épületet lehetett volna például a szoborpark környékére építeni. Abban a kontextusban lehetett volna értelme. S talán nem véletlen, hogy Európa legkifinomultabb ízlésű népe, jelesül a francia, a maga holokauszt-emlékhelyét a Notre Dame mögött, a sziget csücskében, a föld alatt hozta létre, s az éppen attól olyan döbbenetes, hogy tartózkodik minden direkt utalástól, kicsi, néma, visszafogott és hisz az oda elzarándoklók lelkének rezonanciaképességében".

Szigethy András szerint (A hűséges ház: Andrássy út 60., Népszabadság, 2002. február 20.) "a múzeumról éles vita folyik attól a pillanattól kezdve, ahogy az ötlet kormányoldalon megszületett. Lényeges és lényegtelen, érdemleges és érdemtelen érvek, kérdések tömege hangzott el. Az igazi kérdés, hogy kellett-e a XX. század két vészterhes korszakának, melynek kihatásai felnyílnak a máig - múzeum? Ha kellett, ilyen kellett? A végleges választ csak azok a látogatók adhatják meg, akik majd a múzeumi séta után leülnek az ötvenes évek hangulattalanságát idéző büfében, és eltöprengenek a korszakot idéző, néha az ideológiai giccs határát közelítő, néha a maga egyszerűségében vagy ötletességében döbbenetes hatású kiállítási anyagon. Lesz, akit a néhány, nyilas relikviákkal berendezett terem késztet majd emlékezésre, lesz akit az ÁVH-ra fókuszáló, és a helyek túlnyomó többségét elfoglaló múzeum tölt el érzelemmel. És persze lesznek, akiket mindkettő egyszerre - sőt olyanok is, akiket mindkettő különbözően. A válaszra a látogatók jogosultak. Helyettük és nevükben ne ítélkezzünk".

Mink András: (Alibi terror - egy bemutatkozásra, Népszabadság, 2002. február 20.) - "Nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy a nyilas és a kommunista terrort bemutató múzeum fölösleges, értelmetlen vagy ellenszenves vállalkozás lenne. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy mindkettővel egy múzeumban, egy kiállítás keretében ismerkedhessen meg a nagyközönség. A fasizmus és a kommunizmus hasonlóságairól és különbségeiről, az összevetés jogosultságáról és problémáiról már sok okosat írtak, és biztosan még fognak is. Azt ma már jószerivel senki sem vitatja, hogy a két rendszer és ideológia között nemcsak működésük és szerkezetük hasonlósága, nemcsak az időbeli párhuzamosság teremt összefüggést, és nem is csak az, hogy a demokratikus politikai közösség eszméjének nézőpontjából mindkettő tűrhetetlen és visszataszító, hanem az is, hogy mindkettőnek szüksége volt a másikra önmaga meghatározásához és igazolásához. Különösen így volt ez nálunk Magyarországon. És ebben rejlik az együttes bemutatás kockázata. Egy párhuzamos kiállítás nem mutathatja be az egyiket alibiből csak azért, hogy azután teljes arzenáljával és morális súlyával sújthasson le a másikra. Még a látszatát is kerülnie kell annak, hogy az egyik terror valamiképpen enyhíti, árnyalja, fölmenti a másikat. Ha nem ezt teszi, akkor látensen elfogadja azt a hazugságot, amely e két rezsim sajátja volt, amikor a másikat használta alibiként. A fasizmus és a kommunizmus nem a másik tükrében és nem a másik ellenében volt olyan, amilyen, hanem mindenekelőtt önmagáért, önnön céljaiért. Ennek belátása és szem előtt tartása nemcsak szakmai követelmény, hanem alapvető erkölcsi kötelesség is az áldozatok, utódaik és mindannyiunk iránt, akiknek ez a kiállítás szól. (...) a kiállítás ugyan még nem nyílt meg, (de a múzeum internetes oldalain található) 'Bemutatkozás' szövegét olvasván azonban kénytelenek vagyunk azt vélelmezni, hogy a múzeum nem fog megfelelni ennek az elvárásnak. A bemutatkozás rövid bevezetés után így kezdi a történetet: 'Magyarország a második világháború során a náci és a kommunista diktatúra kereszttüzébe került'. Csavaros mondat ez. Egyrészt úgy tesz, mintha a náci és a kommunista diktatúra egyszerre lépett volna föl fenyegetőleg, a magyarok pedig egyszer csak ott találták magukat beszorulva a satuba; másodszor pedig úgy tesz, mintha Magyarország nem tapadt volna szövetségesként a satu jobb pofájához, nevezetesen a náci Németországhoz már a háború előtt, és nem üzent volna hadat nemcsak a 'bolsevizmusnak', hanem a nyugati demokráciáknak is; továbbá ügyesen megkerüli, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, hogy a magyar hadba lépést antibolsevista ideológiai küldetéstudat motiválta-e, vagy valami más. A mondat nyitva hagyja az első lehetőséget is, a történetírás nem. A történetírás tudja, hogy a motiváció valami más volt. 1941-ben a kommunizmus nem is fenyegette Magyarországot. Nem várható el egy rövid beharangozótól, hogy részletesen elmesélje a második világháborús magyar részvétel kanyargós történetét. De nem tehet úgy, mintha a német megszállásig minden rendben ment volna, és Magyarország vétlen kívülállóként keveredett volna bele a történelmi viharba".

Mink szerint "veszedelmesebb és félrevezetőbb üzenet, hogy ebben a beállításban a nyilasuralomnak nincs erkölcsi tétje és tanulsága: sem az akkor kormányzó politikai elit, sem a magyar nép nem felelős érte. Márpedig egy nagyközönség tájékoztatására szolgáló történeti kiállításnak pontosan az lehetne a legfontosabb üzenete, hogy ez nincsen így: egy ország, annak mindenkori vezetői és lakosai felelősek azért, ami az országban történik. Ebből a felelősségből származik többek között az a jogunk, hogy egyenlő felekként vegyünk részt a politikai közösség arculatának alakításában. Különösen megszívlelendő tanulság lenne ez egy magát demokratikus politikai közösségként meghatározó ország, a mai Magyar Köztársaság polgárai számára, akiknek ez a kiállítás szólni fog. Ha pedig valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy én a rossz emlékű 'bűnös nemzet' tudatosítását várnám el, akkor sajnálom, de nem érti, miről beszélek".

Mink úgy véli "a szembeállítás ily módon kisebbíteni akarja a nyilasterror súlyát a kommunizmushoz képest. Ennek természetesen semmi köze az igazsághoz. Az uralom időtartama nincs föltétlenül összefüggésben az okozott kárral és szenvedéssel. A nyilasok valóban csak néhány hónapig voltak hatalmon, de sokkal több vér és rombolás fűződik a nevükhöz, mint az ÁVO és az ÁVH évtizedes működéséhez, még ha az uralmuk előtt végrehajtott deportálásokat nem csapjuk is a számlájukhoz. A másik, bonyolultabb hazugság az olyasféle sugallat, mintha a nyilasok nem akartak volna hosszú távra berendezkedni. Mintha eleve úgy tervezték volna, hogy gyorsan elvégzik a (piszkos) munkát, azután lelépnek, és átengedik a terepet a derék, konszolidált, demokratikus, keresztény, konzervatív, nemzeti vagy ki tudja, miféle erőknek. A csúsztatás oka minden bizonnyal az, hogy a szöveg írói nem akarják kimondani, miért is volt rövid a nyilasuralom, a nyilasok eredeti terveivel nyilvánvalóan szöges ellentétben. A nyilasuralom egyetlen okból volt rövid: mert bejöttek a szovjet csapatok és elkergették őket. A szövegírók zavarát értem: a nyilasterrort nem védhetik, hiszen akkor végképp nem lenne értelme a múzeumnak. De nem mondhatják ki azt sem, hogy a kommunistákat nyakunkra ültető szovjet tankok voltaképpen pozitív szerepet játszottak akkor, amikor megszabadították Magyarországot a nyilasoktól. Ha ezt kimondanák, akkor nem lenne tartható, hogy a nyilasterror jelentősége kisebb, kevésbé volt rossz és veszedelmes. Ugyanis a helyzet akkor az lenne, hogy a kommunizmushoz mégis köthető valami pozitívum, míg a nyilasok esetében ilyet nagyítóval sem találhatunk. Ez pedig nyilvánvalóan ellentétben van azzal, amit a múzeum ideológusai mondani szeretnének. Zavaruk érthető, de csak maguknak, illetve a prekoncepciójuknak köszönhetik".

Mink: "A szöveg tovább fűzi önmagát: a kommunisták 'első teendői közé tartozott' - miután ugye hosszú távra rendezkedtek be - 'az Andrássy út 60. átvétele. Ezzel is jelezni akarták mindenki számára, hogy eljött a bosszú pillanata'. Vajon mit jelent ebben a kontextusban a bosszú? Bosszúvágyat az érez, akit korábban súlyos sérelem ért. Ez pedig a magyar közegben a magyar zsidóság volt. Őket nem egyszerűen háborús sérelem és veszteségek érték, hanem származásuk okán válogatás nélkül hurcolták el és gyilkolták halomra őket, éspedig nem a háborús ellenség, hanem legalábbis bűntársként saját államuk: csecsemőt, gyereket, nőt, férfit, fiatalt, időst. Vagyis a szöveg nem értelmezhető másképpen, mint hogy a létrejövő ÁVH-hoz csatlakozó zsidók ezért akartak bosszút állni, a kommunista terrornak ez volt a lényege és fő motivációja. A kommunizmus tehát a zsidók műve. Bosszú, amely az egész népet sújtotta olyasmiért, a nyilas bűnökért, amelyekhez a népnek és a magyar politikai vezetőknek semmi közük nem volt. Nem vitatom, hogy voltak olyan ávós tisztek, akiket a bosszú is motivált. A szövegírók pedig feltehetően úgy gondolták, hogy ezzel a 'leleplezéssel' lehet a leghatásosabban lejáratni a kommunizmust. Ez a kommunizmus antiszemita, rasszista, fasiszta értelmezése. A nyilasok ezért állították utólag, hogy amikor zsidókat gyilkoltak, akkor valójában a kommunizmus ellen küzdöttek. A szövegírók nem veszik észre, hogy így magáról a kommunizmusról, a kommunista terrorról, annak valódi jelentőségéről is hamis, méghozzá akár a mentegetésére is alkalmas képet festenek. A bevezetőben utaltam rá, hogy a két terrorrendszer szívesen mutogatott a másikra önmaga igazolásaképpen. Ez volt kedvenc hazugságuk. Ezzel a mondattal a szöveg szerzői végleg belesétáltak a saját csapdájukba. A nyilasok retrospektíve azzal mentegetőztek, hogy ők eredetileg is a kommunisták ellen harcoltak. Az előbbiek alapján nem alaptalan a gyanú, hogy a bemutatkozás szerzői némi empátiát mutatnak ez iránt az érvelés iránt. Lelkük rajta".

Mink véleménye szerint "mégsem valószínű, hogy a Terror Háza e hagyomány szellemében az ÁVH mentegetésére készülődne. A múzeum megnyitását a választási kampány kellős közepére időzítették. Ha a kiállítás azt a szellemet fogja idézni, ami a bemutatkozásból kiolvasható, akkor nem tesz mást, mint az aktuális választási propaganda jegyében árnyalja, zárójelbe teszi a nyilasterrort, miközben démonizálja a kommunizmust. Ez jól kimódolt üzenet a közönség erre fogékony részének, másfelől tudatos provokáció. A terror emlékét hazug, olcsó és visszataszító politikai propagandává silányítja. Meggyalázza az áldozatokat".

Schmidt Mária, történész, egyetemi tanár, miniszterelnöki főtanácsadó és a XX. Század Intézet és a Terror Háza főigazgatója szerint (In: Sokkoljon-e a Terror Háza kívülről?, Magyar Hírlap, 2002. február 20.) "nem véletlen, hogy mindkét terrorista diktatúra ezt a város közepén álló, polgári épületet választotta székhelyéül. A terror, amelyre uralmukat alapozták, nem volt szégyenlős, nem vonult el a város szélére, nem rejtőzött mellékutcába, nem bújt el valami kietlen területen. Jól láthatóan, a város szívében terpeszkedett, arra kényszerítve az arra járót, hogy lépteit szaporázva, lehorgasztott fejjel, a járda túloldalán haladjon el mellette. Aztán 1956 után a ház irodaházzá változott át, megpróbált belesimulni a környezetébe. Most az áldozatokra és a tettesekre emlékeztet minket. A homlokzat gyászkeretbe foglalja az épületet, a kiszélesített párkány 'Terror' felirata a nyilaskereszttel és az ötágú csillaggal az állami terror két tragikus korszakát idézi. A fény rávetíti a 'Terror' szónak és az önkényuralmi jelképeknek az árnyékát az 'ávósszürke' ház falára és a merev gyászzászlókra. A terror is rávetült az életünkre, beárnyékolta mindennapjainkat. A kompozíció ráirányítja a figyelmet erre a történelmileg súlyos épületre, miközben a homlokzatot érintetlenül hagyja. Ezzel felidézi az épület egykori szerepét, anélkül, hogy módosítaná az Andrássy út építészeti struktúráját. A homlokzat a kontraszthatásra épít, de nem rombolja a védett városképet, csak hozzátesz. A monumentális díszpárkány egyszerre idézi a totalitárius rendszerek gigantomániáját és a pesti neoreneszánsz épületek hatalmas párkányait. A gyászkeret megjelöli az épületet, és ezzel virtuálisan kiemeli az időből és a térből.
A homlokzat figyelmeztet és sokkol. Szembesít bennünket azzal, hogy közelmúltunk súlyos tragédiájával még nem néztünk szembe. Még nem nevesítettük a tetteseket, pedig ez a legkevesebb, ami jár nekik. Az áldozatoknak is csak most állítottunk emlékművet. Pedig sokkal tartozunk nekik".

Ráday Mihály, Kossuth-díjas, Europa Nostra-díjas városvédő szerint (u.o.) "van a rémségekre emlékeztető múzeum Berlinben, de ott egy lebombázott, szétesett városszerkezetben valósult meg a különleges építészeti megoldás, s az új városkép majd ehhez igazodva épül fel. Van holokausztmúzeum Izraelben is. A kiállításon sokkolt látogató kilép a hétköznapi utcára, megnyugtatja a zsibongó város, vagy megriasztja a mai terroristák újabb robbantása. De nem az épület külső látványa borzasztja el. Nem kell lehorgasztott fejjel járni a világ egyetlen múzeuma előtt sem. Nem guvad ki a funkció az utcára a Nemzeti Múzeumnál, nincs székely kapu vagy totemoszlop a Néprajzi Múzeum előtt. Schmidt Mária nyilvános panaszkodásaival ellentétben senki sem akadályozta, hogy a nyilasuralom és az ÁVH rémtettei bemutatására alapítványi múzeum létesüljön kb. 3-4 milliárdnyi közpénzből az ő koncepciója szerint. De fölvetődnek súlyos kérdések: vajon hogyan lehetséges, hogy a VI. kerület jegyzője - a szaktestületek véleményét figyelembe vevő - saját építési irodája által elutasított építési engedélyt mégis kiadta, amely megsérti a kerület saját rendeletét, több fővárosi, miniszteri és kormányrendeletet? Annyira így van, hogy a közigazgatási hivatal az építési engedélyt megsemmisítette. A Terror Háza erre a fundamentumra épült. A jogtipró (már megsemmisített) engedéllyel megépített 'pengefalak' miatt a Csengery utcai és Andrássy úti szomszédok tulajdona - kilátástalanul - veszít értékéből. A pengefalak és a párkány vonalában már világít a neonsáv, amely nem szerepel az építési engedélyben. A főigazgató azt nyilatkozta, az építési engedélye jogerős. Majd amikor kiderült, hogy mégsem, bejelentette, az építkezést leállítja. Nem tette. Hogy tartassák be a hatóságok az építési és természetvédelmi jogszabályokat a polgárokkal, ha a 'polgári kormány' ilyen példát statuál? Vajon az ország következő miniszterelnökének főtanácsadója hogyan kívánja láttatni a magyar történelem egy-egy korszakát, hogyan kíván hatni általa a jelenre? A jelenlegi nézeteit, amelyek most már testet öltve határozzák meg Budapest főutcájának látványát, nehéz lesz megszokni. Nem is szabad. Az ízlésterror ilyen harsogó megnyilvánulása a szeretett városképben legyen rövid életű!"

Schmidt Mária úgy véli (In: Gréczy Zsolt: Gyötrelmes emlékezés a terror folyosóin, Magyar Hírlap, 2002. február 21.) , hogy a múzeum megnyitásával végre elkezdhetünk beszélni a kibeszéletlen múltról. És a hely alkalmas lehet arra, hogy a vétkesek lelkiismeret-vizsgálatot tartsanak. Ezért várják ide az áldozatokat és a tetteseket is. Utóbbiakat egy folyosón név szerint, fényképpel bélyegzi meg a kiállítás. Az ott bemutatott egykori ávósok közül sokan ma is élnek".

Bayer Zsolt szerint (Új moralisták, farizeusok, Magyar Nemzet, 2002. február 21.) február 24-én megnyílik a Terror Háza megnyílik egy múzeum, "aminek mindjárt 1990-ben kellett volna megnyílnia. Akkor, amikor még volt bennünk némi eufória a rendszerváltás miatt. Amikor még örültünk, hogy az ország tönkretevői, az emberi méltóság pusztítói, a haza elárulói, az igazi '56-os ellenforradalom, vagyis a szovjet restauráció résztvevői és örökösei, a nemzeti érdekek kufárai, a virsliujjú és büdös szájú párttitkárok, vébé- és tanácsmuftik, téeszkiskirályok és függetlenítettek, a Kaszópusztán vadászgatók, a kábétagok és pébétagok mind-mind kitakarodtak a hatalomból. Nem nyílt meg akkor a múzeum. Mert az ország tönkretevői, az emberi méltóság pusztítói, a haza elárulói, az igazi '56-os ellenforradalom, vagyis a szovjet restauráció résztvevői és örökösei, a nemzeti érdekek kufárai, a virsliujjú és büdös szájú párttitkárok, vébé- és tanácsmuftik, téeszkiskirályok és függetlenítettek, a Kaszópusztán vadászgatók, a kábétagok és pébétagok mind-mind itt maradtak a nyakunkon. Nem nyílt meg akkor a múzeum, mert nem tetszettünk forradalmat csinálni. Hát sebaj. Legalább emberéletben nem esett kár, legalább vér nem folyt - legalább... Nincs több legalább. Nem tudunk több jó okot, s több jó következményt. A békesség és vértelenség valóban mindenekfeletti, valóban szent oltárán feláldoztuk megint a méltóságot. A saját méltóságunkat. A nemzet méltóságát. S így az ország tönkretevői, az emberi méltóság pusztítói, a haza elárulói, az igazi '56-os ellenforradalom, vagyis a szovjet restauráció résztvevői és örökösei, a nemzeti érdekek kufárai, a virsliujjú és büdös szájú párttitkárok, a vébé- és tanácsmuftik, téeszkiskirályok és függetlenítettek, a Kaszópusztán vadászgatók, a kábétagok és pébétagok mind-mind elpofátlanodtak. Tényleg elhitték, hogy negyven esztendő elintézhető egy 'na és'-sel. Hát nem intézhető el. És ha a történelem, akkor a történelem, de ítélni fog. És sorra kerültök majd valamennyien... Addig is: megkésve ugyan, de megnyílik a múzeum. Mert... Mert a zsidó népnek van egy komoly, szent parancsa. Egy megfellebbezhetetlen. Egy örökérvényű. Amibe minden generáció belekapaszkodhat, még a legnagyobb ínségek, legnagyobb sivárságok idején is. Így szól a parancs: 'Mondd el fiaidnak!' Mi pedig, rokontalan, bús magyarok mit mondogattunk hosszú, sivár évtizedekig? Azt mondogattuk, hogy 'csitt, csitt, ne beszéljünk róla...' 'Hagyjuk csak, nehogy baj legyen...' 'Hallgass, még meghallják!'... Ezt mondogattuk. És nagyon rosszul tettük. Mert a megalázottság, a félelem, a butaság és restség csöndjét az összes gazember összetévesztette már a megbocsátás méltóságteljes csöndjével. És ettől, ha lehet, még jobban elpofátlanodtak".

Bayer úgy véli "ez a múzeum a fájdalom és a kibeszélés első grádicsa. A beszédes, az üvöltő csönd múzeuma. Ahová mindenki elviheti eztán gyermekeit, hogy lássák, minden egyes új generáció lássa, mit tett mivelünk a beteg huszadik század. Gyűlölik a múzeumot azok. Attól a pillanattól fogva gyűlölik, ahogy a terve megszületett. Pedig a Parlamentben még mindenki megszavazta a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Azok persze szívük szerint csak a holokauszt áldozataiét szavazták volna meg, mert ők a 'csitt, csitt, csak ne beszéljünk róla!' világát képviselik. Mert őnekik csak egy bűn van, a többi pusztán 'történelmi tévedés', vagy 'egy szép eszme elfajzása'. De ez most mindegy. Megszavazták. Aztán nekiláttak lehetetlenné tenni, lesajnálni, meggyalázni a Terror Házát, hozzányúltak a 'témához', mert tudják, amihez hozzányúlnak, az bemocskolódik menten valahogyan. Pedig a Terror Háza kettős mementó. Mert ott előbb a nyilasok öltek, aztán a nyilasok átöltöztek, és az ávósok gyilkoltak tovább. Kettős mementó az Andrássy út 60., és jól mutatja, nincs különbség náci és kommunista között. Éppen a lényeget tekintve nincs. Lélek kell ahhoz, hogy valaki náci vagy kommunista legyen, és az a lélek beleivódott azokba a falakba".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695